A keleti végekről a Balaton Szupermaratonra

 

Sajnálom, hogy nem vettem részt az első Balaton Szupermaratonon - kesereg a Leon01 becenevet viselő Papp Sándor, aki futóbarátaitól hallott nem sokkal az első verseny után a balatoni idénynyitóról. A vámospércsi exhatárőr azóta minden évben rajthoz állt, és kifejezetten jó eredményeket ért el: tavaly a tizenkilencedik helyen végzett, korosztályában pedig a kilencedik legjobb idővel ért célba.

- Mióta készülsz az idénynyitóra?

- Csak szilveszter után kezdtem el komolyabban venni az edzéseket, január óta heti 100 kilométerre emeltem a távot. A korán kelés sosem volt erősségem, az éhgyomorra való futást pedig kifejezetten nem kedvelem, ezért az esti órákra időzítem a futásokat. Elsősorban a Vámospércs-Nyíracsád útvonalon futok, hétvégén pedig maratonozom, akkor a Vámospércs-Létavértes-Álmosd-Bagamér-Vámospércs kört teljesítem. Elsősorban a főúton futok, szemben a forgalommal, de sötétedés után a biztonság kedvéért inkább a helyi 4 kilométeres bicikliutat választom.

- Úgy tudjuk, az orvosok másképp gondolkodtak arról, lehet-e futnod.

- Valóban. 2001-ben volt egy komoly motorbalesetem, a bokám és a sarokcsontom is eltört. A látlelet után az orvos közölte velem, hogy többé nem futhatok. Egy évig két mankóval jártam, de aztán szép lassan javulni kezdtem, és 2005-ben már félmaratonon futottam. Később vissza akartam menni a dokihoz, hogy jelezzem a csodát, de ez végül elmaradt.

- Mitől különleges számodra a Balaton és FélBalaton Szupermaraton?

- Ez egy hosszú verseny, négy napon keresztül tudom próbára tenni magamat, és egyre jobban megismerhetem a tűréshatáromat. Érdekes, hogy az első nap a legkeményebb számomra, és az utolsó két napon már könnyedebben futok. Az izmaim ráhangolódnak a versenyre. Igaz az is, hogy következő hétfőn még az ágyról is alig tudok leszállni.

- Harmadik alkalommal állsz rajthoz az idénynyitón. Mire kell legjobban odafigyelni a versenyen?

- Az idei felkészülésem eddig kiváló volt, nemrég kezdtem a maratonokat, máris jobban ment, mint tavaly a versenyen: három és fél óra alá tornáztam az időmet. Egyedül arra kell koncentrálnom, hogy beosszam az erőmet. Tavaly is olyan lendületesen kezdett a mezőny, hogy egészen egyszerűen magával ragadott, és "elfutottam" magam.

- Vámospércsen mekkora hagyománya van a futásnak?

- Örömmel tölt el, hogy egyre több embert látok futni az utakon, még ebben a januári hidegben is. Évekkel ezelőtt én voltam az egyetlen ilyen futóbolond, de láthatólag elindult egy folyamat. Egyelőre versenyeken nem találkozom ismerős arcokkal, ám remélem, hogy a hétezres település hamarosan több fővel képviselteti magát a BSI rendezvényein.