Maraton Váltó történelem
1. Pepsi Maraton Váltó - 1994 Indulói létszám: 232 csapat
Hatalmas sikert hozott vasárnap délelőtt a Budapest Sportiroda rendezvénye a Pepsi Maraton Váltó. A Kossuth téri rajtnál tízezernyi sokadalom gyűlt össze. Elsőként az 5 km-es minimaratoni rajtolt, ezt követően pedig a maratonváltó mezőnye.
Ebben hattagú csapatoknak kellett megtennie a 42 km-es távot, tehét egy-egy futóra valamivel több, mint hétezer méter jutott, a Kossuth térről indulva a Hélia Szálló jelentette az első fordulót, aztán vissza a rakparton az Akadémiáig. Újabb kanyar és jöhetett a váltás a Parlament előtt.
A hangulatosra sikerült verseny (ízelítőül a csapatnevek közül: BKV Ellenőrök, Óbudai Tizenkétlábúak, Falábú Angyalok) valamennyi indulója értékes ajándékban részesült. Külön versenyt vívtak az iskolák is, ki tudja a legtöbb tanulót megmozgatni.
Eredmények    
Abszolút győztes Szolnoki East Red Bull 2:20:57
85 év alatt Nyírlugasi Általános Iskola 2:49:06
85-108 év Szolnoki East Red Bull 2:20:57
109-210 év Coca-Cola Szombathely 2:28:20
210 év felett Budapesti Senior 2:29:30
 
2. Pepsi Maraton Váltó - 1995. május 21. Indulói létszám: 218
Nagy móka, a Pepsi maratoni váltót talán így is nevezhetnénk. A maraton távját hat futó teljesíti, egyenként hétezerharminckét és fél méter jut a váltó egy-egy tagjára. Egészen pontosan ennyi, hiszen a Maratoni és Utcai Futóversenyek Nemzetközi Szövetségének képviselóje lemérte és hitelesítette a pályát.
Vasárnap, tizenegy órakor lövés visszhangzott a Parlamentnél. Olimpiai bajnok öttusázónk, Mizsér Attila adott jelt a váltók első tagjainak. Ők is bejárták azt az útvonalat, amit a nemzetközi képviselő: az Országház elől a Margit híd alatt "átbújva" majdnem az Árpád hídig, a fordító után a pesti alsó rakparton egészen a Lánchídig, onnan vissza a Kossuth tértig, ám mielőtt megnyugodtak volna, kedvesen elterelték őket a Lánchíd irányába. A Magyar Tudományos Akadémia épületét megkerülve már egyenes az út a Kossuth térre, ahol a váltótársak izgatottan topogva várták őket.
Akadt néhány nagyon erősnek tűnő csapat, hiszen a kiváló atléták, maratoni győztesek mellett olimpiai bajnok öttusázóink, Mizsér Attila és Fábián László, az Arany Ászok vasembere, Kropkó Péter, és a kick-box világbajnoka Hugyetz Lajos is segített egy-egy váltót. Ezek után nem meglepő, hogy a végső győztes csapat befutója, a néhány napja a müncheni maratoni első helyezettje, Holba Zoltán volt.
Győztesek    
Férfi III. kcs BVSC-Ronhill 2:11:27
Női III. kcs BVSC-Microrar 2:33:24
Férfi I. kcs VEDAC 2:46:10
Női I. kcs VEDAC 3:03:37
Férfi II. kcs Junior East Red Bull 2:25:52
Női II. kcs VEDAC 2:48:50
Férfi IV. kcs Cserépipari Rt. 2:26:34
Női IV. kcs Haladás Senior 3:05:31
 
3. Dreher Maraton Váltó - 1996. május 19. Indulói létszám: 284
Nyomasztó hőség, ragyogó napsütés, soha nem látott magas nevezési létszám (300 csapat indult!), az amatőrök és a profi futók mellett sok-sok olimpikon, nagyszerű futófesztivál - röviden a 3. Dreher maratoni váltóról.
A legjobbak, azaz a a profik számára a cél a tavaly felállított pályacsúcsok túlszárnyalása volt, amely a nőknél és a férfiaknál is a BVSC atlétáinak nevéhez fűződik. Valószínűleg a nagy meleg és az alsó rakparton fújó szembeszél is ludas abban, hogy egyik nemnél sem sikerült megdönteni ezt a rekordot.
De igazából ezen a maratonváltón nem is a győzelem, hanem valóban a részvétel volt a fontos. Bizonyította ezt, hogy a sportolók csapatai mellett újságírók és neves közéleti személyiségek is ott tolongtak a rajtnál.
Győztesek    
Férfi III. kcs BVSC Dreher 2:14:34
Női III. kcs Tudor Bt.,
Szombathelyi TK
2:37:17
Férfi I. kcs ARAK 2:55:18
Női I. kcs Vedac 2:49:44
Férfi II. kcs Hunyadi DSE 2:23:12
Női II. kcs Villámlábú Lányok 2:47:06
Férfi IV. kcs Szegedi VSE 2:26:04
Női IV. kcs Rigips 3:04:46
 
4. Dreher Maraton Váltó - 1997. május 18. Indulói létszám: 352
Vasárnap, óriási részvételi csúccsal - 352 csapat - zajlott a Budapest Sportiroda szervezésében a 4. Dreher Maraton Váltó és OB.
A 34 fokos hőség a profikat és az amatőröket egyaránt megviselte, de ismét győzött a csapatszellem, így minden futó célba ért.
A bajnokságot meggyőző fölénnyel nyerte a versenyen magabiztosan versenyző BVSC férfi és a Vedac női csapata.
Őket követték az amatőrök, köztük olimpiai és világbajnokok (Fábián, Martinek, Foltán, Oláh Kati), újságírók és televíziósok, kiöregedett bajnokok és az atlétika meghatározó egyéniségei.
A hőség és a hideg Dreher sör szerencsésen találkoztak, így mindenki ezzel búcsúzott: jövőre, veletek, ugyanitt.
Győztesek    
Férfi III. kcs BVSC 2:08:26
Női III. kcs VEDAC 2:37:35
Férfi I. kcs VEDAC 2:26:10
Női I. kcs VEDAC 2:52:18
Férfi II. kcs Pécsi AC 2:41:35
Női II. kcs VEDAC 3:04:20
Férfi IV. kcs Budaörsi DSE 2:24:07
Női IV. kcs Rigips 3:07:01
 
5. Dreher Maraton Váltó - 1998. május 17. Indulói létszám: 508
A Dreher Maraton Váltón 5. évében első alkalommal volt 20 fok alatt a hőmérséklet, sőt a verseny közepén még az eső is eleredt. Mindez azonban nem befolyásolta a verseny - hagyományosan remek - hangulatát. Sőt a futók döntő többsége örömmel nyugtázta, hogy a hűvösebb időben 1-2 perccel megjavította egyéni csúcsát.
A versenyen 508 csapat indult, így több, mint 3000 futó rótta a köröket a Parlament körül. Az új rendszerű számítógépes időmérés és az osztott váltózónák remekül működtek, így az indulók óriási száma ellenére is zökkenőmentesen zajlott a verseny.
A legjobbak a magyar bajnoki címért is versenyeztek. A hölgyeknek a BVSC-Kufner csapata közel 5 perces meggyőző fölénnyel nyerte a versenyt. A férfiaknál kiélezett szoros versenyben előzte meg az UTE-t a BVSC, és így kettős győzelmet aratott.
A versenyen még közel 200 csapat szeretett volna indulni. A idei tapasztalatok alapján, jövőre már mindenki részt vehet a 6 Dreher Maraton Váltón 1999. május 16-án.
Győztesek    
Férfi III. kcs BVSC Kufner 2:06:41
Női III. kcs BVSC Kufner 2:29:12
Férfi I. kcs Pécsi AC 2:34:02
Női I. kcs Kunszentmiklósi SK 2:52:55
Férfi II. kcs Honvéd Schwechater 2:19:49
Női II. kcs VEDAC 2:41:40
Férfi IV. kcs Budaörsi DSE 2:21:08
Női IV. kcs BKV Csak Előre 3:03:08
 
6. Dreher Maraton Váltó - 1999. május 16. Indulói létszám: 721
Remek napsütéses, de szélviharos időben indult el a 6. Dreher Maraton Váltó mezőnye vasárnap a Parlament körül. A 42 kilométeres váltóversenyen 721 csapat 4300 futója indult. Ez a létszám 30 %-kal több, mint eddig bármikor.
A verseny egyben országos bajnokság is volt. A BVSC-Kufner és a Kaposvári Építők női csapata magabiztosan, mindkét csapat pályacsúccsal nyerte a versenyt. A férfiaknál Berkovics Imre újra bizonyította nagyszerű idei formáját, a 7 kilométeres távon 19:47-es résztáv csúccsal segítette csapatát a győzelemhez. A senior férfiak versenyében az elmúlt évek nagy bajnokai - Szekeres Ferenc, Kerékgyártó István, Szűcs Csaba - is elindultak és természetesen most is dobogóra állhattak.
Az első alkalommal kiírt Dreher Média Bajnokságot a Magyar Televízió férfi és a Telesport női csapata nyerte.
A verseny legboldogabb nyertese az 55 éves budapesti Pajor Bertalan volt, aki csapata első futójaként a rajtot várta, amikor sorsoláson Ő nyerte a CITROËN SAXO TONICOT. Öreg Trabantját cserélheti a jól futó modellre.
Az első befutó BVSC-s Sági Ferenc után 3 órával az utolsó befutó is célbaért.
Győztesek    
Férfi III. kcs BVSC Kufner 2:04:07
Női III. kcs Kaposvári Építők SC 2:28:20
Férfi I. kcs VEDAC 2:37:23
Női I. kcs VEDAC 2:49:44
Férfi II. kcs Pécsi AC 2:25:22
Női II. kcs ARAK 2:54:37
Férfi IV. kcs Budaörsi DSE 2:18:19
Női IV. kcs Dunántúli Maraton 3:02:51
 
7. Dreher Maraton Váltó - 2000. május 14. Indulói létszám: 828
Forró hangulatú népünnepély a pesti Duna-parton
Kánikulai melegben 5000 futó vágott neki vasárnap Budapesten a 7. Dreher Maraton Váltó távjának. A 6 fős csapatok a Parlament körül kijelölt 7 kilométeres körön teljesítették a maratont. A nyomasztó hőség ellenére sokan állították, hogy a világ egyik legszebb futóútvonalát jelölte ki a szervező Budapest Sportiroda.
A 828 nevező csapat összetétele rendkívül változatos volt. Az országos bajnokságon induló profik és a lelkes amatőrök mellett rajthoz álltak a média és a politikai élet jeles képviselői is. A szabadidő aktív eltöltését kiemelten kezelő ISM 5 csapatot indított. Deutsch Tamás, miniszter első futóként adta meg munkatársainak az alaptempót. Az indulók közel 40 %-a érkezett vidékről, így egy igazi országos eseménnyé nőtte ki magát a Dreher Váltó.
A legjobbak versenye gyorsan eldőlt, a BVSC-Kufner futói döntő fölénnyel szerezték meg az újabb bajnoki aranyat mindkét nemben. A média bajnokságot meglepetésre az X-Trame Stúdió nyerte, a jó nevekből álló Sztár Sport előtt. Persze ez utóbbi kategóriában, és az amatőröknél is a hangsúly már nem a győzelmen, hanem a részvételen volt. Ez sikerült is több, mint 800 csapatnak, alig néhányan kényszerültek feladni a versenyt. Az ötezer indulót legalább másik ötezer szurkoló is kísérte. A Parlament mindkét oldalán óriási hangulat, tapsvihar és éljenzés fogadta az elhaladó futókat. Ezt csak fokozta a Dunán fel-alá cirkáló zenéshajó, és a négy órán át játszó népzenekar is.
Az idei Dreher Maraton Váltó igazi népünnepély volt, melyre sokan, sokáig fognak örömmel emlékezni.
EREDMÉNYEK
Férfiak II. kategória  
1. BVSC Kufner 2:06:31
2. Vasas BBTE 2:09:07
3. Debreceni MTE 2:10:32
Nők II. kategória  
1. BVSC Kufner 2:28:05
2. Veszprém 2:36:47
3. SZVSE 2:41:24
Férfiak I kategória  
1. KSI 2:20:15
Nők I kategória  
1. KSI 2:46:43
Férfiak III kategória  
1. Villámlábú Veteránok 2:23:10
Nők III kategória  
1. Dreher Kedvelő Lányok 3:01:16
Média Bajnokság  
1. X-Trame 2:53:00
 
8. Dreher Maraton Váltó - 2001. június 3.


Eső - futóünnep - eső

Ezzel a három szóval lehetne röviden összefoglalni a Dreher Maraton Váltót.
A reggeli felhőszakadás nehéz feladat elé állította a szervezőket, a futókat pedig elgondolkodtatta, hogy érdemes-e futni szakadó esőben?
Nos, közel 800 csapat, azaz 4800 ember úgy gondolta, érdemes. Az időjárás végül is kegyes volt. A 11 órás rajtra már felszáradt a Kossuth téren az aszfalt.
A profiknál a BVSC férfi csapata zsinórban 7. alkalommal nyerte meg a maraton váltót. A nőknél a tavalyi bajnok hiányában a VEDAC lányai teljesítették leggyorsabban a 6 x 7 kilométert.
A legjobbak célba érkezésekor a csapatok nagyobb része még csak a 4. váltónál tartott. A hangulat pedig végig a tetőfokán volt. A 7 kilométeres körön végig szurkolók és zenészek tapsoltak, bíztatták a futókat.
Fél 4-re az eredményhirdetések végére és az utolsó befutó után ismét az eső vette át az uralmat a Parlamentnél. Így sokan megfogalmazták a 8. Dreher Maraton Váltó lényegét: a futást nem csak sok ezer ember, de az égiek is szeretik.

EREDMÉNYEK
Férfiak II. kategória  
1. BVSC Kufner 2:09:31
2. Vasas BBTE 2:11:50
3. VEDAC 2:13:26
Nők II. kategória  
1.VEDAC 2:39:16
2. Haladás VSE 2:39:55
3. SZVSE 2:43:15
Férfiak I kategória  
1. VEDAC 2:24:30
Nők I kategória  
OB 1. VEDAC 2:48:36
Dreher 1. ORTRI 2:48:25
Férfiak III kategória  
1. Sandy-Banda 2:31:13
Nők III kategória  
1. AVON Dunántúl 3:00:49
Média Bajnokság  
1. Hungária Szuperinfo 2:35:32
Dreher Házibajnokság  
1. Sörtermelés 3:09:48
 
9. Dreher Maraton Váltó Futás - 2002. június 2.

Közel 5000-en élvezték ma a futást, a Dreher sört és a jó hangulatot a Barátság versenyén, a 9. Dreher Maraton Váltón, amely az Ifjúsági és Sportminisztérium Sport 25 akciójának eseménye.
No de menjünk sörben, pontosabban sorban.
Délelőtt 11 órakor rajtoltak a 823 csapat első tagjai a Kossuth térről, hogy bemutassák a többi csapattagnak, hogy kell gyorsan, és könnyedén lefutni a 7 kilométert. Utánuk következett még 5 csapattárs, akik egymás után bizonyították, ők a gyorsabbak a csapatban. A leggyorsabb idén férfiaknál a Vasas, a nőknél a MAC Népstadion csapata volt, akik 2:13 ill. 2:38 perc alatt teljesítették a maratoni távot.
A verseny érdekessége volt a 440 évesek csapata. A "legfiatalabb" tag is 70 éves volt, a legidősebb 81. Ők 3:54:13-as idővel értek célba.
Persze a szeniorok mellett a fiatalok is képviseltették magukat a versenyen, hiszen a 7 kilométer a versenyzőtársak és a rakpart mellett álló szurkolók bíztatásával mindenki számára teljesíthető. Így volt ezzel a MOB igazgató, Molnár Zoltán, akinek lánya, Molnár Barbara felnőtt nők kategóriájában országos bajnok lett, Martinek János, öttusa olimpiai bajnokunk, illetve Varga Mihály, volt pénzügyminiszter is.
Az utolsó csapat befutója az eredményhirdetések után 4:35:50-es idővel lépte át a célvonalat, és mehetett átvenni a Dreher sört vagy a Coca-Cola üdítőt, illetve a Schöller jégkrémet.
A Budapest Sportiroda következő versenyén az ország legmagasabb pontját lehet futva elérni, június 22-én a Prosport Kékes Csúcsfutás várja a felkészülteket.

 

Győztesek:
Férfiak II. kategória  
1. Vasas-Humansoft 2:12:02
Nők II. kategória  
1.MAC Népstadion 2:37:08
Férfiak I kategória  
OB 1. SZVSE 2:29:24
Dreher 1. Jobb egyenes 2:24:44
Nők I kategória  
OB 1. Honvéd 2:55:34
Dreher 1. ORTRI 2:50:43
Férfiak III kategória  
1. Sandy-Banda 2:56:35
Nők III kategória  
1. ARAK 2:56:35
Média Bajnokság  
1. Hungária Szuperinfo 2:26:47
Dreher Házibajnokság  
1. Sörfejtés 3:18:49
 
10. K&H Olimpiai Maraton Váltó - 2003. június 1.

Az ország minden tájáról érkező, közel ötezer futó a meggyőző bizonyítéka a 10. K&H Olimpiai Maraton Váltó szlogenjének, mely szerint "Könnyebb Hatan" lefutni a maratoni távot. A fejenként hét kilométert teljesítő hatfős csapatok kezdő emberei Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter rajtpisztoly lövésére vágtak neki az első etapnak. Majd futócipőre váltva maga a miniszter, a GYISM csapatának befutójaként hozta be a váltóbotot a Parlament előtt kialakított célba.
A Kossuth téren órákon keresztül forrt a levegő. Váltás itt, futás ott. Futás itt, váltás ott. Jöttek-mentek a staféták. Amatőrök, profik, olimpiai és világbajnokok egy mezőnyben, egymás mellett és egymásért futottak, a sportminisztérium Sport 25 akciójának eseményén, a Budapest Sportiroda rendezésében.

Az Olimpia Napjának tiszteletére megrendezett versenyen a kajak-kenu sportág egykori és mai legendái is - összesen kilenc(!) olimpiai arany büszke tulajdonosai - csapatot alkottak. Az Ábrahám Attila, Kolonics György, Horváth Csaba, Storcz Botond, Vereczkei Ákos, Gyulay Zsolt alkotta vizes váltó egyáltalán nem keltette "partra vetett hal" kinézetét a számukra idegen közegnek számító aszfalton, igazolva, hogy nemcsak a karmunkájuk világverő. Mint ahogy a legidősebb, összéletkorát tekintve 439 éves, "Hetvenes Ferencek", a teljes menetfelszerelésben futó íjászok is remekül helytálltak a több, mint 700 stafétával egyetemben
A leggyorsabban (2:07:10) ezúttal is a válogatott atlétákat - Zatykó Miklós, Berkovics Imre, Kiss Roland, Szabó Imre, Rezessy Gergely, Stépán Zsolt - felsorakoztató együttes teljesítette a 42 kilométert. De a váltók zömének a záró emberei is három, három és fél órával a rajt után már átszakíthatták a célszalagot, és kevesebb, mint öt óra alatt az utolsó váltó hatodik tagja is megérkezett a Kossuth térre, a kitartó csapattársak örömujjongásának kíséretében.
A verseny keretében meghirdetett médiabajnokságot, zsinórban harmadszor a Szuperinfó csapat nyerte Honfi Gábor vezérletével, a Sztár Sport és a Spuri Magazin legénysége előtt.
A váltók versenyét megelőzően a 4 km-es K&H Szurkolói Kocogás több százas mezőnye tesztelte a pályát. Sikerrel!

DOBOGÓSOK
10. K&H Olimpiai Maraton Váltó (6x7032.5 m)
Férfiak.
I. kategória:
1. VEDAC 2:36:37
2. Győr Gyárváros DSE 2:40:22
3. MOM 1. 2:46:42
II. kategória (=Abszolút 1-3. helyezett)
1. Nike Bowerman 2:07:10
2. Micro SC 2:12:13
3. TF SE 2:19:09
III. kategória
1. Sandy Banda 2:22:51
2. Savaria BT 2:23:17
3. Nyíregyházi VSC 2:29:11
Nők.
I. kategória:
1. VEDAC 2:59:47
2. Vasas-Humansoft 3:06:20
3. EAC 3:12:31
II. kategória (=Abszolút 1-3. helyezett)
1. Miki Team Villámlábú Csajok 2:37:25
2. Szögedi Boszorkányok 2:44:04
3. VEDAC 2:47:54
III. kategória
1. Bajnokok Voltunk 2:54:58
2. Szellő Lányok 3:15:30
3. Egészségesebb Életért 3:18:04
Médiabajnokság:
Férfiak:
1. Szuperinfó 2:27:25
2. Sztár Sport 3:00:26
3. Spuri Magazin 3:05:49
Fut a cég!
Férfiak:
1. Szuperinfó 2:27:25
2. Dover Fergeteg 2:30:55
3. Szolnoki Old Boys - Rauch 2:37:56
Nők:
1. Dover Lányok 3:32:27
2. Gabi és a Lassú Szekció K&H 3:39:33
3. Qfut 1 Quintiles 3:39:37
 
K&H Szurkolói Kocogás (4 km)
Férfiak.
1. Farkas József (KSI) 12:13
2. Khoór Bence (BHSE) 12:16
3. Egri Balázs (Vitalitás SE) 15:30
Nők:
1. Rácz Dóra 19:12
2. Szebenyi Zsófia 19:23
3. Korom Olga 19:34
11. K&H Olimpiai Maraton Váltó - 2004. június 6.

Vasárnap a 11. K&H olimpiai maraton váltó népes mezőnye vehette birtokba néhány órára a Kossuth teret. Az ország legnagyobb váltó-futóversenyén közel ötezren (mintegy 750 csapat) járatták kézből kézbe a váltóbotot, hogy hatfős maratoni, vagy háromfős félmaratoni stafétákban teljesítsék a 42 195, illetve 21 097.5 métert. Fejenként valamivel több, mint 7 kilométer (7032.5 m) volt a táv a Parlament körül kijelölt útvonalon. A borúsan induló reggelt délelőtti hőség váltotta fel, amelyet aztán óriási zápor űzött el délután. A futókkal azonban nem bírt a szeszélyes időjárás.


A váltók küzdelme előtt a K&H Parlament kör több százas mezőnye kocogta le könnyedén a 4 km-t. Közben a staféták első emberei már készülődtek. Voltak akik pontosan koreografált gimnasztikai gyakorlatokkal vagy a futóiskola megszokott mozdulatsoraival melegítettek. A többség azonban megelégedett a baráti tanácsok és a lelkesítő, önbizalmat növelő "Hajrá! Hajrá! Mindent bele!" kiáltások meghallgatásával, mert számukra ez a nap a futás élvezetéről, a barátságról, az egymásért megtett kilométerekről, a társak buzdításról és a célba érést követő sör melletti "szakmai értékelésről" szólt.

Az Olimpia Napjának tiszteletére megrendezett eseményen Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere és John Hollows, a K&H Bank vezérigazgatója közös pisztolylövéssel adta meg a rajtjelet a kordában tartott izmok felszabadítására. A negyvenfős szamba-dobzenekar pedig a megfelelő tempó megtalálásához segítette a futókat. Az első váltásokkal igazi fesztivál hangulat vette kezdetét és a futókígyó teljes hosszában ellepte a versenypályát. Futás-váltás ritmusban löktetett a mezőny. Az élen a Vasas atlétáiból alakult, "Ahoj Poblacsek!" fantázianévre keresztelt váltó diktálta a tempót és az utolsó váltáskor még jelentős előnnyel vezetett. Meglepetésre a célszalagot mégsem az ő befutójuk, hanem a "BHSE.com", azaz a budapesti Honvéd atlétaváltójából Farkas József szakította át, aki maga sem számított a végső sikerre: "Öt kilométernél a társaim szóltak, hogy már csak 30 mp-re van az első, így a nyomába eredtem és egy kilométerrel a vége előtt átvettem a vezetést, amelyet sikerrel tartottam meg a célig." A nőknél a papírformának megfelelően a válogatottakat felsorakoztató "Mosolygolyók" szerezték meg a győzelmet.

A leggyorsabbak már a célban pihentek és várták az eredményhirdetést, amikor az időjárás alaposan próbára tette a még versenyben lévőket. A korábbi verőfényes napsütés és hőség okozta izzadságcseppeket kezdetben hatalmas, még üdítően ható esőcseppek, majd szakadó eső mosta le a futókról, akiket azonban az "égi áldás" sem tudott eltéríteni a céljuk megvalósításától. A felhőszakadás látván a futók, a rendezők és a nézők elszántságát végül feladta a majd 30 perces küzdelmét és újra kitisztult az ég.

A K&H olimpiai maraton váltót a nevéhez hűen egykori és mai olimpiai-, világ- és Európa-bajnok (Császári Attila, Kolonics György, Martinek János), valamint az augusztusi athéni olimpia reménységei (Kozmann György, Sidi Péter, Varga Gabriella) tisztelték meg jelenlétükkel vagy futottak együtt (Kállai Ákos, Simóka Nóra) a mezőnnyel.

Az élsportolók mellett a több csapattal induló politikusok (pl.: Gusztos Péter, Varga Mihály, Révész Máriusz, dr. Gedei József) is fontosnak tartották, hogy személyes példamutatással hívják fel a figyelmet az egészséges életmódra.

A verseny keretében meghirdetett médiabajnokságot, zsinórban negyedszer a Szuperinfó csapat nyerte Honfi Gábor vezetésével, a hódmezővásárhelyi Rádió 7 és a Sztár Sport legénysége előtt. A hölgyeknél a Képes Sport amazonjai diadalmaskodtak.
Eredmények (dobogósok):
11. K&H olimpiai maraton váltó (6x7032.5 m)
Abszolút
Férfiak.
1. BHSE.com (László Balázs, Békési Ferenc, Molnár Dániel, Khoór Bence, Harsányi Viktor, Farkas József) 2:20:50
2. Ahoj Poblacsek! 2:21:45
3. Sandy-Banda 2:24:21

Nők.
1. Mosolygolyók (Molnár Barbara, Földingné Nagy Judit, Kovács Ida, Zsiga Tímea, Kis Ágnes, Vajda Zsuzsa) 2:34:40
2. Miki Team Villámlábú Csajok 2:45:02
3. TFSE 2:48:39

Férfiak:
I. kategória:
1. Győri Futópalánták 2:34:59
2. Bory 2:40:14
3. Mogaac TSE 2

II. kategória:
1. BHSE.com 2:20:50
2. Ahoj Poblacsek! 2:21:45
3. Dover TFSE 2:26:33

III. kategória:
1. Sandy-Banda 2:24:21
2. Villamos utánfutók 2:30:59
3. Bakony Alpin 2:37:40

Nők:
I. kategória:
1. ORTRI 2:52:41
2. Csajok a csúcson 2:58:33
3. EAC lányok 3:08:36

II. kategória:
1. Mosolygolyók 2:34:40
2. Miki Team Villámlábú Csajok 2:45:02
3. TFSE 2:48:39

III. kategória:
1. Bajnokok Voltunk 2:55:51
2. Szellőlányok 3:10:03
3. Óbudai Futókör 3:18:50
Médiabajnokság.
Férfiak.

1. Szuperinfó 2:36:57
2. Rádió 7 Hódmezővásárhely 2:38:21
3. Sztár Sport 2:53:34
Fut a cég!
Férfiak.

1. Sandy Banda 2:24:21
2. Dover TFSE 2:26:33
3. Légierő Parancsnokság 2:32:30
Nők.
11. K&H olimpiai félmaraton váltó (3x7032.5 m)
Férfiak.

1. Zöldgömb Ászok (Hermann Tivadar, Dobay lajos, Lelkes Gusztáv) 1:17:48
2. Gyuró-Team "A" 1:48:43
3. Hajrá Tállya! Borvidék "Aszúbor" 1:23:43
Nők.
1. Úgyis utolérünk (Császár Éva, Koplányi Adrienn, Horváth Tímea) 1:28:26
2. Kimanó 1:35:15
3. Vágó Pál Általános Iskola 1:38:38
Fut a cég!
Férfiak.

1. Kisokos 1:33:26
2. OTP Futókör 1:34:37
3. Siemens PSE 1:39:44
Nők.
1. Úgyis utolérünk 1:28:26
2. 1:56:20
3. Képes Sport 1:56:47
Médiabajnokság.
Nők.

1. Képes Sport 1:56:47
12. K&H Maraton Váltó - 2005. június 5.
Vasárnap az "Olimpiai napjának" tiszteletére megrendezett 12. K&H olimpiai maraton váltóval folytatódott a Futás éve. Az év legnagyobb váltó-futóversenyén, amely része a Nemzeti Sporthivatal "Mozdulj Magyarország" akciójának, az idén három távon, 855 csapat kezében járt társról-társra a váltóbot közel öt órán keresztül, mintegy hét kilométeres futókörgyűrűt alkotva a Parlament körül. A staféták a hagyományos maratoni (6x7031.5 m), a tavaly bevezetett félmaratoni (3x7031.5 m) és az idei újdonságnak számító minimaratoni (3x2100 m) távokon versenyeztek.
Elsőként a K&H minimaratoni váltó háromfős csapatainak első embereit szólították a rajtvonalhoz. A többnyire kisiskolásokból vagy kisgyermekes családi csapatokból álló staféták láthatóan nagy izgalommal várták a rajtpisztoly eldördülését, amely John Hollowsnak, a K&H vezérigazgatójának a kezében sült el. A legapróbbak is könnyedén teljesítették a távot gyakran szüleik kíséretében. A célban aztán megindult az Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes kötöttfogású birkózó Deák Bárdos Mihály és Virág Lajos olimpikonjaink kézjegyével ellátott frizbik és labdák utáni vadászat, amelyet a helyszínen dedikáltak a magyar sport kiválóságai.
Amíg a "kicsik" kipihenték a verseny fáradalmait, addig a "nagy" váltók már serényen készülődtek. A maratoni és a félmaratoni váltó mezőnyét az aerobik világbajnok Katus Attila vezényletével a Coca-Cola Testébresztő programjának nagykövetei melegítették be a rajt előtt.
A hangulat és a várakozás egyre fokozódott. Még néhány utolsó simítás, csapattársi jó tanács, váltóbot igazítás és következett a közös visszaszámlálás, amellyel elkezdődött a több órás váltófutó-fesztivál.
A legnagyobb érdeklődés a maratoni táv versenyét kísérte. Az élen a Dover Fergeteg csapata nemcsak nevében, de iramban is fergeteges tempót diktált. A vezető staféta második embere alig néhány percen belül utolérte a mezőny végét, így kialakult az összefüggő futókörgyűrű az Országház körül. A Dover Fergeteg válogatott atlétákat is felvonultató csapata végig vezetve rajt-cél győzelmet aratott. A staféta "szóvivőjétől" Farkas József Zoltántól megtudtuk: "A héten, szinte az utolsó pillanatban telefonon és sms-eken keresztül szerveződött a csapatunk. Nagyon jó verseny volt, a hangulat önmagáért beszél. A legnagyobb ellenfelünket, a Vasas csapatát sikerült ismét legyőznünk, így személy szerint nekem ez már a harmadik diadalom, amit ezen a versenyen szereztem az elmúlt esztendőkben."
A hölgyeknél is rajt-cél győzelem született, a veszprémi atlétáknak köszönhetően a VEDAC vitrinjét díszíti majd a győzelmi serleg.
A K&H olimpiai maraton váltó évek óta médiabajnokság is egyben, amelyet idén zsinórban ötödször a Honfi Gábor vezényelte Szuperinfó csapata nyert meg, a Sztár Sport és a metro hírújság legénysége előtt.

A nap végére az elégedett, mosolygós arcok láttán bebizonyosodott és egyértelművé vált, hogy okosan döntöttek azok, akik családjuk, barátaik, vagy kollégáik körében az aktív, sportos pihenést választották ezen a nyári vasárnapon.

12. K&H olimpiai maraton váltó
Eredmények (abszolút).
K&H maraton váltó (6x7032.5 m)
Férfiak.
1. Dover Fergeteg (Nagy György, Pelsőczy Attila, Szabó Gábor, Szabó Imre, Farkas József, Kőműves Norbert) 2:12:45
2. Vasas Humansoft (Zatykó Miklós, Jenkei András, Szederkényi Máté, Szabó Imre, Kustos Szabolcs, Berkovics Imre) 2:16:55
3. Bp. Honvéd SE (Ott Balázs, Molnár Dániel, Khoór Bence, Steib Péter, Kariss Gergely, László Balázs) 2:18:12

Nők:
1. VEDAC (Brassay Réka, Averbach Szilvia, Kiss Melinda, Zsiga Tímea, Gáti Gerda, Kulics Beatrix) 2:45:48
2. Miki Team Villámlábú Csajok (Kulcsár Éva, Rédli Szilvia, Mészáros Szilvia, Kovács Kriszta, Benkó Gabriella, Fehértői Vali) 2:50:27
3. Vasas Humansoft (Takács Andrea, Mizsér Fruzsina., Márky Anna, Várhegyi Petra, Kurucz Krisztina, Gyurkó Fanni) 2:53:49

Médiabajnokság:
1. Szuperinfó (Zaban János, Dursch Gábor, Lajtos Márton, Nagy Sándor, Nemes Nagy Tibor, Honfi Gábor) 2:30:17
2. Sztársport (Asztalos András, Gelley István, Dragomán Zsolt, Mach József, Ch. Gáll András, Buzgó József) 2:57:12
3. Metro Hírújság I. (Kóti Lóránt, Hivatal Péter, Boldvai Balázs, Poós Péter, Bíró Attila, Vargyas András) 3:04:06
K&H félmaraton váltó (3x7032.5 m)
Férfiak:
1. Matasz (Sió Zoltán, Homola Viktor, Szekeres András) 1:15:13
2. Keresztapák 1:15:17
3. Gyuró-Team SE A csapat 1:19:18

Nők:
1. Gyárvárosi DSK-s Lányok (Söregi Ágnes, Varga Barbara, Koncz Ágnes) 1:28:50
2. Lepényváltó 1:29:33
3. Fél Tucat Cici 1:38:53


K&H minimaraton váltó (3x2100 m)
Férfiak.
1. Gyuro -Team SE D csapat (Jakus Tibor, Tóth Norbert, Tóth Mátyás) 23:42
2. Alkalmi Futók 25:37
3. KSI Csigák 25:54

Nők:
1. Három Grácia (Csathó Lotti, Szabó Zita, Hajdú Rita) 24:38
2. Kerék Utcai Általános Iskola 25:23
3. Uncsitesók 29:09

 
fel a lap tetejére>>>