Balaton Szupermaraton - összefoglaló és eredmények

1. nap:
Hol szakadó, hol szemerkélő eső, aztán tiszta idő és kis napsütés, az összetett egyéniben békéscsabai és győri győzelem, illetve magyar-litván párharc jellemezte a 4. BSI Balaton és FélBalaton Szupermaraton első napját.

Siófokon március 17-én 11 órakor megkezdődött a BSI 2011-es futószezonja: elrajtolt a Balaton és FélBalaton Szupermaraton mezőnye. A futók eleinte "csak" borús, esős időben, majd egyre jobban erősödő esőben vágtak neki a 195,4 kilométeres Balaton-kerülés első, Siófok és Fonyód közötti 46,7 kilométeres távjának. Az eső a kora délutáni órákig kitartott, aztán a komor, őszre emlékeztető időt felváltotta a tiszta, tavaszibb időjárás.

A férfi egyéni indulók mezőnyében egy magyar és két litván futó vívott egymással komoly párharcot. Az első Balaton Szupermaratonján induló békéscsabai Zahorán Ádám 3:13:43-as idővel ért célba elsőként, őt nem sokkal utána két litván futó, Vytautas Grazys és Aidas Ardzijauskas követte. Hogy a férfiak versenye még izgalmasabb legyen, a tavalyi győztes Rostás Pál, majd a korábbi Balaton Szupermaratonok történetének egyik legjobb idejét produkáló Juhász Péter is célba érkezett, Zahorán Ádám idejéhez képest hat percen belül.

A nőknél a győri Gulyás Krisztina 3:42:09-es idővel nyerte az első napot. Másodikként Görög Veronika, harmadiknak Rácz Adél ért célba Fonyódon. A tavalyi győztes, Marótiné Bense Krisztina negyedik lett.

A férfi párosoknál a Coca-Cola Testébresztő I. volt a leggyorsabb, míg a nőknél a Krisz-Ti-Mi kettőse ért célba elsőként. A csapatok vesenyében a Gyuró Team nem sokkal előzte meg a Jászberény Futászai I.-et, a nőknél a Pesti Futó Bestik lett az első nap elsője a Joya Spuri előtt.

A Balaton Szupermaraton mezőnye március 18-án, pénteken 10.15-kor indul tovább Fonyódról Szigligetre. A futókra a verseny leghosszabb napi távja, 52,9 kilométer vár.

2. nap:
Az idénynyitó verseny leghosszabb távján vannak túl a 4. BSI Balaton és FélBalaton Szupermaraton indulói, akik a második napon is őszies időben futottak Fonyód és Szigliget között.

52,9 kilométer - ez várt ma a futókra. A fonyódi rajthelyről kiválóan lehetett látni az északi parton a szigligeti várat, a befutó nagyjábóli helyét. Az indulók az előző napi eredmény szerint, párokban rajtoltak a továbbra is barátságtalan, hűvös, őszies időben. A Balaton Szupermaraton második napján a mezőny elhagyta a déli partot, elhaladt a tó nyugati medencéje mellett, majd az északi oldal Zala, aztán Veszprém megyei településeit érintette.

A verseny második napján a Balaton Szupermaraton történetében egyfajta rekord született: a férfi egyéniben az első három helyet külföldiek szerezték meg. A napot a litván Aidas Ardzijauskas nyerte 3:55:21-es idővel honfitársa, Vytautas Grazis és a német Thomas Herget előtt. Az első magyar, az első napot megnyerő Zahorán Ádán ezúttal a negyedik helyen ért célba. A nőknél Görög Veronika lett a nap győztese, ideje 4:20:41. Őt Rácz Adél és Marótiné Bense Krisztina követte a célban.

A férfi csapatok versenyét ma a Jászberény Futászai I. csapata nyerte, a párosoknál a Coca-Cola Testébresztő II. volt a leggyorsabb. A női váltók közül a Joya Spuri futott be elsőként, míg a párosoknál az első nap után most is a Krisz-Ti-Mi kettőse győzött.

Az eredmények ismeretében azt mondhatjuk, holnap, a Balaton Szupermaraton harmadik napján egyre élesedő verseny folytatódik. Újdonságként a BSI MaratonFüred futói csatlakoznak a mezőnyhöz, illetve beszállnak a versenybe a félbalatonisták is. Szombaton a Badacsony és Balatonfüred közötti 43,6 kilométert kell lefutniuk az indulóknak, a maratonisták a Badacsonytomaj és Balatonfüred közötti szakaszt teszik meg.

3. nap:
Közel 1000 fősre bővült a 4. BSI Balaton és FélBalaton mezőnye szombaton, az esemény harmadik napján. Versenybe szálltak a félbalatonisták, illetve az új táv, a MaratonFüred futói.

Kezdjük a két napja már futókkal. A Balaton Szupermaraton egyéni indulói közül a férfiaknál egyre izgalmasabb a verseny: a harmadik napon már a harmadik különböző győztest könyvelhettük el. A litván Vytautas Grazys 3:07:51-es idővel nyerte a Badacsony és Balatonfüred közötti 43,6 kilométert. Közvetlenül utána érkezett a célba honfitársa, Aidas Ardzijauskas, majd a német Thomas Herget. A legjobb magyar ebben a kategóriában Belej Bálint volt. A nőknél Görög Veronika a második nap után újra győzni tudott, 3:30:15-ös idővel futott be, megelőzve Rácz Adélt és Marótiné Bense Krisztinát.

A férfi csapatok versenyében a Honvéd Arrabona SE váltója volt a leggyorsabb, a nőknél ismét a Joya Spuri lett az első. A férfi párosok mezőnyében a Coca-Cola Testébresztő II., a nőknél ezen a napon is a Krisz-Ti-Mi kettőse ért célba elsőként.

A FélBalaton futói is elrajtoltak a hideg, mindössze 8 fokos szombati kora délelőttön. Az időnként viharos szélben a férfiaknál Földi Mátyás teljesítette leggyorsabban a távot, ideje 3:15:38. A nők közül Tóth Jutkát köszönthették győztesként, 4:09:31-es idővel futott be a balatonfüredi Tagore sétányon. A félbalatonos férfi csapatoknál a Csefusz Polythlon, a nőknél az Anonim futói voltak a leggyorsabbak. A párosoknál a Berényi Fater Masters férfi kettőse, a nőknél a Széllelbélelt Duó győzött.

Az idén debütáló új táv, a BSI MaratonFüred futói 10 óra előtt tíz perccel rajtoltak Badacsonytomajból. Az északi part dimbes-dombos részein vezető 42 kilométert a férfiak közül Balogh Tibor teljesítette a leggyorsabban: 3:04:43-as idejével BSI-futótörténelmet írt, mivel ő volt az új táv első győztese. Hasonló "történelmi" tett volt a női győztes, Ladányi Tímea teljesítménye; 3:33:32-es idővel lett első a hölgyeknél.

Vasárnap, a Balaton és FélBalaton Szupermaraton utolsó napján megint jó hosszú szakaszon, 52,2 kilométeren futnak az indulók, Balatonfüred és Siófok között. A cél az Aranyparton lesz, a befutó után ünnepélyes eredményhirdetéssel zárul a BSI idei első futóeseménye.

4. nap:
Véget ért a 4. BSI Balaton és FélBalaton Szupermaraton: a négy nap alatt összesen 900-an álltak rajthoz az ultramaratoni futóesemény különböző távjain és kategóriáiban. A Balaton Szupermaraton férfi összetett egyéniben az esemény történetében először külföldi siker született.

Litván győzelem, litván második helyezés, német harmadik hely - ez a Balaton Szupermaraton férfi összetettjének mérlege. A Balaton Szupermaratonok történetében először fordult elő, hogy külföldi futó győzött, és a dobogóra is csak külföldi futók álljanak. A két litván, az első helyezett Vytautas Grazis és a második Aidas Ardzijauskas jött, futott és győzött. Bár az első napot még az első Balaton Szupermaratonján induló békéscsabai Zahorán Ádám hozta, a balti ország futói megfordították a sorrendet, és egy idő után csak az volt a kérdés, melyikük nyeri a kategóriát.

A nőknél Görög Veronika személyében új győztest avattak összetettben. Az első napot leszámítva ugyanaz a három futó - Görög Veronika, Rácz Adél és Bense Krisztina - viaskodott egymással, s végül ez lett a sorrend: ezzel Görög Veronika első Balaton Szupermaratonját nyerte.

A verseny utolsó napján, vasárnap, téli reggelekre emlékeztető csípős hidegben, 4 fokban rajtoltak el az egyéni indulók Balatonfüredről. A nap folyamán aztán végül kitavaszodott: sokszor sütött a nap, enyhült a korábbi erős szél és a legszebb arcát mutatta a Balaton. A 8 órai rajt után fél órával a párosok és a csapatok is nekivágtak az utolsó, Füred és Siófok közötti 52,2 kilométernek. Igazán szép látvány volt a sok-sok futó, amint a 71-es út mellett haladva kígyóztak Csopak felé.

A férfi összetteben ezt a napot is Vytautas Grazys nyerte, így, bár szoros küzdelemben honfitársával, de megszerezte a végső győzelmet. A nőknél Görög Veronika a napi távot és az összetettet is magabiztosan nyerte. A férfi csapatoknál a Honvéd Arrabona SE futói szerezték meg az első helyet mind a nap folyamán, mind a végeredményt tekintve. A női csapatok közül a Pesti Futó Bestik örülhetett a végső győzelemnek. A férfi és a női párosoknál mind a négy napot hozta a kategória győztese, a Coca-Cola Testébresztő I., illetve a Krisz-Ti-Mi.

A FélBalatont idén a férfiaknál Földi Mihály, a nőknél Tóth Jutka nyerte. Csapatban a férfiaknál az első nap is nyertes Csefusz-Polythlon, a nőknél a szintén győzelemmel duplázó Anonim lett az első helyezett. A párosoknál a Berényi Fater Masters nyerte a férfiak, a Futókaland a nők versenyét.

A 4. BSI Balaton és FélBalaton Szupermaraton tehát elindította a tavaszi-nyári futószezont, mégha az időjárás a négy nap alatt sokkal inkább az őszre, mint a tavaszra emlékeztetett. Ettől függetlenül a siófoki befutó és az azt követő fényképezkedés és eredményhirdetés jó hangulatban telt, s így talán nem túlzás azzal zárni a versenybeszámolót, hogy a Balaton Szupermaraton négy év alatt a BSI egyik legjobb hangulatú eseményévé nőtte ki magát.

A következő héten, március 27-én, vasárnap az 5. Coca-Cola Aerobik Napra kerül sor.

Eredmények

Helyezés - Név - Rajtszám - Kategória - Összidő
Férfi egyéni
1. - Grazys, Vytautas (litván) - 231 - F3 - 14:07:58
2. - Ardzijauskas, Aidas (litván) - 167 - F3 - 14:08:05
3. - Herget, Thomas (német) - 161 - F3 - 14:24:23

Férfi csapat
1. - Honvéd Arrabona SE férfi - 4050 - BF3 - 13:15:23
2. - Jászberény futászai I. - 4018 - BF2 - 13:28:10
3. - Spirit Hotel Sárvár Team - 4071 - BF3 - 13:33:17

Női egyéni
1. - Görög Veronika - 186 - N2 - 15:55:50
2. - Rácz Adél - 110 - N3 - 16:09:47
3. - Bense Krisztina - 205 - N2 - 17:04:38

Női csapat
1. - Pesti Futó Bestik - 4006 - BN3 - 15:42:28
2. - JOYA-SPURI - 4022 - BN3 - 15:43:42
3. - Csajok a Promenádról - 4024 - BN3 - 16:03:10

Férfi párosok
1. - Coca-Cola Testébresztő I. - 2013 - BPF - 13:04:08
2. - Lavina Team - 2014 - BPF - 14:16:42
3. - Balatonmáriafürdő Lokálpatrióták - 2037 - BPF - 15:02:47

Női párosok
1. - Krisz-Ti-Mi - 2029 - BPN - 16:25:29
2. - Gázművek MTE Gázos Páros - 2015 - BPN - 17:41:03
3. - Gyöngyi és Helga - 2004 - BPN - 18:41:12

FélBalaton férfi egyéni
1. - Földi Mihály - 827 - FF - 7:15:28
2. - Szászi Tamás - 834 - FF - 7:36:50
3. - Szabó László - 805 - FF - 7:43:19

FélBalaton férfi csapat
1. - Csefusz-Polythlon - 3017 - FBF - 6:29:11
2. - 111 - 3020 - FBF - 7:43:28
3. - HOSOSZ - 3021 - FBF - 8:03:00

FélBalaton női egyéni
1. - Tóth Jutka - 832 - FN - 9:28:33
2. - Leskovics Józsefné - 826 - FN - 9:31:21
3. - Joó Barbara - 823 - FN - 10:06:13

FélBalaton női csapat
1. - Anonim - 3003 - FBN - 8:13:08
2. - Széllelbélelt Trió - 3018 - FBN - 9:47:38

FélBalaton Férfi párosok
1. - Berényi Fater Masters - 2105 - FPF - 7:32:07
2. - Pinty és Ponty - 2106 - FPF - 8:20:58
3. - Szilas-menti Futóparti - 2110 - FPF - 8:25:28

FélBalaton női párosok
1. - Széllelbélelt Duó - 2107 - FPN - 9:58:26
2. - Futókaland - 2112 - FPN - 10:07:11
3. - DH - A méret számít - 2109 - FPN - 11:23:54

MaratonFüred férfiak
1. - Balogh Tibor - 369 - 3:04:43
2. - Nagy András - 368 - 3:09:56
3. - Mesch Róbert - 327 - 3:21:09

MaratonFüred nők
1. - Ladányi Tímea - 310 - 3:33:32
2. - Fábri Andrea - 378 - 3:42:41
3. - Gabnainé Horváth Mónika - 375 - 4:01:30

TÁRSSZPONZOR testebreszto2011 naturaqua MÉDIATÁMOGATÓK Funzine Mozgásvilág_logo ÁLLANDÓ TÁMOGATÓ TÁMOGATÓ

fb share