Magyar terepfutók a masters világbajnokságon

 

13. alkalommal rendezik meg a Masters Hegyifutó Világbajnokságot. 2013.augusztus 31-én Csehországban három magyar sportolóért is szoríthatunk. A hazaiaktól jó eredményeket remélünk,bízva abban, hogy sikerül megismételniük Gerlei Tamás 2010-es sikerét, aki akkor az M40-es korosztályban világbajnok lett. Sajnos ő most nem tud rajthoz állni, de követői szintén esélyesek.

A Masters/Veterán Hegyifutó Világbajnokságon 5 évenkénti korcsoportokban értékelik a versenyzőket. Sági József(VISE-VÁC), az M40-es korosztályban fog versenyezni, míg Somogyi Károly (IKARUS BSE) és Nagy Róbert (Ózdi Teknőc Futóklub) az M45-ben futnak majd.

A 8,6 kilométer hosszú pályán 650 méter szintkülönbséggel kell Sági Józseféknek megküzdeni. A VISE-VÁC versenyzője úgy nyilatkozott, hogy mivel most indul először Masters Hegyifutó VB-n, a mezőny összetétele számára ismeretlen, csak előző évi eredmények alapján tudja kategorizálni a mezőnyt.

Az indulók névsorát és természetesen saját fizikai és egészségügyi állapotát értékelve magát az első 15-20 fő közé sorolná. Az eredményt az adott napi fizikai állapot és esetlegesen a pálya "meglepetései" mindenképpen befolyásolhatják. Bízzunk abban, hogy a magyar versenyzőket segítik majd a külső körülmények és sikeresen szerepelnek majd Csehországban.

Forrás: Terepsport