Női Futógála - Versenytörténet

 

| 1996 | 1997 | 1998 | 1999 | 2000 | 2001 | 2002 | 2003 | 2004 | 2005 | 2006 | 2007 | 2008 | 2009 | 2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 | 2018 | 2019 | 2020

25. ALDI Női Futógála - 2020. augusztus 23.

5000 nő sportolt együtt a legszebb hazai futóeseményen a Népligetben és további 900 hölgy futott a hétvégén szabadon választott helyszínen, így csatlakozva a női futóünnephez.

A 25. ALDI Női Futógála 6 távja és 6 futama elsősorban a nőket várta a Népligetbe, de két rövid távon a férfiak is csatlakozhattak a jellemzően női mezőnyhöz.

Az ALDI Női Futógálán idén is minden korosztály rajthoz állt, a kislányoktól az aktív nagymamákig bárki rátalálhatott az edzettségének megfelelő kihívásra. Az egyéni futók 4 táv közül választhattak, a legrövidebb a családi futás 600 métere volt, a rövidebb távok kedvelőit a 2,5 kilométer várta, az edzettebbek pedig 5 vagy 10 kilométeren élhették át a közös futás örömét. Az igazán bevállalós futónők a versenyszámok kombinálásával tovább növelhették az össztávot: a 2,5, az 5 és a 10 km egymás után is teljesíthető volt, vagyis estére akár 17,5 kilométer is összegyűlhetett a Népligetből ma hazatérő futónők lábában. A visszafogottabb mozogni vágyókat a gyaloglás 2,5 kilométeres futama várta.

Az 5 kilométeres mezőnyt Gy.Németh Erzsébet, Budapest humán területekért felelős főpolgármester-helyettese indította útra.

Az esemény célba érkezőit minden versenyszámban egyedi pörgős befutóéremmel és a névadó szponzornak köszönhető gazdag befutócsomaggal várták a szervezők. A célba érés után kicsik és nagyok a Népliget árnyas zöldjében pihenhették ki magukat. A kiállítók kifejezetten nőknek szóló, családos és gyermekes programokat kínáltak a résztvevőket. Az ALDI chill zone területe felfrissülést és pihenőhelyet kínált, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány egészségügyi szűrésekkel várta a női futókat.

A 10 km-es táv mezőnyében futott Szabó Zsófi színész-műsorvezető. A rendezvény legtapasztaltabb résztvevője a gödöllői 85 éves Sztarenszky Tiborné volt, aki 2,5 km-t teljesített.

A 10 kilométeres futam eredményei:
1.Csomor Erika 39:30
2.Csáki Enikő (FTC) 40:01
3.Juhász-Ladányi Tímea 40:14

Az 5 kilométeres futam eredményei:
1.Horváth Zsófia 20:06
2.Behan Anikó 20:16
3.Bogdáni Virág 20:20

A 10 km párban futam eredményei:
1. BEAC (Hazay Krisztina Eszter dr., Oszlányi Réka)
2. FUTCALÁNYOK (Csáki Enikő, Fekete Andrea)
3. IrunmoreGirls (Danyi Eszter, Lakatos Ágnes)

24. ALDI Női Futógála - 2019. május 19.

A hagyományosan májusban megrendezett eseményünk egy napra a futás női oldalát helyezi fókuszba. A reggelt komoly esővel és 14 C fokos hőmérséklettel kezdtük, az időjárás aztán a hangulattal együtt jóra fordult, az első futam rajtjára kisütött a nap, és egészen 22 C fokig melegedett a hőmérséklet. Az ALDI Női Futógálán idén is minden korosztály rajthoz állt, a kislányoktól kezdve a családanyákon át az aktív nagymamákig bárki rátalálhatott az edzettségének megfelelő távra. Az egyéni futók 4 táv közül választhattak, a legrövidebb táv a családi futás 600 métere volt, a rövidebb távok kedvelőit és az iskolásokat a 2,5 kilométer várta, az edzettebbek pedig 5 vagy 10 kilométeren át élvezhették a közös futás pozitívumait. Az igazán bevállalós futónők a távok kombinálásával tovább növelhették az össztávot, a 2,5, az 5 és a 10 km egymással tetszőlegesen kombinálva is teljesíthető volt, vagyis estére akár 17,5 kilométer is lehetett a Népligetből ma hazatérő futónők lábában.

A visszafogottabb mozogni vágyókat a gyaloglás 2,5 kilométeres futama várta, a mezőnyt többek a női futósport ikonja, Monspart Sarolta buzdította.

A férfiak, az apák és fiaik, valamint a nagypapák ezen a napon többségében a pálya szélére kényszerülnek, és kipróbálhatják magukat a szeretett nők, párjuk, anyukájuk és testvérük szurkolóiként, de azért minden évben van két futam, ahol családi körben vagy baráti társaságban rajthoz állhatnak. A Családi Futam a legkisebbek és szüleik 600 méteres bevezető futama, a 3*2 kilométeres váltó pedig egy igazán gyors csapatverseny a nagyon elszántaknak, ahol a váltókat férfi futók is erősíthetik.

A futamok előtt az ALDI Női Futógála résztvevőit idén is Béres Alexandra fitneszvilágbajnok és Szalka Andi fitneszinstruktor segítette abban, hogy bemelegített izomzattal kezdhessék meg a futást. Béres Alexandrára a váltófutam rajtellövőjeként is emlékezhetnek majd a résztvevők.

A 10 kilométeres táv rajtjánál a mezőny elindításában Novák Katalin Család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes vállaltak szerepet.

10 kilométeren a fiatalokat leszakítva, magabiztos hajrával Staicu Simona győzött 39:31-es időeredménnyel. "Nehéz volt, nagyon meleg lett, ráadásul egyedül kellett tartanom a tempót. Meglepődtem, mert már féltávnál egyedül maradtam, holott arra számítottam, hogy csak 7-8 kilométer után dől el a verseny. Egyik szemem sír, a másik nevet: 48 évesen már nem magamat várom az élre, hanem a fiatalokat."

Az esemény célba érkezőit minden versenyszámban csajos befutóéremmel és a névadó szponzornak köszönhető gazdag befutócsomaggal várták a szervezők. A célba érés után kicsik és nagyok a Népliget árnyas zöldjében, majális hangulatban pihenhették ki magukat. A kiállítók kifejezetten nőknek szóló, családos és gyermekes programokkal várták a résztvevőket. Az ALDI chill zone területe felfrissülést és pihenőhelyet kínált, a Családbarát Magyarország egy kisebb rétre való gyerekjátékkal várta a gyerekeket. Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány egészségügyi szűrésekkel várta a női futókat fókuszban a diabétesszel, az Egészség Hídja - Összefogás a Mellrák Ellen megmozdulás pedig figyelemfelhívó céllal volt jelen az ALDI Női Futógálán, szervezett sétájukat a 2,5 kilométeres gyaloglás futamán teljesítették.


Az esemény résztvevői között idén is sok ismert arc tűnt fel. Dr. Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó a Megyünk Tovább Előre Alapítvány csapatát erősítette a 3*2 kilométeres váltóban. Az alapítvány elsősorban gyógyult daganatos betegeket, kezelés alatt álló betegeket és hozzátartozóikat vonja be a szabadidősportba. Ugyanabban a váltószámban indult az Új Színház művészcsapata is.
A 10 km-es táv mezőnyében pedig futócipőt húzott Lévay Viktória színésznő, Kormos Villő 3 szoros EB bronzérmes műugró és Gregori Dóra, korábbi szépségkirálynő is.

Az ALDI Női Futógála apropóján idén a BSI folytatta a nők futással kapcsolatos szokásait feltárni igyekvő kutatását. 2019-ben 3346 kitöltő vett részt a kutatásban. Az eredmények azt mutatják, hogy a nők gyermekeik mellett is fontosnak érzik, hogy sportoljanak, a válaszadók többsége úgy gondolja, anyaként is lehet az a választása, hogy szakít idő a sportolásra. A megkérdezett anyukák 50%-a akár hetente 3-4 alkalommal is mozog, 21% pedig ennél többször. Egyre többen járnak közülük futóversenyre, amit erősít az a lehetőség is, hogy családi futásokon, gyermektávokon a legkisebbek is rajthoz állhatnak. A válaszokból kiderül, hogy a családi példamutatás dolga változóban van. A megkérdezettek 61%-a számolt be arról, hogy nem a szülei példáját követve kezdett el sportolni, ő maga viszont már példát mutat.

A 10 kilométeres futam eredményei:
1. Staicu Simona (Dunakeszi VSE) 39:31
2. Rozsnyai Lilla (Üröm) 39:52
3. Aradi Bernadett (DEAC) 40:25

23. ALDI Női Futógála - 2018. május 27.

Valószínűleg sosem látott még annyi futónőt egy nap alatt a Népliget, mint a 23. ALDI Női Futógála vasárnapján. Az új helyszín ideális terepe volt egy közös csajos futásnak. A férfiak ezúttal a pálya szélén vártak vagy szurkoltak, bár vannak néhányan, akik a Női Futógálát sem tudták kihagyni, és a látszólagos identitásváltást is bevállalva így vagy úgy, de rajthoz álltak.

A képgalériáért kattints ide!

A napot a 2,5 km táv egyéni indulói kezdték. A legkorábbi futam résztvevőit ezúttal is a Z-Drums által mesterien produkált ritmus rázta fel a rajt előtt. Az együttes a nap folyamán minden futam "rajtalávalóját elhúzta". A 2,5 km-s táv résztvevői közel egy percen át rajtoltak a népligeti Soó Miksa sétányról. A futam legjobbjai 9 perc elteltével értek célba. A leggyorsabbak Gorsin Katarina, Gabura Emőke és Franyó Hanga voltak.

A 2,5 km-s távon nem az egyéni indulók futama volt az egyetlen, az ALDI Női Futógálán második futamának főszereplői a kis- és nagylányok voltak. Az iskolai futamon kizárólag gyerekek álltak rajthoz. Az ALDI Női Futógálán is hirdettünk versenyt az iskolák számára, a legtöbb futót mozgósító sulik ALDI vásárlási utalványt nyertek. A legtöbb futódiák a Keleti Károly Közgazdasági Szakgimnáziumból érkezett, második helyen a Teleki Blanka Közgadasági Szakközépiskola végzett, a harmadik pedig a Dr. Mező Ferenc Általános Iskola remekelt. A mozgósítási összecsapás legjobbjai 150-100-50 e Ft értékű ALDI-vásárlási utalványt nyertek. Az iskolák között mindemellett 5 db 40.000 forintos ALDI vásárlási-utalványt is kisorsoltunk.

A 2,5 km-s táv futamait a gyaloglószám zárta. A lassabb iramot kedvelő nők és lányok gyalogolva tették meg ugyanazt az útvonalat, amelyet nőtársaik előttük futólépésben. Igaz, a mezőny elején rajtoló kislányok számára szemmel láthatóan az volt a kihívás, hogy "ne fussák el" a versenyszám elejét.

A napindító számok futói a célba érés után a Népliget árnyas zöldjében pihenhették ki magukat. Kiállítóink kifejezetten csajos, családos és gyermekeknek szóló programokkal várták a résztvevőket. Az ALDI chill zone területe felfrissülést és pihenőhelyet kínált, a Családok Éve egy kisebb rétre való gyerekjátékkal várta a gyereknap ünnepeltjeit. A Nem adom fel büfé kínálatában jótékony céllal vásárolhattak ételt és italt azok, akik megéheztek, megszomjaztak. A Diéta és Fitnesz sátránál dietetikustól és szakedzőtől kérhettek tanácsot az érdeklődők, a Spuri Futóbolt sátrában pedig lehetőség nyílt beszerezni a nyári vagy a még hiányzó futódarabokat.

A nap közepén az 5 km-s táv következett. Délidőben pár fő híján 3000 futó állt a rajtvonal mögött azzal a szándékkal, hogy megtegye élete első vagy sokadik 5 kilométerét a Népliget zöldje között több ezer futónő társaságában. Ahogy később a 10 km, az 5 km-s mezőny rajtja is fantasztikus látványt nyújtott a Népligetben kialakított rajtegyenesben. Több száz méter hosszan kanyargott az ezúttal kékbe öltözött, rajtolásra váró futófolyam, mely 3 percen át rajtolt.
Ott voltak a mezőnyben azok a futók is, akik túlságosan is bevállalósak ahhoz, hogy csak egyetlen távon álljanak rajthoz. A kemény csajokat két összetett szám is várta idén: nevezhettek a 10+5 km-s versenyszámra, és választhatták azt a megoldást is, hogy háromszor állnak rajthoz a nap folyamán: 10+5+2 km-n. Előbbi számra 339, utóbbira 177 futónő nevezett.
A klasszikus 5 km-s versenyszám mezőnyében a leggyorsabbnak Perjés Fanni bizonyult, 18:51 alatt ért célba. A dobogó második fokára 19:26-os idővel Lucsán Boglárka állhatott fel, a mesterhármas triójának harmadik tagja pedig Balogh Lilla lett 19:54-es idővel.

A délután első versenyszámaként a 3*2 km-s váltóval vártuk a csapatokat. Ez volt a nap első olyan futama, ahol férfiak/fiúk is rajthoz állhattak. A célegyenes mellett kialakított váltózóna 50 percen keresztül zsizsegett a váltás izgalmától. A Z-Drums kitartását dicséri, hogy a fiúk mindvégig adták a ritmust a szurkolók és a váltótársak kitartásához.
A csapatok között ott futottak a Fut a cég sorozatban versenyben lévő, pontgyűjtő váltók is, illetve rajthoz állt többek között a Vidám Színpad és az Operett Színház női csapatai is.

A váltóverseny mellett a Családi Futáson is rajthoz állhattak azok a férfiak, akik az ALDI Női Futógálán sem szerettek volna otthon maradni. Több mint 800 családtag, anya, lánya, nagymamája, apja, fia, unokája sorakozott fel a népligeti rajtvonal mögé, hogy 600 méter futás után átélje a célba érés örömét. A mezőny legkisebbjei most is utánozhatatlan elszántsággal indultak útnak, mások éppen hogy csak talpon tipegték végig a nap legrövidebb útvonalát. A Szív bajnokai kezdeményezés résztvevői is velünk voltak a 23. ALDI Női Futógálán, ők most is arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy a szívbetegséggel együtt élő, vagy abból gyógyult emberek számára is fontos a mozgás, a sport.

Az idei ALDI Női Futógálát a 10 km-s futam zárta, ahol a klasszikus versenytáv nevezői mellett a 10+5 és a 10+5+2 km-s nevezők is rajthoz álltak, így összesen 2538-an rajtoltak el kicsivel 15 óra előtt a Népligetben kijelölt 10 km-s útvonalra. A futam leglátványosabb része az volt, amikor egy fordítónak köszönhetően a rajt-cél területen két irányba hömpölygött a női futótömeg. A mezőny nagyjából 3 kilométernél haladt át a rajt-cél területen, a mezőnyt már akkor is vezető, későbbi győztes, Szekeresné Bakonyi Fruzsina kb. 3 perc 10 másodperces kilométerekkel "falta" a népligeti kilométereket, végül 37:06-os idővel nyerte a futamot. A második helyen a versenyszám legendás versenyzője, Staicu Simona ért célba 39:45-ös időeredménnyel, őt pedig Csáki Enikő követte a célban 41:48-as idővel.

Az esemény résztvevőit nem kímélte a nyári meleg, a hőmérséklet 27-28 C fok körül tetőzött, vagyis a sikeres célba érésért extrán meg kellett küzdeni minden nevezőnek.

A 10 km-s távot párban is lehetett teljesíteni, a páros verseny legjobbja a BEAC csapata lett, a második helyen a Barátnők fantázianevet viselő kettős, bronzérmesként pedig az Ageless Runners Postás SE végzett.

Idén egyébként mind az 5, mind a 10 km-s távon valamennyi célba érkezőnek akasztottunk egy csodaszép, csajos érmet a nyakába. A 10+5 km, illetve a 10+5+2 km-s táv résztvevői pedig mindjárt két érmet is kaptak az extra teljesítmény elismeréseként.

5 km - eredmények:
1. Perjés Fanni 18:51
2. Lucsán Boglárka 19:26
3. Balogh Lilla 19:54

10 km - eredmények:
1. Szekeresné Bakonyi Fruzsina 37:06
2. Staicu Simona 39:45
3. Csáki Enikő 41:48

10 km párban - eredmények:
1. BEAC (dr. Hazay Krisztina Eszter és dr. Weigl Vivien) 40:37
2. Barátnők (Tóbel Szabina és Farkas Dalma) 42:18
3. Ageless Runners Postás SE (Szalai Anett és Fekete Zsófia) 42:54


22. Női Futógála - 2017. május 21.

522 magyar település 8300 futónője vett részt a 22. Női Futógálán, Magyarország legszebb futóversenyén. A nyári meleg mindvégig kitartott, a mezőny idén is nagyon színes volt, első próbálkozók, profi sportolók, kis tündérek és harcos amazonok egyaránt oda álltak a rajtvonal mögé.

Az időjárás az esemény előtti délutánon egy kicsit megijesztette a 22. Női Futógála mezőnyét, de végül megkegyelmezett a futóknak. A 8300 nevező remek, nyáreleji időben élvezhette a városligeti futóeseményt. A 21-22 Celsius-fokos meleg a napon 25-30 foknak is hatott. A futamokra várva a gála futói a fűben ücsörögve beszélgettek és napoztak, a futószámok után pedig már az árnyast keresve pihenték ki a verseny fáradalmait.

9 óra után már gyülekeztek a futók a városligeti Napozóréten. Aki nem élt az előnevezés lehetőségével a helyszínen is megválthatta helyét a választott futamra. A különböző edzettségi szinten lévő résztvevők idén is sokféle futó- vagy gyaloglótáv közül választhattak. A legrövidebb futam a Családi Futás volt, melynek 700 méteres útvonalát (kisebb segítséggel) a legkisebbek is teljesíteni tudták. A 3*1,5 km-s váltó azokat várta, akik a csapatszellemet szem előtt tartva sportolnak legszívesebben. A 2,1 km-s távon három futam is elindult, az elsőn az iskolai nevezők, a másodikon az egyéni indulók, a harmadik futamon pedig azok indultak, akik gyalogolva tették meg a kicsivel több mint 2 km-s városligeti útvonalat. Az egyéni futamban a leggyorsabb futó Szatmári Adrienn lett, a pécsi futónő a 10+5+2 km-s kombinált távra nevezett, vagyis három betétszámban rajthoz állt.



Az iskoláknak ezúttal is hirdettünk mozgósítási versenyt. A legtöbb futót nevező iskolák között sportszerutalvány sorsoltunk. A mozgósításban (is) kiválónak bizonyuló budapesti iskolák között a keleti Károly Közgadasági Szakgimnáziumnak kedvezett a szerencse, az agglomeráció sulijai között az Ady Endre Általános Iskola örülhetett, a vidéki iskolák közül pedig József Attila Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola járt igazán jól.

Az 5 km-s mezőnyt kicsivel dél előtt Béres Alexandra rajtoltatta el, közel 4 percen át tartott, mire valamennyi induló áthaladt a rajtvonalon. A Női Futógála második leghosszabb távján Szatmári Adrienn duplázott, 19:24-es idővel nyerte a futamot. A mezőnyben profik és amatőrök együtt futottak, olyanok is akadtak, akik utcai öltözékben, nőkhöz méltóan válltáskával vágtak neki az 5 km-s távnak. A távon rajthoz állt Laposa Zsófia, borásznő is, aki - mint láttuk - nemcsak a családi borászatban erősíti a női vonalat.

Hogy a férfiak se maradjanak otthon, a 22. Női Futógálán is hirdettünk olyan versenyszámokat, melyen a fiúk is elindulhattak.
Ebéd után álltak rajthoz a váltók, köztük a színházak női csapatai. A rögtönzött színházi bajnokságot a Pintér Béla és Társulata színház váltója nyerte, a csapat mindössze néhány másodperccel futott be gyorsabban, mint a József Attila Színház csajos váltója, valamennyien apait-anyait beleadtak, és nagyon élvezték a versenyt. A váltók versenyében családi, baráti és céges csapatok indultak. A családi csapatok között legalább három generáció képviseltette magát, a kisgyerektől kezdve a nagymamákig mindenki rajthoz állt. A céges csapatok között a Richter Gedeon, az Evopro, a Mátrai Erőmű és a Szerencsejáték Zrt. csapata is megmérettette magát.
Az apróságok ebéd utáni pihenőidejét is megvárta a Családi Futam rajtja. A mezőny meglehetősen színes volt, sok olyan nevezőt számláltunk, aki valószínűleg még nem fog emlékezni erre a futóversenyére. Anyák, Apák és apróságaik rajt és cél között 700 métert tettek meg a Városligetben.



A 10 km-s távon a férfiak újra megpihenhettek, a Női Futógála klasszikusan legnépszerűbb futószámát ugyanis kizárólag nőknek hirdettük. 2017-ben is a leghosszabb táv volt a legnépszerűbb, a "tizes" mezőny közel 5 percen át rajtolt, a rajtduda Monspart Sarolta kezében szólalt meg. 1-es rajtszámmal a tavalyi címvédő Staicu Simona indult, a címvédés azonban nem sikerült, ahogy Szatmári Adriennek sem sikerült a triplázás, az első helyen ugyanis Szederkényi-Takács Andrea remekelt 36:57-es idővel. A mezőnyben több ismerős arc is fel-feltűnt, köztük volt Dúró Dóra országgyűlési képviselő nő is.

Az igazán edzett futónőknek hirdetett 10+5 km-s és 10+5+2,1 km-s távok felettébb népszerűnek bizonyultak, sokan voltak, akik kétszer vagy akár háromszor is rajthoz álltak a 22. Női Futógálán. A 10+5+2,1 km-s indulók között két győzelemmel Szatmári Adrienné lett az elsőség.

A gálán 522 magyar település futónői vettek részt, és mivel a magyar nők köztudottan szépek, joggal mondjuk tehát, hogy ez Magyarország legszebb futóversenye!



A 22. Női Futógálán a futószámok mellett számos fitneszprogram is várta azokat, akik sportolni vágynak. Aki kíváncsi volt, belekóstolhatott Béres Alexandra Súlykontroll programjába, Balázs Adrienn Kinga Intervall edzésébe, részt vehett Borsos Peti Kardio Kick Box fél óráján, vagy mozoghatott egy jót Háger-Jenei Krisztinával és Góth Mariannal! A fitneszprogramokon ingyenes volt a részvétel.



A 22. Női Futógála részletes eredményei:

5km
1. Szatmári Adrienn (FutaPécs SE) 19:24
2. Lucsán Boglárka 20:46
3. Erdődy Mónika 20:47

10 km
1. Szederkényi-Takács Andrea (VASAS) 36:57
2. Staicu Simona (Dunakeszi VSE) 38:00
3. Rozsnyai Lilla (ELTE SE) 39:28

10 km párban
1. Ageless Runners (Postás SE - Szalai Anett, Fekete Zsófia) 40:18
2. LillaCsilla Duó ( Rozsnyai Lilla, dr. Nagy Csilla) 41:14
3. Tóbel Lányok (Tóbel Szabina, Tóbel Szonja) 43:43

10+5+2,1 km
1. Szatmári Adrienn 01:10:08
2. Horváth Sára 1:14:20
3. Lucsán Boglárka 1:19:40

10+5 km
1. Lunczer Erzsébet 01:10:00
2. Jakab Ágnes 01:12:40
3. Szávai Liliána 1:13:02

A saját eredményeidet idekattintva böngészheted!

A képgalériáért pedig kattints ide!


21. Coca-Cola Testébresztő Női Futógála - 2016. május 22.

A vidám, napsütéses, 24-28 fokos időben mindenki megtalálhatta a magának megfelelő futótávot, a 700 méteres családi futástól kezdve a 3x1,5 km-s váltón át az egyéni távokig, amelyek összeadásával akár 17 kilométert is lehetett teljesíteni.

A napot a 2 kilométerre vállalkozók rajtja nyitotta, előbb a kollektív nevezők, aztán az egyéni versenyzők indultak neki a városligeti körnek, s hozzájuk csatlakoztak az ugyanezen távot gyalogolva megtevő hölgyek is. Az iskolák mozgósítási versenyében a Veres Pálné Gimnázium (Budapest), a Bárdos Lajos Általános Iskola (agglomeráció) és a Kultsár István Szakközépiskola (vidék) nyert 50-50 ezer forintos Intersport vásárlási utalványt.

Az 5 kilométeres futamot Kádár-Papp Nóra, a Coca-Cola Testébresztő program nagykövete rajtoltatta el, ezen a távon a leggyorsabban - miként tavaly is - a különleges, hosszú körmeiről (is) híres Szatmári Adrienn ért célba. Ő egyébként egyike volt annak a csaknem ötszáz futónőnek, akik a 2, az 5 és a 10 kilométeres távot is bevállalták, tehát 17 kilométert teljesítettek úgy, hogy háromszor is elrajtoltak, illetve célbaértek.

A 14:30-as rajt - amikor a legtöbben, a 10 km, a 10 km párban résztvevői startoltak el - Budapest főváros főpolgármester-helyettes asszonya, Szalay-Bobrovniczky Alexandra kürtjelére indult. Az egyéniben nekivágók kétszer is elfutottak a Hősök tere mellett, s ahogy egész nap, több babakocsit toló anyuka, s rengeteg jóval fiatalabb gyermek is volt a mezőnyben. Mindannyian örömmel vették át befutóérmüket, az első a sorban - a tavalyi rendezéshez hasonlóan - a maratoni versenyszámban a riói olimpiára is készülő Staicu Simona volt.

Idén is rajthoz állt több ismert személy az egyetlen csak nőknek szervezett futógálán, többek között Andrádi Zsanett és Kovács Patrícia színésznők. A versenyen az Operaházat Fahidi Patrícia hegedű szólamvezető, dr. Főző Virág Zsuzsanna főigazgató helyettes, Gémesi Gabriella brácsaművész, Juratsek Julianna címzetes karakter magántáncosnő és Zavaros Eszter énekesnő képviselte.

A hét elején játékot hirdettünk, miszerint meg lehetett tippelni tíz keresztnév közül, hogy melyik fordul elő leggyakrabban a 21. Coca-Cola Testébresztő Női Futógála teljes mezőnyében. A helyes megfejtés a Krisztina volt - bár a legtöbben az Andreára és a Katalinra tippeltek -, s miként a 10 kilométeres futam rajtjánál kiderült, a sors találó rendezése szerint a helyesen tippelők közül Fábi Krisztina lett a szerencsés, aki az 5000 Ft-os BSI ajándékutalványt nyerte (s egyébként 10+5 km-en indult az eseményen).

A futás mellett a fitnesz is jelen volt a programban, a sportág kedvelői ismert prezenterek ingyenes óráin mozoghattak a Napozóréten: Béres Alexandra mellett színpadra lépett Borsos Peti, Gárdus Bence, Szemző-Lóránt Fruzsina és Kádár-Papp Nóra is. Az ezeken résztvevőket és a különböző versenyszámokra nevezőket összeadva 10350-es létszámot mutatott a 21. Coca-Cola Testébresztő Női Futógála. És még egy érdekes adat a végére: ha a nevezők által megtett távokat egymás mellé tesszük, meglepően magas szám jön ki, mindösszesen 50 368 kilométert teljesítettek ma a hölgyek!



Eredmények:
5 km:
1. Szatmári Adrienn (FutaPécs SE) 00:19:29
2. Garai Ágnes Szonja (Sashegyi Gepárdok) 00:20:38
3. Lengyel-Hegyi Anett (ISSIMO SE) 00:21:36
10 km:
1. Staicu Simona (Dunakeszi VSE) 00:37:39
2. Laluska Zsuzsa Szabina (Szeged) 00:38:06
3. Pap Csilla (Mezőkövesd) 00:40:15
10 km párban:
1. Postás (Szalai Anett, Fekete Zsófia) 00:43:49
2. Super Girls (Magda Dóra, Mészáros Márta) 00:43:54
3. Bob és Bobek (Kádár Harmatka, Makrai Zsuzsanna) 00:45:30
10+5 km:
1. Soós Helga (Eger) 01:11:24
2. Szakács Tímea (Budapest) 01:12:34
3. Lunczer Erzsébet (Érd) 01:15:52
10+5+2 km:
1. Szatmári Adrienn (FutaPécs SE) 01:10:14
2. Garai Ágnes Szonja (Budapest) 01:15:05
3. Zólyomi Kinga (Pásztó) 1:16:15

Az összes eredmény | Képgaléria | Rövidfilm | Hosszú film

20. Coca-Cola Testébresztő Női Futógála - 2015. május 17.

Vasárnap délelőtt 10.00 és 13.30 között hat futam rajtolt el a Városligetben a 20. Coca-Cola Testébresztő Női Futógála keretében. Az összesen 10150 nevező között voltak, akik 700 métert, a leginkább bevállalósak pedig 17 kilométert futottak.

Ha futsz, mindig van mit ünnepelni! - ez a mondat szerepelt több mint 10000 hölgy trikójának hátán. Ünnepelni valóban volt mit, hisz az idei már a jubileumi 20. Coca-Cola Testébresztő Női Futógála, s maga a Testébresztő program is most lépett túl az első évtizeden. A nap első két versenyszámát, a két- és az ötkilométereset a pécsi volt öttusázó, a 35 éves Szatmári Adrienn nyerte, aki hosszú, festett körmeivel is kitűnt a mezőnyből.

A 13 órakor elrajtolt családi futás 700 méteres mezőnye körbeért az útvonalon, az első pont akkor ért célba, amikor az utolsók rajtoltak - ez is mutatja a tetemes létszámot. Ugyanitt indult gyermekével Béres Alexandra - aki nem sokkal korábban fitneszórát is tartott a Napozóréten -, valamint Beck Mónika, a Szív Futónagykövete és csapata.

A 10 kilométeres táv rajtja volt a legutolsó a nap folyamán, de további legek is kötődnek ehhez a versenyszámhoz: a legtöbben, háromezren itt rajtoltak el (a létszámlimit már az esemény előtt öt nappal betelt), a legerősebb szél is itt fújt (amúgy szinte végig napos és meleg volt az idő) és a legidősebb versenyző, a nyolcvanéves Sztarenszky Tiborné, Marika néni is ebben a futamban versenyzett. A győztes - ahogy az áprilisi Telekom Vivicittá Félmaratonon is - Staicu Simona lett.

A célba érést követően nyilatkozott: "A recept egyszerű volt: szombaton egy hosszút, vasárnap pedig tempót akartam futni. Tegnap az 50 kilométeres országos bajnokságon nyertem, ma inkább az eltervezett iram jelentette a kihívást. Kis Zsanettel a rajt előtt azt beszéltük meg, hogy a táv első felét együtt futjuk. Abban maradtunk, hogy az utolsó ötezren majd eldől, ki bírja jobban. Öt kilométeren keresztül húztuk egymást, de éreztem, hogy jobban fogom bírni erővel. Rendkívül örülök mindkét győzelmemnek, remélem, ez a sorozat két hét múlva Dél-Afrikában is folytatódni fog, ahol a Comrades maratonon futok majd."

Ha úgy vesszük, a leghosszabb táv mégsem a tízkilométeres volt, hiszen azt lehetett az 5 és/vagy a 2 kilométeressel is kombinálni, így volt, aki háromszor is elrajtolt vasárnap.

Eredmények:
Coca-Cola Testébresztő Női Futógála, 5 km:
1. Szatmári Adrienn (FutaPécs SE) 18:56
2. Csuta Dorottya (Pilisi Pegazusok S.m.e.) 19:15
3. Peszleg Dominika (FTC) 19:33

Coca-Cola Testébresztő Női Futógála, 10 km:
1. Staicu Simona (Mogyoród) 37:18
2. Kis Zsanett (Budapest) 37:38
3. Rozsnyai Lilla (Füzesabony) 39:49

10 km párban:
1. Postás (Szalai Anett, Fekete Zsófia) 45:25
2. Bobcats (Pistyúr Luca, Bognár Adél) 48:03
3. Pegazus és CsillámPóni (dr. Telepovszki Ágnes, Tószegi Fanni) 48:30


Az összes eredmény | Képgaléria | Rövidfilm | Hosszú film

19. Coca-Cola Testébresztő Női Futógála - 2014. május 18.

A Coca-Cola Testébresztő újabb programja a május 18-i Coca-Cola Testébresztő Női Futógála volt, melyen elsősorban budapestiek indultak, de rengeteg futó érkezett mindenfelől vidékről is, Bajától Pécsig, Köröshegytől Tatabányáig, sőt külföldről is akadtak nevezők. A kései Nőnapon ismét a Városliget adta a díszletet az ország - ki vitatná? - legszebb futóversenyének.

Ilyen is csak egyszer van egy évben: futóverseny kizárólag nőknek! A rendező Budapest Sportiroda újabb sikert könyvelhetett el, a tavaly felnőtt korba lépett versenyen az idei, a 19. alkalommal sem okozott gondot megszólítani a nőket, akik a tavalyihoz képest kétszer annyian, 7580-an neveztek.

A versenyen kívüli programok is vonzóak voltak, Katus Attila és Varró Gyula vezényelték a bemelegítéseket. Sokan csak miattuk jelentek meg a városligeti napozóréten. A Kovács Attila, Katus Attila, Béres Alexandra és Varró Gyula vezényelte egyenként fél órás fitness programokon összesen 1200-an vettek részt! A rét egyébként is tele volt aktivitásokkal, programokkal, a kiállítók seregeivel (nagy sorban állás volt a virág bemutató és vásár előtt, de a Budapesti Nyári Fesztivál jegyárusítói sem panaszkodtak, mint ahogy mások sem). Ez a nap már messze nem csak egy futóverseny volt, annál sokkal több, full program kicsiknek, nagyoknak, sportolóknak, sportolni vágyóknak, szurkolóknak, bámészkodóknak. Folytatódott a BSI jótékonysági programja is. A résztvevők a nagy versenyeinket idéző létszámban és aktivitásokkal rukkoltak elő, kiemelkedett közülük az egyébként pici Csillagház Alapítvány, akik a www.jougyekert.hu oldalon követeket gyűjtve 1,1 millió Ft adományra tettek szert, amiből megvásárolhatják azt a kerekesszékkel használható speciális hintát, amire gyűjtöttek. (A kis távokon 20 kerekes székes kisgyerekkel indultak is.) A SUHANJ! beszerzett újabb öt olyan speciálisan futásra fejlesztett és kialakított kocsit, amelyekben sérült társaikat;felnőtteket és gyerekeket ajándékozhatják meg a mozgás élményével. (A Kékesre legalább 6-8 ilyen kombóval jönnek!!!)Az egész hetes Yvette-féle ítéletidő után az időjárás is a hölgyek mellé állt, az első számok, a 2,1 km-es futás és gyaloglás rajtjánál 23 fokos meleget és esőmentes időt élvezhettek a résztvevők.

A teljes mezőnyben a legszebb korú a 79 éves Sztarenszky Tiborné volt, aki a lakóhelyén példamutató sporttevékenysége miatt nemrégen elismerést kapott Gödöllő polgármesterétől (Marika néni most az 5 km-t futotta). Idén több neves sportoló is rajthoz állt a futógálán, Kökény Bea olimpiai ezüstérmes kézilabdázó és Sastin Marianna világbajnok birkózó a 2,1 km-es távot választották, Bóta Kinga olimpiai ezüstérmes, világbajnok kajakozó pedig a leghosszabb, a 10 km-es távra nevezett.

A futás boldogság, ezt a feliratot lehetett olvasni minden versenyző mezének hátán. Ezt a gondolatot valamennyi résztvevő a magáénak is vallja és Péter Attila műsorvezető kérésére ezt többször - kórusban - meg is erősítették. A Drumsters együttes az Olof Palme sétány és a Benczúr utca kereszteződében buzdította zenéjével a futókat. De ott voltak az Olof Palme és Paál László sarkán is, és zenéltek a 3 x 1,5 km-es váltó csapatoknak is. Nagy sikert aratott a Rocksuli bandája is, akik zenéjükkel vérpezsdítő módon lendítették át a futókat a nehézségeken.

A legrövidebb távon a rajtot Bonnár Zsuzsanna, a Coca-Cola Testébresztő nagykövete 'dudálta' el. Szépséges látványt nyújtott a piros mezbe öltözött, véget nem érő "nő-folyam". Szatmári Adrienne 'Süti', egykori válogatott öttusázó érkezett be elsőnek. A 'Sütike' felirattal futó, édességkedvelő versenyző később az 5 és a 10 km-en is indult.

Az első táv vége felé csak megmutatta magát az eső, szerencsére csupán néhány perc erejéig. Az öt kilométeres rajt előtt Varró Gyula vette kézbe a rajtkürtöt. A rajt 7, 5 percen át zajlott. A levegő hőmérséklete ekkor 18 fok volt. Ideális, szélcsendes idő, ideális pálya, ideális hangulat. A rózsaszín fodros szoknyában futó Szatmári úgy látszik fejébe vehette a mesterhármast, mert az 5 km után is ő érkezett elsőként a célba, úgy hogy 3 km után vette át a vezetést és már nem is engedte át másnak. Ideje 20 percen belüli: 19 perc 38 másodperc.

Szatmári Adrienn: Gyerekkorom óta öttusáztam, de az utolsó hat évben azonban már csak a futás maradt. Első alkalommal vagyok itt, a félmaraton a klasszikus távom, azonban a futótársnőim vettek rá, hogy nevezzek a Coca-Colára. Annak ellenére, hogy a 2 kilométeres és az 5 kilométeres távot is nagy előnnyel nyertem meg, nem állíthatom, hogy nem volt ellenfelem. Sosem voltam az az azonnal robbanó futó, szép lassan építettem fel ezt a távot. Az első futam ebből a szempontból jóval nehezebb is volt, hiszen reggel sokkal hamarabb kellett elérnem a maximális sebességet. Az ötösön a táv feléig a többiekkel haladtam, fokozatosan melegedtem be és előztem meg a riválisokat. Nem szeretem az esőt, bár az utóbbi időben kezdek megbarátkozni vele, de azért örülök, hogy csak az utolsó pár száz méteren kapott el. Nagyközönség előtt eddig csak egy maratonon futottam, így nagyon motiváló volt a szurkolók biztatása.

Újdonság volt, hogy idén a férfiak is lehetőséget kaptak az indulásra, a Családi Futásra és a háromfős váltóra is elfogadták nevezésüket, amennyiben a váltóban legalább egy hölgy is futott.

A kitűnő hangulatú nap fő versenyszáma a 10 km volt, amely Mészáros Zsuzsannának, a Coca-Cola Testébresztő program vezetőjének rajtjelére indult útjára. A 29. Telekom Vivicittá Városvédő futáson 10 km-en győztes Kis Zsanett kezdett a legerősebben, mögötte klubtársa Perity Gabriella a MAC-NS-től. 4 km-nél változott a sorrend, Perity Gabriella került a vezető pozícióba, majd 6 km-nél el is szakadt az üldözőjétől és jelentős előnnyel megnyerte a versenyt. Kiemelést érdemel, hogy az egykori öttusázó Szatmári Adrienn miután délelőtt első lett a 2, majd az 5 km-en is, a 10 km-en ötödikként érkezett célba. A mezőny második fele 21 fokban, egyszerre esőben és napsütésben érkezett célba.

Perity Gabriella: A rajt kifejezetten rosszul esett, az első méterektől nagyon erős iramot diktált Zsanett, az elején csak nehezen sikerült lépést tartani vele. Győzni jöttem, azonban az első percekben úgy éreztem, inkább elengedem a versenyt, végül edzőm tanácsaiból és az előző versenyekből tudtam erőt meríteni, és fokozni a tempót. 4 kilométer után sikerült leszakítani a többieket, ezt követően már végig egyedül futottam. Az esőt nagyon szeretem, a talaj nem volt csúszós, és szembeszél is csak rövid szakaszokon volt, így ideális körülmények között tudtam futni. Az külön lökést adott, hogy rengetegen szurkoltak a Városligetben, igazi nagyverseny-hangulata volt ennek a tíz kilométernek.

Eredmények:
5 km:
1. Szatmári Adrienn - Pécs - 19:38
2. Gelle Annamária - UTE - 20:09
3. Csuta Dorottya - Pusztazámor - 20:12

10 km:
1. Perity Gabriella - MAC-NS - 36:45
2. Kis Zsanett - MAC-NS - 38:10
3. Woych Terisa - Budapest- 39:03

10 km párban:
1. MaSzák - Sztipanov Alexandra Tijana, Major Andrea - 46:02
2. Veszedelmes Bognár Nővérek - Bognár Diána, Bognár Annamária - 47:27
3. Girl power!!! - Konkoly Adrienn, Huszár Dorottya - 48:33

10 km handbike:
1. Lőrincz Krisztina - Budapest - 40:47

Az összes eredmény | Képgaléria | Rövidfilm | Hosszú film

18. Coca-Cola Testébresztő Női Futógála - 2013. május 18.

A rendszeres testedzés öröm, hozzájárul egészségünk megőrzéséhez és sosem késő elkezdeni - hirdeti a Coca-Cola Testébresztő programja, amely eddig közel három millió embert mozgatott meg, több mint 500 szabadidősport eseményen. A következő lehetőség május 18-án a Coca-Cola Testébresztő Női Futógála volt, melyen elsősorban budapestiek indultak, de Hajdúszoboszlótól Móron át Dunaújvárosig az ország minden szegletéből jöttek futónők.

Ilyen is csak egyszer van egy évben. Futóverseny-kizárólag csak nőknek! (Az urak számára ez alatt gyerekfelügyelet, tüntetőleg sörözés, szurkolás, esetleg mind ez így együtt.) Nem új találmány a női futás, idén már nagykorúságát ünnepli a Coca-Cola Testébresztő Női Futógála. A rendező Budapest Sportirodának 18. alkalommal sem okozott nagy gondot megszólítani a nőket, akik a tavalyinál is nagyobb számban, négyezer egyszázan álltak rajthoz a Városligetben.

Az év legszebb futóversenyén komoly hívó szónak bizonyult az is, hogy Béres Alexandra, Katus Attila és Varró Gyula vezényelték a bemelegítéseket. Több százan csak az ő kedvükért vették birtokba a városligeti napozórétet. Csodálatos nyári időben futhattak a hölgyek, akik között a legszebb korú a 78 éves Sztarenszky Tiborné volt, aki ráadásul a leghosszabb távot, a 6 km-t választotta. A szervezők persze mindent megtettek azért, hogy ki-ki a kondíciójának és az edzettségének megfelelő távot találhasson magának (öt fajta táv és versenyforma között választhattak az indulók). A családban a szerepek kiosztása elsősorban a nők feladata, így egyáltalán nem lényegtelen, hogy a 800 méteres családi futás is népszerű volt és így a gyerekekben tovább erősödött a sportolási minta.

Olyan rajtzenére indult el mezőny, (először a 3 km és a 3 km + 6 km egyéni és kollektív nevezők), amelyet a Coca-Cola TestébresztőFacebook-rajongói szavaztak meg. Reméljük, hosszú ideig elkíséri az indulókat a dallam, s minden lépésükkor az egészséges életmódra emlékezteti őket. A rajtot Mészáros Zsuzsi, a Coca-Cola Testébresztő programvezetője. Fenséges látványt nyújtott a piros mezbe öltözött, szinte véget nem érő "hölgy-folyam". A délután fergeteges hangulatot hozó versenye volt a 3x1,5 km-es váltó, ahol mindenki a csapatáért küzdött és hozta ki magából a lehető legtöbbet.
A hat kilométeres rajt előtt több száz lufit engedtek fel a résztvevő nőknek szóló, buzdító üzenetekkel. Aki támogatni akarta a futókat, a www.facebook.com/testebreszto oldalon keresztül küldhette el a hölgyeknek szánt bátorító üzenetét, mely a mai teljesítményét adta a hírül a világnak a levegőt elborító lufiözön útján. A rajtot az aznap névnapját ünneplő Béres Alexandra lőtte el.
Iramfutók segítették a hat kilométeres távon a célidők teljesítését megcélzó indulókat. A Coca-Cola Testébresztő iramfutók természetesen nem csak a tempót diktálták, hanem szükségesetén átsegítettek a holtpontokon, segítettek egyben tartani a csapatot és folyamatosan motiválták a futókat.

"Lépéselőnyben" hirdette a több ezer piros trikón a felirat. A szlogen igaza leginkább Juhász- Simona Staicura vonatkozott, ugyanis minimális különbséggel, de ő nyerte a nap főversenyét (egyébként többen is voltak a mezőnyben, akik a 3 és a 6 km-es versenyt is lefutották).
"Erősebb mezőny gyűlt össze, mint gondoltam. Igazi presztízsverseny volt ez a részemről, nem engedhettem meg magamnak, hogy lazítsak. Nem ismertem a pályát, azt hittem, hogy másfelé fordul majd az útvonal, ez egy kicsit zavart, de végül ezen nem múlt semmi" - nyilatkozta az első helyezett.

A kitűnő hangulatban zajlott rendezvény végén Katus Attila és Varró Gyula levezető-nyújtó gyakorlatokkal tett a sikeres levezetésért, hogy a testileg-lelkileg megújult hölgyek erejük teljében várják a pünkösdi ünnepek folytatását.

Eredmények:
6 km egyéni:
1. Juhász-Simona Staicu (MKSK) 21:50
2. Perity Gabriella (MAC) 21:55
3. Veres Csilla (PSE) 24:44

6 km páros:
1. FunRun (Ladányi Tímea, Klemné Zabó Ágnes) 22:56
2. Borsodi Futólányok (Papp csilla, Kovács Réka) 23:19
3. MTB (Veres Csilla, Scherk Tímea) 23:46


Az összes eredmény | Képgaléria | Rövidfilm | Hosszú film

17. Coca-Cola Testébresztő Női Futógála - 2012. május 20.

Május 20-án a hölgyeké volt a Margitsziget! A 17. Coca-Cola Testébresztő Női Futógálán öt különböző távon állhattak rajthoz lányok, édesanyák, nagymamák, barátnők és
munkatársnők. A csak nőknek rendezett futóeseményre 3950-en neveztek.

A nap folyamán minden rajt előtt volt bemelegítés, az elsőt Katus Attila tartotta.
Először 3,5 kilométert futhattak az iskolai kollektív csoportok, egy testnevelésóránál is hatékonyabb volt ez az esemény, ráadásul szép környezetben zajlott!

A 3,5 kilométeres távon még egy futamot rendeztek az egyéni nevezőknek is. Őket, és a gyaloglás résztvevőit Varró Gyula melegítette be.
A 2,8 kilométeres gyalogló távon sokan indultak babakocsival, kisgyermekkel, sőt volt olyan család, amely három generáció is képviseltette magát.

Az esemény újdonsága volt, hogy a 7,5 kilométeres rajt előtt 500 lufit engedtek fel a résztvevők nőknek szóló, buzdító üzenetekkel. Aki támogatni akarta a résztvevőket, a www.facebook.com/testebreszto oldalon, a Buzdítsd a nőket! alkalmazáson keresztül elküldhette a mezőnynek bátorító üzenetét, melyet a lufikra kötözve szétosztottak, majd felküldtek a levegőbe.

A leghosszabb távhoz még további bátorítás is járt: a 7,5 km résztvevőit már együtt melegítette be Katus Attila és Varró Gyula!
A 7,5 kilométert egyéniben és párosban is teljesíteni lehetett. Az egyéni futók közül a budapesti Kis Zsanett, a MAC-Népstadion futónője ért elsőként a célba. A dobogó alsó két fokáért szoros volt a küzdelem, a célban a szintén fővárosi Lauf Kinga 3 másodperccel előzte meg a mezőkövesdi Pap Csillát.

A 3,5 km + 4 km elosztásban futották a párosok a 7,5 kilométert. A Borsodi Futólányok az első körben közel egy perces előnnyel váltottak, amiből 24 másodpercet sikerült megőrizniük a célban. A második a Pesti Futó Bestik, a harmadik a PSE párosa lett.

A brit nagykövet-helyettes asszony, Theresa Bubbear és munkatársai, továbbá a Brit Kereskedelmi Kamara, valamint a Brit Nők Egyesülete közösen indultak a 17. Coca-Cola
Testébresztő Női Futógála kilométeres távján. Céljuk a 2012-es londoni olimpiai és paralimpiai játékok népszerűsítése volt.

A 17. Coca-Cola Testébresztő Női Futógála résztvevőit verőfényes napsütéssel és kellemes futóidővel várta a Margitsziget, ezen a napon minden hölgy megtalálhatta a kondíciójának és hangulatának megfelelő távot, a babakocsis kislányoktól a nagymamákig.

Eredmények:
7,5 km egyéni:
1. Kis Zsanett (MAC-Népstadion, Budapest) 27:44
2. Lauf Kinga (Budapest) 27:53
3. Pap Csilla (triatlon egyesület, Mezőkövesd) 27:56

7,5 km páros:
1. Borsodi Futólányok, 30:21
2. Pesti Futó Bestik, 30:45
3. PSE, 31:10


Az összes eredmény | Képgaléria | Rövidfilm | Hosszú film

16. Coca-Cola Testébresztő Női Futógála - 2011. június 5.

Hősies hölgyek a női futógálán

Napsütésben kezdődött, majd zivatar után napsütésben végződött a 16. Coca-Cola Testébresztő Női Futógála a Margitszigeten. Ám a hölgyek így is fantasztikus hangulatot teremtettek az eseményen, amelyre 3100-an neveztek.

Kánikulai vasárnap reggel köszöntött a Margitszigetre, ami ezúttal a nyár elején adott otthont a Coca-Cola Testébresztő Női Futógálának. Az eseményt Pelczné Gáll Ildikó európai parlamenti képviselő, a Fidesz alelnöke és Csomós Miklós főpolgármester-helyettes nyitotta meg. Szavaikat, illetve egy jópofa kerékpáros bemutatót követően az első bemelegítéssel az iskolai indulók hangolódtak rá a 3,5 kilométeres távra. A nap első rajtjára 10 órakor került sor, a rajtpisztolyt Pelczné Gáll Ildikó sütötte el. Aztán egyre jobban benépesült a Margitsziget: érkeztek a 3,5 kilométeres táv egyéni indulói és a gyaloglásra nevezők. A program a rövidebb futótáv rajtjával folytatódott - Pogány Éda, a Coca-Cola vállalati kapcsolatok igazgatója indította a futókat -, ezt pedig a gyaloglók rajtja követte. A 2,8 kilométeres gyalogló táv mezőnyében ott voltak mások mellett a József Attila Színház művészei - a rajtszínpadon pedig a színház Kossuth-díjas színésznője, Galambos Erzsi, akit óriási taps köszöntött, és aki a gyaloglók mezőnyének adta meg a rajtjelet.

A Coca-Cola Testébresztő Női Futógála hosszabb távja, a 7,5 kilométeren indulók mezőnye ragyogó napsütésben fél 1-kor rajtolt el. A hölgyek integetve és jókedvűen haladtak át a rajtkapu alatt. Meg is jegyezte Kocsis Árpád, a BSI versenyigazgatója, hogy ez az év legszebb rajtja. Tegyük hozzá máris: és a legvidámabb. A hölgyek megmutatták, milyennek kell lennie egy női futóeseménynek. És persze nemcsak a futás, hanem a futógála minden kísérőprogramja - például a fitneszbemutatók, vagy az ugrálóvár - a vidámságról, a mozgásról és a nyárról szólt ma.

Ezt a hangulatot változtatta át a kora délután jött zivatar. A hölgyek a 7,5 kilométeres táv egy részét szakadó esőben tették meg, mint ahogy a szurkolóknak is kijutott a záporból. A futók bőrig áztak, a hőmérséklet rövid idő alatt 8 fokot esett - 30-ról 22 fokra -, az érdeklődők fák és sátrak alatt próbáltak menedéket találni a felhőszakadás elől. A jókedvet azonban nem mosta el az eső: a célba érkező lányok és asszonyok arca akkor is ragyogott, ha a ruhájuk csurom vizes volt.

A hosszabb távon a mezőkövesdi Pap Csilla fölényesen nyerte a versenyt, 27:26 alatt futotta le a 7,5 kilométert. Szoros volt viszont a két másik dobogós helyért folytatott küzdelem: Meggyes Luca végül 6 másodperccel előzte meg Veres Csillát, így előbbié lett a második, utóbbié a harmadik hely. A párosoknál Ferenc Katalin és Kovács Melinda kettőse, a Lehidalunk volt a leggyorsabb, 28:12-es idővel szeretnék meg az első helyet.

A futógála kánikulában kezdődött és kánikulában végződött: az esemény végére elállt az eső, és a sportnap résztvevői napsütésben búcsúzhattak a Margitszigettől.

Eredmények:
7,5 kilométer, egyéni:
1. Pap Csilla (Mezőkövesd) 27:46
2. Meggyes Luca (Budapest) 30:29
3. Veres Csilla (Monor) Pénzügyőr SE 30:36

7,5 kilométer, váltó:
1. Kovács Melinda, Ferenc Katalin (Lehidalunk) 28:12
2. Beke Zsanett, Tóth Lili (Dombóvári Kiscsillagok) 28:26
3. Kiss Mirella, Vonnák Dzsamila (Pesti Futó Bestik) 31:22


Az összes eredmény | Képgaléria | Rövidfilm | Hosszú film

15. Coca-Cola Testébresztő Női Futógála - 2010. október 17.

4320-an vettek részt a jubileumi, 15. Coca-Cola Testébresztő Női Futógálán. Egészen biztos, hogy aki ezt a programot választotta, nem bánta meg. A két futó- és egy gyaloglótáv mellett a hosszabb, 10 kilométeres távon párosban is indulhattak a hölgyek, ezenkívül annak sem volt semmi akadálya, hogy a 10 és a 3,1 kilométert egyaránt lefussák az indulók.

Az első táv előtti bemelegítést Gavallér-Kormos Attila annyira felpörgette chili salsájával, hogy még azok is óhatatlanul táncoló mozdulatokba kezdtek, aki csak kísérőnek, szurkolónak jöttek a Futógálára. A 3,1 kilométeres táv rajtja előtt a szpíker Péter Attila és a tájfutó világbajnok Monspart Sarolta kettőse tovább mozgatta a rajtfolyosóra beállt futókat. Sok-sok fiatal, általános és középiskolás lány, de legalább ugyanennyi felnőtt hölgy vágott neki aztán a Városligetet körülfonó rövidebb távnak. Utánuk indultak a gyaloglók, akik között ott volt a Pa-Dö-Dö együttes Lang Györgyivel és Falus Mariannal.

Késő délelőtt már Varró Gyula, a Coca-Cola Testébresztő prezentere készítette fel a 10 kilométeres távon indulókat újabb bemelegítéssel. A jellegzetes őszi időben, a borongós, kissé hűvös Városligetben a versenyközpont területén vidám, mosolygós hölgyeket és gyerekeket, családokat lehetett látni. A 10 kilométeres távját pontban délben Monspart Sarolta indította el. A hölgyek először a Ligetben "köröztek", majd a Kós Károly sétányon végigfutva a Hősök tere érintésével egészen az Eötvös utcáig futottak az Andrássy úton, hogy onnan visszakanyarodva ismét a Városligetbe jussanak vissza. Ezen a távon a mezőkövesdi Pap Csilla volt a leggyorsabb, 38:12-vel végzett az első helyen a lett Liene Puke és a győri Gulyás Krisztina előtt. A párosok versenyét a Tóth Lili-Tóth Virág alkotta A puli nem kiscica nevű duó nyerte. A hosszabb táv mezőnyében szép számmal akadtak külföldiek: Péter Attila többek között brit, holland, horvát, román és spanyol futónőket köszöntött a célban.

A 15. Coca-Cola Testébresztő Női Futógálán a gyerekeknek szóló programok mellett több kiállítói sátrat tekinthettek meg az érdeklődők, az eseményt pedig az elmaradhatatlan nyereménysorsolás és az eredményhirdetés zárta.

Eredmények
10 kilométer:
1. Pap Csilla (Mezőkövesd) 38:12
2. Liene Puke (lett, Debreceni SC) 38:49
3. Gulyás Krisztina (Nike Futóklub) 39:30

10 kilométer, páros:
1. A puli nem kiscica (Tóth Lili, Tóth Virág) 38:46
2. Mathletica (Kiss Eszter, Ferenc Kata) 41:09
3. Futó Kapcsolat (Kovács Melinda, Weisz Georgina) 41:36

10+3,1 kilométer, összesített eredmények:
1. Veres Csilla (Pénzügyőr SE) 55:01
2. Galanics Mariann (Nike Futóklub) 1:07:39
3. Czettl Andrea (Székesfehérvár) 1:09:02


Az összes eredmény | Képgaléria

14. Coca-Cola Testébresztő Női Futógála - 2009. október 18.

A szinte télies időjárás ellenére, a mindössze 2 fokos vasárnapon, október 18-án 3800 hölgy döntött úgy, hogy futócipőt húz, és részt vesz a nők futóünnepén, a 14. Coca-Cola Testébresztő Női Futógálán. A budapesti Városligetben megrendezett sporteseményen 3,1 kilométeres és 10 kilométeres futáson indulhattak a résztvevők - ez utóbbit párosban is lehetett teljesíteni, illetve 3,1 kilométeres gyaloglás is várta a hölgyeket.

A résztvevők bemelegítéséről a Coca-Cola Testébresztő Nagykövetei, Katus Attila és Varró Gyula gondoskodott. A rövidebb futótávon, és a gyalogláson indulókat Attila melegítette be, míg a tízeseket Gyula mozgatta át.

Először a 3,1 kilométeres táv rajtjára került sor 10 óra 45-kor, Simóka Beáta sportért felelős államtitkár asszony - aki később maga is elindult a 10 kilométeres távon - indította útjára a mezőnyt, majd őket követve a gyaloglók is nekivágtak távjuknak.

A 10 kilométer rajtjára pontban délben került sor, Monspart Sarolta rajtjelére. A mezőnyben ott volt az a Kálovics Anikó, aki sorozatban nyolcadik győzelmére készült a Coca-Cola Testébresztő Női Futógálán. Anikó minden évben az őszi maratonjára való felkészülés fontos állomásának tartja ezt a versenyt, épp ezért nem is hagyta ki idén sem. A leggyorsabb magyar futónő már az első métereken az élre állt, és végig vezetve, magabiztos versenyzéssel, nagy fölénnyel utasította maga mögé a mezőnyt. Anikó 35 percen belüli idővel zsinórban nyolcadik győzelmét zsebelte be, az eredményhirdetés után így nyilatkozott: "Nagyon szeretem ezt a versenyt, ezért is jöttem el ismét. Az új útvonal gyors, tempós pálya, ahol lehetőség van jó időt futni - most a korábbi évek időeredményéhez képest a hideg miatt kicsit lassabb voltam, de örülök, hogy győzni tudtam."

A 10 kilométert teljesítő hölgyek a legjobbak után még mintegy háromnegyed órán keresztül özönlöttek be a célba, fiatalok, idősebbek, barátnők, családtagok egyaránt boldogan futottak keresztül a célkapun - sokan életük első 10 kilométeres versenyét teljesítették. Minden célba érkező hölgy teljesítményét egyedi emblémázott emlékéremmel jutalmazták, az eredményhirdetésen pedig nem csak a győztesek elismeréseként, de minden futónőnek zúgott a vastaps.

Eredmények:
10 km, egyéni:
1. Kálovics Anikó (Cover-Mapei) 34:54
2. Vanek Margit (Budaörs) 37:58
3. Julia Leventon (Budapest, brit) 38:15

10 km váltó (6,6 + 3,4 km):
1. Margit és Dodó (Vanek Margit, Fuchs Dóra) 37:55
2. A puli nem kiscica (Tóth Lili, Tóth Virág) 40:55
3. Futonok (Kovács Melinda, Fehértóiné Káposznyák Valéria) 40:56


Az összes eredmény | Képgaléria

13. Coca-Cola Testébresztő Női Futógála - 2008. október 19.

4500 nő húzott futócipőt október harmadik vasárnapján, hogy részt vegyenek a 13. Coca-Cola Testébresztő Női Futógála programjain. A budapesti Margitszigeten a Víztoronynál gyűltek össze a sportot és az egészséges életmódot szerető lányok, anyukák és nagymamák, hogy közösen mozoghassanak - a kellemes napsütéses időjárás pedig nagy segítségükre volt ebben.

A nap programja Katus Attila Coca-Cola Testébresztő nagykövet jóvoltából a közös bemelegítéssel kezdődött. A réten több száz hölgy - és hölgynek öltözött férfi - tornázott együtt, majd 9.45-kor Monspart Sarolta rajtjelére nekivágtak az első 3,5 kilométeres futótávnak. A Margitszigeten kijelölt útvonal teljesítése után a célban minden indulót nagy taps fogadott. Azok a nők, akik kicsit később szerettek volna startolni, a Katus Attila és Varró Gyula vezetésével tartott bemelegítés után 10.50-kor vághattak neki a 3,5 kilométernek, újfent Monspart Sarolta indítására. A futók után a gyaloglók is felsorakoztak a startnál, ők egy 2,8 kilométeres távot teljesíthettek a szigeten.

A 10 kilométeren egyéniben és párban indulók Varró Gyulával készülhettek a futásra: a Coca-Cola Testébresztő nagykövete pedig nem csak bemelegítette, de el is rajtoltatta a hölgyeket pontban 12 órakor. A több mint 1100 főt számláló mezőnyben ott volt az a Kálovics Anikó, aki zsinórban hetedik győzelmére készült, és aki az október 26-ai Velence Maraton előtti utolsó felkészülési versenyének tekintette a 13. Coca-Cola Testébresztő Női Futógálát. A leggyorsabb magyar hosszútávfutónő ezúttal sem talált legyőzőre: a pekingi olimpiát is megjárt Kálovics 33 perc 55 másodperccel könnyed győzelmet aratott a 10 kilométeres távon. Másodikként Tóth Lívia, harmadikként pedig az amerikai Susan Mikecz futott be.
A párosok versenyében Dodo és Reni párosa, vagyis a Fuchs testvérek voltak a leggyorsabbak, 40 perc 2 másodperccel nyertek a DAC-olók és a Mint a villám párosa előtt.
A győztesek után folyamatosan érkeztek a célba a hölgyek, akik közül 214-en életük első 10 kilométeres versenyét futották. A célba érkezések után vette kezdetét az eredményhirdetés, a legjobbakat Monspart Sarolta és Gyurta Dániel olimpiai ezüstérmes úszó köszöntötte a dobogón, majd a programot a támogatók ajándékainak kisorsolása zárta.
A 13. Coca-Cola Testébresztő Női Futógálán a résztvevő hölgyek ismét bebizonyították, hogy nem csak a munkában, és a családi élet szervezésében, de a sportban is profik!

Eredmények:
10 km:
1. Kálovics Anikó (Cover-Mapei) 33:55
2. Tóth Lívia (VEDAC) 38:21
3. Susan Mikecz (amerikai) 38:59

10 km párban (5,5+4,5 km):
1. Dodo és Reni (Fuchs Renáta, Fuchs Dóra) 40:02
2. DAC-olók (Hajdu Rita, Szabó Zita) 42:14
3. Mint a villám (Bincsik Fruzsina, Hoványi Rebeka) 43:08


Az összes eredmény | Képgaléria

12. Coca-Cola Női Futógála - 2007. október 14.

Október 14-én, vasárnap ideális futóidőben zajlott le a 12. Coca-Cola Női Futógála a Margitszigeten. Összesen 5100 hölgy húzott futócipőt, hogy megmérettessen a két futó-, illetve a gyaloglótáv valamelyikén. A futás és gyaloglás előtti közös bemelegítésért a Coca-Cola Testébresztő Nagykövetei, Katus Attila és Varró Gyula feleltek, megalapozva ezzel a jó hangulatot.

A 3,6 kilométeres távot választók két turnusban indultak, az első csoport 10 órakor rajtolt, míg a második csoportban indulók 11 órakor vágtak neki a távnak. A gyaloglást választók 11 óra 40 perckor startoltak, rájuk 3 kilométer teljesítése várt.

A nap fő számára a "nagy női kihívásra", azaz a klasszikus 10 kilométeres táv teljesítésére 12 órakor került sor. Pogány Éda, a Coca-Cola Magyarország képviselője, és Varró Gyula aerobik prezenter eldördülő rajtjelére vágtak neki a hölgyek a távnak. Az egyéni indulók mellett a váltók is ekkor startoltak, ők 5,5 + 4,5 kilométeres megosztásban teljesítették a 10 kilométert. Elsőként az a Kálovics Anikó ért célba, aki az őszi női futógála 10 kilométeres távján már hatodik éve nem talál legyőzőre.

Eredmények:
10 km egyéni:
1. Kálovics Anikó Cover-Mapei 34:48
2. Tobak Tamara Ajka 37:21
3. Kovács Zsófia Mátrafüred 37:28

10 km váltó (5,5+4,5 km):
1. ZsAnett (Móczó Zsanett, Torma Anett) 40:50
2. Dream team (Jánosi Anna, Balogh Martina) 41:41
3. Dakajka (Kertész Anett, Domján Dorina) 43:45


Az összes eredmény | Képgaléria

11. Coca-Cola Női Futógála - 2006. október 29.

A hajnaltól folyamatosan szakadó eső sem tudta eltántorítani azt a közel háromezer-nyolcszáz lányt, hölgyet, nőt, anyukát és nagymamát, akik úgy döntöttek, rossz idő ide vagy oda, ők bizony rajthoz állnak a 11. Coca-Cola Női Futógálán, a Margitszigeten. Jól döntöttek, hiszen a rajt közeledtével az eső is elállt, és a 10 kilométeres táv befutóit már verőfényes napsütés fogadta a Margitszigeti Atlétikai Centrumban.
A klasszikus tízest a verseny történetében immár hatodik alkalommal, a két héttel korábban országos maratoni csúcsot (2:26:43) futó Kálovics Anikó nyerte (32:48) rajt-cél győzelemmel. Másodikként az UTE atlétája, Teveli Petra érkezett a célba. A dobogó harmadik fokára a szintén UTE-s Kis Zsanett állhatott fel.

Elsőként a 3,6 kilométeres kistáv résztvevői gyülekeztek a versenyközpontban. Az elsősorban diákokból, iskolásokból álló mezőny a Coca-Cola Testébresztő Nagykövetei, a Katus fivérek segítségével hangolódott a futásra. A 10 perces bemelegítő show végére az időjárás is megenyhült a több ezer mozogni vágyó hölgy láttán, és a rajtnál már a felhők mögül egyre gyakrabban előbukkanó napsütés fogadta a futókat a Nemzeti Sporthivatal "Mozdulj, Magyarország!" akciójához tartozó eseményen.

Már csaknem az összes induló beért a célba, amikor a gyaloglás résztvevőit szólította a rajthoz Péter Attila, a BSI eseményeinek szpíkere. A kisgyermekes anyukák mellett az idősebb korosztály képviselői, a nagymamák is szép számban teljesítették a 3 kilométeres távot a Margitszigeten.

A déli harangszóval a sétát újra a futás váltotta fel. A klasszikus tízes rajtpisztolyát az aerobik világbajnok Katus Attila közreműködésével Pogány Éda, a Coca-Cola Beverages Magyarország Kft. vállalati kapcsolatok igazgatója húzta meg, aki ezután beállt a több perce rajtoló mezőnybe, és maga is teljesítette a távot. A profik versenyét a papírforma szerint a Cover Mapei kiváló atlétája, Kálovics Anikó nyerte meg nagy fölénnyel. A maratoni táv újdonsült országos csúcstartója ezzel zsinórban az ötödik, a verseny történetében pedig a hatodik győzelmét ünnepelhette.

"Nagyon szeretek ezen a versenyen futni, és örülök, hogy hatodik alkalommal is sikerült győznöm. Most jól ment a futás, kicsit jobbat akartam, de a rakparton nagy volt a szembeszél. Hatodszor futom ezt a versenyt, emlékeim szerint volt már hidegebb, meg végig eső, de ekkora szélre nem emlékszem. 32:30-on belül terveztem az időmet, a magyar pályacsúcsomat nem láttam realitásnak megdönteni, és kicsit a tervből is kicsúsztam, de nehéz egyedül futni. Ám két héttel az első maratonim után és felkészítő edzésnek a mezei szezon előtt nagyon jó volt!" - mondta Zsódér Zsolt tanítványa és jegyese, aki az eredményhirdetés utáni sorsoláson is segédkezett.

Az olasz klub bajnoknője a jövőben külföldi utcai futóversenyeken indul, majd mezőn készül fel az év utolsó nagy versenyére, a decemberi mezei Európa-bajnokságra. A második helyen az UTE atlétanője, Teveli Petra érkezett a célba. "Kemény verseny volt, fáradt is voltam a hét elején befejeződött Bécs-Budapest Szupermaraton miatt, ahol csapatban indultam. Nehéz volt egyedül küzdeni a széllel, próbáltam tartani a második helyet, ami sikerült. Az időm nem lett valami szuper, de ez nem is volt lényeges. Reménykedtem egy dobogós helyben, azt nem tudtam, hogy kik lesznek az ellenfelek. Kálovics Anikóról tudtam, hogy előttem végez, de próbáltam a lehető legjobbat elérni, a mögöttem futó előtt igyekeztem tartani a távolságot, ami sikerült is!" - számolt be Petra, akit csapattársa, Kis Zsanett követett a célban.

Eredmények:
10 km
1. Kálovics Anikó (Cover-Mapei) 32:48
2. Teveli Petra (UTE) 36:02
3. Kis Zsanett (UTE) 36:19

10 km párban (5,7+4,3 km)
1. ORTRI-Chiquita (Kostyál Ágnes, Balogh Barbara) 37:56
2. Spontán Team (Tengerdi Zita, Gazda Ildikó) 42:31
3. Győri Me-Nők (Ugray Éva, Nemes Alexandra) 42:31


Az összes eredmény | Képgaléria

10. Coca-Cola Női Futógála - 2005. október 16.

Ötezer-hatszáz lány, anyuka, nagymama, kismama öltöztette pirosba a Margitszigetet a jubileumi 10. Coca-Cola Női Futógálán, vasárnap. A Futás Évének záró budapesti eseményén a szebbik nem megmutatta, hogy a XXI. század kihívásainak megfelelve a család, a gyermeknevelés, a háztartás, a munka vagy az iskola mellett az aktív kikapcsolódás is meghatározó eleme életüknek. A klasszikus tízest zsinórban negyedszer, a verseny történetében ötödször a magyar válogatott, mezei Eb bronzérmes futónő, Kálovics Anikó nyerte (31:58) remek idővel és hatalmas, majd négyperces (!) előnnyel. A dobogó második fokára az UTE-s Erdélyi Eszter (35:52) állhatott fel, míg a bronzérem a gyöngyösi Kovács Zsófia (37:03) gyűjteményét gazdagítja a jövőben.

Az időjósoknak ezúttal sem lett igazuk. A vasárnapra beígért zord idő helyett igazi őszi időjárás és a felhők mögül egyre gyakrabban elő-előbukkanó simogató napsütés fogadta a hölgyeket a Margitszigeten. A sziget hajnali magánya és nyugalmat árasztó csendje egy csapásra megváltozott. Az aerobik világbajnok Katus Attila által vezényelt Coca-Cola Testébresztő Program nagyköveteinek bemelegítése vérpezsdítő hangulatot varázsolt a zöld gyepen.

Elsőként a 3,5 kilométeres táv résztvevőit szólították rajtvonalhoz. Az elmúlt évekhez hasonlóan két hullámban rajtoltak a lányok és a teljes távot a közkedvelt szigeti "futóösvényeken" teljesítették. A nap legnépesebb mezőnyeiben mintegy száz általános- és középiskola diákhada szedte a lábát a Nemzeti Sporthivatal "Mozdulj, Magyarország!" akciójához tartozó eseményen.

A futást a séta, a fiatalabb korosztályt az idősebbek váltották fel a következő félórában, amikor a 2,8 kilométeres gyaloglás következett. Eközben a ReceptKlub két népszerű sztárja, Kovács Lázár és Kaszás Géza a futók számára az egyik legnagyszerűbb energiapótlást és -forrást jelentő banánból készítettek finomságokat a Chiquita Hungary Kft. támogatásával.

A nap zárását a leghosszabb versenyszám, a tíz kilométer jelentette, amelyet egyéniben vagy párosban (4,7 + 5,5 km) teljesíthettek az indulók. A nemzetközi futóéletben a hölgyek számára klasszikusnak számító táv kedvéért több mint félszázan, elsősorban angolok, németek és svédek utaztak a magyar fővárosba.
Kálovics Anikó, az olasz Cover Sportiva Mapei magyar országos csúcstartója címvédőként érkezett a Margitszigetre és csakúgy mint tavaly, nagy fölénnyel, szinte szigetnyi (!) hosszal nyert. Mezei Európa-bajnoki bronzérmesünk 2000, 2002, 2003, 2004 után ötödik győzelmét aratta a női futógála egy évtizedes történetében. "33:30-as időt terveztem előzetesen, de a táv második felében éreztem, hogy ennél jobbat is tudok. A végén már csak arra figyeltem, hogy 32 percen belül érjek célba. Egyedül futni nem könnyű, sajnálom, hogy idén sem volt ellenfelem, pedig az együtt futás, együtt versenyzés mindannyiunk fejlődését segíti. Jövő héten még elképzelhető, hogy utcán versenyzem Portugáliában, de azt követően már csak a decemberi mezei Eb-re összpontosítok." - hangzott Zsódér Zsolt tanítványának rövid összegzése.
Majd négy percet (3:54) kellett várni a második helyezett Erdélyi Eszterre, aki bár elfáradt, ezúttal is mosolygott a célban. "Anikóval nem lehetett ma lépést tartani, remekül futott. Nekem is csak az első három kilométeren volt társaságom, Kovács Zsófi személyében, s miután leszakadt egyre nehezebb volt egyedül." A bronzérmet a triatlon sportág fiatal, tizenhét esztendős tehetsége a gyöngyösi Kovács Zsófia szerezte meg. "Nem éreztem olyan hosszúnak a távot, mint előtte gondoltam. Szombaton duatlonversenyt nyertem Pécsett, azonban már akkor eldöntöttem, hogy szeretnék a szezon utolsó eseményén minden elvárás nélkül csak egy jót futni, élvezni a verseny remek hangulatát, és ezt sikerült megvalósítanom." - mondta a junior Európa-bajnok a célban.

Kevesebb, mint másfél órával a rajpisztoly eldördülése után mindenki célba ért. A lányok, nők, asszonyok, anyukák és nagymamák nap mint nap megédesítik mosolyukkal, kedvességükkel, szeretetükkel hétköznapjainkat, és ez ma sem volt másként. A futás ünnepnapján nekik szólt az elismerés tapsa.

Eredmények:
10 km:
1. Kálovics Anikó (Cover Sportiva Mapei) 31:58
2. Erdélyi Eszter (UTE) 35:52
3. Kovács Zsófia (GYÖTRI Gyöngyös) 37:03

10 km párban:
1. MICRO SC (Kulcsár Éva, Rédli Szilvia) 40:26
2. Manócskák (Kovács Krisztina, Csabai Ágota) 41:55
3. Győri Piskóták (Ugray Éva, Nemes Alexandra) 42:53


Az összes eredmény | Képgaléria

9. ABLON Női Futógála - 2004. október 17.

A reggeltől folyamatosan szakadó eső sem tudta eltántorítani azt a közel háromezerötszáz lányt, nőt, anyukát és nagymamát, akik végig kitartottak azon szent elhatározásuk mellett, hogy vasárnap rajthoz álljanak a 9. ABLON Női Futógálán, a Margitszigeten. Nemcsak kitartottak, hanem megcsinálták! Ki-ki felkészültségének megfelelően futott vagy gyalogolt, mit sem törődve a mostoha körülményekkel, még akkor sem, amikor már egyetlen száraz ruhadarab sem volt rajtuk.

Elsőként a kistáv, azaz a 3,6 km résztvevői gyülekeztek. Már ekkor sejteni lehetett, hogy tévedett az, aki úgy gondolta, hogy az eső elriaszthatja, és a futócipők helyett a fakanál mellett marasztalja a hölgyeket. A kezdeti bátortalan lépések után becsukódtak az esernyők, lekerültek az esőkabátok, és egyre szaporodott a rajtvonal mögött felsorakozók száma a 10 és a 11 órai rajtnál is.
Az elsősorban diákok, iskolások, a futás örömeivel még csak most ismerkedők körében népszerű táv első futamát Nagy Nikolett, a másodikat Rozsnyó Kinga nyerte.

Az unokák után a nagymamák következtek. A két kilométeres gyaloglás mezőnyének több, mint fele a nyugdíjas korosztályból került ki, de az alig néhány hónapos kisbabáját az esőkabát és testének melege közé rejtő anyukát is felfedezhettünk gyaloglók között. A GYISM "Tízezer lépés" akciójához tartozó eseményen minden résztvevő egy lépésszámlálóval térhetett haza ösztönzésképpen a további rendszeres testmozgásra.

A sétát választók is célba értek már, amikor a délben eldördülő rajtpisztoly a klasszikus női 10 kilométer indulóit "bocsátotta vízre". Az órák óta szakadó égi áldás egyre több és nagyobb pocsolyát növesztett az aszfalton, így nemcsak felülről, de alulról is áztatta a futókat az eső. A profik versenyét a papírforma szerint a Haladás VSE-Perfect Media országos csúcstartónője Kálovics Anikó nyerte meg nagy fölénnyel. Ezzel zsinórban a harmadik, a verseny történetében a negyedik győzelmének örülhetett: "Nagyon kemény volt. Az eső hideggel, széllel erősített és ez már sok volt. A tócsák miatt nem lehetett látni az utat így kicsit féltettem a lábam, de kihoztam a maximumot, amit ebben az időben lehetett." A szombathelyiek bajnoknője a jövőben külföldi utcai futóversenyeken indul, majd mezőn készül fel az év utolsó nagy versenyére, a decemberi mezei Európa-bajnokságra. A második helyen a veszprémi Tóth Lívia érkezett, aki két perccel előzte meg az élete legjobb tíz kilométerét teljesítő Kovács Krisztinát.
Másfél órával később a teljes, a közel száz külföldi hölggyel - elsősorban svédek, norvégok, franciák, osztrákok, németek - nemzetközivé duzzadt mezőny beérkezett a Margitszigeti Atlétikai Centrumba. A lelátó védelmébe bújó futótársak vastapssal köszöntötték a móri Brózik Annamáriát, aki mindhárom távot (3,6 km, 10 km és 2 km gyaloglás) teljesítette. Sikerrel mutatkozott be a 10 km párban versenyszám, amelyet az APEH színeiben induló Kovács Krisztina-Csabai Ágota duó nyert meg az abszolút és a céges csapatok között egyaránt.
A futóversenyeken rossz idő esetén sincs esőnap. Az időjárás szeszélyessége az események hozzátartozója. Futni lehet hóban, hidegben, hőségben vagy szakadó esőben. Ezen a napon több száz hölgy tett erről tanúbizonyságot, akik legyőzték az esőt és nem ismerve a lehetetlent, megvalósították önmaguk.

Eredmények:
10 km:
1. Kálovics Anikó (Haladás VSE-Perfect Media) 32:36
2. Tóth Lívia (VEDAC) 35:13
3. Kovács Krisztina (Micro SC) 37:23

10 km párban:
1. APEH 42:19
2. Héliker 46:24
3. Vágó Pál Általános Iskola - Jászapáti 46:51


Az összes eredmény | Képgaléria

8. TARTSD A FORMÁD! Női Futógála - 2003. október 12.

A Nap sem tudott ellenállni több, mint ötezer hölgy mosolyának és a barátságtalan, hideg őszi napok után sugárzó napsütés fogadta a 8. Tartsd a Formád! Női Futógála résztevőit a Margitszigeten. A többnyire általános és középiskolásokból álló 3.6 km-es "szigetkör" résztvevői rajtoltak először, de mindjárt két futamban, hiszen itt gyűlt össze a legnépesebb mezőny.

Az elsősorban idősebbeknek és a kisgyermekes anyukáknak szóló 2 km-es gyaloglás könnyed sétát jelentett az őszi színekben pompázó fák árnyékában. Az utóbbi távon állt rajthoz az esemény legidősebb indulója, aki az idén töltötte be a 83. életévét.

A déli harangszó már az edzettebb hölgyeket hívta a 10 km rajtjához. A profik versenye papírforma győzelmet hozott. Kálovics Anikó ezen a napon sem változtatott jól bevált taktikáján. Már az első métereken faképnél hagyta a mezőnyt, majd végig kemény tempót diktálva fölényes (több, mint 3 percet vert a második helyezettre) rajt-cél győzelmet aratott. A Haladás VSE országos csúcstartónőjének az egyetlen ellenfele az óra volt. Bár a pályacsúcsot (31:01), amelyet az idén maratoni futásban világbajnoki címet szerző kenyai Catherine Ndereba tart 2001 óta, nem sikerült megdöntenie, de a legjobb magyar időből 35 másodpercet faragott, amely egyben a saját csúcsa is volt.

"Szeretek Budapesten futni és magát a versenyt is kedvelem, hiszen teljesen más a hangulat, amikor csak nők futnak. Bár már két hete könnyedén edzek címvédőként nem maradhattam távol. Lassan kezdem megszokni, hogy egyedül vagyok az élen és sajnálom, hogy ma sem volt másként. Most egy hét pihenő következik, aztán elkezdem az alapozást. Úgy érzem mindent elértem az idén, amit terveztem. Az mezei Eb-n való indulásról majd csak később döntünk edzőmmel, Kívés Istvánnal, de mint mondtam így is teljesnek érzem az évem." - mondta a győztes, aki 2000 és 2002 után harmadszor diadalmaskodott a versenyen.

A dobogós helyekért már igazi küzdelem folyt a Teveli Petra, Kovács Ida, Kiss Ágnes, Garami Katalin, Vajda Zsuzsa alkotta boly a táv feléig együtt haladt, majd 6 kilométernél Teveli robbantott és ez szökés ezüstérmet jelentett a számára. A dobogó harmadik fokára az egyre jobban formába lendülő veszprémi futónő Kovács Ida állhatott fel.

Aprofik már a célban pihentek, amikor a mezőny vége elhagyta a harmadik kilométert jelző táblát, azaz mintegy hétezer méter hosszú hölgyfolyam kígyózott a főváros utcáin közel másfél órán át.

A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium Tartsd a formád! akciójához tartozó eseményen ismét több ezer gyermek és felnőtt bizonyította, hogy mindenkor és minden korban lehet és kell is tartani a formát.

Eredmények:
10 km:
1. Kálovics Anikó (Haladás VSE- Perfect Média) 32:11
2. Teveli Petra (UTE) 35:23
3. Kovács Ida (VEDAC) 35:45

Magyar Kupa:
1. Rakonczai Beáta BVSC-Kufner - 32:26
2. Staicu Simona BSVC-Kufner - 32:27
3. Kálovics Anikó Haladás VSE - 33:30

Az összes eredmény | Képgaléria

Tartsd a Formád! 7. Női Futógála - 2002. október 13.

"Habár fölül a gálya, s alul a víznek árja, azért a víz az úr." Október 13-án vasárnap a Tartsd a Formád! 7. Női Futógálán mégsem a víz lett az úr a Margitszigeten, hiszen 8500 hölgy győzte le magát és az időjárást is.
A Gyermek, Ifjúsági és Sportminisztérium Tartsd a Formád! - Nők a sportban akciósorozatának nagy csattanója volt ez az esemény, hiszen a délelőtt 10 órától négy órán át szakadó eső ellenére sokan választották a hölgyek között az aktív testmozgást.
Persze a választék idén is nagy volt, így a kezdőktől a profikig, a kisgyermekektől a nagymamáig bárki megtalálhatta a neki megfelelő versenyszámot. Hiszen volt 3,6 kilométeres futás, két kilométeres gyaloglás és 10 kilométeres futás.
Jánosi György, gyermek, ifjúsági és sportminiszter a verseny fővédnöke, illetve Gy. Németh Erzsébet, országgyűlési képviselő a verseny védnöke indították útnak a futókat, gyaloglókat. A gyaloglás, illetve a 3,6 kilométeres futás útvonala végig a Margitszigeten vezetett. A célban a győztesenek Kammerer Zoltán olimpiai bajnok kajakozónk, és Mesterházy Attila politikai államtitkár tartotta a célszalagot. Persze ezen a napon nem csak az elsőnek célbaérkezőnek járt a nagy taps az 5000 főnyi közönségtől, hanem mindenkinek, aki - bár különböző stílusban: sétálva, futva, de mégis azonosan: bőrig ázva, mégis lelkesen - teljesítette a távokat.Az esemény fő számán, a 10 kilométeres futáson 2000-en indultak. Az útvonal ezen a távon kivezetett a Margitszigetről, így futva ismerhette meg az a közel 200 külföldi futó is Budapestet, akik 8 országból érkeztek erre a versenyre fővárosunkba.
A hideg és az eső ellenére a győztes Kálovics Anikó 33 percen belül ért a Margitszigeti Atlétikai Centrumban lévő célba, ezzel megismételte 2000-es győzelmét. (Idén jobb időt futott, mint 2000-ben, pedig akkor napos, száraz, jó idő volt.) A második Staicu Simona lett, a harmadik pedig a duatlon sportág királynője, Csomor Erika.
A mezőny minden tagja másfél órán belül áthaladt a célkapu alatt, így senki nem maradt le az eredményhirdetésről. A Budapest Sportiroda ezzel a versennyel zárta az idei versenyévét. Jó pihenést kívánnak a télre, és várják a mozgást szeretőket jövőre is!

Eredmények:
10 km:
1. Kálovics Anikó, HVSE Perfect Média - 32:46
2. Staicu Simona, BVSC Kufner - 33:56
3. Csomor Erika, BVSC Kufner - 35:05

3,6 km:
1. Arany Gitta, BHSE - 12:47
2. Tóth Mónika, PVSK - 13:07
3. Szanyi Andrea, FTC - 14:17


Az összes eredmény

Avon Női Világítás - Világdöntő - 2001. október 14.

Október 14-én szép nap virradt a hölgyekre. Ekkor rendezte ugyanis a Budapest Sportiroda az Avon Női Világítást, mely idén a globális versenysorozat Világdöntője is volt. 17.700 hölgy gondolta úgy, hogy ezen a napon nem a házimunka a legfontosabb, hanem az aktív kikapcsolódás. Ennyien magyarországi futóversenyen még soha nem álltak rajthoz.
A választék nagy volt, hiszen 3,6 kilométeres futás, 2 km-es gyaloglás és 10 km-es futás közül választhattak a nők. A rövid távú futáson a három rajtban 13.100-an indultak a Margitszigeten egy kört teljesíteni. Gyerekektől-idősekig, profiktól-amatőrökig bárki komoly felkészülés nélkül célba érhetett. A 11 órási futamban rajtolt Dávid Ibolya miniszterasszony, aki idén másodszor indult el az AVON Világfutáson.
A 2 km-es gyalogláson is nevezési rekord született, 1300 hölgy, többnyire gyerek vagy nagymama választotta a margitszigeti sétát. A legidősebb induló 90 éves volt, a legfiatalabb kora megbecsülhetetlen, hiszen sok anyuka babakocsijának is váltott rajtszámot, így a benne lévő babák is élvezhették a forgatagot. A legrövidebb távon rajthoz állt Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke és Moór Marianna színésznő is.
A 10 km-es futásra a több, mint 3300 amatőr mellett a világ legjobb futónői is felsorakoztak. A rajtot Deutsch Tamás sportminiszter lőtte el. Elindult a versenyen Cathrine Ndereba, az újdonsült maratoni csúcstartó, Elena Meyer, aki idén minden versenyt megnyert, ahol elindult, illetve a magyar elit futók, Rakonczai Beáta, Simona Staicu és Földingné Nagy Judit.
A rajt után Cathrine Ndereba, Elena Meyer és a jugoszláv Olivera Jevtic elfutott a mezőnytől, Rakonczai Beáta és Simona Staicu mintegy 50 méterre követte a külföldi futókat. A kenyai futó 7-8 kilométerig még világcsúcson belüli időt futott, a célba - ahol a célszalagot a két miniszter tartotta - azonban "csak" saját legjobb idejét megjavítva érkezett. Egy héttel a maratoni világcsúcs után, ez sem kis teljesítmény. Ndereba ideje 31:01, idén ilyen időt még senki nem futott 10 km-en.
A világdöntő második helyét Meyer, a harmadikat Jevtic szerezte meg. A magyarok között óriási volt a harc a célegyenesben, a közönség fantasztikus ovációja mellett jobb hajrával Rakonczai Beáta lett a negyedik, ezzel ő nyerte a Magyar Kupáját.

Eredmények:
10 km abszolút:
1. Cathrine Ndereba, Kenya - 31:01
2. Elena Meyer, Dél-Afrika - 31:12
3. Olivera Jevtic, Jugoszlávia - 31:29

3,6 km:
1. Koch Renáta, Budapest - 12:55
2. Erdélyi Dóra, ORTRI - 13:11
3. Szanyi Andrea, FTC - 13:21


Az összes eredmény

Avon Női Világfutás - 2000. október 15.

Nyárias időben a hölgyek elfog
lalták vasárnap a Margitszigetet. Az AVON NŐI VILÁGFUTÁS magyarországi futamát rendezte a Budapest Sportiroda. Az indulók három táv közül választhattak.
A 3,6 kilométeres szigetkörnek 10.200-an vágtak neki. Túlnyomóan diákok futottak, akik az ország minden pontjáról, 205 iskolából érkeztek. Remek idővel, frissen érkezett a célba Dávid Ibolya miniszterasszony is.
A 10 kilométeres futam előtt érdekes színfolt volt a nyugdíjasok 2 kilométeres gyaloglása. Több, mint 500-an csatlakoztak gyalogolva a futónaphoz. A Margitszigetről kifutó és a Parlamentet megkerülő 10 kilométeren 2850-en indultak. Egyre népszerűbb ez a táv, több, mint 20 %-kal neveztek többen, mint az előző évben.
A 30 fok közelébe emelkedő hőmérsékletben a legjobbak hamar lábra kaptak, és elhúztak a mezőnytől. A leggyorsabb a szombathelyi Kálovics Anikó volt, aki meggyőző fölénnyel, 300 méteres előnnyel ért elsőnek a célba. Hihetetlen ünneplés és tapsolás fogadta, hiszen az AVON Női Világfutás 13.650 indulójának döntő része várta őt a célban.
A verseny indulóinak nevezési díjából 100 forint az "AVON a mellrák ellen, a nőkért" programot támogatja, így több, mint 1,3 millió forinttal gyarapodik az alapítvány számlája. A rendkívüli sikert aratott esemény remek előversenye volt az AVON Női Világfutás 2001. évi világ döntőjének, melynek helyszíne október 14-én Budapest. Ekkor a magyar asszonyok és leányok mellett a világ 20 legjobb női hosszútávfutója is rajthoz áll.
Ez volt a Budapest Sportiroda idei utolsó futóeseménye. A sok tízezer indulónak a téli edzések időszaka következik, hogy mindenki felkészülten állhasson rajthoz a 2001. év futószezonjának eseményein.

Eredmények:
10 km:
1. Kálovics Anikó, Haladás VSE - 33:09
2. Simona Staicu, BVSC Kufner - 34:09
3. Csomor Erika, BVSC Kufner - 35:16

3,6 km:
1. Fenyő Andrea, KSI - 13:07
2. Erdős Ibolya, ORTRI - 13:11
3. Erdélyi Nóra, ORTRI - 13:37


Az összes eredmény

Avon Női Világfutás - 1999. október 17.

Vasárnap a hölgyek, leányok és asszonyok foglalták el a Margitszigetet. A Budapest Sportiroda hívta a mozgás szerelmeseit az Avon Női Világfutás távjainak teljesítéséhez. Napos, kellemes őszi, kiváló futóidőben 13.800-an jelentkeztek és vágtak neki a 3 távnak. Soha ennyien nem indultak még Magyarországon futóversenyen. A 4 kilométeres távon, mely végig a Margitszigeten vezetett, 11.400-an futottak. Az elsők már a frissítőjüket is elfogyasztották, mire az utolsó futók elindultak. Pazar, felejthetetlen látvány volt a több kilométeres hölgyfolyam.
A komoly teljesítményt igénylő 10 kilométeren is nevezési csúcs született, 2200-an indultak, mely 30 %-kal több a tavalyinál. A profik között Rakonczai Beáta, Staicu Simona és Jakab Ágnes 9 kilométerig együtt futottak majd a Margit-híd emelkedőjén dőlt el a verseny Rakonczai Beáta javára. A több ezer néző vastapsa mellett jutalma 75 ezer forint és a májusi, Milánóban megrendezésre kerülő AVON Világdöntőn való részvétel.
Az amatőrök a győztesek után még 1 óráig rótták a kilométereket. Elmondásuk szerint nagyon sokan álltak az út mellett és tapsolva bíztatták őket.
Az AVON nap legkisebb kísérőprogramja a 2 kilométeres gyaloglás volt, ahol 200-an, köztük a Pető Intézet gondozottjai tettek egy kis kört a szigeten.

Eredmények:
4 km:
1. Jó Alexandra, Győri Dózsa - 13:26
2. Janzáné Meggyesi Tünde, Katona SC - 13:34
3. Arany Gitta - 13:45

10 km:
1. Rakonczai Beáta, BVSC Kufner - 33:36
2. Simona Staicu, BVSC Kufner - 33:44
3. Jakab Ágnes, Kaposvári Építők - 33:56


Az összes eredmény

Avon Női Világfutás - 1998. október 18.

Az AVON Női Világfutás budapesti versenyén indulói világrekord született. A két távon 8500 ifjabb és idősebb hölgy nevezett. Közülük 1780-an teljesítették, a Magyarországon először megrendezett női 10 kilométeres távot.
Deutsch Tamás rajtjelére a Margitszigetről indult a mezőny. A profik a 250.000 forint pénzdíjért egy New york-i útért és persze a dicsőségért futottak.
A hátszeles első szakaszon hárman elhúztak a mezőnytől, de csak az utolsó 200 méteren dőlt el a verseny a Honvédos Simona Staicu javára. A legjobb magyar, Barócsi Heléna a célegyenesben óriási hajrával szerezte meg a New York-i világdöntőre való meghívást. Hármójuk között mindössze 4 másodperc különbség volt, így a közönség fantasztikus befutót láthatott.
Az elsőnek befutó AVON tanácsadónő, a miskolci Szász Lászlóné lett, aki szintén elindulhat a New York-i versenyen.
A közönség lelkes tapsa a mezőny végéig kitartott, így az amatőrök is profi körülmények között és hihetetlenül forró hangulatban lépték át a célvonalat, kapták meg az érmet és az AVON ajándékot. Az utolsó, a 75 éves egri Sárika néni 1:41 perc alatt teljesítette a 10 kilométert.
Az AVON Női Világfutás New York-i programigazgatója Kathrine Switzer, aki természetesen szintén teljesítette a távot, csodálatosnak minősítette a versenyt, Budapest panorámáját és a résztvevő hölgyek hangulatát.

Eredmények:
4,5 km:
1. Pákay Edit - 13:54
2. Jó Edit, Győri Dózsa - 13:55
3. Horváth Tímea, MTK - 13:55
10 km:
1. Simona Staicu, Honvéd - 33:55
2. Barócsi Heléna, Kaposvári Építők - 33:56
3. Földingné Nagy Judit, Győri Dózsa - 33:59


Az összes eredmény

Nike Női Futás - 1997. szeptember 13.

Az időjárás az elmúlt heti félmaraton után, a 6 km-es NIKE Női Futás indulóit sem fogadta kegyeibe. Az eső kitartóan esett, a rengeteg fiatal és idősebb hölgy mosolya sem tudta megállítani. A zord körülmények és a tavalyihoz képest 1 km-rel hosszabb táv ellenére is 4721 futó állt a rajthoz. A mezőny elejéről rajtoló profik már az 1 km-es táblánál tartottak, mikor a legutolsó indulók is elkezdték a versenyt. A rajtolók lelkesen integettek, kiabáltak, sikítoztak a jelenlévő televíziós kamerákba, ezzel teremtve felejthetetlen hangulatot.
Az első két hely sorsa gyorsan eldőlt, 1,5 km-nél Javos Anikó (UTE) és Simona Staicu (BHSE) 100 méterrel ellépett a többiektől. A Thököly útnál (5,7 km) Javos Anikó ritmust váltott és 50 méteres előnnyel szakította át a célszalagot. Győzelme a lelkes férfinézők tapsviharán kívül 75.000.- Ft-ot és 45.000 forint értékű NIKE utalványt is ért.
A verseny közepére elállt az eső, de az úton lévő tócsák, a Népstadion gyepére taposott sárfoltok garantálták, hogy mindenki csak vizesen és sárosan érhetett célba. Negyvenöt percen át özönlöttek a hölgyek, majd az átöltözés után kissé fáradtan, de nagyon büszkén viselték az egyedi tervezésű csodaszép NIKE emlékpólót, melyet természetesen mindenki megkapott.

Eredmények:
6 km: 1. Javos Anikó UTE 19:36
2. Simona Staicu BHSE 19:45
3.Rakonczai Beáta BVSC 20:10


Az összes eredmény

Nike Női Futás - 1996. szeptember 14.

Az éjszakai vihar és a reggeli eső után a 11 órára ismét kibújt a nap és mosolyogva köszöntötte a 6600 fiatalabb és idősebb hölgyet, akik felsorakoztak az I. NIKE Női Futás rajtjához. Soha ennyi hölgy nem indult még futóversenyen Magyarországon. Az 5 km-es távon végig tömött sorokban haladtak a futók, illetve a táv vége felé már a gyaloglók.
A profik között óriási harc dúlt az elsőségért és a vele járó 60000 Ft-ért. Ritkán látott hajrában 10 centiméter döntött a Honvéd versenyzője Simona Staicu javára.
Az első 4000 befutót a NIKE WOMENS CLASSIS nemzetközileg egységes trikója és egy cserép virág várta. Természetesen, ezeket a többi célbaérkező is megkapja utólag. Két hét alatt elkészül a póló és a szervező Budapest Sportirodában átvehető.
Az indulók jelenlétükkel és lépéseikkel szavaztak a verseny jövőjéről. Dr. Simon János, az NIKE-t képviselő SH IMPEX vezetője mosolyogva ígérte a hölgyeknek, hogy jövőre - az ideinél tágasabb helyszínen - ismét futhatnak.

Eredmények:
1. Staicu Simona, Honvéd-Schwechater - 15:19
2. Dóczi Éva, VEDAC - 15:19
3. Ágoston Zita, BVSC - 15:38


Az összes eredmény