Időpontja:
2008. november 15-16.
A verseny rendezője:
BSI
A verseny fővédnöke:
Dr. Balázs Árpád, Siófok Város Polgármestere
Helyszín:
Siófok
Versenyközpont:
Steak House (a Petőfi sétány és a Táncsics Mihály utca sarkán, a Hotel Aranyparttól kb. 400 m-re Siófok Centruma felé)
Öltöző, zuhanyzás:
Hotel Aranypart B épületében az erre a célra kijelölt szobákban
Ruhatár:
az öltöző mellett felállított sátrakban
Rajt és cél:
Hotel Aranypart előtt, Beszédes József sétány
Résztávok:
1/3 maraton (14 065m), 1/6 maraton (7 032,5m), félmaraton (21 097,5 m)
Versenyszámok és rajtok:
  • maraton 15-én
    10.30:1/3 maraton (két azonos körben)
    15.30: 1/6 maraton
    16-án 11 óra: 1/2 maraton (két azonos körben)
  • maraton párban: az 1/6 maratont mindkét futó teljesíti, a másik két távot egyenlően megosztva
  • 1/2 maraton: 16-án 11 óra vagy 15-én 2 részletben
  • 1/2 maraton párban: 16-án, 11 óra megosztva, 2 azonos hosszúságú kör
  • 1/3 maraton 15-én 10.30 (két azonos körben)
  • 1/6 maraton: 15-én: 15.30

szintidő a 16-i félmaratonon:
Az az induló, aki az első kört 1 óra 22 percen belül nem teljesíti, a második körét nem kezdheti meg.

Útvonalak
  • 15-én 10.30-kor 1/3 maraton (14065m) 2 azonos hosszúságú körben Beszédes József sétány - Hermann Ottó utca - Beszédes József sétány - Kilán György utca - Szent László utca - FORDÍTÓ - Csúszda utca - - Szent László utca - Balaton part - Tátra utca - Beszédes József sétány
  • 15-én 15.30-kor 1/6 maraton (7032,5m) Beszédes József sétány - Petőfi sétány - Mártírok útja - Batthyány utca - Táncsics Mihály utca - Szent István sétány - Tátra utca - Balaton part - Beszédes József sétány - Fordító a Kilán György utcánál - Beszédes József sétány - Hermann Ottó utca - Beszédes József sétány
  • 16-án 11 órakor félmaraton (21097,5 m) Beszédes József sétány - Táncsics Mihály utca - Batthyány Lajos utca - Mártírok útja - Petőfi sétány - Táncsics Mihály utca - Szent István sétány - Tátra utca - Balaton part - Csúszda utca - Szent László utca - FORDÍTÓ (az Aranypart Kempingnél) - Szent László utca - Kilián György utca - Beszédes József sétány - Hermann Ottó utca - Beszédes József sétány

Lebonyolítás:

15-én 10.30: két azonos kört teljesítenek

  • egyéni maratonisták
  • félmaratont két részben teljesítők
  • maraton párosok tagjai 1-1 kör, váltás a célkapun történő áthaladás után
  • harmadmaraton teljesítői

15-én 15.30: egy kört teljesítenek

  • egyéni maratonisták
  • félmaratont két részben teljesítők
  • maraton párosok tagjai mindketten
  • hatodmaraton teljesítői

16-án 11 óra: két azonos kört teljesítenek

  • egyéni maratonisták
  • maraton párosok tagjai 1-1 kör, váltás a célkapun történő áthaladás után
  • egyéni félmaratonisták
  • félmaraton párosok tagjai 1-1 kör, váltás a célkapun történő áthaladás után
Korhatár:

A félmaraton és maraton egyéni versenyre csak az 1996. november 16. előtt születettek nevezését fogadjuk el (12 évesek vagy idősebbek)

Nevezési díjak, határidők:
5. Balaton Maraton
Határidők Alap Iskolai nevezés   65 év fölött FutóKlub Spuri Futókártya Egyéb Egyéb
5. Balaton Maraton (chip letéti díj +1000 Ft)
09.04-ig csütörtök 6 000 Ft       5 400 Ft 4 850 Ft Saját chip** bemutatása esetén 500 Ft nevezési díj kedvezmény  

10.24-ig

személyesen 22-ig

7 000 Ft       6 300 Ft 5 650 Ft    
11.07-ig 8 000 Ft       7 200 Ft 6 450 Ft    
11.13-ig csütörtök 10 000 Ft     1 000 Ft 9 000 Ft 8 050 Ft    
11.15-én 10 000 Ft              
5. Balaton Maraton Párban (chip letéti díj +2×1000 Ft)

10.24-ig

személyesen 22-ig

9 000 Ft       8 100 Ft 3650 Ft/fő Saját chip** bemutatása esetén 500 Ft/csapat nevezési díj kedvezmény Váltótag kedvezmény
11.13-ig 1000 Ft
11.07-ig 11 000 Ft       9 900 Ft 4450 Ft/fő    
11.13-ig csütörtök 14 000 Ft     1 000 Ft 12 600 Ft 5650 Ft/fő    
11.15-én 14 000 Ft              
5. Balaton 1/3 Maraton (chip letéti díj +1000 Ft)
09.04-ig csütörtök 3 000 Ft       2 700 Ft 2 450 Ft Saját chip** bemutatása esetén 500 Ft nevezési díj kedvezmény  

10.24-ig

személyesen 22-ig

3 500 Ft       3 200 Ft 2 850 Ft    
11.07-ig 4 500 Ft       4 100 Ft 3 650 Ft    
11.13-ig csütörtök 7 000 Ft     1 000 Ft 6 300 Ft 5 650 Ft    
11.15-én 7 000 Ft              
5. Balaton 1/6 maraton

10.24-ig

személyesen 22-ig

1 700 Ft       1 500 Ft 1 350 Ft    
11.07-ig 2 000 Ft       1 800 Ft 1 650 Ft    
11.13-ig csütörtök 2 300 Ft       2 100 Ft 1 850 Ft    
11.15-én 2 300 Ft              
11.13-ig csütörtök   800 Ft 1 000 Ft          
5. Balaton Félmaraton 2 részletben, 11.15-én (chip letéti díj +1000 Ft)
09.04-ig csütörtök 3 500 Ft       3 100 Ft 2 850 Ft Saját chip** bemutatása esetén 500 Ft nevezési díj kedvezmény  

10.24-ig

személyesen 22-ig

4 000 Ft       3 600 Ft 3 250 Ft    
11.07-ig 5 000 Ft     1 000 Ft 4 500 Ft 4 050 Ft    
11.13-ig csütörtök 7 500 Ft       6 700 Ft 6 050 Ft    
11.15-én 7 500 Ft              
5. Balaton Félmaraton (chip letéti díja +1000 Ft)
09.04-ig csütörtök 3 500 Ft       3 100 Ft 2 850 Ft Saját chip** bemutatása esetén 500 Ft nevezési díj kedvezmény  

10.24-ig

személyesen 22-ig

4 000 Ft       3 600 Ft 3 250 Ft    
11.07-ig 5 000 Ft     1 000 Ft 4 500 Ft 4 050 Ft    
11.13-ig csütörtök 7 500 Ft       6 700 Ft 6 050 Ft    
11.15-16-án 7 500 Ft              
5. Balaton Félmaraton párban(chip letéti díja +1000 Ft)

10.24-ig

személyesen 22-ig

5 500 Ft       5 000 Ft 2 250 Ft Saját chip** bemutatása esetén 500 Ft/csapat nevezési díj kedvezmény Váltótag kedvezmény
11.13-ig 1000 Ft
11.07-ig 6 500 Ft       5 900 Ft 2 650 Ft    
11.13-ig csütörtök 9 500 Ft     1 000 Ft 8 600 Ft 3 850 Ft    
11.15-16-án 9 500 Ft              
A nevezési díj tartalmaz:
  • egyedi, emblémázott termo fejpánt/fülvédő
  • rajtcsomagot
  • chipes nettó időmérést
  • befutócsomagot
  • frissítést
  • 16,67% Áfát
Nevezés postán:

november 7-ig (BSI 1554 Bp. Pf:7)

Nevezés az Interneten:

a honlapunkon található nevezési lap kitöltésével november 13-ig

Nevezés személyesen:
  • a BSI-ben 9.00.-17.00-ig munkanapokon, legkésőbb november 13-án
  • versenyeinken, az információban
  • a versenyközpontban
    • november 15-én 8,30 - 10,15-ig, 13,30-15,15-ig
    • november 16-án 8.30 - 10,45-ig

Ha nem személyesen történik a nevezés, akkor a nevezési lapot kell eljuttatni a BSI-be a postai nevezés határidejével megegyezően.
Előnevezés esetén a nevezési díjat bankkártyával ( VISA, Maestro, MasterCard ) is lehet fizetni személyesen a BSI-ben, ill. a nevezési lapon adott megbízás alapján kizárólag dombornyomott kártyáról leemeljük

Rajtcsomag átvétel:
  • A BSI-ben november 10-től, 9.00.-17.00 óráig, legkésőbb november 13-én
  • A helyszínen a versenyközpontban
    • november 15-én 8,30 - 10,15-ig, 13,30-15,15-ig
    • november 16-án 8.30 - 10,45-ig
Díjazás:

A maraton és a 16-ai félmaraton távokon, nemenként (a párosoknál a vegyes párosokat is díjazzuk) 1.-3. helyezettek

  • A távok eredményhirdetésére a helyszínen, november 16-án 13.45 órától kerül sor. Minden táv erdményhirdetése a csak az arra a távra benevezett indulók nettó ideje alapján történik. (A félmaraton rangsornál nem vesszük figyelembe a maraton távot teljesítők félmaraton idejét).
  • A Balaton Maraton eredményhirdetését követően, várhatóan 14 órától kerül sor a 23. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton és a 23. Plus Budapest Nemzetközi Maraton amatőr kategória győzteseinek eredményhirdetésére.
Frissítés:

15-én a harmadmaratonon:

  • féltávnál víz, iso ital, szőlőcukor, banán
  • célbaérkezéskor víz, tea (ha az időjárás indokolja), befutócsomag

15-én a hatodmaratonon

  • célbaérkezéskor víz, tea (ha az időjárás indokolja), befutócsomag

16-án a félmaratonon

  • 4 km-nél víz, iso ital, szőlőcukor, banán
  • féltávnál víz, iso ital, szőlőcukor, banán
  • 14,5 km-nél víz, iso ital, szőlőcukor, banán
  • célbaérkezéskor víz, tea (ha az időjárás indokolja), befutócsomag
Masszázs:
A Hotel Aranypart 2. emeletén található konditeremben lesz lehetőség masszázs igénybevételére.

Előzetesen jelentkezni Németh Anikónál lehet az anikoida@gmail.com címen, illetve a 70/3984099-es számon, illetve a helyszínen személyesen.

15 perc 1300 Ft, 30 perc 2000 Ft, 1 óra 4000 Ft

 

Eredménylista:
csak a félmaraton és maraton versenyen:
a honlapon november 16-án estétől

Időmérés:

Chippel történik.

  • A chip letéti díja 1000 Ft kp., melyet a rajtszám és chip felvételekor kell leadni.
  • A visszaváltás a verseny után, célterületen felállított sátorban történik.
    • A csak harmadmaratont teljesítőknek 15-én 13 óráig az Információban
    • A félmaraton 2 részletben chipjeit 15-én 17.30-ig.
    • A maraton párosok a hatodmaratonra még egy chipet kapnak, melynek letéti díja szintén 1000 Ft. Ezt a chipet 15-én 13.30-tól 15.15 -ig lehet felvenni, és a célbaérkezés után 17.30 óráig le is kelladni a célterületen felállított sátorban.
    • A többi indulónak 16-án, legkésőbb 14.30 óráig kell leadni.
  • A versenyen csak championchippel lehet indulni! Ez alól mentesülnek a csak a hatodmaratont teljesítő indulók.
  • Az egyéni versenyben a chipet a cipőre erősítve kell viselni!
  • A párosok bokára rögzíthető tépőzáras szalagra erősítve kapják a chipet. Váltáskor ezt kell átadni. Azok a párosok, akik nem így viselik a chipet, 10 perc időbüntetést kapnak.
  • Saját championchippel történő indulási szándékot a nevezéskor jelezni kell, a chipszám megadásával, a chip bemutatásával.
Információ:

BSI

Egyebek:
  • A versenyen miden felkészült futó, illetve kerekes székes is rajthoz állhat, aki a versenykiírásba foglalt feltételeket elfogadja.
  • Kizárásra kerül az a versenyző, aki a rajtszámát összehajtja, letakarja, nem a mellére tűzve viseli a verseny ideje alatt, továbbá aki nem teljesíti a verseny - szervezők által kijelölt - teljes távját vagy a nevezési lapot pontatlanul, nem a valóságnak megfelelő adatokkal, illetve hiányosan tölti ki.
  • A versenyen görkorcsolyázni, kerékpározni, kerékpáros kísérővel, rajtszám nélkül, kutyával futni tilos !
  • A versenyen értékmegőrzést nem vállalunk !
  • A esemény helyszínén bármilyen reklámtevékenység csak a BSI előzetes engedélyével, egyeztetett formában és módon végezhető.
  • A versenyen ingyen indulhatnak
    • a 23. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton és a 23. Plus Budapest Nemzetközi Maraton amatőr kategória győztesei
  • A BSI szervezési okok miatt fenntartja a jogot, hogy a résztvevők számát korlátozza, a nevezést bármikor lezárja.
  • A BSI fenntartja az útvonal- és időpontváltoztatás jogát.
 
 
 
 
 
 
fel a lap tetejére>>>