Hősök és királyok - vasárnapi beszámoló

 

28 ezer fős futótömeg részese lehetett, aki rajthoz állt a 31. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál valamely távján. Az esemény végül ismét rekordot döntött, s számos első maratonistát, illetve hírességet vonzott.


Vasárnap a legtöbb szempár (és kamera) 9.30-kor koncentrál egy helyre: a maratoni mezőny ekkor indult el a Hősök terétől. A rajtkürtöt két riói hős - a három olimpiai arannyal hazatért kajakos Kozák Danuta a paralimpiai bajnok Tóth Tamás -, valamint Balog Zoltán (az EMMI minisztere), dr. Szabó Tünde (sportért felelős államtitkár), Szalay-Bobrovniczky Alexandra (főpolgármester-helyettes), Láng Zsolt (a második kerület polgármestere) és Erwin Schmuck (a SPAR ügyvezető igazgatója) nyomták meg.

Csaknem 6300 név szerepelt csak az egyéni maratonisták rajtlistáján, így nem csoda, hogy mire mindenki elindult - a staféták első futóival együtt - már 9.42-t mutatott az óra. A hőmérő pedig 11 fokot, ami a napsütéssel és a szélcsenddel kiegészítve meglehetősen ideális időnek számított. Az útvonal az Andrássy úton át érte el a Lánchidat, aztán egészen Óbudáig felfutottak a résztvevők, majd délnek fordultak, s a Kopaszi-gát magasságából a Szabadság hídon át tértek vissza Pestre, majd a Lehel tér érintésével a Városligetbe.

Az élen Józsa Gábor és Kovács Tamás csatázott egymással, felváltva futottak legelöl. Heroikus küzdelmük csak a Nyugati felüljáró előtt, a 35. kilométernél vett fordulatot, ekkor a riói olimpiát is megjárt Józsa ellépett, s végül 2:22:36-os idővel szakította át a célszalagot. Kovács Tamás közel egy perccel később ért be, őt Jenkei Péter követte. "Az utolsó kilométereken már egyedül maradtam, görcsök is hátráltattak. Egy rövid nyújtásra meg is kellett állnom, de szerencsére maradt az előnyömből, így a végén már ez sem veszélyeztette a győzelmemet" - mesélte a célban Jósa Gábor.

A hölgyek versenyét Staicu Simona nyerte 2:50:28-cal, neki is akadtak nehézségei: "Az utolsó három kilométeren hirtelen besavasodott a combom. Még az is átfutott rajtam, hogy nem érek el a célig, ám végül egy kis lassítás átlendített a mélyponton." Bizonyára sokaknak kellett túltenniük magukat hasonló nehézségeken, de a barátságos időjárás komoly segítséget nyújtott. Nem csoda, hogy több mint kétszázan először próbálkoztak a klasszikus távval, igaz, akadt olyan is - a felvidéki magyar, Kele Géza -, aki a 151. maratonját futotta ma.


Mindeközben az Actimel 10 km is lezajlott - a férfiaknál a cseh Jan Pernica, a hölgyeknél Bakonyi Fruzsina nyert -, és a maratoni útvonal 12195. méterénél elrajtolt a Coca-Cola Testébresztő 30 kilométer versenye is. Ebben a számban Németh Gábor, illetve Gulyás Vera lett az első.

És még egy verseny volt vasárnap, méghozzá az egyéni maratonnal elrajtolt Flora Maratonstaféta, amelyben 12 - 9,4 - 7,9 - 12,9 km felosztásban lehetett teljesíteni a 42 kilométert. A váltók között a Szoese és a DÖKE-Bizsutéria félmaraton csapata volt a leggyorsabb.

Temérdek híresség is futott a 31. SPAR Budapest Maraton® Fesztiválon. A 42 év - 42 km programban hárman is teljesítették a klasszikus távot: Lévay Viktória, a Játékszín művésze, valamint két korábbi válogatott labdarúgó: Hrutka János és Dombi Tibor. Utóbbi előzetesen arra vágyott, hogy akár csak egy másodperccel is, de négy óra alatt érjen be, ehhez képest célideje első maratonján 3:37:16 lett. Hrutka ennyire nem volt gyors, ráadásul 30 kilométer után félre is kellett álljon egy kicsit, mivel a lába is görcsölni kezdett. "Ráadásul fájt a hasam, félre is kellett állnom egy kicsit, így kiestem az ütemből. Azt azonban tudtam, hogy az akaraterő át tud segíteni a legnehezebb pillanatokon is. A hangulat nagyon feldobott, a budai rakpartról gyönyörű volt a kilátás. Hatalmas megkönnyebbülést éreztem a célba érés pillanatában, nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz lesz ez a 42 kilométer." Lévay pedig már a folytatásról beszélt: "Mindig úgy hittem, hogy a maraton egy egyszeri élmény lesz az életemben, de ez a sport egy fertőzés. Annyira megváltoztatta az életemet, hogy nem akarom, hogy ez az érzés elmúljon. Folytatom!"

A korábbi élsportolók köréből szintén egyéni maratonra vállalkozott Pető Tibor, kétszeres világbajnok evezős, de első maratonját teljesítette az énekes Szabó Balázs is. Novák Katalin, család-, ifjúság és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár tavaly 30 kilométert futott, idén pedig már 42-t, a Fut a család mozgalom képviseletében. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 284 dolgozóját, illetve az ő családtagjaikat nevezte az eseményre, a Flora Maratonstafétában futott Balog Zoltán miniszter, dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, valamint az ő helyettese, Kozmann György is.

Ugyanígy váltóban teljesítette a 42 kilométeres táv valamely részét többek között a Juhász Roland-Lipcsei Betta labdarúgó-szépségkirálynő páros, Gyenesei Leila (korábbi öttusázó), Lisztes Krisztián (ex-focista), Kovács "Koko" István (olimpiai bajnok ökölvívó), valamint két operaénekes: Zavaros Eszter és Cser Krisztián. Többen futottak valamely jótékonysági szervezet képviseletében, a Magyar Hospice Alapítványt segítve például Majoros "Majka" Péter (műsorvezető), Imre Géza (olimpiai ezüst- és bronzérmes vívó). Erwin Schmuck SPAR ügyvezető igazgató, Ónodi Eszter Jászai-díjas színművésznő és Bombera Krisztina, televíziós műsorvezető az Actimel 10 km mezőnyében ért célba.

A fővárost délután háromkor elérő zivatar ugyan pont nem várta meg az utolsó maratoni célba érkezőket, de ez már senkit sem tántoríthatott el. Volt, akit más nehezítő körülmények is befolyásoltak, igaz saját indíttatásból: királynak, harcosnak, Rubik-kockának, macskának, katicának öltöztek például néhányan.

A kétnapos 31. SPAR Budapest Maraton® Fesztiválra egész pontosan 28003 nevezés érkezett. És bár a héten még azt jósoltuk, nem fog megdőlni az eddigi rekord, ez mégis létszámcsúcs: a tavalyi 27860-as számot döntöttük meg kevesebb mint 200 nevezővel. 76 különböző országból utaztak Budapestre az esemény miatt, a külföldi nevezők száma meghaladta a 4200-at (közülük csaknem 2500-an a maratoni mezőnyben indultak).


Eredmények:

31. SPAR Budapest Maraton®:
Férfiak:
1. Józsa Gábor (MAC) 2:22:36
2. Kovács Tamás (VEDAC) 2:23:24
3. Jenkei Péter (Vasas) 2:23:50
Nők:
1. Staicu Simona (Dunakeszi VSE) 2:50:28
2. Bíróné Molnár (Valéria BEAC) 2:57:37
3. Csönge Helén (Kaposvári AC) 3:00:36

Flora Maratonstaféta:
Férfiak:
1. Szoese (Kovács Attila, Jacser Sámuel, Gzindrity Attila, Horváth György) 2:21:10
2. Duna Aszfalt Tiszakécske (Csikós Csaba, Szilágyi Péter, Kapitány Zoltán, Badar Gergő) 2:21:19
3. BEAC Atlétika 1898 (Csontos Imre, Hargitai András, Dani Áron, Farkas Dárius Ádám) 2:22:06
Nők:
1. DÖKE-Bizsutéria félmaraton (Hakszer Erika, Dér Andrea, Fodor Gyöngyi, Csörnyei Csabáné Nelli) 2:57:46
2. Duna Aszfalt Tiszakécske (Fekete Hanga, Krivik Anikó, Bognár Csilla, Bognár Anna) 2:59:28
3. Futcalányok (Korompay-Túróczi Réka, Fábri Andrea, Fekete Andrea, Sebők Lilla) 3:04:33

Coca-Cola Testébresztő 30 kilométer:
Férfiak:
1. Németh Gábor (ELTE ADSK) 1:46:28
2. Eskild Landgrebe (dán, Spaen) 1:48:17
3. Makár László (MAC) 1:50:28
Nők:
1. Gulyás Vera (DSC-SI) 1:58:53
2. Rozsnyai Lilla (ELTE SE) 2:03:02
3. Fasungova, Petra (szlovák, Adidas Runners Bratislava) 2:05:42

Actimel 10 km:
Férfiak:
1. Jan Pernica (cseh, adidas Runners Prague) 0:32:44
2. Pierre Fournier (svájci, CS 13 Etoiles) 0:32:55
3. Deák Bálint (Szekszárdi Sportközpont Nkft.) 0:34:09
Nők:
1. Bakonyi Fruzsina (Oroszlány) 0:37:30
2. Marta Andrzejewska (lengyel, Kołownik Włoszakowice) 0:39:29
3. Freierné Kovács Dóra (PVSK) 0:39:48

Az összes eredményért ide kattints.

Fotóválogatásunk ezen a linken elérhető, nagy felbontású, rajtszám szerint kereshető felvételek a jövő hét péntektől megvásárolhatók a bsi.futofoto.hu oldalon. Az adidas jóvoltából befutóképek ingyen lesznek elérhetők.

További híreket, érdekességeket, videókat, fotókat posztoltunk a nap folyamán a SPAR Budapest Maraton® Facebook oldalán.


Fotó: BSI/Zákány Gergely, Nagy László