A szauna, mint terápia

Már a 9. évszázadban léteztek Közép-Európában gőzfürdő-berendezések, ám a klasszikus forrólégfürdő alatt a finn szaunát értjük. Ez a forrólevegő-fürdő 60 és 100 fok Celsius léghőmérsékletű száraz levegőt tartalmaz. A relatív páratartalom 10 és 30% fok között van. A szaunahelyiség általában lépcsőzetes kiképzésű. Minél magasabban fekszik az ember, annál forróbb a levegő.

A klasszikus szaunázás egyik válfaja a gőzfürdő, ami egy forrólég-fürdő telített gőz- ill. páratartalommal. A hőmérséklet itt 40 és 50 C fok között van. A rendkívül magas páratartalom miatt, ami akár 100 százalékos is lehet, a gőzfürdő nagyobb megterhelést jelent a szív-vérkeringés (érrendszer) számára, mint a finn szauna. Ez különösen krónikus légúti betegségek és izomgörcsök (ill. izommerevség) esetében lehet hatásos.
A nedves-meleg fürdő vagy Saunarium egy keringés-kímélő szaunavariáns. A hőmérséklet itt 45 és 60 fok között van 40 és 60 százalékos páratartalom mellett. Más alternatívák, pl. a római szauna mellett egyre kedveltebb az ún. "Hamam-fürdő". Ennél a tradicionális török fürdőnél a test először meleg vízsugarakkal leloccsantva felmelegszik és a gőzszobában izzadásig "felgerjed" ezután egy előmelegített márványkövön kipihenheti magát az ember. A rituáléhoz tartozik a bőr tisztítása "peeling" (bőrradírozás) által és végül egy masszázs. A legvégén hideg vízadagok testre locsolásával felfrissül a vérkeringés és az anyagcsere.

Felöntés tetszés szerint?
A forró kályhakövekre locsolt víz egy szauna-menet végén átmenetileg megemeli a levegő páratartalmát. Eközben a szauna levegőjének hőmérséklete ugyan változatlan marad, de a testre gyakorolt hőátadás lényegében nagyobb, mint a normális száraz levegő esetében. A forró kövekre locsolt víz következtében képződő vízgőz felszáll és a felső levegőrégiókban gyorsan szétterjed. Egy törölközővel legyezve a gőz az alsó padokat is eléri. Az erős hőinger-hatás fokozott izzadáshoz vezet. A fellocsolás közben alkalmazhatunk aromás illóolajokat is. Ezek gyakran tartalmaznak gyógyfűkoncentrátumokat, speciális tulajdonságokat mutatnak és különböző hatásokat idéznek elő.

Forró-hideg élvezet
Míg a fellocsolás a szaunázás menetében tetszőleges (azaz anélkül is lehetséges), a hideg víz használata kötelező. Az izzasztókamrában a test feltöltődik meleggel, akár egy akkumulátor. Ezért mehetünk fagyos időben is ruhátlanul a szabadba. Ez a melegtöbblet teszi lehetővé azt is, hogy káros következmények nélkül locsolhassuk magunkat hideg vízzel és merülhessünk bele a medencébe. És ha még azt a trükköt is alkalmazzuk, hogy a bőrre csak úgy engedjük a vizet, hogy filmszerűen folyjon le rajta és nem erősen spricceljük a finom vízcseppeket, akkor ez még igazán kellemes érzést is nyújt. A szaunakabin forró hőmérsékletének következtében kitágult véredények a hűtés által újra összehúzódnak. Az erek ilyetén tréningje ellenállóvá teszi testünket az időjárás- és hőmérséklet-ingadozásokkal szemben. Ezenkívül a lehűlés a felfrissülés érzetét kelti, aktivizálja a vegetatív idegrendszert és az egyéb szerveket.

Ideális a sportolók számára
A szaunázás egészséges! A test védekezőképessége ezáltal megerősödik és számos fertőző betegség így megelőzhető. Számos vizsgálat kimutatta és bebizonyította a fehérvérsejtek számának emelkedését és a speciális védősejtek, az ún. T-lymphocyták aktivitásának növekedését. Ezek a folyamatok fontosak pl. a meghűlés és náthavírusok legyőzése szempontjából. Egy betegség miatti edzésszünet veszélye így minimálisra csökken. Ezenkívül a szauna forró levegője által kitágulnak a véredények, így az egész testet jobban keresztüljárja a véráram (azaz vérbőség keletkezik) és egy élettelibb bőr képe alakul ki. Ám nem csak optikailag látszik a bőr egészségesebbnek, hanem speciális bőrbetegségek, mint pl. akné (mitesszer) vagy pikkelysömör esetében a szaunázás pozitív hatással lehet a betegség lefolyására.
Ahol erős a forróság, ott sok izzadság is termelődik. Hozzávetőlegesen 3 millió izzadságmirigy felelős azért, hogy a párologtatás ne csak hűtse a bőrünket, hanem számos anyag kiválasztódjon általa, mint pl. alkohol, nikotin, gyógyszerek vagy anyagcsere-termékek (salakanyagok). Aktív sporttevékenységek után megelőzhető vele az izomláz - feltéve, ha közvetlenül sportolás után kellő idő eltelt, mert a pulzusszámnak a szaunázás előtt 90/perc alatt kell lennie.

Szauna, mint terápia
A rendszeres izzadás többet jelent, mint csupán izzadságot. A szaunafürdő a szív- és érrendszerre gyakorolt stimuláló hatása mellett ösztönzi mind a hormonkibocsátást, mind az anyagcsere- és immunfolyamatokat. A kellemes meleg ellazítja az izomzatot, jó hatással van a pszichére és megnöveli a stressztoleranciát. Ezenkívül a bronchusok (hörgők) nyálkatermelését is megemeli, ezáltal a légutak nedvességét is megfelelő szinten biztosítja. A légzés kapacitása is növekszik rendszeres szaunázás hatására. Ezeket a hatásokat a versenysportolók is kihasználják.
A rendszeres szaunalátogatás nem csak fitten tart, hanem bizonyos betegségek gyógyulási folyamatait is segítheti és a gyógyulást felgyorsíthatja. Ilyenek pl.:
- asthma bronchiale (a hörgők asztmája)
- a felső légutak krónikus gyulladásai
- arthrózisok (degeneratív ízületi betegségek, a gerincoszlop bántalmai)
- nem aktív reumatikus betegségek
- perifériás vérellátási zavarok
- a lágyrészek reumatizmusa
- a vérnyomás regulációs (szabályozási) zavarai
- depresszív hangulati állapotok, depressziók

A szauna esetében is érvényes az edzettségi hatás: az egészségre gyakorolt (pozitív) hatások olyan gyakran érvényesülnek, amilyen rendszerességgel szaunázik valaki. Heti egy szaunázás ennek érdekében már elegendő. Az egészség stabilizálódásának észrevehető mértéke már kb. negyedév elteltével érzékelhető.
A szaunafürdő összes pozitív hatásának elismerése mellett figyelembe kell venni, hogy vannak bizonyos megbetegedések vagy sérülések, amelyek esetén egyáltalán nem vagy csak az orvosa jóváhagyásával ajánlatos a szaunába mennie! Ide sorolhatók pl. a gyulladások, lázas állapot, szívbetegségek, friss bevérzések, trombózisok, tuberkulózis. Kezdődő megfázás vagy influenzaszerű fertőzések esetén sem ajánlott a szaunázás.

Ne felejtsen "feltankolni"
Egy szaunafürdő alatt percenként 20 és 40 gramm közötti mennyiségű izzadságot választunk ki. Ez azt jelenti, hogy 3 szauna-menet alatt 0,5 és 1,5 liter közötti a folyadékveszteség. Ezért a szaunázás után feltétlenül szükséges bőséges vízmennyiséget magunkhoz venni. Mivel ilyenkor ásványi anyagok és nyomelemek is kiválasztódnak, ezeket az anyagokat is újra pótolni kell, például gyümölcslé-keverékek (gyümölcslé + ásványvíz) vagy zöldséglevek fogyasztásával.

A helyes szaunázás "aranyszabályai":
1. A szauna ne legyen a végletekig szabályozott fürdő. A szaunázó elsősorban jól kell érezze magát. Így képesek például a "megrögzött" szaunalátogatók a kívánatosnál több időt a kabinban tölteni. Az "újoncok" hajlamosabbak arra, hogy talán idő előtt hagyják el a kabint. Figyeljenek oda szaunafürdőzés közben saját jó közérzetükre.
2. Álljon elegendő idő a rendelkezésére. Egy teljes szaunafürdő körülbelül 2 órát igényel. Ennek feszültségoldónak kell lennie! A folyamat hajszolt "ledolgozása" a testet inkább megterheli, mint hogy felüdítené. Ezenkívül se éhesen, se tele gyomorral ne menjen szaunába!
3. Tisztálkodjon ezután a tus alatt és végül szárítkozzon jól le, mert a száraz bőr gyorsabban izzad. Egy meleg lábfürdő a szaunázás előtt még jobban elősegíti az izzadást.
4. A szaunában tekerje egész teste köré a fürdőlepedőjét. Az ottlét rövid, a hatás pedig intenzív kell, hogy legyen. Izzadjon ezért a középső vagy felső padon, 8 és 15 perc itt teljesen elég. Hagyatkozzon mindenekelőtt a saját érzéseire. Az utolsó két percben tanácsos felülnie, hogy a vérkeringése megszokja a függőleges helyzetet.
5. Ne menjen rögtön a tus alá, vagy a merülőmedencébe. Hűtse le magát először a friss levegőn; a testnek most oxigénre van szüksége. Csak ezután hűtse le a testét erős vízsugarat adó zuhanyozó alatt. Ha használja a merülő-medencét, legyen gondja rá, hogy előtte az izzadságot leöblítse magáról.
6. A lehűlés után egy meleg lábfürdő kellemes melegérzetet biztosít. Újbóli hidegvíz-használat (esetleg többszöri ismétléssel) különösen intenzíven edzi a véredényeket és megnöveli testének ellenálló képességét.
7. A pihenést elősegítendő ehhez csatlakozva ajánlatos egy kis szünetet beiktatni.
8. A szaunafürdő ideje alatt jobban teszi, ha nem iszik semmit, mert különben a salaktalanító hatás messzemenően elmarad. Szolárium használata azonban nem zavarja a szauna hatását.
9. A további "szauna-menetek" ugyanúgy zajlanak, mint az első; ezekből 3 menet egymás után biztosítja a kívánatos egészségügyi célok elérését. További izzadás nem vezet a szauna hatásainak növeléséhez.
10. Egy szaunafürdő különösen a testi felfrissülést és a pszichés ellazulást szolgálja. Hogy mellesleg megőrizzük a szauna hatását és elkerüljük a nemkívánatos keringési reakciókat, a szauna után kerüljük a sporttevékenységeket. Ezzel szemben egy masszázs a "szauna-menetek" között vagy a szaunázás lezárásaképpen még jobban erősítheti az ellazító hatást!

Rendszeres szaunázás által számos pozitív hatást lehet elérni:
- a civilizációs betegségek rizikója csökken,
- a vérkeringés javul,
- a kötőszövet erősödik,
- az emésztés szabályozottá válik (rendeződik a székrekedés, a gyomorpanaszok, a puffadás),
- a hideg kezek és lábak vérkeringése helyreáll,
- méregtelenítő hatást vált ki a salakanyagok bőrön keresztül történő eltávolítása által ("harmadik vese"),
- a reuma, a köszvény, az ízületi problémák és az arthrózisok tünetei enyhülnek,
- a bőrbetegségek javulnak,
- a paraziták, gombák, vírusok és baktériumok elpusztulnak,
- a légutak kitágulnak,
- az immunsejtek aktivizálódnak,
- a vegetatív idegrendszer zavarai kiegyensúlyozódnak,
- ellazulás és "önmagunkra találás", kikapcsolódás: a stressz okozta károk megelőzése, - sportolás után ideális pihenés az izomzat számára; az izomzat ellazul, "lepuhul" és javul a keringése,
- érfal-tréning,
- különösen a gőzfürdős-szauna tisztítja a bőr pórusait. Ezáltal a külső esztétikusabb lesz, a bőr feszesebbé válik, a kinézet javul.



fb share