Török Márton kipróbálja a FélBalatont

A FélBalaton Szupermaratonon próbálja meg Török Márton, milyen két egymást követő napon hosszabb távot futni. Korábban hasonlóan futott már 30-30 kilométert, most viszont a FélBalaton 43,6 és 52,2 kilométeres távja vár rá. "Futással, úszással és kerékpározással készülök a versenyre. Hétvégenként 35, hét közben két alkalommal 10-12 kilométert futok. E mellett egy héten egyszer úszni járok, illetve biciklivel megyek munkába, ami napi 16 kilométert jelent."

Török Márton tavaly három maratont futott. Idén a FélBalaton mellett egy augusztusi Ironman szerepel a céljai között. "Ha ezeket teljesítem, nagyon-nagyon boldog leszek." A FélBalatonnal Török Mártonnak az a célja, hogy teljesítse a távot. Úgy érzi, az első nappal nem lesz gond, a második napon lazábbra veszi a tempót.

Arra számít, hogy a 3. BSI Balaton és FélBalaton Szupermaratonon komolyabb, tapasztaltabb futók jönnek össze, ami meghatározza majd a hangulatot. "Az ilyen futók nyilván ismerik egymást, biztos sportbaráti lesz a légkör."



fb share