Klassz élmény a Hortobágy!

 

Edzés nélkül is lehet teljesíteni a félmaratont! Hogy miképp? Elég, ha a munkád során naponta közel húsz kilométert biciklizel és gyalogolsz. Nagy Henrik kézbesítőként hosszú évek óta így gyakorol a versenyekre. Sikerrel! A Heves megyei Abasáron élő Henrik a 8. EON Délibáb Futáson a félmaratoni táv mezőnyét fogja erősíteni.

- Negyedik alkalommal neveztél a Délibáb Futásra. Mi vonz évről évre a Hortobágyra?

- Rengeteget futok terepen, azonban a hegyek között nincs olyan csodás panoráma, mint a Hortobágyon. Klassz élmény volt első alkalommal megtapasztalni, mikor valóban messze van az embertől a horizont. A 21 kilométer apropója pedig a FélmaratonMánia kezdete. Egyébként is ez a táv a kedvencem, ám amióta az évi négy félmaraton a penzum, nincs mese, itt kell lenni. Ez a megmérettetés egyébként is jól illik a nyári versenyprogramomba.

- Sokat készülsz a nyári félmaratonodra?

- Valójában szinte semmit, ha a konkrét edzések számát veszem alapul. Ugyanakkor kézbesítőként napi 17 kilométert biciklizem és gyalogolok, ami elég jó kondit eredményez. Egy héttel verseny előtt azért általában kimegyek a terepre, de az átlag futótól eltérően a munkaidő alatt "készülök" a futásokra. Természetesen nem is lehetnek vérmes reményeim, nem fogom 1:15 alatt lefutni a félmaratont, de egy kényelmes futásra mindig jó vagyok.

- Ennyire rendszeres mozgás mellett mi örömet lelsz a futásban?

- Mikor egy nap kétszer elázik az ember, vajmi kevés kedve van munka után még edzőcipőt húzni. Ennek ellenére jól tud esni egy kis kocogás, emellett pedig a gondolataimat is elvonja a hétköznapi dolgokról ez a sport. Végre ki tudok kapcsolódni, ami nagyon fontos szempont. Sokat gondolkoztam már azon, hogy egyéniben és csapatban is jó lenne rajthoz állni a Balaton Szupermaratonon, és természetesen nagy álmom a Bécs-Pozsony-Budapest táv is. Talán a közeljövőben erre is sort tudok keríteni.

- Munkahelyeden hogyan vélekednek a hobbidról?

- Mindenképpen pozitívan, mindig elismeréssel szólnak egy-egy versenybeszámolóm után. Szerencsére a családomra is támaszkodhatok. Igaz, idén nem hiszem, hogy el tudnak kísérni a Délibáb Futásra, ugyanis a kicsi másfél éves, és ebben a hőségben nem tenne jót neki egy félnapos napozás. Ettől függetlenül feleségem is nyitott az ilyen eseményekre, a Nike Ligetkörön szerintem biztos, hogy ott lesznek. Remélem, hogy a gyerek is megszereti ezt a sportot. Bár úgy vagyok vele, mindegy, hogy mit, csak sportoljon!