A Renault mobilitási partnerként támogatja a 30. Futóestet

A Renault idén mobilitási partnerként támogatja a Budapest Sportiroda (BSI) céljait - az együttműködés következő állomása pedig a 30. Futóest a Hősök terén. A látogatók a szórakoztató programok mellett mindent megtudhatnak majd a Renault mobilitási törekvéseiről is.

A 2024-ben zajló együttműködés keretén belül a versenyzők egy nyereményjáték sorsolásban is részt vehetnek, melynek során minden futóversenyen értékes Renault ajándékcsomagot, továbbá tesztvezetési lehetőséget nyerhetnek.
A játékban azok vehetnek részt, akik legalább egy BSI-s futóversenyen elindulnak és teljesítik a chip-es távok valamelyikét.

Renault Safety - A biztonságos közlekedés mindenkié

A biztonságos közlekedés mindenkié. A Renault küldetése, hogy minden úton lévő számára - legyen az autós, gyalogos, futó vagy biciklis - biztonságosabbá tegye a közlekedést, hiszen mind közös utakon járunk. Ezért jött létre a Human First program, és annak részeként a Közös utakon kampány, amelynek célja, hogy minden résztvevő egymást jobban szem előtt tartva, a másikra jobban vigyázva tudjon közlekedni.

Ezt a célt szolgálják a Renault modellekben található aktív vezetéstámogató rendszerek és biztonsági funkciók is, mint például az aktív vészfékező rendszer, a hátsó keresztirányú forgalomfigyelés, a sebességkorlátozó táblákat felismerő rendszer, a követési távolságra figyelmeztető rendszer és a biztonságos kiszállást segítő rendszerek, amelyek a közlekedés többi szereplőjét is védik az utakon.

A márka idén is folytatja edukációs tevékenységét, és ezúttal a biztonságos zebrahasználatra hívja fel a figyelmet, hogy a közlekedést minél biztonságosabbá tegye az autóban és azon túl is. Éppen ezért a Futóesten nem lesz nehéz megtalálni a Renault-standot: a látogatóknak csak a "figyeld a zebrát!" - üzenetet kell követniük.

A közlekedésbiztonsági programról pedig addig is itt olvashatnak részletesebben.



fb share