Ő is a 8. Intersport Balaton Maratonra készül - Aki még emelne a távon

 

Két évvel ezelőtt a hatodmaratonon debütált, tavaly pedig már a 10,5 kilométeresek mezőnyét erősítette a soproni Balogh Tamás. Idén ugyan szintén a negyedmaratonra nevezett, ám alig tíz nappal a rajt előtt már azon gondolkozik, hogy 21 kilométerre emeli a távot a 8. Intersport Balaton Maraton és Félmaratonon.

- Hány versenyen szoktál rajthoz állni egy évben?
- Nem viszem túlzásba a nevezést, az elmúlt három esztendőben rendszerint két megmérettetésre vállalkoztam, és minden évben visszatérő elem az őszi szezonzáró a Balaton partján. Emellé vagy egy fővárosi versenyt, vagy a Kékes Csúcsfutást szoktam választani. Nehéz lenne egy mondatba összesűríteni, miért is szeretem ennyire ezt a futamot, de az a sok ember, az a megkapó látvány és az egész rendezvény hangulata nem hagyott bennem kétséget azt illetően, hogy itt van a helyem máskor is. Ráadásul egyre jobb erőben érzem magam, így pozitív élményekben sincsen hiány.
- Mindig is a futás volt a favorit a sportágak között?
- Korábban kosárlabdáztam és futballoztam, tehát a sportszeretet megvolt, aztán 2009 óta a futás visz mindent. Az elején pusztán egy jó hobbinak tekintettem, készülgettem, edzegettem, azonban egy idő után azt vettem észre magamon, hogy egyre jobban motivál, sőt egyre jobb edzettségi állapotba is kerülök. Ezt követően már komolyabban vettem a felkészülést, jelenleg heti két alkalommal futok 13-14 kilométereket.
- Kikkel érkezel majd a helyszínre?
- Három baráti pár nevezett, de az egész családom elkísér. Feleségem természetesen futni fog, a két lányom pedig szurkol a sikerért. A kisebbik már olykor elkísért edzeni, így, ha magával ragadja a verseny hangulata, azt remélem, jövőre már együtt állunk rajthoz. Korábban egyetlen versenyre sem kísértek el, ezért mindenképpen nagy dolog, hogy ott lesznek velünk az őszi idényzárón.
- Minden évben emelted a távot. Esetleg a maratonnal is megpróbálkozol majd valamikor?
- Valóban egyre jobb erőben érzem magam, de a félmaratoni távnál többet nem fogok vállalni. Elsősorban arra törekszem, hogy az időeredményemen tudjak javítani. 2009-ben 5:30-as ezreket futottam, tavaly 5:45 körülieket, de hosszabb távon. Idén 5:30 és 5:40 közötti kilométereket tervezek, és a jövőben ezt szeretném lejjebb faragni. Egyenletes tempóra törekszem, maximum az utolsó egy kilométert fogom meghúzni. Az idényzáró hangulata mindig fergeteges volt, remélem az egész családdal nagy élményben lesz részünk a következő hétvégén.