Új pályarekord született a New York Maratonon

Vasárnap Geoffrey Mutai megdöntötte a New York Maraton pályacsúcsát 2:05:06-os nyertes idejével. A nőknél meglepetés győzelem született, hiszen a verseny előtt Firehiwot Dado-n szinte átnézett a média.

Mutai, miután hiába futott világcsúcsot Bostonban, azzal a céllal érkezett New Yorkba, hogy bebizonyítsa, azt az eredményt nem a körülmények szerencsés alakulásának köszönheti. Küldetése sikeresnek mondható, mert 2 perc 37 másodpercet lefaragott Tesfaye Jifar 2001-es pályacsúcsából, felállítva ezzel egyéni csúcsát is. A 20-21-22. mérföldeket alig kilenc perc alatt futotta le, megsemmisítve ezzel az üldözőket, esélyt sem adva a versenyzésre.
Mutai átvette a vezetést nemsokkal azután, hogy elhagyták Bronx-t, rágyorsított és otthagyta a többieket, a verseny történetének leggyorsabb utolsó mérföldjeit megfutva.

"Azt tudom mondani a versenyről, hogy azért hívtak meg, hogy győzzek vagy veszítsek" - mondta Mutai. "Ha futok, félelem nélkül futok. Nem vártam, hogy ilyen idővel fogok nyerni. A versenyek végén én így szoktam futni, de nem vártam, hogy így lesz."

A célban honfitársa és névrokona, Emmanuel Mutai, a 2011-es Virgin London Maraton győztese követte 2:06:28-cal, a harmadik pedig a 2010-es londoni bajnok, Tsegaye Kebede lett 2:07:14-gyel.

A hölgyeknél a 2011-es Virgin London Maraton győztese, Mary Keitany a női pályacsúcs megdöntésére törekedett, már a második mérföldön az élre tört, két és fél perces előnyt kiépítve, mielőtt a tempója megingott volna. Az ambíciózus kezdet után a fokozatos leépülése is figyelemreméltó volt. a tempója 30 másodpercekkel csökkent mérföldenként amikor elért a Queensborough hídhoz Manhattanben, és már nem tudott újra felgyorsulni. De az előnye akkora volt, hogy csak a 25. mérföldnél tudták az üldözői, a bronx-i származású Buzunesh Deba és az etióp Firewihot Dado megelőzni.
Keitany megpróbált válaszolni erre, de végül Dado húzott el tőle és Dedától az utolsó mérföldön. Dado, aki a Róma Maraton háromszoros győztese, most futott először New York-ban.

"Keitany annyira gyorsan futott az elején, hoyg elképzelni sem tudtam, hogy utolérhetjük" - nyilatkozta Dado. "Amikor közelebb kerültünk és megláttuk, nagyon meglepődtem. Az elején kicsit gyors volt a tempó, úgyhogy a táv második fele nehezebb volt, és nem tudtunk túl gyorsan futni."

New York Maraton eredmények:

Férfiak:
1. Geoffrey Mutai, 02:05:06, Kenya
2. Emmanuel Mutai, 02:06:28, Kenya
3. Tsegaye Kebede, 02:07:13, Etiópia

Nők:
1. Firehiwot Dado, 02:23:15, Etiópia
2. Buzunesh Deba, 02:23:19, Etiópia
3. Mary Keitany, 02:23:38, Kenya

Forrás: IAAF



fb share