Balaton-átúszás: 4 hónap a rajtig

 

Az idei Balaton-átúszásig még 4 hónap van hátra. A BSI társrendezvényén 2017-ben július 1-jén lehet rajthoz állni azzal a szándékkal, hogy a Balaton egyik partjáról úszva juss át a másikra.

A Balaton-átúszás minden sportoló számára bakancslistás esemény. Legalább egyszer érdemes megpróbálni, fel kell rá készülni, és neki kell vágni. Nincs másra szükséged hozzá, csak némi edzettségre és a már jól ismert vasakaratra.
Ha rajthoz állsz, arra vállalkozol, hogy a Balaton északi partjáról, hagyományosan a révfülöpi kikötőből indulva, az 5,2 km-es távot úszva leküzdve a déli part balatonboglári strandján érj célba.
A Balaton-átúszás távja mindvégig biztosított, vagyis 20-30 méterenként hajók, motorcsónakok állnak rendelkezésre pihenési lehetőségként, illetve segítséget nyújtanak, ha szükséged van rá.

A nagyszámú résztvevő miatt rajtolni (egyéni bioritmusod szerint) 7.30 és 12 óra között tudsz. Szintidő nincs, de a célba érkezésnek 18 óráig meg kell történnie, ezért ha lassabb tempóban úszol, érdemes időben elindulnod.

Rajthoz állni csak egy hónapnál nem régebbi orvosi igazolással tudsz. Amennyiben nem rendelkezel ilyennel a rajt napján, a helyszínen is lehetőséged lesz orvosi vizsgálatot igénybe venni. A sorban állás elkerülése okán ezt kevésbé javasoljuk.

Határozd el magad, keress egy uszodát a közeledben, egészítsd ki az egyébként szokásos edzéstervedet heti egy úszással, és tedd próbára magad a vízben is! Ha feliratkozol e-edzéstervünkre, március 3-tól Mányoki Attila tanácsai segítik felkészülésedet.

Az átúszsás napján, a célba érkezés után a célterület mellett felállított nagyszínpadon kulturális programok várnak rád, vagyis várhatóan kitűnő hangulatban ünnepelheted meg, hogy ezt is "megúsztad".

Nézd meg a tavalyi átúszás pillanatait:


Az eseményről bővebben idekattintva tájékozódhatsz, és megnézheted a korábbi években készült fotókat is.