Családdal a Nike Budapest Félmaratonra

 

Kisebb gerincsérv hátráltatta felkészülésében Nyitrai Gábort, aki a verseny előtti három hétben szeretné visszaszerezni korábbi formáját, hogy a Nike Budapest Félmaratonon jó idővel érjen célba. A futót kislánya is elkíséri a Városligetbe, így lehet, hogy a diósjenői fiatalember két távon is rajthoz áll szeptember 4-én.

- Mennyire vetett vissza a sérülésed?

- Sajnos az utóbbi hónapokban egyáltalán nem tudtam edzeni, pihentetni kellett a gerincem. Nemrég néztem a naptárt, és láttam, a célegyenesbe fordultunk. Szeretném az utolsó három hetet kicsit meghúzni, hogy visszanyerjem a formám. Őrültség lenne minden edzés nélkül rajthoz állni egy ilyen hosszú távon. Az elmúlt években már több alkalommal is neveztem a versenyre, és egészen pozitív élményekkel gazdagodtam. Egyszer sem okozott gondot a táv leküzdése, mindössze arra szoktam törekedni, hogy a frissítőket mindig kihasználjam. Remélem a sérülés ellenére 1:50 alatt le tudom futni a 21 kilométert.

- Miért éppen a futás mellett tetted le a voksod?

- Amit lehet, kipróbálok. Korábban sziklát másztam, túráztam, bicikliztem, görkoriztam, de a futás valahogy mindig is ott volt az életemben. Már általános iskolás koromtól kezdődően. Talán éppen az egyszerűsége ragadott meg. Egy jó cipőn kívül nem kell hozzá más, csak eltökéltség. Emellett remekül ki is tudok kapcsolni az edzések alatt, amire egy hosszú nap után szüksége van az embernek. Évek óta törzsfutója vagyok a BSI-nek, és szeretném, ha ez így is maradna.

- Idén hol álltál már rajthoz?

- Kislányommal a T-Home Vivicittára neveztünk. Már három éves kora óta rendszeresen fut, igaz, rövidebb távokon, de szorgalmasan. Gyakran az edzésekre is elkísér, az első 3-4 kilométert együtt futjuk, majd hazaviszem, én pedig folytatom a kilométereket. Szerencsés helyzetben vagyunk, ugyanis egy nemzeti park mellett lakunk, így igazán kellemes környezetben telik a felkészülés. Szeretjük a hétvégi versenyeket is, ami elsősorban családi programként funkcionál. Lányommal futunk, feleségem pedig szurkol és élvezi a napsütést.

- Családodon kívül mást is sikerült "megfertőznöd" a futás szeretetével?

- Egy-két barátom minden tavasszal beszáll a felkészülés első szakaszába, az egyiküket sikerült kétszer is elcsalnom az őszi idénynyitóra a Városligetbe. Azonban idén már nem. Sajnos ahogy telnek az évek, úgy tunyulnak az emberek, egyre nehezebb rávenni őket a sportolásra. De nem csüggedek. Rajtam nem fog múlni, hogy jövőre ismét nevezzenek. Én biztos ott leszek a kislányommal és a feleségemmel.