Szemelvények a Spuri Magazinból: Kálovics Anikó és a maratonok

Kálovics Anikó a nemzetközi mezőny legsikeresebb és legismertebb magyar futóatlétája. A Spuri Magazin téli számában közölt interjúban arról beszél többek között, milyen volt a londoni maratonon "nyulazni".

"Már másodszor nyulazhattam Londonban. Féltávig 1:11-es időre szerződtem és 1:10:58-ra értem be. Az idén megint nyulaztam, most végre jó formában mentem, és sikerült most is profin teljesíteni az elvártakat, 1:10:55-öt futottam" - mesélte Anikó.

Az interjúban e mellett arról is szó van, hogy Anikó párja, Zsódér Zsolt több mindent adott át ironmanes múltjából az edzések során. Például azt, hogyan kell a hosszú távra figyelni, türelmesen versenyezni. Anikó szerint a maratonra könnyebb úgy készülni, hogy ilyen múlttal rendelkező edzőpartnere van.

Kálovics Anikó jövőbeli tervei között szerepel, hogy Sydney, Athén és Peking után a londoni olimpián is rajthoz áll, de hogy milyen számban, még nem tudja.

A Jöhetnek a nagy maratonok című Kálovics Anikó-interjú a Spuri Magazin téli számában olvasható.

Egy lapszám ára előfizetőknek 795 helyett 725 forint, Spuri FutóKártyával 650 forint. A lap következő két, jövőre megjelenő számára 2011. március 1-ig 1450 forintért fizethetsz elő. Ha van Spuri FutóKártyád, az előfizetés 1300 forint. A már megjelent lapszámokat megvásárolhatod a BSI nevezési irodájában és a budapesti Spuri Futóboltban, amíg a készlet tart.

A Spuri Magazin előfizetéséről itt találsz részletes információkat >>>



fb share