Akik minden akadályt legyőznek

 

Kihirdették a K&H mozdulj! paralimpiai kártyaprogram nyerteseit.

Újabb parasportolókkal gazdagodott a 2006-ban indult K&H mozdulj! paralimpiai kártyaprogram támogatottjainak sora, amellyel a pénzintézet a Paralimpiai Bizottság és a paralimpiai csapat támogatójaként egyénileg is segíti a sportolók felkészülését, hosszú távú, kiváló teljesítményét. A végső döntést a nagyközönségre bízták, akik online voksolhattak kedvenc jelöltjükre.

A sokéves hagyomány szerint idén is a nagyközönség dönthette el online szavazáson, hogy ki legyen az a felnőtt, illetve ifjú sportoló, valamint az a segítő, aki munkájával, személyiségével és elkötelezettségével elnyeri a K&H mozdulj! paralimpiai kártyaprogram támogatását, és ezzel a fejenként bruttó 800 ezer forintos ösztöndíjat. A több mint 11 ezer voks jelezte, hogy Hajmási Éva paralimpiai ezüstérmes vívó, Konkoly Zsófia paralimpiai bronzérmes úszó és Kálmán Edgárné - Kálmán Krisztina atléta segítője – példamutató elhivatottságukkal és elkötelezettségükkel kivívták az elismerést. A programnak köszönhetően 2017. nyerteseivel együtt így már 19 sportoló és 3 segítő kapott összesen több mint 17 millió forint összegű ösztöndíjat.