14. K&H olimpiai maraton váltó, Budapest

REKORDMEZŐNY A VÁLTÓK VÁLTÓJÁN

Vasárnap minden idők legnépesebb mezőnye állt rajthoz a 14. K&H olimpiai maraton és félmaraton váltón a Kossuth téren. A barátság versenyén, amely része a Sport Szakállamtitkárság "Mozdulj, Magyarország!" akciójának, az idén három távon, 950 csapat kezében járt társról társra a váltóbot közel öt órán keresztül, mintegy hét kilométeres futókörgyűrűt alkotva a Parlament körül. A staféták maratoni (6x7031.5 m), félmaratoni (3x7031.5 m), valamint minimaratoni (3x2100 m) távokon versenyeztek. A klasszikus táv versenyét a férfiaknál a Dover Nyelviskola (2:15:03) csapata nyerte, míg a hölgyeknél a Honvéd lányok (2:55:23) győzedelmeskedtek.

Elsőként, fél 10-kor a K&H olimpiai minimaraton váltó háromfős csapatainak első embereit szólították a rajtvonalhoz. A többnyire kisiskolásokból vagy kisgyermekes családi csapatokból álló staféták tagjai - a legkisebbek szüleik kíséretében - könnyedén teljesítették a fejenként 2,1 kilométeres távot.

Amíg a "kicsik" kipihenték a verseny fáradalmait, addig a félmaratoni és maratoni váltók már a nagy megmérettetésre készülődtek. A "nagy" váltók mezőnyét a minimaratoniéhoz hasonlóan Varró Gyula vezényletével a Coca-Cola Testébresztő Nagykövetei melegítették be a rajt előtt.

Néhány perccel a rajt előtt a Samba Batucada dobzenekarnak köszönhetően a hangulat és a várakozás egyre fokozódott. 11 órakor végül Monspart Sarolta, a Futás Nagyasszonya indította útjára a rekordszámú, 850 fős mezőnyt a váltócsapatok első tagjaival. Ettől kezdve meg sem állt a taps és a közös szurkolás a csapattagokért.

Elsőként a félmaratoni táv győzteseit köszönthettük a célban. A férfiaknál a Váci Forma SE három kiválósága érkezett elsőként a célba, míg a női váltók közül a Vasas Humansoft Gumika futói bizonyultak a legeredményesebbnek.

A K&H olimpiai félmaraton váltó évek óta médiabajnokság is egyben, amelyet idén zsinórban hetedszer a Honfi Gábor vezényelte Szuperinfó csapata nyert meg, a Reuters és a Metro hírújság legénysége előtt.

A legnagyobb érdeklődés a maratoni táv versenyét kísérte. A Dover Nyelviskola színeiben versenyző atléták hozták a formájukat, és az elmúlt két évhez hasonlóan idén is megnyerték a viadalt. A "gyengébbik" nem váltói közül a Honvéd Lányok futottak a leggyorsabban.

A barátság versenyén idén is számtalan érdekes csapat sorakozott fel, köztük a Vígszínház színészeiből és a Népszava munkatársaiból álló Vígszava Co. is, melynek színeiben élete első futóversenyén vett részt a Kossuth térre kerékpárral érkező színművész, Hegedűs D. Géza.

A nap végére az elégedett, mosolygós arcok láttán bebizonyosodott és egyértelművé vált, hogy okosan döntöttek azok, akik családjuk, barátaik, vagy kollégáik körében az aktív, sportos pihenést választották ezen a nyári vasárnapon.

A BSI következő eseménye a 4. Gatorade Futógála lesz június 10-én, a pesti alsó rakparton.


Eredmények (abszolút):
K&H maraton váltó (6x7032.5 m)
Férfiak:

1. Dover Nyelviskola (Zsíros Mihály, Szekeres Attila, Szabó Imre, Pelsőczy Attila, Szabó Gábor, Nagy György) 2:15:03
2. Honvéd (Soós Dániel, Steib Péter, Rajnai Tamás, Ostoróczky Ferenc, László Balázs, Khoór Bence) 2:20:25
3. TTT-HSE (Róth Balázs, Major Tamás, Tóth András, Walter József András, Avar András, Major Tamás) 2:33:07
Nők:
1. Honvéd Lányok (Molnár Tímea, Benkó Gabriella, Sík Barbara, Rédli Szilvia, Móczó Zsanett, Torma Anett) 2:55:23
2. Bakony-Alpin és Futóklub II. (Dóczi Éva, Gazda Andrea, Koósné Horváth Marianna, Tóthné Miklós Zsuzsanna, Rőth Judit, Mike Krisztina) 3:07:11
3. Spuris Lányok Fürge Lábon (Halász Annamária, Gyurcsák Szilvia, Wermescher Ildikó, Sipos Andrea Dr., Bakó Mónika, Diószeghy Fruzsina) 3:09:27

Médiabajnokság
Férfiak:

1. Szuperinfó (Zabari János, Országh Gábor, Honfi Gábor) 1:21:00
2. Reuters (David Chance, Thán Krisztián, Korányi Balázs) 1:36:46
3. Metro II. (Babolcsai Edit, Polcsek Dániel, Takács László) 1:38:31
Nők:
1. Csibefutam - Sanoma Budapest Kiadó (Taskó Erzsébet, Szira Krisztina, Ferenczi Anita) 1:46:13
2. Metro I. (Bartók Adrienn, Máté Szilvia, Miklósi Gizella) 2:01:11

K&H olimpiai félmaraton váltó (3x7032.5 m)
Férfiak:

1. Váci Forma SE (Pész Attila András, Budai Lajos, Joó Sándor) 1:15:25
2. Procter&Gamble Higynet Futókör 1:18:14
3. Gyuró-Team SE B csapat 1:19:14
Nők:
1. Vasas Humansoft Gumika (Mizsér Fruzsina, Meyer Szonja, Kurucz Krisztina) 1:27:55
2. Spontán 1:35:00
3. Magyar Telekom Lányok 1:37:00

K&H olimpiai minimaraton váltó (3x2100 m)
Férfiak:

1. SZOSZ (Sztrapkó Norbert, Olasz László, Kedves Roland) 20:52
2. VFSE Nyuszómuszó Team 21:19
3. Szeretjük a TF-eseket 22:12
Nők:
1. Zuglói Hajósok (Weiler Virág, Hives Virág, Földházi Anita) 24:47
2. Postás Csajok SE 26:39
3. Fürge Mókusok 26:50

FEL

fb share