Közösségi futások és felkészülési versenyek a 30. SPAR Budapest Maratonra

Szeretnénk ha minél több kellően felkészült hazai hosszútávfutó választaná az október 11-i 30. SPAR Budapest Maratont az év célversenyének. Ez a cél - a maraton teljesítése - csak jól megtervezett következetes felkészüléssel érhető el, amelyben a kellő mennyiségben begyűjtött km-ek mellett helyet kell kapni a minőségi munkának is. A felkészülés második szakaszában feltétlenül szükségesek a "hosszú" futások, amiket jobb társaságban teljesíteni. Az edzések monotonitását időnként meg kell törni valamilyen módon: a szokott futóterep megváltoztatásával, csoportos futással, "sorstársakkal" való találkozással, olyan eseményekkel amelyek szinten tartják az eltökéltséget és sikerélményt nyújtanak. Ezeket a mozzanatokat mérlegelve és összegyúrva 2015-ben kiegészítjük felkészülési tanácsainkat, edzésterveinket felkészülési közösségi futásokkal és versenyekkel a 30. SPAR Budapest Maratonra készülőknek a színes hazai palettáról.

FELKÉSZÜLÉSI VERSENYEK

A felkészülési versenyek kiemelt távjain a 30. SPAR Budapest Maratonra az adott verseny előtt legalább 10 nappal benevezett futók 50% kedvezménnyel indulhatnak. Az érvényes nevezést a BSI-től kapott visszaigazoló legkésőbb a verseny helyszínén történő bemutatásával kell igazolni. A versenyeken a Spuri Aranykártya tulajdonosok is 20% díjkedvezménnyel indulhatnak. A kedvezmények nem összevonhatók.

AKTUÁLIS FELKÉSZÜLÉSI VERSENY AJÁNLATUNK

V. Szelidi-tó futás, 22 és 33 km, augusztus 8. szombat

A Szelidi-tó valójában a Duna egy hangulatos kanyargós holtága az Alföldön. Az itt futók elmondhatják magukról, hogy legyőzték a Dél-Alföld legnagyobb "kígyóját" !

Versenykiírás >>>

IV. Atomfutás-Paks, FélmarATOM+, 24 km és 3/4marATOM, 31,6 km, szeptember 5. szombat

A Duna-parti kisváros népszerű versenyének védnöke ezúttal is Kovács Antal dr. olimpiai bajnok. A verseny találó mottója: "Nagy teljesítmények találkozása."

Versenykiírás >>>

KÖZÖSSÉGI FELKÉSZÜLÉSI FUTÁSOK

A BSI Futónagykövetei országszerte szerveznek a szeptember 25-27-i hétvégén olyan közösségi futásokat, amelyek távjai jól illeszkednek akár egy "első bálozó" maratonista felkészülésének utolsó szakaszához is. Ezek NEM VERSENYEK, tehát mindenki nyugodtan futhat a saját tempójához leginkább közelálló társasággal. Ezeken a futásokon ingyenesen vehetsz részt, sőt hívhatod barátaidat is! Találjatok magatoknak új futótársakat, ismerkedjetek meg izgalmas futóterepekkel és készüljetek együtt az október 11-i 30.SPAR Budapest Maratonra.

Gazdag, változatos kínálatból keresd meg a hozzád legközelebbi, vagy a számodra legszimpatikusabb helyszínt és időpontot, aztán csatlakozz lelkes futónagyköveteink közösségi futásaihoz!

szeptember 25. péntek

Kalocsa - Posztobányi Zoltán

10 órától, 2015 perc futás (ebbe illesztheted a saját hosszú futásodat)

Facebook esemény >>>

szeptember 26. szombat

Budapest, Margitsziget - Járosi Tamás

9.55-kor a MAC-nál, 25-30 km, tempó kiscsoportokhoz igazodva egy Spartathlon teljesítő futónagykövettel.

Facebook esemény >>>

Budapest, XIV. kerület - Szalay Krisztián (Zugflow)

18 óra, Rákos patak part, 24-28 km

Facebook esemény >>>

Budapest, XVI. kerület - Hajdú Péter és Dienes Viktória (Runberries)

8 óra, Szilas patakpart és Hermina utca találkozásánál. Egy kör kb. 9 km, tetszőleges tempó és távok több csoportban, maratonistáknak 3-4 kör.

Facebook esemény >>>

Budapest, XIX. kerület - B.Kiss Orsolya

7 óra, Templom tér - Wekerle - KAC pálya érintésével Halmi erdő - ott két kör és vissza. Összesen kb. 25 km.

Facebook esemény >>>

Balatonkenese - Kómár Viki és Lipták Marcell

7.45-kor találkozó a Strandnál, majd 28 km-es futás a part környékén. Keneseieknek és itt pihenőknek is ajánljuk! Együtt indulunk és a végén bevárunk mindenkit. Akinek belefér, utána reggelizhetünk egy közöset a parton.

Facebook esemény >>>

Gyulafirátót - Sefcsikné Solymosi Ildikó

9 óra, 24 km

Facebook esemény >>>

Hajdúszoboszló - Sári Marianna

7 óra, Hungarospa, 25 km

Facebook esemény >>>

Hatvan - Hevesiné Tábit Adél

9 órakor a DISZI előtt, kb. 25 km

Facebook esemény >>>

Herend - Steszli Balázs

10 órakor a Sportcsarnoktól indul a közös futás több távon, a 10 km-re készülők se maradjanak otthon.

Facebook esemény >>>

Hódmezővásárhely - Dezső Sándor

9 óra, Vásárhely, Vámház-Mártély-Tisza gát-Bodzási út-Vámház útvonalon egy kör 25km.

Facebook esemény >>>

Dabas - Lorántffy László

17 óra, 16-21-26 km

Facebook esemény >>>

Monorierdő - Blaskó Zsuzsa, Szelepcsényi Csaba

9 óra, 24 km

Facebook esemény >>>

Nyergesújfalu - Almási Katalin

16 óra, 25 km

Facebook esemény >>>

Orfű - Gelányi Attila és Mihály-Bede Mónika

9 órakor a Mecsek egyik gyöngyszeménél a Pécsi-tónál, egy kör kb. 6 km

Facebook esemény >>>

Pomáz - Sallai Zsuzsanna

10 órakor a HÉV állomástól Budakalász- Budapest (Óbuda) Római part - majd vissza (26,3 km)

Facebook esemény >>>

Sátoraljaújhely - Piroska Krisztina és Kállai Krisztián

15 órakor találkozó a TESCO-nál, táv kb. 25 km

Facebook esemény >>>

Szekszárd - Németh Ildikó

15 órakor a Garay térről indul a Szekszárd-Szálka-Szekszárd kör (28-30 km), laza, kirándulós tempóban

Facebook esemény >>>

Székesfehérvár - Vízer Dániel

9 órakor a Halesz parktól a Budai út-Kisfalud-Pákozd-Arborétum(fordító)-Dinnyési út-kerékpárút a csatorna mellett-Kisfalud-Budai út-Halesz, 32 km, alkalmazkodó tempóban

Facebook esemény >>>

Szolnok - Dalmadi Andrea

16 óra, 24-28 km

Facebook esemény >>>

Tápiógyörgye - Molnár Zsolt

25 km

Facebook esemény >>>

Veszprém, Balatonalmádi - Hegyháti Máté, Papp Dénes és Csalló Gergő

17 órakor indulás a veszprémi Színházkertből, kerékpárúton Almádiba és vissza.

Facebook esemény >>>

szeptember 27. vasárnap

Budapest II. kerület - Kreszta Zoltán

9 óra, 23-24 km terepfutás néhány meredekebb emelkedővel megtűzdelve. A tervezett átlagtempó 6:30/km körül lesz.

Facebook esemény >>>

Budapest, Városliget - Kúr Edina és Molnár Nikolett

19 óra, 24-28 km

Facebook esemény >>>

Budapest, X.kerület - Nebehaj Lajos

17 óra, 24-26 km az Óhegy-parkban www.facebook.com/events/934274029979108/

Facebook esemény >>>

Budapest, Margitsziget - Peyer Zoltán

9 óra, két csoportban a SPAR Budapest Maraton iramfutóval (3:30-as illetve 4:10-es célidőhöz mért egyenletes tempó)

Facebook esemény >>>

Budapest, Margitsziget - Csordás Réka, Garas Attila (Angyalcipők)

9.30, 26,5 km

Facebook esemény >>>

Budapest, XVII. kerület - Nyári Fruzsina és Nyári Zsolt

10 óra, Patakpart, Népkert, a Fuss babakocsival! közösségi futása nem csak

Facebook esemény >>>

Budapest, XVII. kerület, Rékosmente - Gulyás Erika

7 órakor találkozó az Összekötő u. , Agyaghegyi dűlő vasúti átjárónál, futás Merzse mocsár természetvédelmi területen, változatos távok, leghosszabb 31,6 km

Facebook esemény >>>

Baja - Kuritár Zoltán (FuTeam)

9 óra, Petőfi- sziget Ifi tábor, egy szigetkör aztán Baja-Vaskút és vissza, azaz 18 km

Facebook esemény >>>

Berettyóújfalu - Nagy Sándor

16 óra, 16,5 km a Berettyó-parton

Facebook esemény >>>

Budaörs - dr. Falus Adrienn

8.30, 24-28 km terepfutás a környéken

Facebook esemény >>>

Gödöllő - Döbrentei István

14 órakor 28-30 km terepfutás a Gödöllői-dombságban

Facebook esemény >>>

Fót - Lakatos Éva

7 óra, Fót OMV kút, útvonal a Kurjancson át, Fót-Csomád-Göd, és vissza. A táv kb. 25 km ezúttal terepen, különböző tempókban, de biztosan mindenkit megvárunk. Csomádon találkozunk a veresegyházi csapattal!

Facebook esemény >>>

Kaposvár - Piller Adrienn

8 óra, Deseda alsó parkoló. táv 28km, két kör a Deseda ultramaraton útvonalán. Gyertek bátran, vállalható rövidebb táv és lassabb tempó is lesz. Mindenkinek lesz társa.

Facebook esemény >>>

Mezőberény - Lestyán Éva

17 óra, 25km.Találkozó a Ligetben, 5km-es körök, tetszőleges tempó.

Facebook esemény >>>

Orosháza - Jónás Mónika

10 óra, Ötvös tér, 30 km

Facebook esemény >>>

Pécs - Papp Ferenc és Dinya Illés (FutaPécs SE és Fittibike SE)

16 óra, Béke park, 28 km, 1 km-es körön

Facebook esemény >>>

Szabadkígyós - Kóródi János

7 óra, 24 km

Facebook esemény >>>

Szeged - Búza Norbi és Tóth Szabolcs

9 óra, 25-30 km

Facebook esemény >>>

Szigetszentmiklós - Simsik Zoltán

9 óra, 20-30 km, Kéktó futópálya

Facebook esemény >>>

Tárnok - Klemné Zabó Ágnes, Czira Panni, Mukk András, Szabó Csilla

8.30, táv. 30 km (lehet kevesebbet is futni) közösen érdi és százhalombattai futókkal

Facebook esemény >>>

Vác - Simon Zoltán (Váci Futók)

7 óra, 24 km, találkozó a Zenepavilonnál

Facebook esemény >>>

Veresegyház, Fót - Erős István, Lakatos Éva

7.30-kor Hovatovább Jógaliget Veresegyház - Csomád - Göd - Veresegyház 25 km, Csomádon találkozunk a fóti csapattal és együtt futunk tovább. Csatlakozási lehetőség Csomádon a focipálya mellett 8 órakor. Több tempójú csoportban futunk.

Facebook esemény >>>

Vonyarcvashegy- Radóné Karácsonyi Enikő

9.30-kor a lámpáknál, kb. 25 km közösen

Facebook esemény >>>


FŐVÉDNÖK
Tarlos VÉDNÖK
Szijjarto Balog simicskó_honvédelmi drlang Varga TÁMOGATÓ
budapest_logo EMMI logó NÉVADÓ FŐSZPONZOR
KIEMELT TÁRSSZPONZOR
coca cola testebreszto 2011 actimel Nestle logó KIEMELT MÉDIATÁMOGATÓ
metropol origo TÁRSSZPONZOR
Telekom 2013 wizzair_2015 Magnosolv új kőrös tej korona_tesztaparti_logo MÉDIATÁMOGATÓ
szuperinfo life joy logo Diéta és Fitnesz player.hu bien.hu men PARTNER
Szépalma logó maxballon

fb share