Bemutatkoznak az iramfutók: 25. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton, célidő: 2:15

 

A 2:15-ös célidő az időterv a biztos célba érkezéshez. Iramfutók: Németh Mária, Németh Csaba.
Ehhez a célidőhöz a kék lufi tartozik!

Németh Mária

Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán 1991-ben földrajz-testnevelés tanár szakon végzett, majd 2005-ben a Pécsi Tudományegyetem kiegészítő testnevelés szakán szerzett egyetemi diplomát. 1995-től a miskolci Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskolában testnevelés szakos tanárként dolgozik. Azt mondja magáról, azoknak az embereknek a táborát gyarapítja, akiknek a hobbija egyben a szakmája is, ezért a testnevelés és sport harminc éve valóban meghatározó része az éltének.
Tizenkét éves korában kezdett el sportolni, először atlétaként, majd tájékozódási futóként szerette meg a futást, a természetet. Az évek során fokozatosan haladt a hosszabb futótávok felé.
Maratoni távon legjobb ideje: 3: 31: 53 (2006. 11. 05. Barátság Maraton, Miskolc - Egyetemváros)

Németh Csaba

1985 óta több mint 100 maratont teljesített. Mostanában inkább a terepultra versenyekre koncentrál, ezért az utóbbi években nem igazán futott félmaratont vagy maratont.
Félmaratonon legjobb ideje: 1:12
Maratonon legjobb ideje: 2:30
Az utóbbi évek eredményei:
Kinizsi 100km: 8.52, 9.02
Mátrabérc: 56km - 5.52, 5.35
Lavaredo Ultra Trail: 53km - 5.37
Swiss Jura Maraton: 350km - 31.19, 30.38
Ultratrail Tour de Mont Blanc: 166km - 24.21

Iramtáblázat az 2:15-ös célidőhöz:

1 km

2 km

3 km

4 km

5 km

6 km

7 km

8 km

9 km

10 km

0:06:18

0:12:36

0:18:54

0:25:14

0:31:34

0:37:54

0:44:16

0:50:38

0:57:00

1:03:24

11 km

12 km

13 km

14 km

15 km

16 km

17 km

18 km

19 km

20 km

1:09:48

1:16:12

1:22:38

1:29:04

1:35:30

1:41:58

1:48:26

1:54:54

2:01:24

2:07:54

21 km

Félmaraton:

2:14:56

2:14:24