Samsung Olimpiai Zöld Fesztivál - Eseménytörténet

2010 | 2011 | 2012

Samsung Olimpiai Zöld Fesztivál - 2010. május 1.

Remek hangulat, gyönyörű idő és izgalmas versenyek, vagyis lezajlott az idén először megrendezett Samsung Olimpiai Zöld Fesztivál a Hármashatár-hegyen. A sportmajálisra mintegy 1850 induló nevezett, de az egyéb résztvevőkkel együtt a létszám elérte a több ezret.

Már kora reggel sokan gyülekeztek a helyszínen, főleg kerékpárosok, illetve a túrán indulók és a nordic walkingosok. Kora délelőtt először a legkisebb bringások rajtoltak el, ezzel szinte egyidőben a túrázók és a nordic walkingosok bemelegítése is elkezdődött Wilk Zsófia irányításával. A gyaloglók 11,5 és 23 kilométeres távnak vágtak neki röviddel ezután. Pontban délben a nap egyik leglátványosabb eseményére került sor: D. H. Kim, a Samsung elnöke rajtjelére több száz kerékpáros vágott neki a hármashatár-hegyi vitorlázó repülőtér közepéről a 8. Buda Mountain Bike Maraton távjának, illetve a 10 és 21 kilométeres távnak. A mezőny több mint másfél kilométer hosszan kígyózott fel a hegy oldalán.

A futók kora délután érkeztek a sportmajálisra, őket Szabó Judit, a Fitnesz akadémia trénere melegítette be. Fél 3-kor Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke lőtte el a terep félmaraton és a 11 kilométeres táv mezőnyének rajtját. A ragyogó napsütésben szintén csodás látványt nyújtott a mintegy 500 fős futókígyó, amint egyre feljebb és feljebb hágott a hegyek oldalán. Kicsivel később a 3,2 kilométert teljesítő futók is elindultak, miközben a bringások eredményhirdetése zajlott, és a túrázók is célba érkeztek.

A hangulat az esemény alatt végig nagyon jó volt. A családi programnak is beillő Samsung Olimpiai Zöld Fesztiválon számos kiállítói sátrat kereshettek fel az érdeklődők, folyamatosan zajlottak kisebb-nagyobb programok, bringás bemutatók, s külön programok várták a gyerekeket. Délután először a legrövidebb futótáv, aztán a 11 kilométer mezőnye érkezett be, végül a terep félmaraton versenyzői érkeztek folyamatosan a célba. Sajnos kisebb malőr is történt: a félmaraton útvonalát valakik valamiért átszalagozták, a táv így mintegy 2,8 kilométerrel lett rövidebb. Ettől függetlenül kiválóan sikerült az idei budapesti terep félmaraton. A remek hangulatú esemény végén a Samsung értékes ajándékait, egy mobiltelefont, egy fényképezőgépet és egy televíziót sorsoltak ki az indulók között

A félmaratoni versenyszámban a férfiaknál Szabó Imre, a Vasas versenyzője volt a leggyorsabb, 1:12:12 alatt teljesítette a távot. Másodikként Beda Szabolcs (Budapesti Honvéd) érkezett célba, ideje 1:17:29. A harmadik helyezett a MATASZ versenyzője, Filip Krisztián lett, 1:21:01-es idővel. A nőknél az egri Vass Vera nyerte a versenyt 1:30:17-es idővel. A második az UTE-s Molnár Erika lett, ideje 1:34:00, harmadikként Peredy Lúcia Julianna ért célba 1:38:02-es idővel.

A Mountain Bike maratonon az abszolút férfi kategóriában Blazsó Márton győzedelmeskedett 1:37:02-vel, a második Lukács Bálint lett (LTV Merida Racing Team) 1:40:40-nel, míg a harmadik helyet Kapitány Attila (Fillari Teams Budaörs) szerezte meg, időeredménye 1:41:12. A női abszolút kategóriát Dósa Eszter (Vitalitás SE Golyán Kerékpár) nyerte 1:57:11-gyel. Másodikként a Bringabanda SC-s Nagy Hedvig ért célba 2:05:02-vel, míg a harmadik 2:05:36-tal Cseh Veronika lett.

Eredmények

Futás:

21 (18,2) km:

Férfi: 1. Szabó Imre 1:12:12 2. Beda Szabolcs (Bp. Honvéd SE) 1:17:29 3. Filip Krisztián (MATASZ Székesfehérvár) 1:21:01

Női: 1. Vass Vera 1:30:17 2. Molnár Erika (UTE) 1:34:00 3. Peredy Lúcia Julianna (Csigaház SC) 1:38:02

11 km:

Férfi: 1. Papp Dániel 49:35 2. Robert Boozee (Egyesült Államok) 49:48 3. Szabó Péter (Eger) 51:10

Női: 1. Nagy Csilla 53:52 2. Dominics Linda 59:03 3. Laura Jantosikova (Szlovákia) 1:02:06

VIII. Buda Mountain Bike Maraton

Abszolút kategória:

Férfi: 1. Blazsó Márton 1:37:02 2. Lukács Bálint (LTV Merida Racing Team) 1:40:40 3. Kapitány Attila (Fillari Teams Budaörs) 1:41:12

Női: 1. Dósa Eszter (Vitalitás SE Golyán Kerékpár) 1:57:11 2. Nagy Hedvig (Bringabanda SC) 2:05:02 3. Cseh Veronika 2:05:36

2. Samsung Olimpiai Zöld Fesztivál - 2011. május 1.

A májusi eső ugyan nem kifejezetten ért aranyat a 2. Samsung Olimpiai Zöld Fesztiválnak, ettől függetlenül sok-sok programmal és vidám hangulatban zajlott a Hármashatár-hegyen rendezett sportesemény.

A vasárnapi, majdnem végig kitartóan zuhogó esőt valószínűleg szívesen megspórolta volna a Samsung Olimpiai Zöld Fesztivál valamennyi résztvevője, de mint az már számos BSI-rendezvény esetében bebizonyosodott, a rossz idő nem tudja kedvét szegni a sportolni vágyóknak. A hármashatár-hegyi eseményre 2500-an neveztek. Jöttek is reggel és kora délelőtt szép számmal a résztvevők, mindenek előtt a bringások és a túrázni, nordic walkingozni készülők. Utóbbiak voltak a legfrissebbek, már olyan értelemben, hogy 10 óra után nem sokkal neki is vágtak a Budai-hegységnek. A kerékpárosok nagy eseménye, a IX. Buda Mountain Bike Maraton rajtja volt aztán a nap következő fontos történése, amire C. H. Suh, a Koreai Köztársaság nagykövete adta meg a jelet. És bár ekkor már rendesen esett az eső, a bringások rajtját rengeteg érdeklődő és szurkoló nézte végig. Velük együtt figyelte a hármashatár-hegyi vitorlázó repülőtér közepéről tekerő bringásokat Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, D. H. Kim, a Samsung elnöke, Facskó István, a Samsung alelnöke és Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára.

A programban nem volt megállás: nem sokkal 11 óra után 1 kilométeres gyerekfutam indult. Ezen sok olyan kis és nagyobb gyerek állt rajthoz, aki a magyarországi SOS Gyermekfalukból érkezett. Lelkesedésüket nem tudta elmosni az eső. Mint ahogy azokét sem, akik a dombfutást, vagy a 3x1 kilométeres váltót próbálták ki a sportfesztiválon. A futás, a kerékpározás, a túra és a Nordic Walking mellett még számos egyéb program várta az érdeklődőket: többek között különböző játékok, kiállítói sátrak és kispályás focimeccsek. Utóbbiakon az SOS Gyermekfalu és a Samsung csapatai mérkőztek meg egymással, olyan igazi profi játékvezető bíráskodása mellett, mint a dél-afrikai focivébén is dirigáló Kassai Viktor.

A futóprogramok kora délután folytatódtak: először a 3 kilométeren indulók vágtak neki a Hármashatár-hegynek, aztán Schmittné Makray Katalin, a köztársasági elnök felesége rajtjelére a félmaraton és a 7 kilométer indulói, kiegészülve a 21 kilométeres táv váltóival és a 14 kilométeren indulókkal. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy hiába esett az eső, hiába volt inkább októberi, mint májusi az időjárás, a futókat ez nem rettentette el.

A Samsung Olimpiai Zöld Fesztivál késő délután a futók célba érkezését követő eredményhirdetéssel és nyereménysorsolással ért véget. Az eseményen licitálásra ajánlottak fel egy Kassai Viktor által dedikált futball-labdát és egy magyar válogatott mezt. Az árverés bevételét az SOS Gyermekfalu támogatására fordítják. A sorsoláson egy Samsung Smart TV talált gazdára.

A tavaly "debütált" Samsung Olimpiai Zöld Fesztivál az eső ellenére is jól sikerült. Ezen az eseményen ugyanis szinte mindennek helye van a futástól a kerékpározásig és a sporttól a szabadidős programokig. Olyan sportesemény zajlott vasárnap a Hármashatár-hegyen, amelyen a már-már profi futók és bringások mellett a családok és a gyerekek, vagy egyszerűen a természetben kikapcsolódni vágyók is találnak számukra megfelelő programot.

A BSI következő eseménye a 4. Intersport Tour de Tisza-tó lesz május 7-én Tiszafüreden.

Eredmények

Terep félmaraton:

Férfi:
1. Zatykó Miklós (Vasas SC) 1:19:20
2. Józsa Gábor (MAC) 1:20:26
3. Beda Szabolcs (Bp. Honvéd SE) 1:21:20

Női: 1. Rozsnyai Lilla (ELTE-BEAC Polythlon) 1:40:25
2. Vass Vera (Ikarus BSE) 1:41:44
3. Köcski Réka 1:44:46

Férfi váltó:
1. Cheka-Cheka 1:34:22
2. Forest Gump Team 1:34:36
3. VUELTA Trió 1:53:52

Női váltó:
1. Tri Lányok 2:10:40
2. Futópajtik 2:24:10

14 km:

Férfi:
1. Pulszky Lajos Zoltán 55:43
2. Makár László 56:38
3. Kis Tibor (MAC-Népstadion) 56:49

Női:
1. Kiss Mirella (Polythlon) 1:16:50
2. Baranyai Judit (Spuri SC) 1:19:31
3. Nagy Csilla 1:20:16

7 km:

Férfi:
1. Pelsőczy Attila (Sashegyi Gepárdok) 27:00
2. Gyurászik László (Gyuró-Team SE) 30:15
3. Gajdos Tamás 31:27

Női:
1. Őry Eszter Mária (Sashegyi Gepárdok) 33:50
2. Kovács Alexandra 37:14
3. Csonka Szilvia 39:00

IX. Buda Mountain Bike Maraton:

Férfi:
1. Buruczki Szilárd (Magellán-Kőbánya TC) 1:42:00
2. Búr Zsolt (Bringabanda SC) 1:44:59
3. Szalay Péter (X2S-KONA TEAM) 1:49:07

Női:
1. Dósa Eszter 2:21:41
2. Perlaky Evelin 2:47:35

3. Samsung Olimpiai Zöld Fesztivál - 2012. május 1.

A május 1-jei 3. Samsung Olimpiai Zöld Fesztivál futó, túrázó és kerékpáros távjaira összesen 3030-an neveztek be, ami rekord az esemény történetében. Nyolc terepfutó táv, két túra útvonal és négy kerékpáros táv várta a sportolni vágyókat Hármashatár-hegyi Repülőtérről kiindulva.

Elsőként a túrázók indultak el 10 és 11 óra között a 11, illetve a 23 kilométeres távokra a Budai-hegységben kijelölt, túlnyomórészt jelzett turista utakon. A tavaszi erdő jó választás volt ezen a meleg napon, a fák árnyékában kellemesen telt az idő, míg a kirándulók bejárták a Nagy-Hárs-hegyet, a hosszútávosok továbbmentek a Szépjuhásznéig, majd megnézték Makkosmáriát, a Normafától átmentek a János-hegyre, hogy végül mindkét táv indulói Hűvösvölgyön át térjenek vissza a Hármashatár-hegyre.

A 3. Samsung Olimpiai Zöld Fesztivál keretében rendezték a jubileumi, X. Buda Maraton hegyikerékpár-versenyt, mely hagyományosan a szakág hazai szezonnyitó rendezvénye is egyben. A biciklisek turista (10 km), hobby (21 km) és sport (42 km) kategóriában indulhattak 11 órakor. A pálya a Hármashatár-hegy mind a négy oldalát és a környezetében lévő többi hegycsúcsot is érintette. A verseny különlegessége azt volt, hogy a pálya 21 kilométer után visszatért a rajt színhelyére, és itt mindenki eldönthette, hogy kimegy-e még egy 21 kilométeres körre, vagy befejezi a versenyt.

A hosszú távú verseny abszolút győztese Buruczki Szilárd (Merida Kőbánya TC) és Dósa Eszter (Vitalitás SE) lett, a rövidtáv legjobbjaként Makács Gábor (PCCC) és Módos Gabriella (Merida Maraton Team - CST) zárt.
A gyerekek 1 kilométeres, kerékpáros egyéni versenye volt a Diák Kupa, ez a versenyszám is ingyenesen várt a résztvevőket.

13:00 órakor látványos légi bemutatót tartott az esemény helyszíne felett Besenyei Péter tízszeres műrepülő magyar nemzeti bajnok, egy erre a napra tervezett különleges koreográfiával. Olyan alacsonyan húzott el a reptér felett, hogy a célba érkező kerékpárosok elől a füst egy rövid időre eltakarta a pályát!

A 3. Samsung Olimpiai Zöld Fesztiválon a gyerekek és a családok ingyenesen vehettek részt az 1 kilométeres gyerekfutamon és a 3 x 1 kilométeres váltófutáson.
A 3 kilométeres táv pedig egyfajta örömfutás volt a Hármashatár-hegyi Repülőtér körül.
A sporteseményre ellátogatott közel 120 gyermek is a magyarországi SOS Gyermekfalvakból - Battonyáról, Kecskemétről és Kőszegről -, akik részt vettek a rövidebb futótávokon is.

14 órakor egy 7 kilométeres körpályán együtt rajtoltak a 7 és a 21 kilométer résztvevői, majd hozzájuk csatlakoztak a 14 kilométer indulói a második körben. A rajtot közösen lőtte el Molnár Zoltán, a MOB főtitkára és dr. Facskó István, a Samsung Electronics Magyar Zrt. elnöke.

A futóknál elsőként a 7 kilométeres táv teljesítői értek célba, itt Szabó Sándor, a Gyulai Atlétikai IC futója nyert, majd őt a táv tavalyi győztese, Pelsőczy Attila követte, míg a harmadik Varga Dániel lett a Sashegyi Gepárdoktól. A hölgyeknél Szerencsi Ildikó, a SZUSE versenyzője lett az első, Meggyes Luca és Köcski Réka, a Futóbolondok SE futója, a tavalyi félmaratoni bronzérmes előtt.
A 14 kilométeres távon Szabó Imre szakította át elsőként a célszalagot, aki az első Samsung Olimpiai Zöld Fesztiválon a félmaratoni táv győztese volt. A második helyezett a HASE futója, Makár László, aki megismételte a tavalyi teljesítményét. A harmadik Pach Péter Pál, a Sashegyi Gepárdoktól. A hölgyeknél Kis Zsanett, a MAC-NSI futónője több mint 6 és fél percet vert a második Hoksári-Czirbusz Katalinra, a Sashegyi Gepárdok versenyzőjére, akit Almási Éva követett.
A férfiaknál a terep-félmaratoni távon a tavalyi évhez képest helycsere történt az első helyen, Józsa Gábor, a MAC-NSI futója, 2011-es időeredményét és második helyezését megjavítva most megnyerte a távot, Zatykó Miklós, a Vasas MiFiN versenyzője idén az ezüst érmet szerezte meg. A harmadik Szabó Gábor, a Sashegyi Gepárdok versenyzője lett. A női mezőnyben Garai Valéria, a Vasas Humansoft futója, az SOS Gyermekfalu munkatársa bizonyult a leggyorsabbnak. A második Harms Victoria, míg a harmadik Ladányi Tímea, az Óbudai Futókör versenyzője lett.
A futók között ott volt öt magyar olimpiai fáklyavivő is, akik hazánkat képviselik majd a Játékokat megelőző eseményen.

Az esemény különlegessége a 200 méteres Dombfutás volt, amely a 32 fokos hőségben kissé megnehezítette a futók dolgát - de ha belegondolunk, hogy ez a 200 méter később része volt a 7 kilométeres futókörnek is, akkor mindenkit nagy elismerés illet.

A nap folyamán délelőtt 10:15-től folyamatosan zajlottak a "hegyi grund" focibajnokság, amelynek keretében az SOS gyermekek egymással, a Samsung dolgozóival és olimpikonokból álló csapattal mérték össze tudásukat a SamsungSport kupáért.

A 3. Samsung Olimpiai Zöld Fesztiválon igazi fesztivál hangulat várta a résztvevőket és a nézőket egyaránt, kerékpáros bemutatókkal, kiállítókkal, játékokkal, kerékpárszervizzel. Mindenki megtalálhatta a neki való sportágat és távot, hogy a természetben töltsön egy kellemes napot.

A BSI következő eseménye az 5. Intersport Tour de Tisza-tó lesz május 6-án.

Eredmények:

Terepfélmaraton (21 km)

Férfi:
1. Józsa Gábor, MAC-NSI, 01:17:27
2. Zatykó Miklós, Vasas MiFiN, 1:20:30
3. Szabó Gábor, Sashegyi Gepárdok, 1:23:58

Női:
1. Garai Valéria, Vasas Humansoft, 1:53:14
2. Harms Victoria, 1:55:41
3. Ladányi Tímea, Óbudai Futókör, 1:56:46

Terepfutás 14 km:

Férfi:
1. Szabó Imre, 00:53:43
2. Makár László, HASE, 00:56:30
3. Pach Péter Pál, Sashegyi Gepárdok, 00:58:04

Női:
1. Kis Zsanett, MAC-NSI, 01:05:34
2. Hoksári-Czirbusz Katalin, Sashegyi Gepárdok, Pilisszántó, 01:12:16
3. Almási Éva, 01:13:55

Terepfutás, 7 km:

Férfi:
1. Szabó Sándor, Gyulai Atlétika IC, 00:25:19
2. Pelsőczy Attila, TFSE, 00:26:02
3. Varga Dániel, Sashegyi Gepárdok, 00:26:29

Női:
1. Szerencsi Ildikó, SZUSE, 00:29:24
2. Meggyes Luca, 00:31:28
3. Köcski Réka, Futóbolondok SE, 00:32:39

Terepfutás, 3x7 km váltó:

Férfi:
1. HASE, 01:27:23
2. Cheka-Cheka, 01:29:51
3. GyURÓ Team, 01:36:50

Női:

1. mezei nyulak, 02:14:06
2. TriLányok, 02:18:11
3. Futrinkák, 02:44:16

Abszolút eredmények, X. Buda Maraton:

Sport kategória (42 km):

Férfi:
1. Buruczki Szilárd (Merida Kőbánya TC), ideje 01:36:47
2. Búr Zsolt (Bringabanda SC), 01:37:20
3. Tánczos Gábor (KTM-DigitalJet), 01:37:50

Női:
1. Dósa Eszter (Vitalitás SE), ideje 02:02:29
2. Poór Brigitta (Zaboo Pro Team-X2S), 02:02:47
3. Albert Katalin (VKE Nelson), 02:18:51

Hobbi kategória (21 km):

Férfi:
1. Makács Gábor (PCCC), ideje 00:51:07
2. Bokros Manassé (VKE Nelson), 00:52:31
3. Vertich Tamás (Salgótarjáni HKE). 00:52:41

Női:
1. Módos Gabriella (Merida Maraton Team - CST), ideje 00:59:48
2. Scherk Tímea (Berguson Kell's Team), 01:06:07
3. Orosz Anita (Trek SE), 01:07:31

A hallássérültek bajnokságának győztesei (mindhárom rövidtáv): Bajusz József (felnőtt), Csontó Ádám (U19), Tulcsik Melinda (felnőtt).

SamsungSport focikupa:

1. hely: Olimpiai Bajnokok
2. hely: Samsung Smart Team

NÉVADÓ FŐSZPONZOR TÁRSSZERVEZŐ TÁRSSZPONZOR erdinger rexona MÉDIATÁMOGATÓ wellnes_cafe Ideál magazin Funzine TÁMOGATÓ

fb share