Vivicittá Városvédő Futás - Szeged, Versenytörténet

Lezajlott

Telekom Vivicittá Városvédő Futás, Szeged - 2018. május 13.

Aprócska sprinterek, nagyobbacska hobbifutók, lelkes amatőrök és profi atléták is rajthoz álltak az idei szegedi Telekom Vivicittá Városvédő Futáson, de leginkább családok, baráti társaságok közös sportprogramja és iskolai együttfutások terepe volt a mai, 3,4 km-s, belvárosi futókör.



Az esemény központi helyszínén már 9 órakor gyülekezni kezdtek a Szegedért rajongó résztvevők, a 9:40-kor kezdődő bemelegítésre pedig már csordultig telt a tér városvédő futókkal. 3191 nevezőt számláltunk össze. Süli-Rácz Kata és Markó Tímea, az Everfit Power Plate & Személyi edző Stúdió trénerei a rajtra alaposan bemelegítette a szegedieket.



A mezőnyt Botka László polgármester és Joób Márton MJV bizottsági elnök indította útjáral. A több ezer fős futótömeg pontosan 5 perc alatt rajtolt el a szegedi Dóm mellől, hogy aztán egy belvárosi kitérő után a Tisza parton tegye meg a 3,4 km-s táv jelentős részét. A Dóm téri célba elsőként Kapitány Zoltán, a férfi győztes érkezett meg 10:53-as időeredménnyel. A nők között a leggyorsabb Imréné Kiss Ágnes volt 12:19-es idővel. Érdekesség, hogy őt lánya, Imre Petra követte a célban 12:33-as idővel.



További eredmények:

Férfiak:
Kapitány Zoltán 10:53
Balla Bálint 11:12
Nyéki Péter 11:33

Nők:
Imréné Kiss Ágnes 12:19
Imre Petra 12:33
Földvári Anett 12:43

10:45-re a mezőny utolsó tagja is célba ért.

Az iskolák mozgósítási versenyét a Szegedi Deák Ferenc Gimnázium, valamint a Kisteleki Általános Iskola Petőfi utcai tanintézménye nyerte, mindkét iskolát sportszervásárlási utalvánnyal díjaztuk.

Ahogyan Budapesten, Győrben, Miskolcon és Pécsett, Szegeden is minden versenyző egyedi, személyre szabott videót kaphat a saját célba éréséről. A videót robotkamerák és drónok rögzítik. A Telekom Vivicittá Városvédő Futás Szeged minden résztvevője hozzáférhet személyes videójához. Ehhez nem kell mást tenni, mint megjegyezni a célba érés pontos idejét, majd ellátogatni a tolsdfelelmennyel.telekom.hu] oldalra, és követni a megadott instrukciókat.




Telekom Vivicittá Városvédő Futás, Szeged - 2017. május 14.

Habár borúsan indult a reggel a szegedi Telekom Vivicittá Városvédő Futás napján, de ez a résztvevőket egyáltalán nem zavarta. Elszántságukat is bizonyítja, hogy a rendezvényen összesen 3650 nevező indult. Az Esélyegyenlőségi futam résztvevőinek már egyáltalán nem kellett aggódniuk az eső miatt, mert ekkor már hét ágra sütött a nap. Az indulók egy 600 méteres kör megtétele után a Dóm térre tértek vissza , itt haladhattak át a célvonalon. A 3,4 km-es távra nevezők bemelegítését Süli Kata és Csanádi Anita segítette. A rajtot a Magyar Telekom képviseletében Pfeff Dániel és Soós Patrik lőtték el ezt követően a futófolyam végighömpölygött a belváros utcái felé. Az első befutó 10 percet követően már vissza is tért a Dóm térre , őt követte a közel négyezer boldog mosolygó arcú célba érkező. Idén is meghirdetésre került a szegedi és környékbeli iskolák közötti mozgósítási verseny. A szegedi és környéki iskolák nagy létszámban képviseltették magukat a rendezvényen.

Eredmények

Kerekes székesek:
1.Papp Szabolcs (Szeged) 32:14

Férfiak
1.Tárnai László (Szeged) 10:25
2.Simon Péter (Szeged ) 10:33
3.Kapitány Zoltán (Karcag) 10:45

Nők
1.Fővári Anett (Szeged) 12:49
2.Murvai Alexa (Békéssámson ) 14:28
3.Ozsváth Lili ( Szeged ) 14:50

Legjobb Magyar Telekom dolgozó, férfiak
Kollár Tibor (Szeged) 16:24

Legjobb Magyar Telekom dolgozó, nők
Erdélyi Nóra ( Baja ) 18:11

Iskolák mozgósítási versenye, Szeged
1.Deák Ferenc Gimnázium
2.Tabán Általános Iskola
3.Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium

Iskolák mozgósítási versenye, Szeged környéki iskolák
1.Kisteleki Általános Iskola és Gimnázium
2.Kiss Ferenc Általános Iskola, Ásotthalom
3.Algyői Általános Iskola

11. T-Home Vivicittá Városvédő Futás, Szeged - 2011. április 2.

Futófolyam hömpölygött Szegeden

Soha ennyien nem voltak még T-Home Vivicittán Szegeden! Szombaton délelőtt gyönyörű időben futófolyam hömpölygött a belváros utcáin, megtelt a Széchenyi tér és a Dóm tér.

A Nagy Futópárbaj első helyszínén, a Tisza-parti városban ezúttal a Széchenyi térről rajtoltak a futók, és a Dóm téren volt a cél. Az útvonal és a táv is némileg eltért a korábbiaktól: az indulók először a Takaréktár utcán haladtak, majd a Tisza Lajos körúton értek le a rakpartra. A 2,5 kilométeres táv utolsó szakasza az Aradi vértanúk terén és a Rerrich téren keresztül vezetett a Dóm térre.

Széchenyi tér

Ilyet talán még a régi öregek sem láttak - mondhatnánk, ha kissé népies fordulattal akarnánk kifejezni, milyen volt a Széchenyi tér reggel. De nem is kell ezt különösebben bonyolítani: a tér telis tele volt indulókkal, akiket ismert sportolók és közéleti személyiségek is buzdítottak. Megjelent két olimpikon, Vajda Attila és Janics Natasa, ott volt Erdei Zsolt ökölvívó. A rajt előtt, a Nagy Futópárbaj szegedi futókapitánya, Dombi Miki köszöntötte a szegedieket Ördög Nóra televíziós műsorvezetővel közösen. A 10 órás rajtot Botka László polgármester lőtte el, de ezzel csupán a futófolyam első része rajtolt el. Tíz perc múlva aztán nekivágott a távnak a mezőny második részét alkotó népes futótömeg. A futók között volt Ujhelyi István, az Országgyűlés alelnöke és Babinyecz Tímea, a Miss Universe Hungary korábbi győztese.

Dóm tér

Miközben az "utolsók" még el sem hagyták a Széchenyi teret, a Dóm téri célba befutottak a győztesek. A férfiaknál a debreceni Kovács Zsoltnak mindössze 7 perc 5 másodpercre volt szüksége a szegedi T-Home Vivicittá teljesítéséhez. A nőknél - fogalmazhatnánk úgy is, hogy az ilyenkor szokásos módon - a Biacsi testvérek viaskodtak az első helyért, amit végül Ilona szerzett meg 8:09-es idővel. Aztán a Dóm tér szép lassan "kifehéredett", vagyis lassan-lassan megtöltötték az esemény fehér pólóját viselő futók. A célba érkezést jó pár operatőr és fotós örökítette meg, a befutóknak egyre több szurkoló tapsolt. A téren kisebb "sorban állás" alakult ki Erdei Zsolt és Janics Natasa autogramjáért, igazán jó hangulatban telt az idő az eredményhirdetésig. Az utolsó célba érkező után aztán dobogóra állhattak a nyertesek, köztük a szegedi egyetemi bajnokság csapatai, valamint a legtöbb diákot mozgósító iskolák képviselői. A T-Home Vivicittá Szegeden ajándéksorsolással és Dombi Miki köszönő szavaival ért véget.

Ami azt illeti, Szeged igazán kitett magáért: a 11. T-Home Vivicittá Városvédő Futáson több mint tízezren vettek részt. De hogy pontosan mennyien, az vasárnap, A Nagy Futóbárbaj másik, kaposvári állomásán rendezendő T-Home Vivicittá után válik ismertté. Ezután derül ki, a két megyeszékhely közül melyik városé lesz a vidék futófővárosa cím.

Eredmények

Férfiak

1. Kovács Zsolt (Debrecen) 7:05 2. Lóczi Attila (Titán TC, Szeged) 7:06 3. Tarnai László (Titán TC, Szeged) 7:16

Nők

1. Biacsi Ilona (SZVSE) 8:09 2. Biacsi Bernadett (SZVSE) 8:10 3. Imréné Kiss Ágnes (SZVSE) 8:47

Legjobb T-Home dolgozó, férfiak

Vetró Béla (Napraforgó, Szeged) 8:20

Legjobb T-Home dolgozó, nők

Túri Bernadett 10:40

A Szegedi Tudományegyetem karok közötti bajnoksága

1. Juhász Gyula Pedagógusképző Kar 56:12 2. Általános Orvosi Kar 59:32 3. Természettudományi és Informatikai Kar I. csapata 1:04:46

Iskolák mozgósítási versenye, Szeged

1. Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola, 739 fő 2. Deák Ferenc Gimnázium, 552 fő 3. Radnóti Miklós Gimnázium, 471 fő

Iskolák mozgósítási versenye, Szeged környéki iskolák

1. Kisteleki Általános Iskola és Gimnázium, 120 fő 2. Kiss Ferenc Általános Iskola, Ásotthalom, 108 fő 3. Pusztamérgesi Áltlános Iskola, 105 fő

10. T-Home Vivicittá Városvédő Futás, Szegen - 2010. március 27.

Rekordszámú résztvevő a szegedi Vivicittán

Több szempontból is kiemelkedő esemény volt a szegedi 10. T-Home Vivicittá Városvédő Futás. Az esemény 10. születésnapjához érkezett, minderre pedig a Futás Jubileumi Évében került sor. A Tisza-parti városban 5340 induló állt rajthoz a Vivicittán, ami rekord az esemény szegedi történetében.

A város leghíresebb terén először történelmi zászlóforgatók szórakoztatták az egyre növekvő létszámú és a rajtot váró futókat, ezt követte a közös zenés bemelegítés. Közvetlenül a startpisztoly elsütése előtt a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt énekelték el közösen a futók. A rajtot 10 órakor Janics Natasa olimpiai bajnok kajakozó lőtte el, utána pedig több mint 7 percig tartott, míg az utolsó futó is elhagyta a Dóm teret. Nem kellett viszont sokat várni az első befutókra. A férfiak mezőnyében Lóczi Attila, a Titán TC színeiben 10:19-es idővel nyert, a második az ugyancsak Titán TC-s Szelepcsényi Zsolt lett 10:21-es idővel, harmadiknak Várbíró Attila (Mogyi SE) ért célba, ideje 10:30. A nőknél Biacsi Ilona 11:43-mal győzött, megelőzve a 11:50-es időt futó Biacsi Bernadettet. A két SZVSE-s futó mögött Tűhegyi Sára (Titán TC) lett a harmadik, 12:12-es idővel.

A győztesek után hosszú ideig érkeztek a befutók, akik a kissé borongós, néha szemerkélő esős időben teljesítették a 3,4 kilométeres távot. A versengésnek ezzel még nem volt vége, mivel az eredményhirdetés során derült ki, mely csapatok és iskolák lettek a legeredményesebbek. Az egyetemi karok közül az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kara A csapata futotta a legjobb időt, őket a természettudományi és informatikai, valamint a jogi kar csapata követte. Az iskolák közötti létszámversenyben a szegedi oktatási intézmények közül a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola hozta el futni a legtöbb diákot, a nem szegedi iskolák között a Kisteleki Általános Iskola nyert.

A szegedi Vivicittán külön díjazták a legjobb T-Home-dolgozók teljesítményét. A férfiaknál ebben a kategóriában Simon Zoltán, a nőknél Túri Bernadett volt a legjobb. A díjátadást sorsolás követte, majd az idei városvédő futásokat nyitó esemény vidám hangulatban ért véget.

EREDMÉNYEK:

Férfiak:
1. Lóczi Attila (Titán TC) 10:19
2. Szelepcsényi Zsolt (Titán TC) 10:21
3. Várbíró Attila (Mogyi SE) 10:30

Nők:
1. Biacsi Ilona (SZVSE) 11:43
2. Biacsi Bernadett (SZVSE) 11:50
3. Tűhegyi Sára (Titán TC) 12:12

9. T-Com Vivicittá Városvédő Futás, Szeged - 2009. április 04.

Verőfényes napsütés, csodálatos tavaszi idő fogadta április 4-én azt a mintegy 5000 futót Szegeden, akik a 9. T-Home Vivicittá Városvédő Futáson vettek részt. Már reggel fél 9-kor gyülekezni kezdtek az egyforma pólóba öltözött gyermekek és felnőttek a Dóm téren.



Először a Szűcs testvérek zenéltek a jelenlévőknek, majd a McDonald's edzője, az aerobik világbajnok Szentgyörgyi Rómeó lépett színpadra, hogy bemelegítse a futás előtt a mozogni vágyókat. 10 órakor pedig elrajtolt a mezőny: a futók Varga Tamás vízilabdázó olimpiai bajnok pisztolylövésére vágtak neki a rájuk váró, Szeged utcáin kanyargó 3,4 kilométeres távnak. A hatalmas mezőny perceken át hömpölygött a rajtegyenesben, és 5 perc is eltelt, mire az utolsó futó is átlépett a startvonalon. Újabb 5 perc elteltével pedig már a célban köszöntötték a leggyorsabb városvédőt: Szelepsényi Zsoltnak mindössze 10 perc 19 másodpercre volt szüksége, hogy megtegye a versenytávot. A női mezőnyben ismét a Biacsi-ikrek voltak a legjobbak, Ilona 11 perc 47 másodperccel nyert, mindössze 2 másodperccel megelőzve testvérét, Bernadettet.

A T-Home dolgozók számára meghirdetett versenyben Vetró Béla és Túri Bernadett voltak a leggyorsabbak. A Szegedi Tudományegyetem bajnokságában az Általános Orvosi Kar futói diadalmaskodtak megelőzve a Természettudományi és Informatikai Kar I. és II. csapatát.

Az iskolai mozgósítási versenyben a szegedi Deák Ferenc Gimnázium, illetve a Pusztamérgesi Általános Iskola győzött, ők nevezték a legtöbb tanulót a T-Home Vivicittá Városvédő Futásra. A mezőny tagjai közel 45 percig folyamatosan érkeztek a célba, a szurkolók tapsától kísérve. Ezután Szentgyörgyi Rómeó ismét megtornáztatta a résztvevőket, majd következett az ünnepélyes eredményhirdetés, a nap programját pedig a támogatók ajándékainak sorsolása zárta.

A T-Home Vivicittá Városvédő Futás sorozat április 5-én Kaposváron, április 19-én pedig Budapesten várja a futni vágyókat.

EREDMÉNYEK:
3,4 km

Férfiak:
1. Szelepcsényi Zsolt (Titán SC Szeged) 10:19
2. Tarnai László (Radnóti M. Gimn. Szeged) 11:04
3. Szabó Bence Zsigmond (Titán SC Szeged) 11:09
4. Barzó Pál Balázs (Titán SC Szeged) 11:17
5. Lukácsi István (Napraforgó SE) 11:22
6. Lévai Roland (Titán SC Szeged) 11:37

Nők:
1. Biacsi Ilona (SZVSE) 11:47
2. Biacsi Bernadett (SZVSE) 11:49
3. Tűhegyi Sára (Titán SC Szeged) 12:17
4. Kiss Ágnes (SZVSE) 12:24
5. Milbik Ivett (Szeged) 13:18
6. Vigh Enikő (SZTE) 13:42

Szegedi Tudományegyetem Bajnoksága:
1. Általános Orvosi Kar 1:29:44
2. Természettudományi és Informatikai
Kar I. 1:40:10
3. Természettudományi és Informatikai
Kar II. 1:42:00

Iskolai mozgósítási verseny:

Szegedi iskolák:
1. Deák Ferenc Gimnázium, 440 fő
2. Tabán Általános Iskola, 292 fő
3. Radnóti Miklós Gimnázium, 268 fő

Szeged környéki iskolák:
1. Pusztamérgesi Általános Iskola, 131 fő
2. Kiss Ferenc Általános Iskola, Ásotthalom, 83 fő
3. Kisteleki Általános Iskola, 80 fő

8. T-Com Vivicittá Városvédő Futás, Szeged - 2008. szeptember 13.

Feketébe öltözött a szegedi Dóm tér szeptember 13-án, szombaton, méghozzá a 8. T-Home Vivicittá Városvédő Futás tiszteletére. A csongrádi megyeszékhely legismertebb terén 4600-an gyűltek össze, és viselték a futóesemény emblémázott, fekete színű pólóját, majd teljesítették a város utcáin kijelölt 3,4 kilométer hosszú futótávot. A futás mellett a T-Home jóvoltából a gyerekeket ugráló vár és csúszda is várta a téren. A nap programjában elsőként a táncé volt a főszerep: a Kankalin Néptáncegyüttes tartott bemutatót a Dóm téren összegyűlt futóknak, akik ezután egy rövid bemelegítésen vettek részt, majd felsorakoztak a rajtkapu mögött.
thomeszeged2008_1A mezőny 10 órakor dr. Molnár Tamás háromszoros olimpiai bajnok startjelére indult neki a távnak. A 4600 résztvevőnek több mint hat perc kellett ahhoz, hogy kifussanak a pályára, alig több mint négy perc múlva pedig már be is érkezett a célba a leggyorsabb futó. Lóczi Attila, a SZVSE futója 10 perc 49 másodperc alatt teljesítette a távot. A nők mezőnyében szoros csatában Biacsi Ilona bizonyult a legjobbnak 12 perc 16 másodperces idővel. Utánuk több mint fél órán keresztül folyamatosan özönlöttek a célba a távot sikeresen teljesítő futók. A befutó után következett az eredményhirdetés, majd az ajándéksorsolás, ahol a névadó T-Home, és a többi támogató ajándéka került kisorsolásra.

EREDMÉNYEK:
3,4 km

Férfiak

  1. Lóczi Attila (SZVSE) 10:49
  2. Szelepcsényi Zsolt (SZVSE) 11:03
  3. Tarnai László (Radnóti Gimnázium) 11:16
  4. Répási Ferenc (Napraforgó Futóklub) 11:27
  5. Lukácsi István (Napraforgó Futóklub) 11:33
  6. Kisházi László (Honvéd Bercsényi) 11:36

Nők:

  1. Biacsi Ilona (SZVSE) 12:16
  2. Biacsi Bernadett (SZVSE) 12:17
  3. Imréné Kiss Ágnes (SZVSE) 12:31
  4. Ferentzi Flóra (SZVSE) 12:44
  5. Vlocskó Noémi (SZVSE) 13:11
  6. László Laura (Titán TC) 13:39

Szegedi Tudományegyetem egyéni bajnoksága:

Férfiak:

  1. Frank Ádám (SZTE GTK) 11:45
  2. Garamvölgyi Máté (SZTE ÁJK) 11:50
  3. Szántó Lajos (SZTE MK) 12:29

Nők:

  1. Ferentzi Flóra (SZTE ÁOK) 12:44
  2. László Laura (SZTE TTK) 13:35
  3. Mészáros Szilvia (SZTE TTK) 14:48

Leggyorsabb T-Home dolgozók:

  • Török István (Kecskemét) és Radics Balázsné

A legtöbb diákot mozgósító iskolák:

Szegedi iskolák:

  1. Radnóti Miklós Gimnázium, 629 fő
  2. Tabán Általános Iskola, 447 fő
  3. Deák Ferenc Gimnázium, 443 fő

Szeged környéki iskolák:

  1. Pusztamérgesi Általános Iskola, 93 fő
  2. Kiss Ferenc Általános Iskola, Ásotthalom, 84 fő
  3. Kisteleki Általános Iskola, 80 fő

thomeszeged2008_2

7. T-Com Vivicittá Városvédő Futás, Szeged - 2007. március 31.

4800 FŐS CSÚCCSAL RAJTOLT A T-COM VIVICITTA SZEGEDEN

A T-Com Vivicittá Városvédő Futás 2007-ben hetedik alkalommal látogatott Szegedre. A tavalyi 3700 fős nevezési rekorddal úgy tűnik nem elégedtek meg a tiszapartiak, mert március 31-én, szombaton, 4800-an álltak rajthoz a kellemesen hűvös, napsütéses időben. A szervezők nemcsak egyéniben, hanem csapatban is versenyt hirdettek, mégpedig az egyetemi karok között, illetve a szegedi és a környékbeli iskolák mozgósítási versenyben vehettek részt.

A futóknak szánt programot a Dóm téren a Pavane történelmi tánccsoport nyitotta, majd őket a Mentés másként trió követte a színpadon. A rajt előtt 10 perccel ejtőernyősök ugrottak a magasból a tér közepére rajzolt célkeresztbe, s hozták magukkal a rajtpisztolyt. A város képviseletében dr. Szentgyörgyi Pál alpolgármester lőtte el a rajtot a híres kézilabdázó, Mezei Richárd és az ötszörös Európa-bajnok mezeifutó, Szentgyörgyi Katalin társaságában. A hatalmas mezőnynek 6 perc 50 másodpercre volt szüksége, hogy a rajtkapu alatt áthaladjon, s alig néhány perc elteltével már érkeztek is az első befutók, a Halászevics fivérek fej-fej mellett. A célvonalon végül Péter haladt át elsőként, majd egy lépéssel mögötte Áron követte. "Rögtön az elején kialakult egy hármas boly, melyet Áronnal és Farkas Gézával alkottunk. Az első kilométer után leszakítottuk a teljes mezőnyt, s egészen a harmadik kilométerig együtt haladtunk, majd az utolsó párszáz méteren a hajrákészség döntött." - tudtuk meg a győztestől.

"Egy komolyabb sérülésből épültem fel, s ez még éreztette hatását, így tudtam, hogy Péternek ezúttal nagyobb esélye van nyerni. Az ezüstéremmel épp ezért teljesen elégedett vagyok. Mint szabadidős szervező nagyon büszke vagyok a tanítványaimra, az iskolánkból mintegy hetvenen álltak rajthoz. Jó érzés egy ilyen napon szegedinek lenni, látni, hogy a városban egyre többen húznak futócipőt." - mondta el Áron, lelépve a dobogó második fokáról.

A hölgyek versenyében Földvári Anett szakította át a célszalagot: "A tavalyi Vivicittá napján született meg a kislányom, s ez az első versenyem a szülés óta. Azt gondolom ez méltó visszatérés a pályára, s egyben remek születésnapi ajándék is" - nyilatkozta a győztes.

Az egyetemi karok versenyében a Juhász Gyula Pedagógusképző vitte el a pálmát, s a teljes mezőny beérkezéséhez 40 percre volt szükség.

EREDMÉNYEK:
3,4 km

Férfiak:

  1. Halászevics Péter (Universitas) 10:34
  2. Halászevics Áron (Universitas) 10:34
  3. Farkas Géza (Napraforgó SC) 10:46

Nők:

  1. Földvári Anett (SZVSE) 13:48
  2. Ményei Sára (Szeged) 14:27
  3. Fekete Szerina (Szeged) 14:29

Egyetemi karok versenye:

  1. Juhász Gyula Pedagógusképző Kar 1:21:25
  2. Általános Orvosi Kar 1:24:23
  3. Bölcsészettudományi Kar 1:41:01

Szegedi iskolák versenye:

  1. Tabán általános Iskola, 447 fő
  2. Deák Ferenc Gimnázium, 401 fő
  3. Vörösmarty Mihály Általános Iskol, 196 fő

Szeged környéki iskolák versenye:

  1. Pusztamérgesi Általános Iskola, 168 fő
  2. Kis Ferenc Általános Iskola, Ásotthalom, 138 fő
  3. II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Kistelek, 121 fő

6. T-Com Vivicittá Városvédő Futás, Szeged - 2006. április 2.

3700 FŐS CSÚCCSAL RAJTOLT A T-COM VIVICITTA SZEGEDEN

Vasárnap Szegeden a 6. T-Com Vivicittá Városvédő Futással rajtolt a BSI idei futószezonja. A csongrádi megyeszékhelyen minden idők legnagyobb 3700 főt meghaladó mezőnye (a korábbi rekord 2400 fő volt) sorakozott fel a város jelképét jelentő Dóm téren. Szeged volt az első vidéki helyszín, ahol a Vivicitták hazai huszonegy esztendős történetében Budapest után otthonra talált a futó-városvédő mozgalom 2001-ben. A város nevezetességeit felfűző 2,8 km-es távon férfiak versenyét a békéscsabai Tábor Miklós (7:48) nyerte, míg a hölgyek küzdelmében a Biacsi testvérpárnak köszönhetően kettős szegedi siker született.

Remek tavaszi napsütés, igazi futóidő köszöntötte a Tisza-partiakat vasárnap délelőtt. A Tisza magas vízállása miatt az utolsó pillanatokban módosított útvonal végül néhány száz méterrel megrövidítve 2,8 km hosszan kanyargott a város utcáin. A nyolcvanas évek közepén Olaszországból útjára indult városvédő futás hitvallásának megfelelően Szeged szépségeiben (Kárász utca, Dóm tér) is gyönyörködhetett a rekordlétszámú mezőny.

A Dóm téren dr. Szentgyörgyi Pál alpolgármester adta meg a startjelet a rekordmezőnynek. Az élen a profik azonnal lábra kaptak és erős tempót diktálva eltűntek a tömeg szeme elől. Már a második kilométer felé tartottak, amikor a Dóm téren az utolsó futó - 5 perccel a rajt után (!) - is áthaladt a rajtkapu alatt. Nem telt el két perc, amikor a tér másik végében megjelent a felvezető autó, amely az élboly közeledtét jelezte. A Dóm térre szinte teljesen együtt fordultak be a Halászevics fivérek és a békéscsabai korosztályos válogatott futó, Tábor Miklós. A 2,8 kilométeres távon nem dőlt el semmi. Az utolsó méterekig fej-fej mellett haladtak, azonban a 800 méteren junior EB-t is megjárt Tábor megfosztotta a szegedieket a hazai győzelemtől. "Erős volt a mezőny, végig kemény tempót diktáltunk. A cél felé közeledve éreztem, hogy a hajrán fog múlni az aranyérem sorsa. Nyolcszázas futó vagyok, így bíztam a gyorsaságomban, amely végül döntött. Az idén nincs Európa-bajnokság az U23-as korosztálynak, ezért megpróbálok minden lehetőséget megragadni a versenyzésre. Világverseny híján az egyéni csúcsomat szeretném minél jobban megjavítani a nyári pályaidényben." - hangzottak a győztes szavai. A második helyen a korábbi háromszoros T-Com Vivicittá győztes (2001, 2003, 2005) Halászevics Áron érkezett: "A dobogós helyezésnek is örülök, bár győzni mindig jobb? Mégis büszke vagyok arra, hogy ennyien döntöttek a futás mellett. Édesapám évek óta a helyi mozgósítója az eseménynek, így a mai rekord óriási siker számunkra, amelyben a szervezésen túl, mint testnevelő tanár is részt vettem." A dobogó harmadik fokára a közös bemelegítést is vezénylő Halászevics Péter állhatott fel. "Elfáradtam, mert a helyezés mögött kemény futás áll. A testvéremmel együtt a duatlon szezonra készülünk. Nagyon kellenek ezek a versenyek, mint amilyen a mai is volt." - értékelt Péter.

A férfiak küzdelméhez hasonlóan a hölgyek versenye is az utolsó métereken dőlt el. A Biacsi nővérek szokásuktól eltérően nem határozták meg előre a befutási sorrendet. A győzelmet egy másodperccel Bernadett szerezte meg Ilona előtt. "Ma egyetlen előzetes megbeszélés, és taktika volt: Győzzön a jobbik! Még nagyon a szezon elején vagyunk, ez volt a második versenyünk. Jó formában éreztem magam, itthon, hazai pályán mindig nagyon szeretek futni. Ma nekem ment jobban a hajrá, így örülök a győzelemnek." - mondta az eredményhirdetést követően Bernadett. A bronzérmet Szabó Andrea nyakába akasztották, aki egyetemi tanulmányai miatt a közelmúltban költözött Szegedre, de változatlanul veszprémi (VEDAC) színekben versenyez. "A maratoni bajnokság előtt vagyunk egy héttel, amelyre az elmúlt hónapokban készültem. Jó állapotban vagyok, mégis úgy érzem a várakozás alatt teljesítettem, ezért nem vagyok maradéktalanul elégedett."

A Szegedi Tudományegyetem karai között meghirdetett tízfős csapatversenyt a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar nyerte meg (56:29), a Gazdaságtudományi (1:03:07) és az Általános Orvostudományi Kar (1:08:10) csapatai előtt.

A tanintézmények között kiírt mozgósítási versenyt a helyi iskolák kategóriában a Tabán Általános Iskola (352 fő), a vidékiek közül a mindszenti Általános Iskola (122 fő) nyerte és vihette haza a sportszervásárlási utalványokat.

Ezzel kezdetét vette a T-Com Vivicittá Városvédő Futások országszerte négy - Szeged, Budapest (április 8.), Kaposvár (május 14.), Eger (május 27.) - nagyvárosban megrendezésre kerülő versenysorozata.

EREDMÉNYEK:
2,8 km

Férfiak:

  1. Tábor Miklós (Békéscsabai AC) 7:48:0
  2. Halászevics Áron (Universitas SC) 7:48:5
  3. Halászevics Péter (Universitas SC) 7:48:8
  4. Lóczi Attila (SZVSE) 8:07:1
  5. Oláh Tamás (Békéscsabai AC) 8:07:6
  6. Kremmer Zoltán (Budai XI. SE) 8:10:6

Nők:

  1. Biacsi Bernadett (SZVSE) 8:44
  2. Biacsi Ilona (SZVSE) 8:45
  3. Szabó Andrea (VEDAC) 8:48
  4. Laluska Zsuzsanna (Titán TC) 9:09
  5. Hajdú Rita (Dunaújvárosi Futóklub) 9:38
  6. Ferenczi Flóra (SZVSE) 9:53

Szegedi Tudományegyetem karok közti bajnokság:

  1. Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar 56:29
  2. Gazdaságtudományi Kar 63:07
  3. Általános Orvostudományi Kar 68:10

5. T-Com Vivicittá Városvédő Futás, Szeged - 2005. június 4.

HAZAI GYŐZELEM A SZEGEDI T-COM VIVICITTÁN

Szombaton Szegeden zárult a T-Com Vivicittá Városvédő Futás országszerte hat megyeszékhelyen május közepétől négy hétvégén át tartó versenysorozata. A csongrádi város volt az első vidéki helyszín, ahol a Vivicitták hazai két évtizedes történetében a főváros után otthonra talált a futó-városvédő mozgalom 2001-ben. Idén már a kis jubileumnak számító ötödik alkalommal sorakozott fel a 2250 főt számláló mezőny a Felső Tisza-parton, hogy teljesítse a város legszebb részein - Kárász utca, Széchenyi tér, Dóm tér - elhaladó 3 kilométeres távot. A nők és a férfiak versenyét is hazai futó, Biacsi Ilona (10:41) és Halászevics Áron (8:48) nyerte. A Tisza péntek este még hullámaival nyaldosta az alsó rakpartot, amelyet a szombat reggeli szikrázó napsütés teljesen felszárított. A tisztítási munkálatok miatt még várni kellett a forgalomba helyezésre, így maradt a módosított útvonal és az új versenyközpont. A megváltozott körülmények sem zavarták a szegedieket, mert a verseny öt esztendős történetében immár negyedszer került kétezer fő felé az indulói létszám és lett a legnépesebb mezőny az idei versenysorozatban, megelőzve az addig vezető Kaposvárt (2190 fő). A profik versenyét a taktika uralta. A melegben senki sem vállalta fel, hogy idő előtt fejre álljon, ezért csak az utolsó néhány száz méteren dőlt el a Halászevics Áron - Csőke Szilárd párharc. Halászevics jobb hajrájának köszönhette győzelmét, aki a kaposvári negyedik, a kecskeméti második helyezés után odahaza a dobogó legmagasabb fokán ünnepeltette magát és a remek szegedi futóközösséget. "Mindenhol édes a győzelem, de a hazai közönség, hazai pálya mindig leírhatatlan élményt és pluszt jelent. Egy hete küzdök megfázással, így edzeni nem nagyon tudtam. Az aszfaltból iszonyatos hőség áradt. Ezért sem vállaltam, hogy iramot futok, bíztam a hajrámban. Szép útvonalon haladt a verseny, Szegednek gyönyörű a belvárosa, számomra mégis szűkebb lakóhelyem, Újszeged az igazi kedvenc." - hangzottak a győztes szavai, aki 2001 és 2003 után tudott ismét nyerni. A harmadik helyen a madagaszkári születésű Soloman Pianina Gilot ért célba, aki remek magyarsággal válaszolt a feltett kérdésre. "Egy esztendeje élek Szegeden. Egyetemi tanulmányaim miatt kerültem a dél-alföldi városba, biológia-francia szakon tanulok a Szegedi Egyetem Természettudományi Karán. 2001-óta dolgoznak a szüleim Magyarországon, így kerültem Európába. Szeged nagyon szép város és éghajlatában hasonlít hazáméhoz, így szinte otthon érzem magam..." A hölgyeknél a Biacsi-testvérpár szinte kéz a kézben tette meg a távot a rajttól a célig. Ezen a napon nem volt ellenfelük, aki megzavarhatta volna kettős győzelmüket. Az arany- és az ezüstérem sorsát "titkos" megállapodással döntötték el egymás között, így Ilona neve került be győztesként a jegyzőkönyvbe és Bernadett lett a második. Harmadik helyen a szolnoki Kunstár Piroska érkezett.

A Szegedi Tudományegyetem karai között meghirdetett tízfős csapatversenyt a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar csapata nyerte meg (1:09:04), a Természettudományi (1:14:14) és az Egészségügyi Főiskolai Kar (1:20:42) csapatai előtt.

A tanintézmények között kiírt mozgósítási versenyt a helyi iskolák kategóriában a Tabán Általános Iskola (157 fő), a vidékiek közül a kisteleki Általános Iskola (102 fő) nyerte és vihette haza a sportszervásárlási utalványokat.

EREDMÉNYEK:

Férfiak:

  1. Halászevics Áron (Universitas) 8:48
  2. Csőke Szilárd (Titán Triatlon Club) 8:55
  3. Soloman Pianina Gilot (madagaszkári) 9:11

Nők:

  1. Biacsi Ilona (SZVSE) 10:41
  2. Biacsi Bernadett (SZVSE) 10:42
  3. Kunstár Piroska (Szolnoki Triatlon SE) 11.18

4. Matáv Vivicittá Városvédő Futás, Szeged - 2004. április 24.

Szombaton megrendezett 4. Matáv Vivicittá Városvédő Futás indulói ismét bebizonyították, hogy szeretik Szegedet, mert minden eddiginél nagyobb létszámban, 2300-an sorakoztak fel a Dóm téren. Az első honi vidéki Vivicittá történetében így már harmadszor (2001 és 2002 után) lépték át a kettőezres határt a csongrádi megyeszékhelyen.

A futókat a Tisza áradása sem tudta elriasztani a 2,8 km-es táv teljesítésétől. A rajtjelet Szentgyörgyi Pál, alpolgármester adta meg. A rajtpisztoly eldördülése után több, mint két percig hömpölygött a tömeg, amíg az utolsó futó is elhaladt a célkapu alatt. A közönség nem sokáig pihenhetett, mert az áradás miatt a módosított útvonalon rövidebb távot kellett teljesíteni a futóknak és a mezőny vége alig hagyta el a teret, amikor már a győzteseknek szólt a taps.

A férfiaknál a tavalyi bronzérmes Tóth Tivadar (Mezőtúri VSI) a budapesti Midicittá megnyerése után Szegeden is elsőként szakította át a célszalagot. A dobogó további két fokára a hazaiak ikerpárosa Halászevics Áron és Péter állhatott fel. A hölgyeknél szintén egy testvérpáros Erdélyi Eszter és Zsófia játszotta a főszerepet. Az aranyat az idősebb, Eszter vihette haza, míg bronzérmet a szegedi Biacsi Bernadett szerezte meg.

EREDMÉNYEK:

Férfiak:

  1. Tóth Tivadar (Mezőtúri VSI) 7:33
  2. Halázsevics Áron (Universitas, Szeged) 7:35
  3. Halászevics Péter (Universitas, Szeged) 7:36

Nők:

  1. Erdélyi Eszter (UTE) 8:40
  2. Erdélyi Zsófia (GEAC) 8:45
  3. Biacsi Bernadett (SZVSE) 8:87

Szegedi Tudományegyetem Karok közötti verseny:

  1. Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar csapata 1:01:12
  2. Egészségügyi Főiskolai Kar 1:03:32
  3. Természettudományi Kar 1:09:07

Iskolák közötti létszámverseny:

Nem szegedi iskolák:

  1. II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Kistelek, 79 fő
  2. Általános Iskola, Mindszent, 78 fő
  3. Kiss Ferenc Alapfokú Művészeti Általános Iskola, Ásotthalom, 67 fő

Szegedi iskolák:

  1. Tabán Általános Iskola, 157 fő
  2. Tisza-parti Általános Iskola, 120 fő
  3. Deák Ferenc Gimnázium, 106 fő

3. Matáv Vivicittá Városvédő Futás, Szeged - 2003. május 4.

Vasárnap Szegeden zárult az idei Matáv Vivicittá Városvédő Futások négy állomásból álló hazai sorozata. Még április első vasárnapján Budapesten dördült el először a rajtpisztoly, majd Veszprém, Pécs és Szeged következett. A korábbi helyszíneken a viharos széllel küzdő, fázó és ázó városvédőkkel ellentétben a hírős városban végre verőfényes napsütés fogadta a Dóm téren gyülekező kicsiket és nagyokat.

A hangos visszaszámlálást követően dr. Botka László polgármester, a verseny fővédnöke adta meg a jelet a mintegy 1800 futónak a 3.6 km-es táv elkezdéséhez. A város utcáin és a Tisza partján kanyargó útvonalat szinte ellepték a futók. A máskor villamos zajától hangos utcákon, ezúttal a futók léptei keltettek közönséget vonzó kellemes dübörgést a belvárosban. Alig 11 perc elteltével már megjelent az első futó érkezését jelző felvezető autó, nyomában a két évvel korábbi győztes Halászevics Áronnal és a címvédő Ádok Rolanddal. A célegyenes hajráját végül a szegediek versenyzője bírta jobban, így neki sikerült a duplázás. "Kettőből, kettő! Ez a mérlegem a szegedi Matáv Vivicittákon. Az elsőn győztem, tavaly a testvérem indult, akkor Péter második lett. Így egyértelmű, hogy ma ismét az első helyért jöttem. Hihetetlenül jó idő volt a futáshoz. Ab táv első harmadát 6-7 fős bolyban tettük meg, majd az utolsó harmadra ketten maradtunk Rolanddal. A célegyenesben jobb hajrával sikerült elhódítanom az aranyat." - mondta Áron, aki gyakran megmosolyogta az ikertestvérének gratulálókat. A hódmezővásárhelyi Ádok Roland kicsit csalódottan értékelt a célban: "Nem titkolom nyerni szerettem volna. A gyorsaság hiányzott a futásomból, ami a vesztem okozta. Persze a 3.6 km nem igazán az én távom, hiszen a hosszabb távú versenyek jobban fekszenek nekem. Jelenleg a 10 000 m-es országos bajnokságra, majd az őszi félmaratonra készülök." A harmadik helyen célba érkező Tóth Tivadar először rajtolt Szegeden: "Kiskunfélegyházán ismerősöknél voltam, amikor értesültem a versenyről. S ha már a közelben voltam, úgy éreztem itt a helyem. Persze jobb lett volna nyerni, de ma ketten is jobbak voltak nálam."

A hölgyeknél a szegediek hosszútávfutója Kiss Ágnes mintegy 50 másodperccel megelőzte a második alig 14 éves Papp Gabriellát. "Egyáltalán nem volt kérdés számomra, hogy rajthoz állok-e vagy sem. Hazai környezetben futni mindig nagyobb kihívás és motiváció, hiszen itt vannak a szüleim, barátaim és ismerőseim. Bár szegedi vagyok így a város szépségét naponta élvezhetem, ennek ellenére ma is lenyűgözött a látvány. A szombati Libresse Női Futás után egyáltalán nem éreztem magam fáradtnak, sőt inkább könnyedén versenyeztem. Budapesten negyedik lettem, most én állhatok fel a dobogó legfelső fokára és ennek felettébb örülök." - összegzett az SZVSE futónője.

EREDMÉNYEK:
3.6 km

Férfiak:

  1. Halászevics Áron (Universitas) 11:11
  2. Ádok Roland (VEDAC) 11:13
  3. Tóth Tivadar (Tiszaparti SE) 11:29

Kerekesszékes:

  1. Kolonics Krisztián

Nők:

  1. Kiss Ágnes (SZVSE) 13:00
  2. Papp Gabriella (SZVSE) 13:51
  3. Biacsi Ilona (SZVSE) 14:02

2. Szegedi Matáv-Vivicittá Városvédő Futás - 2002. április 27.

"Szeged híres város" - immár a Vivicittáról is. Második alkalommal rendezték meg szombaton a Tisza-parti városban a Matáv-Vivicittá Városvédő Futást.

A tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is több mint kétezren voltak - 2120-an, ám eltérően az első évtől az időjárás korántsem volt olyan verőfényes. 15 óra 15 perckor rajtolt el a mezőny a Dóm térről. A táv rövid volt, mindössze 3,6 kilométer, így a kisgyerektől a nagyszülőig bármely korosztály és nem képviseltethette magát a versenyen, sok volt a családi futó. A budapesti Vivicittához hasonlóan az útvonal a város legszebb részein, illetve a folyóparton vezetett, hogy aztán ismét a Szabadtéri Játékok helyszínén érjenek célba a futók. A leggyorsabban - a hazai pálya előnyét élvező szegediek előtt - a Németországból érkezett, Schäffer Viola és a hódmezővásárhelyi, Ádok Roland teljesítette a távot. Utánuk 10 perccel érkezett a mezőny nagy része, a legutolsó beérkező is 40 perc futás - gyaloglás után átvehette a célban a Vitalade frissítőt. Az eredményhirdetési ceremóniára is feltűnően sokan maradtak. Egyrészt, mert a Matáv 1 millió forintot adományozott a Szeged Régióért Közalapítványnak, másrészt mert a díjátadó után Matáv és Vitalade ajándékokat sorsoltak ki.

EREDMÉNYEK:

Férfiak:

  1. Ádok Roland Hódmezővásárhelyi Futókör 11:22
  2. Halászevics Péter Szegedi VSE 11:34
  3. Bessenyi István Szegedi VSE 11:49

Nők:

  1. Shäffer Viola Erlangen 12:58
  2. Kövesi Kitty Szegedi VSE 13:32
  3. Görög Veronika Szegedi VSE 13:42

1. Szegedi Matáv-Vivicittá Városvédő Futás - 2001. április 29.

Védd a várost - Szegeden is Matáv-Vivicittá Az ország egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező futóversenye a Vivicittá. Az esemény névadó főszponzora a Matáv kérésére a szervező Budapest Sportiroda a Városi Sportigazgatósággal közösen április 29-én Szegeden rendezte meg a Vivicittá-k történelmének első vidéki futamát. A versenyen bárki elindulhatott, hiszen a táv nem volt túl hosszú, mindössze 3,6 kilométer. Kezdők, gyerekek, szülők, télen lustálkodók, kevésbé felkészültek is rajthoz állhattak. A rajt és a cél helyszíne a Dóm téren volt. Innen vághatott neki a ragyogó napsütésben a 2100 induló a távnak, a budapesti Vivicittához hasonlóan a város legszebb pontjain futhattak. A Dómtól a Széchenyi térig, egy kis futás a Tisza-parton majd vissza a nyári Szabadtéri Játékok helyszínére. A versenyt a szegedi Halászevics Áron nyerte, aki kereken 11 perc alatt teljesítette a távot. A nőknél a szintén szegedi Kövesi Kitti győzött. Utánuk érkezett még fél órán keresztül a többi amatőr induló, akik szintén nagy tapsot kaptak a lelkes közönségtől. A díjátadásra is sokan maradtak. Nem hiába, hiszen rengeteg ajándékot sorsoltak ki az indulók között. Az esemény keretében a Matáv Rt. 800 ezer forintot adományozott a Szeged Régióért Közalapítványnak. A rendezvény sikere bizonyítja, hogy vidéken is érdemes nagy futóversenyt rendezni, és talán egyszer a szegedi Matáv-Vivicittá is olyan híres lehet, mint a halászlé.

EREDMÉNYEK:

Férfiak:

  1. Halászevics Áron SZVSE 11:00
  2. Besenyi István SZVSE 11:08
  3. Karádi Szabolcs Honvéd-Steffl 11:11

Nők:

  1. Kövesi Kitti SZVSE 13:35
  2. Földvári Anett SZVSE 14:13
  3. Görög Vera SZVSE 14:20

Mozgósítási verseny:

Nem szegedi iskolák:

  1. Mindszenti Általános Iskola, 122 fő (testnevelő: Ivanovné Tóth Ágnes)
  2. Pusztamérgesi Általános Iskola, 118 fő (testnevelő: Szerencsiné Csamangó Jusztina)
  3. Kiss Ferenc Általános Iskola, Ásotthalom, 109 fő (testnevelő: Kiss Andrea)

Szegedi iskolák:

  1. Tabán Általános Iskola, 352 fő (testnevelő: Dobor Ágnes)
  2. Deák Ferenc Gimnázium, 316 fő (testnevelő: Engi Zoltán)
  3. Arany János Általános Iskola, 143 fő (testnevelő: Béltekiné Kántor Tünde)

FŐVÉDNÖK
botka_laszlo TÁMOGATÓ
EMMI logó NÉVADÓ SZPONZOR
Telekom 2013 KIEMELT TÁRSSZPONZOR
szentkirályi_2017 TÁRSSZPONZOR
cerbona2013 nissan leaf MÉDIATÁMOGATÓ
Rádio88_2010 szuperinfo

fb share