Szemelvények a Spuri Futómagazinból: Görög Gyula, a versenyszervező

 

Ultrafutásban örökös második volt, ezért versenyszervező lett. A Spuri Futómagazin nyári számában megismerheted a sárvári és Vas megyei futóversenyek szervezőjét, Görög Gyulát.

"Megmaradtam a rendezés mellett, de még mindig futónak érzem magam" - mondja Görög Gyula, ami a versenyszervező arc poeticája is lehetne. Gyula futóként kezdte: rendszeresen járt versenyekre, korcsoportos országos bajnok volt, három órán belüli maratont futott. Arra a kérdésre, hogy akkor miért lett versenyszervező, Gyula úgy válaszolt: "Mert az ultrafutásban örökös második voltam".

Így először Sárváron rendezett versenyt abban a reményben, hogy ott talán győzni fog. De aztán kiderült: az ember vagy fut, vagy rendez. Olyan versenyek fűződnek Görög Gyula és csapata nevéhez, mint a 12/24-es, a Sárvár Fürdő Félmaraton, a Sárvár-Kőszeg Vármaraton, vagy a Vulkán Vágta. "Mindenkivel nagyon jó kapcsolatot ápolunk, rengeteg segítséget kapunk" - árulja el Gyula a sárvári versenyek sikerének titkát.

Görög Gyula portréját és a sárvári versenyeket a Spuri Futómagazin nyári számában ismerheted meg az Első maraton éjszakai műszakból című, igazán jópofa interjúból.

A Spuri Futómagazin négy következő számára június 15-éig kedvezményesen, tavalyi áron, 2900 forintért - Spuri Futókártyával 2600 forintért - fizethetsz elő. Az előfizetés a 2011-es őszi és téli, valamint a 2012-es tavaszi és nyári számot foglalja magában. Június 16-ától augusztus 15-ig egy lapszám ára előfizetőknek 850 helyett 750 forint, az előfizetés négy számra 3000 forint. Ugyanebben az időszakban Spuri Futókártyával az előfizetés négy számra 2700 forint. A lapot megvásárolhatod a BSI nevezési irodáján, a Spuri Futóboltban és a BSI eseményein a készlet erejéig. A magazin vasárnap a 16. Coca-Cola Testébresztő Női Futógálán is megvásárolható.

A Spuri Futómagazin előfizetéséről itt >>> találsz meg minden információt.