Napsütéssel indult a Balatonnál a futóidény

 

Lubics Szilvia és Kovács Kokó István is részt vett a 8. Spuri Balaton Szupermaraton első napján, de az egyéni leggyorsabb egy svéd futó volt. A Siófok és Fonyód közötti 48,2 kilométeres távra egyéniben és csapatban nyolcszáz futó nevezett.


A 8. Spuri Balaton Szupermaraton Siófokról, verőfényes napsütésben, már-már nyárias időben indult. A résztvevők 48,2 kilométer megtétele után értek az első napi célba, Fonyódra. Legelőször a Sashegyi Gepárdok férfiváltójának tagja érkezett meg (idejük 2:51:16), ám egyéniben a svéd Niklas Gavelfaelt futott célba elsőként, 3:31:53-es idővel, ami csaknem két perccel jobb, mint az őt követő Gécsei Zoltáné. (Az északiak tízfős gárdájáról külön is írtunk tegnap.)

A legek közé tartozik még, hogy a férfi párosok között a Keszthelyi Kilométerek férfi csapat volt az első Siófok és Fonyód között (3:19:32), a női párosoknál 3:53:24-vel a Herceghalmi Futóklub 1. győzött, míg a vegyes párosok legjobbjai (3:23:02) hűek maradtak nevükhöz: A csont nem fárad!?!

De itt volt híres ultrafutónk, Lubics Szilvia is, aki ugyan csak csütörtökön és szombaton áll rajthoz, tehát a Maraton+ versenyeiben, de a mai napi távot meg is nyerte 3:41:19-es idővel. Hölgyek csapatban sem előzték meg őt, hiszen a HOSOSZ kvartettje 3:49:47-et futott. És ha már a hírességeknél tartunk: olimpiai bajnok ökölvívónk, Kovács Kokó István is befutott Fonyódra, a KoMa csapat tagjaként. De szintén kiemelendő, hogy Ajkay Antal a célban, tortával ünnepelhette 65. születésnapját.

Az időeredmények, kategóriánként lebontva elérhetők a sportident.hu oldalon.

A pénteki maraton+ eredmények itt találhatók.

A négynapos esemény különböző versenytávjaira több mint kétezren neveztek, közülük 840-en a négynapos tókerülésre, benne csaknem száz csapattal. A csütörtöki napon nyolcszázan vágtak neki a Siófok és Fonyód közötti szakasznak, amely egyébként a harmadik leghosszabb a négy közül.

A Spuri Balaton Szupermaraton négynapos versenytávjának résztvevői március 19. és 22. között, négy nap alatt 194 kilométert és 200 métert teljesítenek. Holnap a mezőny Fonyódról rajtol el a leghosszabb szakaszra, az 52,9 kilométerre eső Szigligetre. Holnap, amolyan betétszámként Keszthelytől becsatlakozik a Spuri Öböl Félmaraton hatszáz főben limitált mezőnye is, míg szombaton MaratonFüred is lesz, Badacsonytomajtól Balatonfüredig, a pontos maratoni távon.