Hétvégén 24 órás OB

 

2014. április 26-27-én, szombaton 10 óra és vasárnap 10 óra között rendezik meg Sárváron a 24 órás ultrafutó országos bajnokságot.

A Sárvár Kinizsi Sportegyesület által immár 13. alkalommal megrendezendő megmérettetésen a 24 óra mellett 12 és 6 órás egyéni versenyszámokban, valamint 12 órás váltóban állhatnak rajthoz az ultrafutás szerelmesei. Az esemény idén a Pék Imre-emlékverseny nevet viseli, a tavaly elhunyt ultrafutó, a kétszeres Spartathlon-teljesítő egykori országos bajnok emlékére.

A futóversenyt a sárvári Várpark körül kijelölt 1030.73 méter hosszú, hitelesített körpályán teljesítik majd a résztvevők, és a céljuk, hogy választott számukban a rendelkezésükre álló idő alatt minél több kört fussanak. A verseny idén is megkapta az IAU (Nemzetközi Ultrafutó-szövetség) bronz címkéjét, azaz az IAAF (Nemzetközi Atlétikai Szövetség) feltételeinek megfelel a rendezés, valamint nemzetközileg hiteles és elismert eredmények születhetnek a pályán. A szervezők tájékoztatása szerint erős mezőny mérkőzik majd meg a 24 órás országos bajnoki címért.

Az előzetesen leadott nevezések szerint a férfiaknál rajthoz áll a 2013-as év ultrafutója, Lajkó Csaba, indul a tizenhatszoros Spartathlon-teljesítő Lőw András, a harmincszoros Ironman-győztes Rokob József, valamint sérülése után visszatér a pályára a 2011-es és 2012-es győztes, pályacsúcstartó Mazur Béla is.

A női mezőnyben nagy verseny várható az idén 100 kilométeren ob-győztes Gyebnár Éva és a 2013-as 24 órás bajnok Máténé Varju Edit között, de kettejük küzdelmébe akár a 2013-ban 50 kilométeres országos bajnoki címet szerző Druskó Zsófia is beleszólhat. Érdekesség, hogy a 12 órás futók között ott lesz a Maráz Zsuzsanna, aki 2013-ban a világ legjobb eredményét (139.418 km) érte el.

A sárvári futópályán csaknem 200 egyéni induló, valamint várhatóan 30 váltócsapat köröz majd az erőpróba hétvégéjén. A verseny egyben az OptiVita Ultrafutó-kupa 2. állomása is.

Forrás: MOB