Ő is a 8. Intersport Balaton Maratonra készül - Aki szerint a futás nem egy páros sport

 

Ganter Dorottya a negyedmaratoni távon indul kedvesével a 8. Intersport Balaton Maraton és Félmaratonon. A budaörsi lány idén júniusban állt először rajthoz, azonban jövőre már igazán komoly versenynaptárat állított össze: 2012-ben három félmaraton után ősszel a 42 kilométeres távot is teljesíteni szeretné.

- Miért álltál rajthoz az idei 16. Coca-Cola Testébresztő Női Futógálán?
- Egy nagy fogyás után határoztam úgy, hogy belevágok ebbe a sportba. Tizenhét kilót adtam le, és nagy lelkesedéssel kezdtem neki az edzéseknek. A barátommal a Margitszigetre járunk futni, és bár együtt megyünk ki edzeni, együtt nevezünk a versenyekre, mégis úgy gondolom, a futás nem egy páros sport. Különböző a tempónk, ezért csak az edzés végén, illetve a célban szoktunk találkozni. Munkától függően vagy kora hajnalban, vagy pedig késő délután megyünk ki, és általában 1 vagy 2 kört futunk. Heti 3-4 edzést szoktunk beiktatni a programba, de mindketten sportolunk mást is, a párom falat mászik, én pedig aerobikozom.
- Miért éppen a negyedmaratont szemelted ki magadnak?
- Egyrészt azért, mert ezen a távon sosem versenyeztem még, másrészt úgy gondoltam, nem akarom túlvállalni sem magam. A Női Futógálán 7,5 kilométert teljesítettem, a Délibáb Futáson tizennégyet, a Nike Félmaratonon pedig 21 kilométeren indultam. Mindhárom verseny jól sikerült, csakhogy nem vagyok ilyen hideghez szokva, jobb, ha elsőre egy teljesíthető távval próbálkozik az ember. Az egyébként nagyon tetszett, hogy még novemberben is szerveznek versenyeket!
- Az őszi idényzáróra van konkrét elvárásod magaddal szemben?
- Általában az a cél, hogy beérjek. Korábbi versenyeimen ennek maradéktalanul megfeleltem, és nem tudom, mennyire reális elvárás, de ezúttal már konkrét időeredményben gondolkozom. Nagyon szeretném 50 percen belül lefutni a negyedmaratont. Ragaszkodom a félmaratonnál már bevált taktikához: utazó tempóban kezdek neki, és az utolsó egy kilométert fogom meghúzni. Párom jobb futó, ezért nem kérdés, hogy ő fog várni a célban.
- A család miképp viszonyul az új hobbidhoz?
- Nem értik, mi történik velem. Látják az eredményeimet, azt, hogy mennyire szeretem, büszkék is rám, de azért féltenek is valahol. Elsősorban a jövő évi terveimet tartják túlzónak. Valóban nem lesz egyszerű a versenynaptáram, a kiegészítő versenyek mellett ugyanis szeretnék futni három félmaratont, és ősszel a SPAR Maratonon jó lenne teljesíteni a 42 kilométert is. Nem lesz könnyű a feladat, de már nagyon várom!