Szabó Béla a triplázásra készül!

A keszthelyi Szabó Béla idén már harmadszor viseli majd a 40-es rajtszámot a BSI Balaton Szupermaratonon.

"Idén már én is harmadszor fogok egyéniben rajthoz állni ezen a versenyen, eddig mindig itt voltam. Már a kezdetekben megörültem ennek a rendezvénynek. Az időpontja jól beleillik az éves ütemtervembe, hiszen a téli alapozó felkészülés után ez lehet az első komoly megmérettetés. A négy nap alatt "gyakorolni" és fejleszteni lehet az ultrafutásban nagyon fontos regenerációt. De azt hiszem kitűnő cél verseny is lehet, mert igazi kihívás teljesíteni 195 km-t. A hosszúfutásoknál a kitartás mellett fő szempont a fokozatosság, de erre a szervezők is gondoltak, mert számos lehetőséget találtak ki a teljesítésre. Itt élek a Balatonnál, tehát szeretem. A tavat futva már többször megkerültem, több formában és különböző évszakokban. Mindig nagy élmény volt. Ezt a versenyt nagyon hangulatossá teszik a szervezők és a népes résztvevőtábor. Minden a helyén van, a frissítőhelyeken bőséges a választék. Mindig vártuk Saci mosolyát és buzdítását, főleg az emelkedők derekán, de Árpi elsuhanó kismotorjára is felültünk gondolatban. Tavaly úgy alakult, hogy a táv jó részét Láng Pisti (30-as rajtszám) barátommal együtt küzdöttük végig. Sikerült is 2 óra 6 percet javítanom az első évemhez képest. Az idén is szeretnék mindent beleadni és fejlődni. Addig még van idő kilométereket gyűjteni, de már várom a kihívást."

TÁRSSZPONZOR MÉDIATÁMOGATÓ Mozgásvilág_logo Funzine sztarsport logo Boss G-media

TÁMOGATÓ Almádi Yacht Club Fink_gyumolcs

fb share