Kaposvár kékbe öltözött

 

4800 kaposvári és környéki, futást kedvelő felnőtt és gyerek öltötte magára a K&H olimpiai futónapok kék színű pólóját szeptember 20-án, vasárnap. Azért öltöztek így, hogy részesei lehessenek a K&H olimpiai futónapok idei utolsó állomásának Kaposváron - itt zárult ugyanis a sikeres futóesemény-sorozat.

Az időjárás szebbik arcát mutatta: 32 fokos melegben készülődtek a résztvevők. A versenynek idén is a város főtere, a Kossuth tér adott otthont, itt gyülekeztek a résztvevők, akiket a nap programjának kezdeteként a Szentgyörgyi Rómeó, a McDonald's edzője melegített be.

A ráhangoló torna után 15 órakor Szerb György, Kaposvár városi sportvezetője kezében dördült el a startpisztoly, és a majdnem ötezer fős tömeg négy és fél percig hömpölygött keresztül a startkapun. Mire az utolsó futó is kilépett a pályára, az élmezőny már a 3,2 kilométeres táv felénél járt.

A győzelmet Nagy Tamás szerezte meg 10 percen belüli idővel, megelőzve Pámér Gábort és Vidor Zsoltot. A hölgyeknél Horváth Gréta volt a leggyorsabb, őt Czebei Réka és Forró Zsófia követte a célban.

Az iskolák mozgósítási versenyében a Bartók Béla Tagiskola volt a legjobb, 652 főt toboroztak a mezőnybe, míg a Kaposvár környéki iskolák közül a bodrogi Bölcsesség Kezdete Általános Iskola 127 főt delegált.

A 4800 fős mezőnnyel 2008 után 2009-ben is Kaposvár bizonyult a vidék futófővárosának.

A szervező BSI következő eseménye október 4-én az ország legnépesebb futóeseménye, a 24. SPAR Budapest Nemzetközi Maraton és Futófesztivál lesz.

Eredmények
3,2 km
Férfiak

1. Nagy Tamás (Építők AC Kaposvár) 9:43
2. Pámér Gábor (Györköny) 10:32
3. Vidor Zsolt (Kaposvár, Bartók) 10:54

Nők

1. Horváth Gréta (KAC) 11:23
2. Czebei Réka (Favorit AC) 11:33
3. Forró Zsófia (KAC) 11:38




Iskolák mozgósítási versenye
Kaposvári iskolák

1. Bartók B. Tagiskola 652 fő
2. Berzsenyi D. Tagiskola 631 fő
3. Kodály Z. Központi Ált. Isk. 543 fő

Kaposvár környéki iskolák

1. Bölcsesség Kezdete Ált. Isk. 127 fő
2. Kaposfői Ált. Isk. 95 fő
3. Kutasi Ált. Isk. 60 fő