Szombaton GP-aranyérem, vasárnap félmaratonváltó-dulpla

 

Nem akármilyen hétvégén van túl Ungvári Miklós, olimpiai ezüstérmes cselgáncsozónk. Előbb a Papp László Sportarénában, majd a K&H mozdulj! félmaratonváltón ünnepelhetett két másik kiválósággal. A célba érkezés után faggattuk.


Szombaton Ungvári Miklós megnyerte a Judo Grand Prix-t, aztán rövid pihenés után vasárnap már különleges csapatáért futott. Váltótársai a 22. K&H mozdulj! félmaratonváltón - miként a képen is látszik - Molnár Andrea táncművész és Kovács Koko István olimpiai bajnok ökölvívó voltak. (Utóbbi indult elsőként, s a váltást követően sem állt le, tovább futott és teljesítette az egyéni félmaratont.) Mikivel a csapatszponzor, a Dreher24 sátránál beszélgettünk a verseny után.

- Nem is tűnsz fáradtnak.

- Nem mondom, hogy nem vagyok az, ám ezt a futást már beígértem a váltótársaknak, bár csak a Grand Prix előtt két héttel szembesültem azzal, hogy ez a kettő egymás után lesz. Picit bennem volt a szombati öt meccs, de meg tudtam újulni vasárnapra. Örülök, hogy nem látszik a fáradtság, de belül azért másképp érzem.

- Először szereztél Grand Prix-aranyérmet, a döntőt azzal a szlovén versenyzővel vívtad, akit a 2012-es olimpián is megvertél a fináléig vezető út során.

- Így van, most már 3-3 az állás a vele való párharcban. A magyar közönség sokat segített, és hál' istennek jó formában voltam.

- Alig néhány órával később félmaratonváltó tagjaként futottál a Városligetben. Mennyire zavart a hőség?

- Az élmény feledtette a nagy meleget, számomra felemelő érzés Budapesten futni, indultam már például egyéni félmaratonban is. Bár most a Városligetben zajlott az esemény, fantasztikus, amikor befutjuk az egész fővárost!

- Hány liter vizet ittál meg, illetve mennyit öntöttél magadra?

- Inkább csak fröcsköltem, talán fél litert fogyasztottam el. A slagok és a zuhanykapuk alá mindkét kör alatt beálltam.


- Igen, láttam is, hogy a váltó második tagjaként folytattad a futást, vagyis amikor először körbe értél, s Kokóval elkísértétek Molnár Andreát az ő 7 kilométerére. Ez hirtelen ötletként jött?

- Pistivel olyan jól sikerült az első kör, s olyan remekül elbeszélgettünk, hogy pillantok alatt jött a váltás, s mondtam, hogy most már nem szállok ki, így aztán lendületből megcsináltuk a harmadik kört.

- Nagyon nem áll meg az élet számodra, hamarosan indulsz a bakui Európa-játékokra.

- Így van, hétfőn még a tatai edzőtábor vár, aztán megyünk a többiek után, akik már kint vannak Bakuban. Vannak, akik már érmet is szereztek ezen a versenyen, s számunkra különösen fontos, hogy judoban olimpiai kvalifikációs pontokat lehet gyűnteni.

- Sok sikert hozzá!

RB


A trió ebben a videóban is nyilatkozik: