|
KENYAI GYŐZELEM A 19. PLUS
BUDAPEST NEMZETKÖZI MARATONON
|
STAICU SIMONA ÚJ PÁLYACSÚCSA
|
|
Vasárnap minden a futásról szólt a 19. Plus Budapest Nemzetközi
Maraton és Futófesztiválon. Magyarország legnagyobb szabadidős sporteseményén
közel 14 ezren húztak futócipőt és majd százötvenezren látogattak
ki a futók, a változatos sport és zenés programok kedvéért a Felvonulási
térre vagy szurkoltak az útvonal mentén.
Három esztendő után ismét külföldi futó, a kenyai Jacton Odhiambo
(2:24:17) szakította át elsőként a célszalagot a magyar bajnoki
címet szerző veszprémi Ádok Roland előtt. Staicu Simona új pályacsúccsal
(2:38:17), rajt-cél győzelmet aratott nők mezőnyében. |
Korán indult a nap. Reggel hét órától már gyülekeztek és alig
néhány órával később a futók teljesen ellepték a Városligetet. A
kicsit csípős, őszi reggel kiváló maratoni időt ígért a klasszikus
táv közel 2700 fős egyéni mezőnyének, amelyben minden harmadik futó
külföldről érkezett. A Maraton Staféta és Ekiden váltók csapattagjaival
kiegészülve Budapest legszebb városrészeit felfűzve öt órán keresztül
kígyózott a futótömeg. |
A magyarok számára a bajnoki címek sorsa volt a tét. A rajt után
csak az első négy kilométeren tudott együtt maradni az élboly, amikor
a versenyt megnyerő kenyai Jacton Odhiambo ellépett a mezőnytől
és fokozatosan növelte előnyét a hazai futókkal szemben. "Nagyon
jó hangulatú, de kemény verseny volt. Az ideálisnál melegebb hőmérséklet,
a szép, de emelkedő dunai hidak, valamint felüljárók tették nehézzé
a pályát." -összegzett a győztes, akit honfitársaiból álló
váltó is segített.
A magyar különítményt a táv kétharmadán Sági Ferenc vezette,
azonban a begörcsölt hajlítója miatt 37 kilométernél kénytelen volt
belesétálni a futásba és ezt követően már csak a verseny befejezését
tűzte ki célul. "Visszavonulok, ez volt az utolsó maratonom.
Nem akartam feladni a versenyt." - hangzott a magyarázat
a célban. Sági visszaesésével vérszemet kaptak a fiatalok. A veszprémiek
húszesztendős tehetsége, Ádok Roland szinte hitetlenkedve
csapott a levegőbe az őt ünneplő tömegben. "Fél távig nyugodtan
futottam, próbáltam tartalékolni. Láttam magam előtt az egyre szétszakadó
élbolyt és ez erőt adott a felzárkózáshoz." - mondta a
boldog győztes. A bajnoki ezüstöt, tíz másodperc hátránnyal élete
második maratoni távját teljesítő Hirt Márton szerezte meg:
"Az volt a célom, hogy fussak egy jó időt. Az meg sem fordult
a fejemben, hogy ezzel a dobogóra is állhatok. Bár láttam Rolandot
magam előtt, azonban fejben nem voltam elég erős ahhoz, hogy utolérjem.
Ennek ellenére nagyon örülök a bajnoki második helyezésnek."
A bajnoki bronzot a kazincbarcikaiak tapasztalt maratoni futójának,
Zabari Jánosnak a nyakába akasztották. "Jól sikerült
a nyári felkészülésem, ezért bizakodó voltam a verseny előtt, de
nem számítottam rá, hogy ebben a mezőnyben odaérhetek a dobogóra.
Végig egyenletes tempót futottam, csupán 30 km után váltottam egy
gyorsabb tempóra 5 kilométeren át, amikor már csak hatan maradtunk
és ez elégnek bizonyult." |
A nők versenyében Staicu Simonának egyetlen ellenfele volt
ezen a napon, az óra. Az athéni olimpia óta láthatóan lesoványodott
futónő küzdelmét siker koronázta, mert ha csak egyetlen egy másodperccel
is, de megdöntötte Kovács Ida 2002-ben felállított pályacsúcsát.
Az örömmel azonban pár másodpercig várnia kellett, mert csak a chippel
mért hivatalos idő bejelentése után vált valóssá a rekorddöntés.
"Túlságosan vékony vagyok. A lábaim mentek volna, azonban
nem volt erőm. Az átlagos versenysúlyom 50 kg-hoz közel, most azonban
a negyvenötöt sem érem el. Az olimpia és az egyetemi vizsgáim sokat
kivettek belőlem. Nincs mese, híznom kell! Egész héten gondoltam
a versenyre, azonban csak reggel tudatosult bennem, hogy ma 42 kilométert
kell futnom, ezért kicsit izgultam a rajt előtt. A táv első fele
jól ment, fél táv után volt egy kisebb holtpont, aztán az utolsó
12 kilométeren nagyon sokat segített a közönség. Most már megnyugodtam,
sikerült megcsinálnom, amit elterveztem." - hangzottak
a győztes szavak. A második helyen a két hét alatt második maratonját
teljesítő Poth Mariann ért célba: "Két hete Ravennában
lettem második, örülök, hogy hazai pályán is sikerült felállnom
a dobogóra." A bronzérmes Teveli Petra az utolsó
kilométereken veszítette el az ezüstöt, így érthetően könnyeivel
küszködött a célban: "Elfutottam az elejét és ez megbosszulta
magát. Meg kell tanulnom türelmesen versenyezni. Először futottam
idehaza, bár felállhatok a dobogóra, most mégis nagyon szomorú vagyok."
|
A futók többségének nem volt oka a szomorúságra, hiszen a maratoni
táv teljesítése önmagában is óriási eredmény, amelyet ma több órán
keresztül vastapssal jutalmazott a közönség. Mintegy négyszázan
életük első 42 kilométerének teljesítéséül választották a 19. Plus
Budapest Nemzetközi Maratont, köztük a kétszeres olimpiai bajnok
vízilabdázó dr. Molnár Tamás, aki 4:40:32 órás idővel ért célba.
|
A Gyermek-, Ifjúsági- és Sportminisztérium "Mozdulj, Magyarország!"
akciójához tartozó eseményen több rövidebb táv közül választhattak
a futóbarátok. A 7.5 km-es Plus Minimaratont a 5000 méteres magyar
rekorder Csillag Balázs és a a mezei Eb-bronzérmes Kálovics
Anikó nyerte, csakúgy, mint három héttel korábban a K&H
nyárbúcsúztató éjszakai futáson.
Kálovics Anikó: "Élvezem, hogy minden hétvégén versenyzem.
Ma egy tíz kilométeres iramfutásom lett volna az edzéstervem szerint,
ezt váltottam ki a mai Minimaratonnal."
Csillag Balázs: "Soha ennyi utcai futóversenyen nem indultam,
mint az idén. Ezek a versenyek jól beleillenek a jövő évi fedett
pályás Európa-bajnokság felkészülési tervébe. Ráadásul itt nagy
közönség előtt, jó hangulatban és nagy tömegben futhatok".
Több ezren vettek részt a 4 km-es Plus Maratonkán, a 800 méteres
Kölyök Tibi Családi Futáson és a gyaloglás világnapjának tiszteletére
rendezett gyalogló távokon.
|
A Futás Napján természetesen a futásé volt a főszerep. Azonban
a Felvonulási téren rendezett Plus családi napon nemcsak a futók,
de azok is kellemes napot tölthetett el, akik a reggeltől estig
tartó koncertek, bemutatók, és az életmód kiállítás kedvéért is
kilátogattak a futófesztiválra. |
|
A Budapest Sportiroda következő eseménye a Dégáz Futás október
10-én Kecskeméten, majd 17-én a 9. ABLON Női Futógála következik
a Margitszigeten. |
|
19. Plus Budapest Nemzetközi Maraton®
és maratoni országos bajnokság (42.195 km).
Eredmények:
Abszolút:
1. Jacton Odhiambo (kenyai) 2:24:17
2. Ádok Roland (VEDAC) 2:26:34
3. Hirt Márton (Postás Matáv) 2:26:44
4. Zábari János (Kazincbarcika KHT) 2:28:19
5. Sági Ferenc (Micro SE) 2:29:59
6. Zsódér Zsolt (Hunyadi DSE) 2:30:47
Maratoni országos bajnokság
Férfiak:
Bajnok: Ádok Roland (VEDAC, a bajnok edzője: Szemán János) 2:26:34
2. Hirt Márton (Postás Matáv) 2:26:44
3. Zábari János (Kazincbarcika KHT) 2:28:19
4. Sági Ferenc (Micro SE) 2:29:59
5. Zsódér Zsolt (Hunyadi DSE) 2:30:47
6. Hegyaljai Attila (MAC-Népstadion) 2:31:09
|
Nők:
Bajnok: Staicu Simona (BVSC, a bajnok edzője: Juhász András)
2:38:17 (új pályacsúcs, régi: Kovács Ida (VEDAC) 2:38:18, 2002)
2. Póth Mariann (Micro SC) 2:50:34
3. Teveli Petra (UTE) 2:51:53
4. Benkó Gabriella (Bp. Honvéd) 3:00:27
5. Kovács Krisztina (Micro SC) 3:02:47
6. Czibók Ágnes (Bp. Honvéd) 3:07:26 |
Kerekesszékesek:
Férfiak:
1. Bók László (Delfin SE) 2:11:35
Nők:
1. Dóra Krisztina (Rodata SE) 2:18:24
Handbike:
Férfiak:
1. Legeza György (Guriga SE) 2:11:41
2. Serényi Tibor (Return Alapítvány) 2:11:47
3. Kapcala György (Vaskar SE) 2:26:07 |
Minimaraton (~7.3 km):
Férfiak:
1. Csillag Balázs (AC Szekszárd) 22:08
2. Ott Balázs (Bp. Honvéd) 22:20
3. Torjai László (PVSK) 22:24
4. Tábor Miklós (Békéscsabai AC) 22:51
5. Ilisz Pál (Dunaújvárosi AC) 22:57
6. Molnár Dániel (Salgótarjáni AC) 23:18 |
Nők:
1. Kálovics Anikó (Haladás VSE-Perfect Media) 23:35
2. Zsiga Tímea (VEDAC) 26:49
3. Kovács Zsófia (GYÖTRI) 27:18
4. Hoványi Réka (Bp. Honvéd) 28:47
5. Pásztor Rita (Bp. Honvéd) 29:24
6. Ladányi Tímea (Óbudai Futókör) 30:14 |
|
A Plus Maraton Staféta és az Ekiden eredmények, valamint a 19.
Plus Budapest Nemzetközi Maraton ereménylistálja hamarosan megtekinthető
lesz a honlapunkon. |
|