Jótékonyság a 32. SPAR Budapest Maratonon

A BSI 2008 óta rendszeresen áll rendezvényein szervezőként és támogatóként jótékony célok mellé, így adva teret a sokszor csak szunnyadó adakozó szándéknak. Az elmúlt évek elkötelezett szervező munkája és persze a Ti fogékonyságotok, segítő szándékotok sok szép eredményt hozott ezen a területen. Ezután is arra törekszünk, hogy az általunk szervezett futóversenyeknek szerves része legyen a jótékonyság, mert hiszünk az összefogás és a futótársadalom erejében.

Tavaly a 31.SPAR Budapest Maratonn jótékonysági termése csaknem 15 millió Ft volt, tegyünk érte közösen, hogy idén is hasonló mértékű segítség találjon gazdára.

EZEKET A SZERVEZETEKET A KIÁLLÍTÓK KÖZÖTT IS MEGTALÁLOD:

Csinálj sportot a jótékonyságból! - Bátor Tábor Élménykülönítmény

2016-ban a Bátor Tábor 1100 daganatos és krónikusan beteg gyereket és hozzátartozót fogadott, hogy gyógyító élményeken keresztül megváltoztassa az életüket. Az Élménykülönítmény sportolói ennek a változásnak a részei. A versenyen induló több, mint 300 jótékony futó kilométerei jelképes örökbe adásán keresztül gyűjt adományokat a Bátor Tábor Alapítványnak. Céljuk 15 millió Ft összegyűjtése. Támogasd őket Te is!

CSATLAKOZZ, VAGY ADOMÁNYOZZ! >>>>

RAJTVONALON A KÉK VONAL - Gyermekkrízis Alapítvány

Minden munkatársunk és önkéntesünk azért dolgozik, hogy a hozzánk forduló gyerekek, fiatalok valódi odafigyelést, elfogadást, a bajban segítséget kapjanak. A harmonizált európai hívószámokon elérhető a 116 111 Lelkisegély-Vonala, és a 116 000 Segélyvonal az eltűnt gyerekekért az egész országból, anonim módon, ingyenesen hívható. A telefonhívások költségét az Alapítvány fedezi: egy 30 perces telefonos konzultáció ára: 2000 Ft. Ügyelőink többnyire olyan önkéntesek, akik a segítő szándéktól vezérelve veszik fel a telefonkagylót minden nap. A munkájukhoz szükséges 60 órás képzés költsége: 60.000 Ft/fő.

CSATLAKOZZ, VAGY ADOMÁNYOZZ! >>>>

Nárcisz futókör - Minden perc értékes!

A hospice nem arról szól, hogy elmúlik az élet, hanem arról szól, hogy még tart! Alapítványunk missziója a daganatos betegek életminőségének javítása, a fájdalomcsillapítás és a családtagok lelki támogatása. Csatlakozz Te is a Nárcisz Futókörbe, fuss velünk és gyűjts adományt a gyógyíthatatlan rákbetegek méltó ápolására. Várjuk egyének, baráti társaságok, céges csapatok, jelentkezését.

CSATLAKOZZ, VAGY ADOMÁNYOZZ! >>>>

SUHANJ!Alapítvány

A SUHANJ! sportprogramokat szervez látás- és mozgássérültek számára, önkéntesei közösen indulnak futó-, úszó és triatlon versenyeken fogyatékkal élő résztvevőkkel, több sportágban tart heti rendszerességű edzéseket, valamint figyelemfelhívó akciókat és szemléletformáló programokat szervez. Ők működtetik hazánk első integratív edzőtermét, a SUHANJ! Fitnesst.

CSATLAKOZZ, VAGY ADOMÁNYOZZ! >>>>

Mindenkinek jusson tiszta ivóvíz!!

Az UNICEF rendkívül sokféle eszközzel segíti a világ kevésbé szerencsés régióiban élőket, hogy tiszta ivóvízhez jussanak, illetve teszi ugyanezt természeti katasztrófák és háborús helyzetek esetén. A víz élet! Segíts, hogy mindenkinek jusson tiszta ivóvíz!

CSATLAKOZZ, VAGY ADOMÁNYOZZ! >>>>

EZEK A SZERVEZETEK A KIÁLLÍTÓK KÖZÖTT NEM SZEREPELNEK:

Csodabogarak - beteg gyermekek álmaiért!

A Csodalámpa Alapítvány jótékony sportolói a Csodabogarak a beteg gyerekek álmaiért futnak.A Csodalámpa Alapítvány az elmúlt 13 év alatt közel 3000 életveszélyes betegségben szenvedő gyermekek kívánságát teljesítette. A szervezetet támogató jótékony sportoló Csodabogarak a október 14-15i a futásukkal szeretnének minél több kisgyermeknek örömet szerezni azzal, hogy valóra váltják az álmukat.

Csatlakozz és adományozz, hogy minél előbb teljesülhessenek a gyermekálmok!

FŐVÉDNÖK
Tarlos VÉDNÖK
Balog Novák védnök simicskó_honvédelmi Szijjarto Varga TÁMOGATÓ
budapest_logo EMMI logó főtáv_jó NÉVADÓ FŐSZPONZOR
KIEMELT TÁRSSZPONZOR
Nestle logó Theodora_logo fitt_pöttyös_logó real nature Telekom 2013 TÁRSSZPONZOR
olimpiai ötpróba fekete MÉDIATÁMOGATÓ
Diéta és Fitnesz szuperinfo PARTNER

fb share