HETVEN ÉVE SZÜLETETT SCHIRILLA GYÖRGY

 

Hetven éve, 1939. május 13-án született Schirilla György szuper-hosszútávfutó, hosszútávúszó, az egészséges életmód népszerűsítője, Magyarország első számú "egészségőre", aki minden évben átúszta a jeges Dunát.

Szívbetegen született, az orvos azt mondta szüleinek: örüljenek, ha fiuk negyven évet megél. Életkilátásait tovább rontotta a kamaszkorában kapott, akkor gyógyíthatatlannak számító járványos gyermekbénulás. Későbbi hírnevét mégis betegségének köszönhette: amikor kicsúfolták, mert egyik lába a gyermekparalízis miatt vékonyabb maradt, ő öngyilkossági szándékkal a jeges Dunába ugrott. Valahogy sikerült kievickélnie a hideg vízből, a kalandot megúszta egy tüdőgyulladással, sőt beteg lábában megindult a vérkeringés. Ekkor döntötte el, hogy minden évben télvíz idején úszni fog, s 35 esztendőn keresztül évről-évre egyre nagyobb közönség előtt vetette magát a jeges folyóba. Az úszásokra saját módszerével, futással és jógával készült.

Schirilla az egészséges életmód apostola is volt, ehhez szorosan kapcsolódott a számára erőt adó vegetarianizmus. 12 éves kora óta nem evett húst, idővel áttért a teljesen növényi táplálkozásra. Az étrend mellett gyakorolta a vízkúrákat, a szabadban végzett aktív "mezitlábaskodást" és a pozitív gondolkodást, számtalan könyvben adta közre tanácsait az egészséges életmódról.

Az extrém kihívásokat kedvelő Schirilla, aki 1973-ban szerzett testnevelő tanári oklevelet, a futásban is próbára tette magát. 1975 és 1982 között minden évben teljesítette a Balaton körüli szuper-hosszútávfutást. 1967-ben 32 nap alatt futotta le a Budapest és Moszkva közötti 2216 kilométeres távolságot. Páratlan teljesítménye nyomán forgatta róla Gazdag Gyula a Hosszú futásodra mindig számíthatunk című dokumentumfilmjét, a mára klasszikussá vált darabban a sportteljesítmény a függetlenség szimbóluma lett.

Egészen haláláig rendkívül sokat dolgozott, szíve 1999. február 2-án állt meg. A Vasas pasaréti pályáján (Schirilla 1952 és 1980 között a klub sportolója volt) fia kezdeményezésére életnagyságú szobrot állítottak neki, Baucsek János szobrászművész alkotását tavaly május 13-án, a sportember születésnapján avatták fel.

A jeges Duna átúszásának hagyománya nem szakadt meg halálával. Fia, aki maga is sportember, minden januárban többször átússza a Dunát. Apja hosszútávfutó teljesítményének emlékét is elevenen tartja, hiszen több országjáró futás is van már mögötte. Legemlékezetesebb akciója az volt, amikor 2008 márciusában húzott futócipőt, hogy egy hónap leforgása alatt 1250 kilométert tegyen meg a Vatikánig.

Forrás: Stop.hu