Visszatekintés - ez volt a tavalyi Generali Futógála

Eső, a hideg szél ellenére is kitartó futók, rajt-cél győzelem - ez volt a tavalyi Generali Duna-parti Futógála. Visszatekintés egy héttel a mostani verseny előtt.

A 2009-es Generali Duna-parti Futógálán az időjárás megtréfálta a résztvevőket: kora délután még kellemes tavasz végi idő volt, később azonban jött a zuhé. A 9,5 kilométeren induló görkorcsolyások még "száraz" időben rajtoltak, de az eső őket is elérte. A futamot a férfiaknál Makszim Zsombor, a nőknél Szöllőssi Boglárka nyerte. "Rendesen teljesítettem azt, amire képes vagyok, mindent kiadtam magamból. Már közvetlenül a rajt után sikerült nagy előnyhöz jutnom. Az időjáráshoz alkalmazkodva egy speciális kerékkel indultam, ami esőre van tervezve, azonban a pálya az eső miatt így is csúszott" - mondta a célba érkezés után Makszim Zsombor. Szöllőssi Boglárka így értékelt: "Végig nagy versenyt vívtam a szintén jászberényi Pataki Boglárkával, egészen a hídig nála volt a mezőny, azonban a hajrát jobban bírtam. Talán az állóképesség dönthetett a javamra".

Esőben zajlott az 5 kilométeren induló futók versenye is, amit a férfiaknál Kedves Roland, a nőknél Fuchs Dóra nyert meg. Roland nagy hajrával lett első: egy ideig üldözőjével futott együtt, majd mintegy 500 méterrel a cél előtt sprintre váltott, és 10 másodperces előnnyel nyert. Dóra élete első Generali Duna-parti Futógáláján indult, és máris győzelmet könyvelhetett el. Szinte végig egyenletes, jó tempóban futott.

Mindössze 8 fokot mutatott a hőmérő, amikor elrajtolt a 10 kilométeres mezőny. Tóth Tamás már rögtön a rajt után meglépett, s bár egy ideig fej-fej mellett haladt riválisával, a táv nagyobb részét egyedül tette meg. "A Közgázig élveztem a hátszelet, a forduló után azonban kissé megváltozott a helyzet, sőt még az eső is ráerősített, ezért a második szakaszt már valamivel lassabban tettem meg. Az eredménnyel és természetesen a győzelemmel elégedett vagyok" - nyilatkozta a férfi győztes. A nőknél ezen a távon Mizsér Fruzsina volt a leggyorsabb. "Csak a legeslegvégén dőlt el a verseny, az utolsó méterek hajrájával tudtam elsőként beérkezni. Három percet javítottam, életem legjobb 10 kilométerén vagyok túl, hihetetlenül boldog vagyok" - mondta.

A tavalyi Generali Duna-parti Futógálán több mint 1800-an indultak. A kellemetlen időjárás ellenére a sportolni vágyók jól érezték magukat, s elégedetten érkeztek célba.



fb share