Túl a táv felén - Szarvas Mátyás hazai pályán futott

Huszonkét nap, 1263 kilométer és kilenc megye után hazaérkezett Szarvas Mátyás. A békéscsabai többszörös magyar ultra-terepfutóbajnok tegnap délután befutott Biharugrára.

Így túl van a 43 napra tervezett 2 ezer 533 kilométer felén, s a 37 ezer méter szintkülönbségből 30 ezret már legyőzött. S legyőzte tegnap az időjárás viszontagságait is. Megküzdött az elemekkel: a 4 fok és a szakadó eső ellenére, szokásához híven, hajnal öt órakor kelt Gáborjánban, majd Biharugráig 67 kilométert futott tegnap a szakadó esőben. - Reggel minden bizonnyal előveszem a negyedik pár terepcipőt, hat párral talán legyűröm a távot - válaszolta érdeklődésünkre a Bihari Madárvártán a 48 esztendős, Békéscsaba Város Élsportolója kitüntetés birtokosa.

A II. Országos Kékkör Futás elnevezésű terepfutás keretében Szarvas Mátyás szeptember 22-én a Veszprém megyei Szigligetnél azzal a céllal vette fel a nyúlcipőt, hogy 43 nap alatt a három leghosszabb hazai turistaút mentén körbefutja Magyarországot, és november 3-án szintén Szigligetre érkezik vissza.

Szarvas Mátyás azt is hangsúlyozta, hogy teljesítménye mindenképpen csapatmunka: kísérői és jelenlegi munkáltatója nélkül aligha jöhetett volna létre.

Forrás: BEOL



fb share