Felkészülési közösségi futások és felkészülési versenyek - 31. Wizz Air Budapest Félmaraton

 

Szeretnénk ha minél több kellően felkészült hazai futó választaná a szeptember 11-i 31. Wizz Air Budapest Félmaratont az év célversenyének. Ez a cél - főleg az első félmaraton teljesítése - csak jól megtervezett felkészüléssel érhető el, ebben a kellő mennyiségben begyűjtött km-ek mellett helyet kell kapni a minőségi munkának is. A felkészülés második szakaszában szükségesek a tervezett versenytempóban teljesített futások, amelyeket jobb társaságban teljesíteni. Az edzések monotonitását időnként egyébként is meg kell törni valamilyen módon: a szokott futóterep megváltoztatásával, csoportos futással, "sorstársakkal" való találkozással, olyan eseményekkel amelyek szinten tartják az eltökéltséget és sikerélményt nyújtanak.

KÖZÖSSÉGI FELKÉSZÜLÉSI FUTÁSOK

A BSI Futónagykövetei országszerte szerveznek augusztusi hétvégéken - koncentráltan 19-21-én és 26-28-án - olyan közösségi futásokat, amelyek távjai jól illeszkednek akár egy "első bálozó" félmaratonista felkészülésének utolsó szakaszához.Ezek NEM VERSENYEK, tehát mindenki nyugodtan futhat a saját tempójához leginkább közelálló társasággal. Ezeken a 12-18 km-es futásokon ingyenesen vehetsz részt, sőt hívhatod barátaidat is! Találjatok magatoknak új futótársakat, ismerkedjetek meg izgalmas futóterepekkel és készüljetek együtt!

Folyamatosan bővülő listánkból itt keresheted meg a hozzád legközelebbi, vagy a számodra legszimpatikusabb helyszínt és időpontot és csatlakozhatsz lelkes futónagyköveteink közösségi futásaihoz!

augusztus 12. péntek

Berettyóújfalu - Nagy Sándor

Berettyó-part, Nagy Fa, 18 óra

Facebook esemény >>>

Gyula - Csíkos Dániel

Gyula Autóház (Suzuki szalon) Csabai út, 18 óra

Facebook esemény >>>

Várpalota és környéke - Méreg József

Pétfürdő, Albert Pihenőpark, 17 óra

augusztus 13.szombat

Szolnok - Dalmadi Andrea

9 óra

Facebook esemény >>>

augusztus 14. vasárnap

Debrecen - Géczy Andrea és

Nagyerdő, Oxigén kör versenyközpont, 8 óra

Facebook esemény >>>

Sopron - Sallay Ferenc

Csík Ferenc Uszoda - Lővér Fürdő parkoló, 18 óra

Facebook esemény >>>

Szentes - Dósai-Molnár Szilvia

Liget kapu, 8 óra

Facebook esemény >>>

Vác - Simon Zoltán

Találkozó váci Duna-parton a Zenepavilonnál 8.50-kor

Facebook esemény >>>

augusztus 18. csütörtök

Eger - Feketéné Kuzman Krisztina

Érsekkert, szökőkút, 18 óra a hagyományos "Kőporos" futás

Facebook esemény >>>

augusztus 19. péntek

Budapest, III. kerület - Galántai György

Óbuda, Főtér, 18 óra

Facebook esemény >>>

Mezőkeresztes - Tóth Katalin

Kossuth Lajos Általános Iskola parkoló, 9 óra

Facebook esemény >>>

Szabadkígyós - Kóródi János

Wenckheim kastély, 10 óra

Facebook esemény >>>

Tatabánya - Pap Viktória

Kertvárosi körforgalomnál kezdődő bicikliút, 18 óra

Facebook esemény >>>

augusztus 20. szombat

Hatvan - Hevesiné Tábit Adél

DISZI, 9 óra

Facebook esemény >>>

Nyergesújfalu - Almási Katalin

10 óra,

Facebook esemény >>>

Pomáz - Sallai Zsuzsanna

találkozás 8:50-kor a Hév-Coop parkolóban, futás a kedvenc hátsó úton Szentendre felé és a bringaúton vissza Budakalász felöl

Facebook esemény >>>

Veszprém - Hegyháti Máté és Papp Dénes

Gulyadomb, 17 óra

Facebook esemény >>>

augusztus 21. vasárnap

Balatonkenese - Lipták Marcell és Kómár Viki

Vak Bottyán Strand parkoló, 9 óra

Facebook esemény >>>

Budapest,II. kerület, Törökvész - Kreszta Zoltán

Nagybányai u.-Törökvész út sarok (11-es buszforduló),9 óra (terep)

Facebook esemény >>>

Budapest, Angyalföld - Belváros - Hegyvidék összefogással - Agócs Róbert, Demeter Attila és Éva, Balázs Eszter

Margitsziget, MAC, 9 óra

Facebook esemény >>>

Budapest, Margitsziget - Kuritár Zoltán

Margitsziget, MAC, 9 óra

Facebook esemény >>>

Budapest, X. kerület, Népliget - Róka Laci

9 óra

Facebook esemény >>>

Budapest, XIV. kerület - Szalay Krisztián

Rákos patak part, 9-12 óra

Facebook esemény >>>

Budapest, XVI. kerület - Dienes Viktória és Hajdú Péter

Hermina Bringapark, 7 óra

Facebook esemény >>>

Budapest, XVII. kerület - Gulyás Erika

Merzse mocsár, Erdőalatti dűlő, (Rákoshegy), 7.45

Facebook esemény >>>

Budapest, XX. kerület - Farkas Gyula

XX.kerület, Kossuth Lajos utca - Városháza, 9 óra

Facebook esemény >>>

Dorog - Nagy Lajos

Buzánszky satdion, 16 óra

Facebook esemény >>>

Érd - Róka Koma

Ófalu Gát 7 óra

Facebook esemény >>>

Gödöllő - Döbrentei István

Erzsébet park, 15 óra

Facebook esemény >>>

Nyíregyháza - Szilágyi Éva és Kovács Lajos

Sóstói erdő, Ózon parkoló, 7 óra

Facebook esemény >>>

Pécs - Papp Ferenc és Dinya Illés

Tüskésrét, Centrál park, 9 óra

Facebook esemény >>>

Polgárdi - Lengyelné Varga Szilvia

19 óra

Facebook esemény >>>

Sándorfalva - Nagy Melinda

Templom kert, 15 óra

Facebook esemény >>>

Sátoraljaújhely - Piroska Krisztina és Kállai Krisztián

18 óra

Facebook esemény >>>

Sopron - Sallay Ferenc

Csík Ferenc Uszoda - Lővér Fürdő parkoló, 8 óra

Facebook esemény >>>

Tápiógyörgye - Molnár Zsolt

9 óra

Facebook esemény >>>

Veresegyház - Erős István

Fő tér, 9 óra

Facebook esemény >>>

augusztus 27. szombat

Budapest, XIX. kerület - B.Kiss Orsolya

Wekerletelep, 8 óra

Facebook esemény >>>

Balatonfüred - Salamon Edina

Tagore sétány, Bujtor-szobor 10.30

Facebook esemény >>>

Dombóvár - Mátrai-Kovács Diána

SPAR parkoló, 8 óra

Facebook esemény >>>

Dabas - Lorántffy László

20 óra, Kossuth Lajos Művelődési Ház

Facebook esemény >>>

Dunabogdány - Szabó Tamás

Strand, 8 óra

Facebook esemény >>>

Dunaújváros - Kun-Bartos Dóri és Kolacsek Sándor

Szabadstrand, 13 óra (futás után szalonnasütés)

Facebook esemény >>>

Kaposvár -Piller Adrienn

Deseda tó, 9 óra

Facebook esemény >>>

Mátrakeresztes - Gáspár Szilvia

Csörgő-patak völgy, 16 óra

Facebook esemény >>>

Miskolc - Montvai Zsolt

Miskolc Tapolca, 8.30

Facebook esemény >>>

Százhalombatta - Szabó Csilla és Fákó Enikő

Városi Szabadidőközpont, 9 óra

Facebook esemény >>>

Szeged - Buza Norbert, Tóth Szabolcs

Móra Ferenc Múzeum, 8.30

Facebook esemény >>>

Szeghalom - Papné Somogyi Zsuzsa

Sportpálya, 18 óra

Facebook esemény >>>

Szombathely - Pátkai Attila

Csónakázó tó, 8.30

Facebook esemény >>>

Tata - Baráth Andrea

Öreg-tó, 10 óra

Facebook esemény >>>

Vásárosnamény - Fejes Csilla

Tisza-töltés, 18 óra

Facebook esemény >>>

Zalakaros - Sallay Ferenc

Zalakarosi Termál Gyógyszertár, reggel 7 óra. A futást a fürdőhelyen nyaraló soproni futónagykövetünk szervezi.

Facebook esemény >>>

augusztus 28. vasárnap

Budapest,II. kerület, Törökvész - Kreszta Zoltán

Nagybányai u.-Törökvész út sarok (11-es buszforduló),9 óra (terep)

Facebook esemény >>>

Budapest, XI. kerület - Horváth Sándor

Bikás-park, 9 óra

Facebook esemény >>>

Budapest, XIV. kerület - Szalay Krisztián

Rákos patak part, 9-12 óra

Facebook esemény >>>

Dunaharaszti - Györgyi Kati

Baktay tér, 7.30-kor

Facebook esemény >>>

Esztergom - Érdy Gábor

Erzsébet park bejárat, Sissi szobor, 10 óra.Útvonal: Kerékpárút - Kettős pince - Búbánat völgy - Szamárhegy - Kerékpárút

Facebook esemény >>>

Herceghalom - Kovács Gabriella

8 óra

Facebook esemény >>>

Kiskunhalas - Tabajdi József Nándor

Sóstófürdő, 16 óra

Facebook esemény >>>

Komárom és Nagyigmánd - Szántó László

Komárom, Rüdiger-tó 15 óra, Nagyigmánd, 18 óra

Facebook esemény >>>

Martfű - Vincze Tímea

16 óra

Facebook esemény >>>

Monorierdő - Blaskó Zsuzsanna

9 óra

Facebook esemény >>>

Orosháza - Jónás Mónika

Eötvös tér, 10 óra

Facebook esemény >>>

Ócsa - Fentor Csaba

Műemlék református templom, 18 óra

Facebook esemény >>>

Szár - Vajdai Tünde

18 óra

Facebook esemény >>>

Sátoraljaújhely - Piroska Krisztina és Kállai Krisztián

18 óra

Facebook esemény >>>

Százhalombatta - Szabó Csilla és Fákó Enikő

Városi Szabadidőközpont, 20 óra

Facebook esemény >>>

Szekszárd - Németh Ildikó

Garay tér, 15 óra

Facebook esemény >>>

Székesfehérvár - Pothárn Fanni és Vízer Dániel

Bregyó Sportközpont, 10 óra

Facebook esemény >>>

Szigetszentmiklós - Simsik Zoltán

Kéktó Futópálya, 10 óra

Facebook esemény >>>

Tárnok - Klemné Zabó Ágnes

Egészségház parkoló, 17:30

Facebook esemény >>>

szeptember 3. szombat

Budapest, Margitsziget - Molnár Nikolett és Csótó-Kúr Edina

Margitsziget, futókör, 10 óra

Facebook esemény >>>


AKTUÁLIS FELKÉSZÜLÉSI VERSENYEK

A felkészülési versenyek kiemelt távjain a 31. Wizz Air Budapest Félmaraton egyéni távjára az adott verseny előtt legalább 10 nappal benevezett futók 50% kedvezménnyel indulhatnak. Az érvényes nevezést a BSI-től kapott visszaigazoló legkésőbb a verseny helyszínén történő bemutatásával kell igazolni. A versenyeken a Spuri Aranykártya tulajdonosok is 20% díjkedvezménnyel indulhatnak. A kedvezmények nem összevonhatók.

XXXIII. Tatai Minimaraton, 14 km, augusztus 6. szombat

Az ország legpatinásabb és legnépszerűbb vidéki futóversenye a Tatai Minimaraton. Ez a verseny már akkor létezett, amikor a mai fiatal futógeneráció még legfeljebb az óvodai homokozót kerülte meg. Itt az ország minden tájáról idesereglett futótársakkal kerülhetjük meg a Cseke tavat és gyönyörködhetünk a vár látványában. Hangulatos belvárosi és tóparti útszakaszok, lelkes közönség.

Részletek ITT >>>