22. T-Com Vivicittá Városvédő Futás, Budapest

ÚJABB FUTÓCSÚCS A T-COM VIVICITTÁN
Tóth Tamás és Kálovics Anikó diadala

Szeged és Kaposvár után a budapesti T-Com Vivicittá Városvédő Futáson is nevezési rekord született. A Föld Napján tízezer-hatszázan húztak futócipőt és indultak el a három futó- (3.6, 6.5 és 12 km) valamint a gyalogló (3 km) táv valamelyikén, hogy köszöntsék a tavaszt, védjék a várost és a környezetet. A klasszikus 12 km-es Vivicittát a férfiaknál a tavalyi Plus Budapest Maraton győztese, Tóth Tamás (35:29), míg a hölgyeknél a múlt vasárnap a Torinó Maratonin diadalmaskodó Kálovics Anikó (39:09) nyerte.

Elsőként, 10 órakor a Midicittá mezőnye rajtolt el Kuttor Csaba, olimpiai válogatott triatlonista pisztolylövésére a Margitszigeten, ahol soha ennyi futó nem volt még a városvédő futások 22 éves történetében. A 6,5 km-es távon - melyen a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója, Christopher Mattheisen is indult - Horváth Béla, a Hunyadi DSE atlétája és a VEDAC-os Nagy Mónika érkezett elsőként a célba. Ezt követően a Minicittá főként általános- és középiskolásokból álló mezőnye rajtolt el két hullámban, köztük az olimpiai bajnok ökölvívó Kovács KOKÓ Istvánnal, aki családjával együtt teljesítette a 3,6 kilométeres távot.

Miközben a gyaloglók a Sportuszoda elől rajtoltak, a klasszikus 12 kilométeres táv, a Vivicittá indulói ellepték a szigeti bejárót. A 3900 fős mezőnynek csaknem hét és fél perc(!) kellett ahhoz, hogy utolsó futója is áthaladjon a rajtkapun. Eközben az élen haladó Tóth Tamás és Soós Dániel már a harmadik kilométerhez közeledett. Tóth Tamás elképesztő iramát a Budapesti Honvéd atlétája a 4. kilométerig bírta, azt követően a MISI SC kiváló futója fokozatosan növelte előnyét, s 35:29-cel megnyerte a versenyt. "Győzni jöttem, de azt nem gondoltam volna, hogy ilyen jó időt futok. A múlt vasárnapi maratoni győzelmem után ez a 12 kilométeres verseny gyors volt, de jól bírtam, így tartottam az iramot. Nagyon jó volt a hangulat is, az útvonalon végig szurkoltak az emberek. 2 hét múlva szeretnék a Hegyvidék Félmaratonin is indulni." - összegzett a győztes.

A hölgyeknél a múlt héten élete második maratoni versenyén is diadalmaskodó Kálovics Anikó rajt-cél győzelmet aratott. "Szokásomhoz híven gyorsan indítottam, az első kilométereken a fiúkkal futottam. Aztán persze ők lehagytak, így onnantól egyedül róttam a kilométereket. Örülök a győzelemnek, nagyon szeretem ezt a versenyt, mert hangulatos és az útvonal is nagyon szép. Jövő héten Svájcban állok rajthoz egy 4,5 kilométeres utcai futóversenyen." - mondta a Cover-Mapei atlétája.

Az iskolák között kiírt mozgósítási versenyt a budapestiek között a Teleki Blanka Közgazdasági Szakközépiskola (240 fő), míg a vidékiek közül a Szentistvántelepi Általános Iskola (Budakalász, 103 fő) nyerte.



Eredmények
22. T-Com Vivicittá Városvédő Futás
Vivicittá (12 km)
Férfiak

1. Tóth Tamás (MISI SC) 35:29
2. Soós Dániel (Budapesti Honvéd) 37:01
3. Kedves Roland (Mezőtúri SE) 37:30
4. Kuttor Csaba (Uniqa VitalClub) 38:03
5. Szekeres Attila (Hunyady DSE) 38:30
6. Dengel Gábor (Budaörsi DSE) 39:00
Nők
1. Kálovics Anikó (Cover-Mapei) 39:09
2. Staicu Simona (MISI SC) 39:45
3. Erdélyi Zsófia (GEAC) 42:14
4. Kis Zsanett (UTE) 43:35
5. Kovács Zsófia (GYÖTRI) 44:20
6. Walkó Andrea (TVK MALI) 45:12
Midicittá (6,5 km)
Férfiak

1. Horváth Béla (Hunyady DSE) 19:32
2. Pelsőczy Attila (TFSE) 19:55
3. Emmer Attila (Vasas SC) 20:23
4. Jozsvai Dávid (MAC) 20:43
5. Erős Gábor (Team Miskolc) 21:12
6. Horváth Zsigmond (BEAC) 21:58
Nők
1. Nagy Mónika (VEDAC) 22:38
2. Kácser Krisztina (Dunaújvárosi Atlétikai Klub) 23:17
3. Kácser Zita (Dunaújvárosi Atlétikai Klub) 23:37
4. Koller Júlia (Vasas SC) 23:59
5. Mizsér Fruzsina (Vasas SC) 24:23
6. Khell Róza (Vasas SC) 24:52

fb share