1. K&H Olimpiai Futónapok - Kaposvár

K&H olimpiai futónapok Részvételi csúcs Kaposváron!

A K&H Bank olimpiai programsorozatának eseménye: a K&H olimpiai futónapok szombaton második állomásához érkezett Kaposváron. A 3,2 km-es távot a szemerkélő eső ellenére majdnem kétezren teljesítették, amely a város sporttörténelmében egyedülálló, az eddigi legmagasabb részvétel futórendezvényen. Az igazi olimpiai hangulatról a meghívott volt olimpikonok és az Athéni Játékokra készülő sportolók gondoskodtak, akik nemcsak a bemelegítést vezették, de futócipőt húztak, és együtt mozogtak a város aprajával-nagyjával, ismert közéleti személyiségeivel.

A K&H Bank szponzorációs stratégiájának fontos részét jelenti a sport támogatása, ezen belül is a Magyar Olimpiai Bizottsággal kialakított együttműködés. A K&H Bank, mint a Magyar Olimpiai Bizottság arany fokozatú főtámogatója és a Magyar Olimpiai Csapat Bankja 2004-ben nemcsak termékeiben, de rendezvényeiben, programjaiban is megjeleníti az olimpiai értékek melletti elkötelezettségét.

A Bank olimpiai programsorozata a K&H olimpiai futónapokkal vette kezdetét, amely öt nagyvárosban mintegy húszezer ember megmozgatására vállalkozik az olimpiára való felkészülés jegyében. A versenysorozat második állomása Kaposváron március 27-én, szombaton kiemelkedő sikerrel zárult: a város sporttörténelmének eddigi legmagasabb részvételi arányú, közel 2000 fős rendezvénye a K&H olimpiai futónapok lett.

A 10 órai rajtot közös bemelegítés előzte meg, melyet Kállai Ákos, Simóka Bea és Simóka Nóra, athéni olimpiára készülő öttusázó világbajnokaink vezettek. A mezőny a kilencvenöt éves, egykori kiváló olimpikon (Berlin, 12. hely) magasugró, dr. Bodosi Mihály rajtlövésére vágott neki a 3,2 km-es távnak a város jelképét jelentő Kossuth térről, ahova 35 perc elteltével minden induló visszatért. A 2000 versenyző legfiatalabb, 3 éves futója részben saját lábán, részben Paróczy Zsolt, volt válogatott tájfutó nyakában teljesítette a távot. A mezőny legidősebb versenyzője a veterán országos bajnok triatlonista: Szűts Miklós volt. A szerencsés célbaérés után, a díjátadó előtt kvízjáték és ajándéksorsolás várta a játékos kedvűeket, ahol a helyes válaszokért olimpikonok által dedikált ajándékokat nyerhettek.

Az első három befutónak (női és férfi kategóriában) a díjat és az ajándékcsomagot Simóka Bea, Simóka Nóra és Kállai Ákos adta át. A kíváncsiak a verseny után megtudhatták még, hogyan készülnek sportolóink az olimpiára és mit várnak az itthon maradó rajongóktól, szurkolóktól.

K&H olimpiai futónapok
Kaposvár - 3,2 km
Férfiak:
'

1. Kőműves Norbert (PVSK) 9:31
2. Avar András (Megalódusz) 10:08
3. Nagy Tamás (Építők AC) 10:22

Nők:
1. Horváth Gréta (Aréna Vitál TSC) 12:10
2. Forró Zsófia (Építők AC) 12:26
3. Czebei Réka (KSI) 12:47

A K&H olimpiai futónapok következő állomása április 25-én, Győrben lesz, ahol ismét a jó hangulat, a közös mozgás és olimpikonjaink várják a tartalmas vasárnapi programra vágyókat.

fb share