Áprilisban a Vivicittá a cél

A tízedik kilométer után már azt sem tudtam fiú, vagyok vagy lány - elevenítette fel tavalyi vivicittás emlékeit Görgényi Hajnalka, aki azt sem felejtette el hozzátenni, hogy a nehézségek ellenére lefutotta a távot. Idén is ott lesz a 26. T-Home Vivicittá Városvédő Futáson.

- Mióta veszel részt utcai futóversenyeken?

- Még gimnáziumi éveim alatt több távon is rajthoz álltam a négyszázas váltótól a terepfutásig, ám miután elköltöztem Nyíregyházáról, már nem volt sok időm foglalkozni a futással, ráadásul egy kosársérülés jó időre meghatározta viszonyomat a sporttal. Három éve aktív résztvevője vagyok a BSI versenyeinek. Első alkalommal egy ekiden váltón indultam 10 kilométeren, és bár soknak bizonyult kezdésnek, mára belejöttem.

- Valaki segít a felkészülésben, vagy inkább magad állítod össze az edzésprogramod?

- Egy szomszédom segítségét élvezem, igaz, ő teljesen más dimenzióban mozog, mint én. Mindig mondom Petinek, hogy hagyjon le nyugodtan, ám kitartóan fut velem. Tisztában vagyok vele: számára ez nem edzés. Hetente három-négy alkalommal járok le a Margitszigetre, és kedvtől függően egy vagy két kört futok. Télen sem hagyom ki az edzéseket, a friss levegő kifejezetten motivál. Igaz, most télen sikerült megfáznom, és mikor már azt hittem meggyógyultam, ismét megbetegedtem. Szerencsére most már minden rendben, készülök a T-Home Vivicittára.

- Az előző évhez képest jobb eredményre számítasz?

- Tavaly két hónapon keresztül egyszer sem tudtam lejutni a szigetre, és ez meg is érződött a versenyen. Nem voltam csúcsformában, a végét nagyon rosszul bírtam. A verseny hangulata adott erőt az utolsó ezer méteren. Mikor már alig bírsz futni, de vadidegenek a pálya széléről biztatnak és hajtanak, az hihetetlen erőt tud adni. Egyenletes iramban szeretném lefutni a távot, noha tudom, úgysem fog menni. Sajnos a mélypont minden versenyen előjön, ilyenkor pedig lassítanom kell. Kezdetben akadt arra is példa, hogy megálltam, ám annál nehezebb volt ismét felvenni a ritmust. Tanultam a hibámból!

- Mi motivál a futásban?

- Egy biztos, nem a győzelem. Ahhoz még nagyon gyenge vagyok, ezért más inspirációt keresek. Arra koncentrálok, hogy egyre gyorsabban teljesítsem a kitűzött távot. Már az nagyszerű érzés, ha látom: magamhoz képest folyamatosan fejlődök. Most áprilisban a Vivicittá cél, de ősszel már a Budapest Nemzetközi Fémaratonon szeretnék rajthoz állni. Ha jól tudom, emlékérmet is kapunk, hiába nem dobogós lesz, mégis érdemes küzdeni érte. Két év múlva pedig következhet a 42 kilométer.