2015-01-30

Fut a Cég extra: 2015-ben is!

2015-ben 6 fordulóból álló versenysorozatot hirdetünk a legaktívabb cégek, munkahelyi közösségek számára.

2015-01-30

2015. évi országos és világbajnokságok ultrásoknak

Az Ultrafutók Magyarországi Szövetsége közzétette az idei ultratávú országos bajnokságok valamint a világbajnokságok helyszíneit. Idén elsőként Székesfehérváron mérkőzhetnek meg a futók, 12 órás versenyszámban.

2015-01-30

Bubka is indul az IAAF elnöki posztjáért

Az olimpiai bajnok ukrán Szerhij Bubka bejelentette, hogy indul augusztusban a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) elnöki posztjáért.
A volt rúdugró hazája olimpiai bizottságának a vezetője, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó testületének tagja és 2007 óta az IAAF alelnöke. Az 1988-as szöuli aranyérme mellett szabadtéren sorozatban hatszor nyert világbajnokságot és 35 világcsúcsot állított fel.

2015-01-30

Örökre elfutott a harcművész - Eperjesi Nándor (1968-2015)

Egy tragikus hirtelenséggel elhunyt futótársunkra emlékezünk.

2015-01-29

Február 1-jétől kedvezőbb, ha online nevezel

Ha Te megkönnyíted a dolgunkat, mi nevezési kedvezményt adunk!
Akár ezzel egy mondattal össze is foglalhatnánk a lényeget, de inkább kifejtjük kicsit bővebben. Részletek a kattintás után.

2015-01-29

Boldog születésnapot kívánunk! - Szűcs Csaba 50 éves

Magyar maratoni országos csúcstartó (2:12:10 - 1993, Párizs), többszörös magyar bajnok és csúcstartó, jelenleg a Spuri Futóboltok vezetője. A kattintás után egy kis videóval köszöntjük!

2015-01-28

Január 29-én Düsseldorf az Eurosporton

Holnap, január 29-én, megkezdődik az Eurosporton is a fedettpályás atlétikai szezon, a düsseldorfi versenyt adják élőben 19:00-21:00 között az Eurosport 1-en.

2015-01-28

Spuri Aranykártya kedvezmények partnerversenyeinken

Tudod, hogy hányféle versenyen indulhatsz kedvezményesen Spuri Aranykártyád bemutatásával, a BSI-n kívül is? Nem? Akkor most elmondjuk, hiszen már most válogathatsz többféléből, és a nagy része még hátra van.

2015-01-28

10 futó teljesítette a 7 nap, 7 kontinens, 7 maraton kihívást

A sokféle extrém maratoni kihívások és versenyek közt van egy World Marathon Challenge elnevezésű, melynek lényege, hogy hét nap alatt, hét különböző kontinensen kell egy-egy maratont teljesíteni. Idén a résztvevő 12 futóból tíznek sikerült, köztük az első nőnek is.

2015-01-28

Lőttek az őrült ötletnek, nem lehet külön férfi és női olimpiát tartani

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kategorikusan visszautasította azt a szaúdi elképzelést, miszerint az ország úgy pályázna olimpiai rendezésre Bahreinnel közösen, hogy Szaúd-Arábiában csak férfi, Bahreinben pedig kizárólag női versenyeket rendeznének.

2015-01-26

Boston tömegközlekedés-szakértővel pályázik az olimpiára

A jövőben Richard Davey, Massachusetts állam tömegközlekedésért felelős korábbi vezetője irányítja majd ügyvezetőként Boston pályázati bizottságát a 2024-es nyári olimpiára.

Davey Dan O'Conell helyét veszi át, akinek vezetésével Boston kivívta a jogot az amerikai városok között, hogy pályázhassank.

2015-01-26

Indul az i:am 2015. évi előadássorozat

2015. január 29-én este hét órakor a RAIN termékek magyarországi forgalmazójának vendégeként a Budapest, Csörsz utca 41. szám alatti "Gellért" torony első emeletén tartják az idei évi első előadásukat, amelyre szeretettel meghívnak minden érdeklődőt!

2015-01-26

Négy dobogós helyezés az első napon

A WLV kétnapos fedett pályás versenyének szombati programjában több magyar atléta is rajthoz állt. Közöttük az Egyesült Államok-beli tanulmányaiból hazatért Nguyen Anasztázia is, aki tengerentúli versenyei után először állt rajthoz, és 60 méteren 7,43 mp-es egyéni csúccsal, célfotósval a második helyen végzett.

2015-01-26

Hárman a legjobb három között

A Bécsben rendezett verseny második napján három magyar atléta állhatott fel a dobogóra. Négyszáz méteren Kása Tibor megközelítve fedett pályás legjobbját, a harmadik leggyorsabb volt/ 48,14 mp. Ebben a versenyszámban negyedik lett Móricz Báint/48,20 mp - ecs és ötödikként került rangsorolásra Mucsi Róbert/49,83 mp. 1500 méteren első helyen végzett Bene Barna/ 3:55,42 p. és szintén győzött a 15 éves mosonmagyaróvári magasugró: Horváth Koppány/189 cm - ecs.

2015-01-26

Nem dőlt meg a pályacsúcs Dubaiban

A Standard Chartered Dubai Maratonon a rendkívül erős mezőny ellenére, a pályacsúcsot nem sikerült megdöntenie idén senkinek. A meglepetés-győztes Lemi Berhanu Etióp színekben, 2:05:48 idővel, a hölgyeknél Aselefech Mergia harmadszor nem talált legyőzőre.

2015-01-26

Ír futó nyerte az Antarctic Ice 100 kilométeres versenyt

Dohányosból "megtért" ultrafutó nyerte a világ legkeményebb futóversenyeként számon tartott Antarctic Ice verseny 100 kilométeres távját. Az ír versenyző ráadásul a pályacsúcsot is megjavította 9:26:02 idejével. A második órákkal később ért célba.

2015-01-26

Ne feledd! Több eseményünk nevezési határideje is lejár a héten!

Figyelem! Ha kedvezményesen szeretnél nevezni például a 30. Telekom Vivicittá Városvédő Futás egyes távjaira, vagy az őszi 30. Wizz Air Budapest Félmaratonra, akkor siess, mert a vasárnap mindegyiknél ugrik egy kategóriát a nevezési díj! Mutatjuk, mely események érintettek.

2015-01-21

Cukiság kimaxolva

Usain Bolt hétfőn "lightning bolt" versenyt hirdetett kisbabáknak.

2015-01-21

Kiprotich rajthoz áll Tokióban

Jövő hónapban a Tokió Maratonnal megkezdődik az idei Marathon Majors sorozat és a legfrissebb hírek szerint rajthoz áll Stephen Kiprotich és Tiki Gelana is.

2015-01-20

A hét végén: Yours Truly 2015

Néhány éve még furcsán néztünk, mikor valaki elmesélte nekünk, hogy "csak úgy" kapta magát néhány társával, és futott egy januári hétvégén 25 vagy 50 kilométert. Mikor megkérdeztük, hogy mindezt miért tette, akkor még ők is csak ízlelgették a két szót, ami mára már a legtöbb futó előtt ismerős fogalom: Yours Truly.

2015-01-20

FAIR PLAY FELHÍVÁS - MEGHOSSZABBÍTOTTÁK A HATÁRIDŐT

A Magyar Olimpiai Bizottság Fair Play Bizottsága 2015. február 15-ig meghosszabbítja a "Fair Play" díj jelölések beküldési határidejét.

2015-01-20

33. Magyar Sajtófotó Pályázat

A sport kategóriában díjazottak között futós képek is felbukkantak idén.

2015-01-20

Az év végéig lezárják az oroszok elleni doppingvizsgálatot

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) illetékes bizottsága az idei év végére zárja le nyomozását a szisztematikus doppingolással vádolt Oroszországgal kapcsolatban. A WADA a német ARD televíziós csatorna egyik műsora kapcsán kezdett vizsgálatba, s kért be, majd kapott az orosz állami sportvezetéstől háromezer mintát újbóli ellenőrzés céljából, írta az MTI.

2015-01-20

Világszínvonalú oktatást ígér Mocsai Lajos, a TF új rektora

A sportszakembernek, aki 1978 óta tanít a TF-en, és nevéhez több tucat tudományos cikk és tanulmány fűződik, új beosztásában az egyetem szombati nyílt napján volt az első nyilvános szereplése.
A férfi és női kézilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya a leendő hallgatók előtti köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az idén 90 éves TF - amellett, hogy meg kívánja őrizni hagyományait - jelentős megújulás előtt áll.

2015-01-20

Londonban a női mezőny sem lesz piskóta

Azt már tudjuk, hog Paula Radcliffe pályafutásának utolsó maratonját futja majd Londonban, de lássuk az igazán illusztris női elit mezőny többi tagját.

2015-01-19

Megvásárolhatók a Spuri Öböl Félmaraton transzferbusz jegyei

A Spuri Öböl Félmaraton nevezőinek lehetőségük van transzferbusz igénybevételére.

2015-01-16

Kiküldtük a Spuri Aranykártyások részére az adategyeztető levelet

Szerdán elküldtük az adategyeztető emailt minden Spuri Aranykártyás részére, akinek van érvényes email címe az adatbázisunkban.

FONTOS! Ha nem kaptál levelet, de rajta vagy a listán, akkor kérünk, hogy nézd meg a Spam mappádat is, mert sajnos elő szokott fordulni, hogy odakerül az általunk küldött levél.

2015-01-16

Paula Radcliffe London után befejezi

A már számos helyen fel-felbukkanó hírt a London Maraton szervezői is megerősítették: a világcsúcstartó Paula Radcliffe az áprilisi londoni esemény fut utoljára profi atlétaként maratont.

2015-01-16

105 fős maratonváltó rekord

Az írországi Limerickben 105 futó vett részt abban a maratoni váltófutásban, melynek eredményeként - egyelőre nemhivatalos - Guinness rekord született 1:56:54 idővel.

2015-01-16

Napirenden a továbbtanulás

A székesfehérvári Regionális Atlétikai Központban működő ARAK Utánpótlás Akadémia lehetőséget kínál mindazon általános iskolás, továbbtanuló nyolcadik osztályos atléta számára, aki a sportágban komoly eredményeket, sikereket szeretne elérni.

2015-01-16

Nyílt napot tart a Testnevelési Egyetem

Nyílt napot tart az újra önálló Testnevelési Egyetem szombat 10 órától az Alkotás utca felőli új épület aulájában.

2015-01-16

7 maraton 7 nap alatt 7 kontinensen

A Travel Channel tévécsatorna egyik műsorvezetője, Rob Bell öt társával egy hét alatt közel 300 kilométert tervez lefutni. Az Antarktisztól Ausztráliáig terjedő kihívásban minden nap másik kontinensen futják le a 42 kilométert. Kezdeményezésük célja, hogy fogyatékkal élő fiatalokat segítsenek, lehetőséget biztosítsanak számukra a sportolásra.

2015-01-16

Telekom Vivicittá Félmaraton - 3000 nevező

Még csak január közepe van, de úgy tűnik az időnként valóban télies időjárás sem riaszt el senkit attól, hogy félmaratonra készüljön, hiszen az április 19-i Telekom Vivicittá Félmaraton nevezőinek száma meghaladta a 3000-et. 30. jubileum, 3000 nevező, népszerű eseményre készülünk! Használd ki a kedvezményes időszakot, január 31-ig nevezz a legkedvezőbb áron és köszöntsd a tavaszt szokás szerint "vivicittázva"!

2015-01-22

Január 26-tól új e-edzések indulnak!

Január 26-tól új edzésterveket indítunk egyes eseményünkre. Válaszd ki a 2015-ös terveidnek megfelelő távot és iratkozz fel!

2015-01-15

Vasárnap zárul első körben a Fuss 2015-ben 2015 km-t! pólórendelés

Vasárnapig várjuk az első rendeléseket és a befizetések beérkezésének is ez a határideje.

2015-01-15

Kiss Péter Emléktúra a Mátrában

A Hérics TTSE Kiss Péter családjával, Szőke Györggyel (Kékes TE), Keresztesi Koppánnyal, Medveczky Györggyel, Prétor Zsolttal (Mátra 115) és Tarnai Mátéval (MVTE) karöltve rendezi meg a Kiss Péter Emléktúrát a Mátrában 57, 37 és 20 km-es távokon, február 14-én.

2015-01-14

Partnerséget kínálunk 2015-ben is!

Felhívás versenyszervezőknek!
Szeretnénk a futóknak segíteni a tájékozódásban, naprakész információkkal ellátva őket úgy, hogy a hazai futóversenyek népszerűsítéséhez is hozzájárulunk.

2015-01-14

Jótékonysági csúcsot is döntöttünk tavalyi eseményeinken!

Jótékonysági csúcsot is döntöttünk tavalyi eseményeinken!
A BSI eseményein és közreműködésével több, mint 36,5 millió Ft jótékony pénzadomány gyűlt össze 2014-ben. Több, mint 4000 futó teljesítette jótékony céllal választott távját.

2015-01-13

Spuri Aranykártyás lettél? Élvezd az előnyeit!

A szemfülesek már december közepén észrevehették, hogy elkészült azoknak a listája, akik 2014-ben annyit mozogtak velünk, hogy jogosultakká váltak a Spuri Aranykártyára. Nézd meg, te is köztük vagy-e, és használd ki akár már most aranykártyád előnyeit! Alacsonyabb nevezési díj és egyéb kedvezmények - ezek várhatnak rád! Ne habozz hát, inkább kattints!

2015-01-12

Holnap, azaz január 13-án, Podiart az Örs vezér téri Spuri Futóboltban!

Holnap, azaz január 13-án 10-18 óra között az Örs vezér téri Spuri Futóboltban vendégeskedik a Podiart. Speciális talpbetétekkel kapcsolatos tanácsokat adnak.

2015-01-09

Mérettáblázat a Fuss 2015-ben 2015 km-t póló rendeléséhez

Eldöntötted, hogy megcsinálod, most pedig eldöntötted, hogy neked kell egy ilyen póló, egy 2015-ben 2015 km-t futok feliratú technikai mez. Hogy könnyebben eldöntsd, mekkorára is van szükséged, összeállítottunk egy mérettáblázatot, ami segíthet a rendeléskor.

2015-01-09

Spuri Futóboltok 2015. január 10-i nyitva tartása

Holnap, azaz január 10-én, a Spuri Futóboltok normál, szombati nyitva tartással várják a vásárlókat.

2015-01-08

Pályacsúcsok a Xiamen Maratonon

Mare Dibaba tavalyi címét megőrizve, ráadásul pályacsúcsot javítva elsőként ért célba a kínai Xiamen Maratonon. A férfiaknál Moses Mosop gondoskodott az új rekordról.

2015-01-08

Ma dől el, hol lehet a 2024-es amerikai olimpia

Az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága (USOC) csütörtökön dönt arról, hogy melyik várossal száll harcba a 2024-es nyári játékok rendezési jogáért. A USOC közleménye szerint a denveri ülésen választanak Boston, Washington, San Francisco és Los Angeles közül. Utóbbi metropolisz 1932-ben és 1984-ben már rendezett nyári olimpiát, a másik három város először adna otthont az eseménynek.

2015-01-08

Wermescher hatodik az Ultra Trail World Tour ranglistáján

Sikeres évet zárt Wermescher Ildikó, a Mammut Pro Team versenyzője, akit Landsberg tartomány legjobb sportolójának választott. Ildikó az Utra-Trail sorozat végén hatodik helyen állt a ranglistán (ehhez a 10 versenyből legalább három 100 km feletti távot kellett sikerrel teljesíteni)

2015-01-08

A királynőtől vehetett át kitüntetést a 103 éves maratonista

Fauja Singh a hivatalosan elismert legidősebb ember aki versenyen teljesítette a maratoni távot. A 103 éves futónak Erzsébet királynő a birodalom érdemrendjét adományozta.

2015-01-08

Magyar versenybírók európai eseményeken

Az Európai Atlétikai Szövetség levélben értesítette a MASZ-t, hogy az elkövetkező négy évre négy magyar versenybíró került az EA által felügyelt, kiemelt eseményeken közreműködők paneljébe.

2015-01-08

Horváth Bálint második a bécsi szilveszteri futáson

Horváth Bálint második lett a férfiak versenyében a bécsi szilveszteri futáson, számol be az MTI.

2015-01-08

Bolt: Megdönthetőek a világrekordjaim

"A világrekordok arra valók, hogy megjavítsák őket, így lesz ez 100 és 200 méteren is" - nyilatkozta német lapoknak a 28 éves olimpiai bajnok sprinter, Usain Bolt.

fb share