3. Délibáb Futás - Hortobágy

 

KÖZEL 900-AN BÚCSÚZTATTÁK A TAVASZI-NYÁRI FUTÓIDÉNYT A HORTOBÁGYON

Július 1-jén, szombaton a BSI nyári szünet előtti utolsó rendezvényén, a 3. Délibáb Futáson közel 900-an álltak rajthoz, hogy méltóképpen zárhassák a tavaszi-nyári futószezont. A Hortobágyi Nemzeti Parkba, az alföldi pusztába csábítottuk a futás és a magyar táj szerelmeseit. A 3. Délibáb Futás körülbelül 15,2 és 5,3 km-es futótávja illetve az idei újdonság, a körülbelül 5,3 kilométeres gyaloglótáv az Alföld rétjein és földútjain haladt végig, az út mentére terelt szürkemarhagulya, a mátai ménes és a rackajuhnyáj pedig izgalmas társaságot biztosított a futók számára.

Az indulóknak azonban nemcsak a földút kínálta egyenetlen tereppel kellett megbirkózniuk, dolgukat a nagy hőingadozás is nehezítette. A bemelegítés időszakában még enyhén borús volt az ég, majd a rajt előtt a hőmérő higanyszála már 34 fokot mutatott, hozzá pedig verőfényes napsütés dukált. Az eredményhirdetés ismét borult időben, 24 fokos hőmérséklet mellett zajlott. A hosszabbik táv női győztese, Szabó Andrea elégedett volt eredményével, hiszen az utóbbi időben sérüléssel küzdött: "Nemrég a combomban volt egy ideggyulladás, ennek ellenére igyekeztem a legjobbat kihozni magamból. A futam végére elfáradtam, de hát ez a pálya nem tartozik az egyszerűbbek közé, szóval kemény volt. A következő versenyem talán a Nike Félmaraton lesz ősszel.". Borhiné Tokai Erzsébet, a 15,2 kilométeres táv második helyezettje a maximumot hozta ki magából: "Tavaly is én lettem a második. Nekem nagyon tetszik a terep és az idő is megfelelő volt. Voltak sártócsák, de túl lehetett élni. Igyekeztem nem elfutni az elejét és a végén hajrázni, abszolút elégedett vagyok az eredményemmel, úgy gondolom ennél több nem is nagyon ment volna. Andi előtt pedig le a kalappal: a sérülése ellenére nagyon jót futott. A legközelebbi verseny a Nike Félmaraton lesz, amin szeretnék indulni.".

A férfi győztestől, Beda Szabolcstól a következőket tudhattuk meg: "Valójában nem számítottam erre az eredményre, így kellemes meglepetés volt az első hely. Triatlonistaként mindig is a futást szerettem a legjobban a három sportág közül. Már csak hobbi szinten, de azért még triatlonozgatok. A jövő héten megyek a fonyódi középtávú ob-ra, duatlonokon is szoktam indulni tavasszal, de már a futás a lényeg. Esősorban utcai- és crossfutásokon szoktam rajthoz állni. Ebből is leginkább a terepfutásokat szeretem. Az utcai versenyek közül pedig a hosszabb távúakat (maraton, félmaraton) kedvelem. Sokat járok külföldi maratonokra is. Mindig olyan helyszínt keresek, ahol még nyaralni is tudunk, így várost is nézek és futok is egyet, szóval a kellemeset összekötöm a hasznossal. Itt a Hortobágyon is volt alkalmam szétnézni, részben futás közben, részben pedig a versenyt követően."

Az eredményhirdetést követően a futók pihenésképpen játékos vetélkedőn vehettek részt, ahol többek között olyan ismert mondások eredetét deríthették ki, mint a "kitették a szűrét", "dögrováson van", vagy éppen azt, hogy mire való a patrac és a tergenye.

A nyári pihenő után a következő megmérettetésre szeptember 3-án kerül sor Budapesten, a 21. Nike Budapest Nemzetközi Félmaratonon.

Eredmények
5,3 km
Férfiak:

1. Ilisz Pál DAC 20:08
2. Antalóczi Ferenc BEAC 22:45
3. Dr. Mohácsy Tamás Gyöngyösi Tájfutóklub 24:07
4. Kiss András Honvéd 25:16
5. Murvai Péter Püspökladány 26:03
6. Szarvas Dávid Esztergom 26:26
Nők:
1. Benkő Ildikó DSC DSI 27:37
2. Tóth Eszter Balmazújváros 27:42
3. Sándor Judit Újszászi VVSE 30:59
4. Piros Éva Debrecen 31:06
5. Kovácsné Balajti Erzsébet Debrecen 32:20
6. Könczölné Hargitai Edit Szentendre 32:56

15,2 km
Férfiak:

1. Beda Szabolcs BHSE 55:45
2. Erős Gábor Esztergomi Triatlon Klub 56:03
3. Szalóki Róbert Tria-Túra SE 57:03
4. Török Péter BAB SE 58:04
5. Szekeres András ARAK 58:31
6. Polyák Csaba Tria-Túra SE 60:41
Nők:
1. Szabó Andrea VEDAC és Váci Forma SE 1:05:48
2. Borhiné Tokai Erzsébet Kisújszállás 1:07:50
3. Ocsovainé Gombás Mária Hatvan 1:10:08
4. Kazainé Bodnár Szilvia Emőd 1:12:11
5. Bakó Mónika Spuri SC 1:14:20
6. Diószeghy Fruzsina Spuri SC 1:14:20