38. Telekom Vivicittá szombat

 

Majálisi hangulat áprilisban: elindult a hazai futótavasz!

A Margitszigeten megrendezése kerülő 38. Telekom Vivicittá kétnapos esemény első napján, 10 rajt során több, mint 9000-en mozogtatok a legkisebb 940 méteres távtól kezdve egészen a leghosszabb, 15,3 km hosszú Városi Túráig.

Ha már túra: a hagyományos futószámok mellett a Vivicittá 38. éve íródó hazai történetében először mutatkozott be a 8,3 és a 15,3 km hosszú Telekom Vivicittá Városi Túra. Budapest egyesítésének 150 évfordulója alkalmából Budapest legszebb részein (Pest, Buda és Óbuda útjain) gyűjthettétek össze az ellenőrző pontokat. Összesen közel 600-an választottátok ezt az egyre népszerűbb mozgásformát.

Gyönyörű napsütésben, idén is közös futással ünnepeltük a tavaszt. Az első futószám 10:00 órakor indult a Telekom Vivicittá 3 fős váltójával, (3x2 km) míg az utolsó futó a 7 kilométeres távon 15:00 óra után érkezett célba.

Mivel az idei esemény kulcsgondolata a saját korlátaink átlépése köré épült, így a Városi Túra mellett egyéb újdonsággal is készültünk: mától a "BP150: Összefutunk" néven elrajtolt kezdeményezés középpontjában a rendszeres mozgás fontossága áll. Az ingyenes kezdeményezés célja, hogy fussunk vagy sétáljunk 150 km-t egészen októberig. A teljesített futást vagy gyaloglást az eredménybeküldő oldalon hitelesíthetjük, a résztvevők pedig minden összegyűjtött 150 kilométer után egy "tombolajegyet" szereznek, amivel részt vesznek a programot lezáró ajándéksorsoláson. A programmal kapcsolatos információkat az alábbi oldalon megtekinthetőek: Budapest 150

Folytatás holnap két távon, (félmaratonon és a klasszikus 10 kilométeren) ahol előreláthatólag több, mint 10.000 futó fogja átlépni saját korlátait. Köszönjük, hogy velünk tartottatok a mai nap, holnap újból találkozunk!