Tanácsok ősszel versenyző futóknak

Verseny, pihenő, edzés, átmozgatás - ez a sportprogram most. Amikor, ősszel az edzett futó versenyez. Van, aki 10 héten át. Megérdemelten élvezi a versenyek pompás ünnepnapjait. Különösen a nyári kánikula edzéshetei után. Az okos futó versenyzési- és edzéstervet készít magának az őszi 2-3 hónapra. A még okosabb futónak van éves terve, és azt módosítja önmagára. Nem hagyja, hogy a véletlenek, és a szerencse befolyásolja eredményeit. A fontos verseny (ek) - kettőnél ne legyen több - tervezésekor kijelöli a formábahozó edzőversenyeket is. Ennek ismeretében készül el aztán az edzésterv a különböző edzésformákkal és a pihenőkkel.

A nagy verseny előtt, ahol a legjobb egyéni eredményt akarja futni a futó általában az "egyéni" rápihenés a követendő módszer. Akkor is, ha hallott a futó a menők ráhangoló versenyzéséről, amikor pár nappal a nagy futás előtt még egy edzőversenyt fut általában a középtávfutó.
Tanács a háromezer méternél hosszabb távon versenyzőknek a verseny előtt egy nappal átmozgatás: 30 perc - jóleső tempóban - futás és utána 6-8 darab 60-80 méteres repülő. A verseny előtt két nappal futó-tilalom. Viszont ezen a napon lehet szaunázni, gőzbe menni és sportgyúrással kényeztetni magunkat. Természetesen mindenki próbálja ki maga-magának mi a legjobb edzés-pihenés-kényeztetés arányt a nagy verseny előtt, az utolsó héten.
Az eredményes célbaérés utáni napon érdemes egy könnyű 5-8 km-t futni. Az első futólépések nem biztos, hogy pihe könnyűek lesznek - különösen maraton után -, de befejezéskor valószínű a "megújult" érzésű párducláb. A verseny után két nappal nem tanácsolt nagy terhelésű edzés senkinek sem.

Monspart Sarolta

Kétszeres Ironman világkupa-futam - Quebec
2007. július 6-8.

Július 3-án indultunk Budapest Ferihegyről Konyicsák Attila barátommal Kanadába, a Dupla Ironman világkupa-futam soros állomására. Utunk nem volt izgalmaktól mentes: a montreáli repülőtéren az elkeveredett csomagjaink és -kerékpárom miatt lekéstük a quebeci belföldi járatot, így 3 óra késéssel és jó nagy adag idegeskedéssel érkeztünk a quebec-i reptérre. Jean Guy, az egyik förendező már várt minket, és amint megtudta késésünk okát, azonnal intézkedni kezdett és megnyugtatott benünket: legkésőbb másnapra ott lesznek csomagjaink és a kerékpárom.

Úszás és kalóriapótlás
Július 6-án 12 óra 15 perckor (itthon 18.15) rajtolt a verseny a Szent Lőrinc folyóban kibójázott pályán. A 7.6 km úszás fele sodrással szemben, erősen hullámzó 19-21 fokos vízben zajlott. 12 kört kellett megtenni, minden kör után kifutni a partra, majd 20 méter után vissza a vízbe. Ezek a rövid kinttartózkodások remek alkalmat biztosítottak a frissítésre.
Viszonylag frissen, 2 óra 50 percre jöttem ki a vízből. A parttól 400 méterre volt a kerékpáros depó. Attila végig a kerékpárra szállásomig sorolta az adatokat: pillanatnyi pozíció, kalória- és folyadékbevitel, tempó megválasztása, időjárás előrejelzés, stb. Ezek nagyon fontosak a későbbiekben, hiszen így teljes képet kapok olyan dolgokról, amikre én nem tudok figyelni verseny közben.

Kerékpározás és némi alvás
A kerékpározás során folyamatosan töltöttem vissza a szervezetemet friss kalóriákkal. Ez 70%-ban szénhidrátból, 25%-ban fehérjéből, 5% növényi eredetű zsiradékból állt. Nagyon jól bejött az alkoholmentes sör is a verseny alatt, mint folyadék- és kalóriautánpótlás. Rengeteg "diákcsemege" jellegű olajos magvat ettem, amit még az aszalt gyümölcsökkel is kevertem.
A kerékpározás éjszakáján lehűlt a levegő 10 fokra, és eleredt az eső is. Számomra ez volt a legkritikusabb időszak. Fáradt-álmos állapotban, fázva nem a legjobb érzés volt tovább folytatni a versenyt. A kerékpározás során kétszer 10 perc alvást be is iktattam. A 10. helyen álltam a versenyben, amikor befejeztem a 360 kilométer tekerést. Végre jött a kedvenc számom: a futás.

Futás és evés-ivás
Reggel 6 óra körül kezdtem a futást,és már kora reggel feltűnően sokan voltak a nézők. Ez nagyon jó jelnek bizonyult számomra, és egyre jobban erőre kaptam, ahogy melegedni kezdett a levegő. Az első félmaraton olyan gyorsan lement, hogy szinte észre sem vettem - 1 óra 30 perc körül! Attila folyamatosan hordta a folyadékot: izotoniás italt, ásványvizet és természetesen az alkoholmentes sört. Meg aztán rizses pudingot és egyéb finomságokat. Nagyon jól tudtam tartani a tempót egészen 55 km-ig. Itt jött egy erős holtpont, amit hála a lelkes közönségnek és az itthoni sms-biztatásoknak, hamar sikerült átvészelnem.
A 84,4 km futást 10 óra 30 perc körül teljesítettem, viszonylag könnyen. Nagyon fontos volt, hogy nem volt szabad kihajtanom magam, hiszen július 26-28-án Tripla Ironman vb következett Németországban.
Az abszolút 7. helyen és korosztályos 4-ként végeztem, 29 óra 35 perc alatt. Csodálatos, precízen szervezett versenyen voltunk, ami jövőre a Dupla Ironman vb. helyszíne lesz.

Tamás Zsolt, www. vasember.hu

Kisházi László: Futómesék

Futó-zápor-álom

Esett. Az öltöző sarkig tárt ajtajának támaszkodva néztük a járdát. A vízcsepp-buborékok nagyokat pattanva csapódtak szét. A pálya kerítésén túl egy fiatal pár szaladt meggörnyedve, az élénkpiros ernyőt a fejük fölé tartva, aztán bemenekültek a túloldali kapualjba.
Felnéztem a felhőkre. Ameddig a szem ellátott, sötét, vízzel teli felhők úsztak.
Pedig futni kellene.
Egymásra néztünk. Aztán ki, a bejárat előtt növekvő tócsára, egy fél pillantás ismét az égre - persze reménytelen - majd újra egymásra.
Teleszívtam a tüdőmet levegővel, majd felhúztam a nyakamnál a zippzárat, olyasmi arccal, mint ahogy a keresztes lovagok eresztenék le a sisakrostélyt a nagy összecsapás előtt.
Zoli ezen elnevette magát, aztán az olajkályha kormos peremén végighúzta az ujját, és fekete csíkot húzott az arcára. Persze, csendes mosollyal utánoztam.
Legyen hát futás! Harcos...
Határozott mozdulattal léptünk ki az öltöző ajtaján. Az első néhány esőcsepp, ami megtalálta az utat a nyakamhoz, olyan hirtelen hideg volt, hogy libabőrös lett a karom. A barátom felhúzott vállából láttam, hogy ő is hasonló szépeket gondolhat, mint én.
Elindultunk.
Kerülgettük a tócsákat. Próbáltam minél jobban lehúzni a futófelsőm ujját, hogy védje a kezemet. Aztán lassan ellazult a vállam. Még átugrottuk, kikerültük a mélyedésekben összegyűlt vizet, de a fentről jövő égi áldás már nem zavart.
Az egyik öreg ház ablakában egy barna hajú lány könyökölt, és ahogy észrevett bennünket, vidáman ránk kiáltott:
- Hajrá! Szerettek esőben futni? Nem hideg?
- Gyere, próbáld ki! - kiáltottam vissza, és futottunk volna tovább, amikor meglepve hallottuk a hangját ismét:
- Jó. Várjatok meg!
Megtorpantunk, kissé értetlenkedve, kissé zavarban. Tétován néztünk a becsukott ablakra, majd a bejárati ajtóra.
Már éppen indultunk volna újra, de nyílt az ajtó, és a lány szökdécselt ki rajta, egyik lábán már futócipő, a másik még a kezében.
- Rögtön - lihegte, és gyors mozdulattal bekötötte a cipőjét - mehetünk. Csak egy kört itt a háztömb körül, ha nem baj...
Kocogni kezdtünk. Lassan, fél szemmel a köztünk futó lányt nézve, aki mosolyogva tartotta az arcát az esőnek. A sarokhoz érve gyorsítani kezdett.
Előre engedtük, hogy a járdát szinte teljes szélességben beborító víztükröt kikerülhesse - aztán megdöbbenve néztük, ahogy hatalmas ugrással, páros lábbal csapódik a közepébe.
Csúfondáros grimasszal nézett vissza ránk, ahogy futás közben törölgettük az arcunkról a vizet.
Futottunk tovább, és kerestük a további tócsákat.
Mert innen már ez volt a cél!
Ugrálva, csapódva, nevetve fröcskölni egymásra a vizet, versenyezni, ki ér hamarabb a több méternyi csillogó esőtengerhez.
A sarki bolt ajtajában meghúzódó bácsika előtt lelassítottunk, óvatosan kikerültük az ároknyi vízfolyást - pedig olyan csábító volt - de aztán újra, gyermeki boldogsággal rohantunk az esőben - vizet keresni.
Alig vettük észre, hogy visszaértünk a ház elé. A lány nevetve szorította a kezét az oldalára, kaptunk egy-egy puszit a szétfolyt koromtól maszatos arcunkra, és beszaladt a házba.
- Még a nevét sem kérdeztük meg... - mondta Zoli tétován, aztán futni kezdtünk újra, hogy befejezzük az aznapi edzést.
Néhány nap múlva, egy újabb futás után - talán véletlenül - arra sétáltunk. Némi tanakodás után csöngettünk be a házba. Egy idős néni nyitott ajtót.
- Csókolom, egy lányt keresünk, aki a múltkor velünk futott az esőben - mondta Zoli, aki az utóbbi napokban gyakran emlegette azt a délutánt.
A néni kicsit szomorúan nézett végig rajtunk.
- Én egyedül élek ebben a házban. Sajnálom...
Becsoszogott, és halkan becsukta maga mögött az ajtót.
Még álltunk egy darabig…
Az ősz folyamán néhányszor még arra futottunk, de az a zöldre festett ablak mindig csukva volt. Egy idő után már úgy emlegettük azt az esős edzést, hogy biztosan csak álmodtunk…
Bár Zoli nem értette, hogy hogyhogy ugyanazt mind a ketten, meg aztán akkor meg mitől lett kormos a hosszú ujjú futómeze...

-zilaci-