Több mint 13 ezren a 27. Telekom Vivicittá Városvédő Futáson

Április 1-jén hét különböző táv rajtjához várta a futókat a Margitszigetre a 27. Telekom Vivicittá Városvédő Futás. A tavasz legnagyobb szabadidős eseményén több mint 13.200-an indultak, ez volt minden idők második legnagyobb budapesti Vivicittája. A napsütéses, de szeles időben 133 millió futólépést tettek meg a résztvevők Budapesten.

Az esemény a 6,2 kilométeres Midicittával indult reggel 9:30-kor, a férfiaknál a veszprémi Kiss Tamás, míg a nőknél a budapesti Dudás Eszter ért elsőként célba. A 10 órás rajtnál két táv, a 11,9 kilométeres Vivicittá és a 21 kilométeres Félmaraton résztvevői egyszerre indultak, majd 11 kilométernél vált szét a két táv.
A Félmaratonon a férfiaknál a finn Tommy Hytönen szakította át elsőként a célszalagot, a nőknél a kübekházai Egervölgyi Lilla lett az első. A 11,9 kilométeres, klasszikus Vivicittán a MAC-NS futója, Józsa Gábor, a nőknél pedig a BDSE futónője, Fusch Renáta állhatott fel a dobogó legfelső fokára. A férfiaknál mindkét távon már az elején a későbbi dobogósok álltak az élre, a hölgyeknél a Félmaratonon 14 kilométernél még a későbbi második vezetett.

Előre nem tudtam, mennyire lesz erős a mezőny, de a rajt előtt már fel tudtam mérni, hogy partiban lehetek az első helyért - nyilatkozta a Vivicittá férfi győztese, Józsa Gábor (MAC, 37:51). Az első sorból indultam, így a rajt tökéletesen sikerült. Egy fiatal srác a 4. kilométerig diktálta az iramot, utána azonban ketten maradtunk Dani Áronnal. Nagyon erős vetélytársnak bizonyult, 7 kilométer körül előre engedtem, kivártam, majd a legnehezebb részen, a Margit-híd kaptatóján robbantottam. Szerencsére erre már nem tudott reagálni, és az előnyöm egészen a célig kitartott. 3:05-ös kilométereket terveztem, ilyen erős szélnél azonban 1 másodperces lassulás elfogadható. Jó edzőverseny volt ez a ma délelőtti futás, örülök, hogy aranyéremmel gazdagodtam.

Nagyon boldog vagyok, hogy végre nem futottam el az elejét, ugyanis szinte minden alkalommal elkövetem ezt a hibát - így örült a célban Fuchs Renáta, a Vivicittá női első helyezettje (BDSE, 47:03). Kicsi vagyok, a szél pedig erősen fújt, ezért próbáltam folyamatosan igazodni valakihez. Szerencsésen alakult a verseny, sikerült végig szélárnyékban maradnom. Egyedül a fordulópontnál láttam néhány másodperc erejéig a riválisaimat, és csak most a célban láttam, mennyire szoros is volt mögöttem a verseny. Elsősorban a szél jelentette a kihívást, az emelkedőket egészen jól bírtam. Kiskorom óta rendszeresen rajthoz állok a Vivicittán, a dobogó legfelső fokára viszont most állhatok fel először. Ráadásul az utóbbi két napban versenyeztem, ezért a mait egyfajta edzésnek szántam, Mégis kiugróan jól sikerült.

Szinte a célegyenesig küzdenem kellett, amihez nemigen szoktam a női mezőnyben - vallotta be Egervölgyi Linda, a Félmaraton női aranyérmese (Kübekháza, 1:27:05). A rajt után ellépett ugyan riválisom, de egy jó nyúlnak köszönhetően a 14. kilométer körül sikerült 100 méternyire megközelítenem, 18-nál pedig egy rövid időre sikerült átvennem a vezetést is, igaz, nem sokáig. A döntő momentum a szigetre vezető lejtő volt: akkora lendületet kaptam, hogy sikerült egy utolsót robbantanom. Titokban számítottam a győzelemre, de ez az idő engem is meglepett. Az edzéseken nem ment ennyire jól a futás, ezért rosszabbat vártam magamtól, ha lehet így fogalmazni. Ha jól számoltam, a legrosszabb kilométerem 4:15-ös volt, de ezt szembeszélben futottam. Elégedett vagyok az eredménnyel, bíztató az idény elején ilyet futni. Remélem, a lendület kitart októberig, a SPAR Maraton ugyanis az idei célversenyem.

Édesanyám magyar származású, ezért húsz éve járunk Budapestre rokonlátogatóba, ezúttal edzőtábor apropóján tartózkodom itt - árulta el a finn Tommy Hytönen, a Félmaraton férfi nyertese (Finnország, 1:10:16). Már nem először álltam rajthoz a Vivicittán, de most jött ki legjobban a lépés. Tisztában voltam azzal, hogy jó formában vagyok, ennek megfelelően már az elején elléptem a mezőnyből és szinte végig egyedül futottam. Ez nem zavart, inkább a szél volt hátráltató tényező, úgy érzem, jó két perccel lassított le. A legnagyobb visszaesés a rakparton ért, de próbáltam végig kitartani. Boldog vagyok, hogy sikerült örömöt szerezni a helyszínen szurkoló apukámnak és a rokonoknak. A nyáron szeretnék belépni egy sportegyesületbe, és ősszel már valamelyik klub színeiben nevezek, valószínűleg a Nike Félmaratonra.

A Telekom dolgozói közel 4500 kilométert futottak összesen, így jótékonysági akciójukban alapként ezt az összeget szorozták be 100 forinttal az SOS Gyermekfalu javára, de a cég ezt megduplázta, majd kiegészítette, és egy 1 millió forintos csekket nyújtottak át az SOS Gyermekfalu képviselőjének.

A Bátor Tábor Alapítvány "Élménykülönítmény" nevű futóközösségének 8 tagja összesen 1.453.254 forintot gyűjtött össze az alapítvány által táboroztatott daganatos beteg gyerekek számára. A jótékony futók a félmaratoni távot teljesítették "Én már célba értem!" felirattal ellátott mezükben, ugyanis már az eseménye előtt teljesítették a fejenként 150.000 forintos adománygyűjtést.

A Kanyó Zsolt gerelyhajító paraatléta paralimpiai kijutására a Mozdulj! Közhasznú Egyesület által kezdeményezett adománygyűjtő akcióban 243.000 forintot sikerült összegyűjteni. Zsolt maga is részt vett az esemény 6,2 kilométeres Midicittá távján.

Az iskolák mozgósítási versenyében a budapesti iskolák közül a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium lett az első 684 fővel, a budapesti agglomerációs körzet iskolái közül a pomázi Sashegyi Sándor Általános és Szakközép Iskola hozta el a legtöbb diákot 145 fővel, a vidéki iskolákból pedig a turai Hevesy György Általános Iskolából érkeztek a legtöbben 167 fővel. Mindhárom iskola 100.000 forint értékű adidas sportszer utalványt vehetett át.

A 800 méteres Családi Futáson együtt állhattak rajthoz gyerekek, szülők, nagyszülők. A 3,2 kilométeres Minicittán két rajtot is indítottak, az elsőnél többezer iskolás futott együtt.

Az esemény 11,9 kilométeres Vivicittá távján részt vett Kovács "Kokó" István teljes családjával és Miklósa Erika operaénekesnő, aki a látássérült Makádi Zsófiát kísérte. A 6,2 kilométeres Midicittá távon indult Kassai Viktor labdarúgó játékvezető és Kovács Péter freestyle futball-világbajnok is.

A Telekom Vivicittá Városvédő Futás idei két vidéki helyszíne Pécs (április 14.) és Szolnok (április 15.) lesz.

Eredmények

Félmaraton

Férfiak:
1. Tommi Hytönen (Finnország) 1:10:16
2. Beda Szabolcs (Budapest, ELTE) 1:13:31
3. Egri Balázs (Budapest) 1:13:43

Nők:
1. Egervölgyi Lilla (Kübekháza) 1:27:05
2. Fábri Andrea (Balassagyarmat) 1:27:19
3. Nagy Gyöngyi (Biatorbágy) 1:30:35

Vivicittá (11,9 km)

Férfiak:
1. Józsa Gábor (Budapest MAC-NS 37:51
2. Dani Áron (Diósd, BEAC) 38:14
3. Zsiros Mihály (Budapest, Budaörsi DSE) 39:00

Nők:
1. Fuchs Renáta (Budaörs, BDSE) 47:03
2. Kis Zsanett (Budapest MAC-Népstadion) 47:14
3. Prokoppné Teveli Petra (Budapest KSE) 47:15

Midicittá (6,2 km)

Férfiak:
1. Kiss Tamás (Vác) 19:57
2. Pelsőczy Attila (Budapest, TFSE) 20:06
3. Ruzsás Dávid (Budapest) 20:06

Nők:
1. Dudás Eszter (Budapest) 22:57
2. Lauf Kinga (Budapest) 23:59
3. Balog Evelin (Budapest) 24:22



fb share