Tizenkétezer-kilencszázan választották vasárnapi programként a Futás Napját, azaz a 23. Plus Budapest Nemzetközi Maraton és Futófesztivált. Az október 5-én, a budapesti Hősök terén és Városligetben megrendezett eseményen a futást szeretők tíz futószám közül választhatták ki a számukra ideálist.
Elsőként a 3,5 kilométeres Maratonka két futama startolt el a Műcsarnok mellől, ők a Városliget utcáin teljesítették a távot, majd közvetlen utánuk a gyaloglók mezőnye indult. Ezután sorakoztak fel az egyéni maratonisták, illetve a háromfős Maraton Staféta, és az ötfős Ekiden Váltó első tagjai a startvonalnál, hogy Feiner Péter, a Spar Magyarország ügyvezető igazgatója által elsütött pisztoly dörrenésére nekivágjanak a 42,195 kilométer hosszú maratoni távnak. A mezőny a Hősök terén keresztül az Andrássy úton teljesítette a táv első szakaszát, majd a Pesti Alsó Rakpart érintésével keresztülfutottak a Margitszigeten. A táv 12, 195-dik kilométerénél csatlakoztak a maratoni mezőnyhöz azok a futók, akik a klasszikus távnál valamivel rövidebb, 30 kilométeres futásra vállalkoztak. A felduzzadt mezőny ezután a Duna-parton teljesítette a további táv nagy részét, majd a városligeti cél felé vették az irányt.
A Hősök terén eközben a maratonisták után a 7,4 kilométeres Minimaraton mezőnye is elrajtolt, majd célba is érkezett az Olof Palme sétányra: Csillag Balázs és Tóth Lívia győztek ezen a távon.
A maratonon a férfiaknál nagy csata alakult ki az élen Rezessy Gergely, Bogos Tamás, és az etióp Erkolo Ashenafi között, folyamatosan változott az élen álló személye. Végül Rezessy került ki győztesen az elsőségért folytatott harcból, 2:24:18 órás idővel tudott nyerni, mindössze 3 másodperccel verve Ashenafit, és 6-tal Bogost. Rezessy ezzel megszerezte az országos bajnoki címet is a férfiaknál, Bogos és az összetettben negyedikként befutó Biri Ferenc előtt.
A hölgyeknél triplázott az országos csúcstartó: Földingné Nagy Judit sorozatban harmadszor diadalmaskodott a maratoni távon, besöpörve az országos bajnoki címet is 2:45:30-as időeredménnyel.  A második helyen Bátai Réka ért célba, övé lett az OB ezüstérme. Harmadik nőként Pettkó-Szandtner Judit futott be, de az OB harmadik helyezése Kis Zitát illeti. A handbike-os kategóriában Katona Ottó lett az első.
A 30 kilométeres betétszámban Ilisz Pál és Móczó Zsanett voltak a leggyorsabbak, a Maraton Stafétában az UTE férficsapata, és a Chinoin női csapata nyert, míg az Ekiden Váltóban a Somogyi Zsiványok és a Csiga Csajok zártak az élen.
A győztesek után még mintegy három órán keresztül hömpölyögtek a célba a maratonisták boldogan és elégedetten, ki mosolyogva, ki örömkönnyeket hullatva.
Ezúttal a 30 kilométeres mezőnyben indult a Plus Budapest Maraton és Futófesztivál legidősebb résztvevője, a 81 éves Ötvös Ferenc. A 80 év feletti maratoni csúcstartó tatai Feri bácsi még mindig remek egészségnek örvend, és a rövidebb távot is sikerrel teljesítette.
A kiskunhalasi Tabajdi József a maratoni távot futotta le, így elmondhatja magáról, hogy részese volt mind az eddigi huszonhárom Budapesten rendezett maratoni versenynek.
Sztarenszky Tiborné Marika a hölgyek rangidőseként futotta le a maratont, nem csak egyéniben, hanem egy három generációs családi váltó első tagjaként.
A 23. Plus Budapest Nemzetközi Maraton és Futófesztivál a külföldiek körében is igen népszerűnek bizonyult, hiszen mintegy ötven országból több mint kétezer induló érkezett, hogy a magyar fővárosban is sportoljon.
Azok számára, akik nem vettek részt a futószámokban, a Plus biztosított remek programot, hiszen az 56-osok terén Plus Élményliget, kiállítók, bemutatók és koncertek várták az érdeklődőket - így a Futás Napján mindenki jól érezhette magát.

Eredmények
23. Plus Budapest Nemzetközi Maraton
Férfiak

  1. Rezessy Gergely (Vasas Humansoft) 2:24:18
  2. Erkolo Ashenafi (etióp) 2:24:21
  3. Bogos Tamás (Misi SC) 2:24:24
  4. Biri Ferenc (Gyulai SE) 2:25:07
  5. Kustos Szabolcs (Vasas Humansoft) 2:26:41
  6. Őri István (Hunyadi DSE) 2:26:47

Nők

  1. Földingné Nagy Judit (Győri Dózsa SE) 2:45:30
  2. Bátai Réka (PFK) 2:56:07
  3. Pettkó-Szandtner Judit (UniCredit Futókör) 3:02:03
  4. Nagy Gyöngyike (román) 3:03:14
  5. Kis Zita (TFSE) 3:03:49
  6. Sally Gilbert (brit) 3:05:03

Handbike

  1. Katona Ottó 2:31:04
  2. Serényi Tibor 2:34:21
  3. Báder Richárd (Achilles) 2:29:21

Magyar Köztársaság 2008. évi Maraton Bajnoksága

  1. Rezessy Gergely (Vasas Humansoft) 2:24:18 a bajnok edzője: Jenkei András
  2. Bogos Tamás (Misi SC) 2:24:24
  3. Biri Ferenc (Gyulai SE) 2:25:07
  4. Kustos Szabolcs (Vasas Humansoft) 2:26:41
  5. Őri István (Hunyadi DSE) 2:26:47
  6. Juhász András (Misi SC) 2:28:36

Nők

  1. Földingné Nagy Judit (Győri Dózsa SE) 2:45:30 a bajnok edzője: Földing Ottó
  2. Bátai Réka (PFK) 2:56:07
  3. Kis Zita (TFSE) 3:03:49
  4. Varga Éva (Békéscsabai AC) 3:05:22
  5. Szabóné Csendes Ildikó (Békéscsabai AC) 3:13:58
  6. Torma Anett (Bp. Honvéd SE) 3:15:28

Magyar Köztársaság 2008. évi Maraton Felnőtt Csapatbajnoksága
Férfiak

  1. Vasas Humansoft (Rezessy Gergely, Kustos Szabolcs, Zatykó Miklós)  7:20:21
  2. Misi SC (Bogos Tamás, Juhász András, Hegyaljai Attila) 7:30:09
  3. Békéscsabai AC (Persely Norbert, Kálló Csaba, Oláh Tamás) 7:41:53

Nők

  1. Békéscsabai AC (Varga Éva, Szabóné Csendes Ildikó, Bartha Edit) 9:54:09
  2. Margitszigeti AC (Berkes Katalin, Fehértóiné Valéria, Farkas Pálma Adél) 10:31:13
  3. Margitszigeti AC II (Almássy Mariann, Nagy Nikolett, Horváth Katalin) 11:13:42

30 km
Férfiak

  1. Ilisz Pál 1:47:46
  2. Kovács András (Megalódusz SE Tata) 1:53:22
  3. Antal András 1:54:50

Nők

  1. Móczó Zsanett (AC Szekszárd) 2:20:50
  2. Nemere Dóra (BHSE) 2:21:32
  3. Horváthné Fertály Zita (Bp. Honvéd SE) 2:22:33

 

Maraton Staféta
Férfi

  1. UTE 2:18:51
  2. Vasas-Humansoft 2:26:41
  3. Boy's From Hell 2:35:30

Nők

  1. Chinoin 3:03:45
  2. Villám Lányok 3:12:58
  3. APEH 3:19:26

Ekiden Váltó
Férfiak

  1. Somogyi Zsiványok 2:25:54
  2. Cheka-Cheka 2:35:44
  3. TTT-HSE 2:37:08

Nők

  1. Csiga Csajok 3:16:53
  2. DEAC-os Csajok 3:37:54
  3. Filemon 3:33:11

Minimaraton 7,4 km

Férfiak

  1. Csillag Balázs (Szekszárdi AC) 22:15
  2. Minczér Albert (VEDAC) 22:16
  3. Mossissa Feyissa (A-Tomsport) 22:36

Nők

  1. Tóth Lívia (VEDAC) 26:58
  2. Kovács Zsófia (VEDAC) 27:53
  3. Varró Kata (Hunyadi DSE) 27:59