Így látták a győztesek a 18. KPMG Kékes Csúcsfutást [videóval]

 

Staicu Simona megcélozza a riói olimpiát! - ez is kiderül szombati futóversenyeink férfi és női győztesével készített interjúinkból. Videós és írott formában is nyilatkoztak, szavaikban központi szerepet kap a nagy hőség.



Bogos Tamás: "Sérülésmentesen zajlott a felkészülésem a télen és ennek eredményeként jobb a formám síkon is, hegyen is. Nagy túlélés volt ez a verseny, mert nem tanultam meg inni pohárból, inkább az orromba megy, mint a számba, úgy hogy nagyon nem tudok frissíteni. Szinte végig egyedül futottam (másfél perces előnnyel győzött, a szerk.), a lelkes közönség volt a társam. 8 km után a holtpont engem is elkapott és végig nagyon szenvedtem. Ez a győzelem önbizalmat ad ahhoz, hogy kijussak a hegyi futó világbajnokságra, ahol a tavalyinál jobb eredményt várok magamtól."

Staicu Simona: "Egy hete Dél-afrikában futottam a Comrades ultramaratont, 9. lettem, a korcsoportomban pedig 1., s úgy tudom, hogy ez az eddigi legnagyobb magyar siker ezen a versenyen. Itt szerencsémre nem volt igazán kihívóm, mert nagyon elfáradtam, főleg úgy benne volt a lábamban a múlt heti verseny is. Úgy hogy - bár a pályacsúcsomtól elmaradtam - az időmmel is elégedett vagyok, főleg ebben a nagy hőségben. Ugyan egyszer már bejelentettem, hogy befejeztem a maratonfutást, de most mégis az a célom, hogy megfussam a szintet az olimpiára. Miért ne?"

Összefoglaló a 18. KPMG Kékes Csúcsfutásról, benne az eredményekkel itt.