Ungvári Miklós, olimpiai ezüstérmes: 'A győzelem ízét szeretném átélni a félmaratonin!'

A NIKE Budapest Félmaratonin több világklasszis sportoló is indul. Így az olimpiai bajnokok, Kammerer Zoltán, Szabó Gabriella, Kozák Danuta és Kovács Koko István is.

- Én is Kokonak köszönhetem a hétvégi programomat. Londonban addig addig magyarázta, hogy milyen jó is ez a félmaratoni, hogy egyszer csak azon kaptam magam, én is készülök és leköti a gondolataimat a feladat, szeretnék két órán belül célba futni - mondja a népszerű Ungi, aki cselgáncsban szerzett ezüstérmet az olimpián. Sok időm nem maradt a felkészülésre, de tisztességgel teljesítem a napokra előírt távokat. Igaz Bálint az atléta válogatott gyúrója készítette a programomat és bízom benne, hogy lesz erőm végig csinálni. Szeretném átélni a 'győzelem' ízét a vasárnapi futáson, a saját magam legyőzésének örömét. Olyan 'szűzföldet' török majd fel, melyen még sohasem jártam.

- A legtöbb sportoló ilyenkor inkább pihen, nyaral, a sebeit nyalogatja.

- Én mindig is hiperaktív voltam, a kikapcsolódást a sportolás jelenti. Nagyon sok sportba belekóstoltam már, csak a kíváncsiság kedvéért. Most például a Nike félmaratoni mellett a Nemzeti Vágtára is készülök.

- A lovaglástól az ejtőernyőzésig tényleg sok sportágban otthon vagy. Maradt még be nem teljesült álmod?

- Valójában a maraton izgat. Ha vasárnap jól érzem magam, akkor októberben a 42 km-t is szeretném kipipálni. Egy félmaratonival, majd egy maratonival felvértezve következhet a búvárúszás, ez a sport sem maradhat le a listámról



fb share