Anyukák, futóbarátnők

 

Az élet minden területén önbizalmat ad a futás - állítja Illencz Orsolya, aki szülés után most ősszel tért vissza a futóversenyek világába. A solymári főállású anyuka barátnőjével, Hoványi Szilviával együtt nevezett be az idényzáróra, a 7. Intersport Balaton Maraton és Félmaratonra.

- Nehéz volt a visszatérés szülés után?

- A súlyfelesleges leküzdése volt a legnehezebb feladat. Miután sikerült megszabadulnom tíz kilótól, jóval gyorsabban szereztem vissza a kondíciómat, mint gondoltam volna. Őszre már olyan erőben voltam, hogy versenyeken is rajthoz álltam. A Coca-Cola Testébresztő Női Futógálán, a NATO-futáson is tíz kilométert futottam, a SPAR Budapest Maratonon pedig egy ekiden váltót erősítettem. Hoványi Szilvi barátnőmmel úgy döntöttünk, az idényzáróra tovább emeljük a távot, ezért a harmadmaratonra neveztünk be.

- Egy másfél éves kislány mellett mikor jut időd edzeni?

- Általában napközben 11 és délután 3 óra között van egy sáv, mikor tudok némi szabadidőt fordítani magamra is. Szilvivel szerdánként a solymári erődben szoktunk egy órát futni, péntekenként a Római-part felé vesszük az irányt, a legutóbbi hétvégén pedig a Margitszigeten 3 kört teljesítettünk. Egyfajta főpróbaként: bírjuk-e majd most vasárnap is a 14 kilométert.

- Hová vezethető vissza Szilvivel a barátság?

- Nagyobb gyermekem és az ő fia voltak hosszú éveken át osztálytársak. Évek óta együtt edzünk és versenyzünk, férje már egészen lelkes, futni is elkezdett, az enyém roppant elfoglalt, ám ha mégis futócipőt húz, akkor szívesebben megy a természetbe, mintsem egy utcai futóversenyre. Kizárólag akkor csatlakozik hozzánk, ha Csenge lányom is rajthoz áll valamelyik versenyen.

- Három évvel ezelőtt a félmaratoni távot választottad az idényzárón. Hogy sikerült akkor a verseny?

- Emlékszem, eredetileg két órán belül szerettünk volna célba érni, 18 kilométernél úgy számoltuk, ha ettől kezdve végig bírjuk a 6 perces ezreket, akkor sikerülhet a kitűzött idő. Úgy döntöttünk: megpróbáljuk, és egy nagyot hajráztunk, s végül nagyjából 1:59 körül teljesítettük a távot, amit hatalmas sikerként éltünk meg. Idén nem tervezek új egyéni csúcsot, az első körben semmiképpen sem szeretném elfutni magam, és már akkor boldog leszek, ha 90 perc környékén sikerül teljesíteni a távot. Eredetileg sem voltam sosem gyors futó, de azt, amire jelenleg képes vagyok, szeretném hosszú távon megtartani.