Szurkolótáborral a Balatonhoz

Tavaly még barátnőjét segítette, idén azonban már egyéniben áll rajthoz Szalma Rita a 4. BSI Balaton és FélBalaton Szupermaratonon, ahová nemcsak barátnője, de párja is elkíséri. A főváros XVIII. kerületében élő könyvelő 2008 óta fut intenzíven, és legnagyobb motivációnak a szurkolást tartja. Legfőképpen akkor, ha saját családja biztatja.

- Hol hallottál először az idénynyitó Balaton és FélBalaton Szupermaratonról?

- Egy barátnőmnek köszönhetően már tavaly részese voltam a versenynek, és a szombati és vasárnapi napon egy kicsit segítettem is Szabó Krisztinek. Gyönyörű idő és jókedv kísérte azt a két napot, ezért is határoztam el, hogy idén már szervezettebb formában szeretnék rajthoz állni a Balatonon.

- Milyen edzéstervvel vágsz neki a versenynek?

- Szinte egész életemben futottam, igaz, kizárólag amatőrként. 2008 óta már intenzívebben van jelen életemben ez a sportág. Elsősorban a hétvégéimet szánom az edzésekre, de ha munkanapokon szabad a délutánom, akkor szívesen edzek a Margitszigeten, hiszen viszonylag jól ki van világítva, így januárban sem gond sötétedés után néhány kilométert futni. A konkrét edzéstervet Ispánki Zoltántól kaptam: december óta heti 3-4 edzéssel készülök. Olykor párom, vagy barátnőm is csatlakozik, ami nagy segítség számomra, mert könnyebb az indulás, ha mások is motiválnak jelenlétükkel. Jót tesz a társaság, erősítjük egymást, a hideget pedig meg lehet szokni, csak rétegesen kell öltözködni. Krisztinek még nehezebb a helyzete, hiszen egyedül neveli kislányait, mégis képes időt szakítani a felkészülésre. Könyvelőként egész nap ülőmunkát végzek, jól esik megmozgatni a tagjaimat utána. De a legjobb, ha reggel húzok futócipőt.

- Milyen teljesítménnyel lennél elégedett márciusban?

- Teljesítménytúrákkal az állóképességet célozzuk meg, és edzéseken már néhányszor a maratoni távot is lefutottam. Ennek ellenére nincs más elvárás, csak a szintidő teljesítése. Egy ilyen hosszú verseny esetében első alkalommal nem is érdemes annál többet kitűzni, mintsem a negyedik napon is elérjem a célt.

- Lesz szurkolótáborod?

- Nagyon remélem! Ugyanis ez a legnagyobb élmény a versenyeken. Volt olyan maratonom, ahol a tágabb család eljött, és vagy húszan biztattak a pálya széléről. Hatalmas pluszt jelent, ha az érzed szeretteid buzdítását. Barátnőm kislányai, az én 17 éves lányom minden bizonnyal ott lesz a Balatonon is, de a testvéreim jelenlétére is számítok.



fb share