Ma indult az Emlékfutás a Hősökért a Don-kanyarba

 

Értékes és tiszteletreméltó kezdeményezés az, ami Szita János és Kovalik Zoltán futók fejében megfogant: arra vállalkoztak, hogy ma délután elindulva ők elfutnak egészen a Don-kanyarig - azaz majdnem addig.

Két kaposvári sportoló arra az egyedülálló dologra vállalkozott, hogy - a Don menti harcok befejeződésének 70. évfordulója alkalmából - tisztelegve az elesett hősök és áldozatok emléke előtt - futva teszi meg a Kaposvár - Beregsurány közötti távolságot, majd a Voronyezsig hátralévő szakaszt gépkocsival. A sok edzés egyik fontos szakasza volt (kvázi főpróbája) a 6. BSI Balaton Szupermaraton, de az edzések mellett hihetetlen előkészítő munka előzte meg a ma délutáni indulást.

Értesítették azokat az önkormányzatokat is, ahol az útvonal halad. Ahol szálláshely kell, ott segítséget kértek. Van ahol jelezték, hogy fogadják is őket, amikor odaérnek. - Általában reggel 9-kor indulunk majd. A beérkezés ehhez igazodik majd. Az első perctől egy kis busz kísér majd minket. Tolmács, operatőr, és egy egészségügyi szakember segíti a munkánkat – mondja a KaposPontnak az egyik sportoló. Szita János hozzátette: katonák, sportolók csatlakoznak hozzájuk, és velük futnak kisebb nagyobb szakaszon.

Szurkoljunk nekik, s gondolatban - vagy akár ténylegesen - fussunk velük! Az egész eseményről bővebben innen kaphatsz információt.