Ágy és tévé már van, iPad és kerékpár még nincs

 

A Csodabogarak csapata súlyos, életveszélyes betegségben szenvedő kisgyermekeknek szeretne örömet szerezni azzal, hogy valóra váltja álmukat, a Csodalámpa Alapítvány vasárnapi versenyünkhöz kötődő programjának keretében.


A felhívás óta összegyűlt Niki ágyára és Péter tévéjére a szükséges összeg, Viktória Ipadjéhez , illetve Robi kerékpárjához még várunk adományt - nyilatkozta Felkai Márta, az alapítvány kommunikációs vezetője.

Van olyan cég, amely a munkatársai körében gyűjt, s beérkező adományok növekedésével egy-egy vezető beosztású munkatárs vállalja, hogy Csodabogárnak beöltözve teljesíti a távot: eddig már 3 jelmezes futó színesíti majd a vasárnapi versenyt.

A Csodalámpa már több mint 2500 súlyos betegséggel kezelt gyermek kérését teljesítette: a kicsik játékokat, kerékpárt, csúszdát, a nagyobbak a tanulásukhoz számítástechnikai eszközöket kaptak, többen közülük érdekes helyekre látogathatnak, vagy éppen hírességekkel találkozhatnak, mint például Johnny Depp-pel, Arnold Schwarzeneggerrel, s kipróbálhatnak olyan tevékenységeket is, amelyekről korábban csak álmodtak: hőlégballonozhatnak, mozdonyt vezethetnek. A gyerekek a lelki támogatást nyújtó élményekből erőt merítve küzdenek a betegségük leküzdéséért.